Vissza
Tartalomhoz

Vajdió (szürke dió)

A vajdió jóval később kezd teremni, mint akár a közönséges dió, akár a feketedió. Tízéves kora előtt nem lehet számítani termésre. Ez az időpont a termőhelytől, éghajlattól, talajtól is függ, kiszámíthatatlan. Bár Kentuckyban már 3-4 éves korában termést várnak a vajdiótól.

A vajdió-fa 20 éves korától terem jól, 30-60 év között adja legnagyobb termését. Az évenkénti terméshozam nagyon eltér, minden három évből egyben számíthatunk jó termésre.

Magyarországi termeszthetőségének gátját éppen az jelenti, hogy későn kezd teremni. Mivel optimális élőhelye északabbra van, melegebb körülményeink között a fa szövetei lazábbak lesznek, és a faj amúgy is erősen fogékony a farontó gombák kártételére. Húsz évnél nem várhatunk sokkal hosszabb élettartamot.

A vajdió termesztése során is a fajtahasználat jelentőségére szeretnék rámutatni. Olyan dióméreteket, amik összehasonlíthatók a közönséges dióval, csak kiválasztott fajtáktól lehet elvárni. Egy magonc fa termését Frans Geraets hasonlítja össze egy - igaz, nagytermetű - közönséges dióval.

A vajdió szelekciója, nemesítése során gyümölcstermelési szempontból értékmérő tulajdonságnak a termésmennyiségen kívül az ízet és a törhetőséget tekintik. Gyümölcstermő fajtái:

Termesztett vajdió a quebec-i Sainte-Anne-de-la-Pérade helység piacán, 2000-ben:

Akár magról akarunk fát nevelni, akár ismert tulajdonságú vajdió-fajta alanyaként csíráztatjuk, számolnunk kell a vajdiónak azzal a tulajdonságával, hogy az elvetett szemek gyakran csak a második évben csíráznak. Csírázó vajdió (Frans Geraets felvétele):

Vajdió házilagos szaporítása magról:

A vajdiónak feketedió alanya is lehet, ez esetben hamarabb lehet termésre számítani. (Fordított esetben, vagyis feketediót vajdióra oltva biztos az eredménytelenség, mert az alany növekedése elnyomja a nemest, értéktelen fát kapunk.)

A vajdió-fajták - a feketedióhoz hasonlóan - gyakorlatilag jól termékenyülnek saját virágporuktól. Az idegenmegporzásnak a terméshozás szempontjából csak termésnövelő jelentősége van, hiányában nem marad el a termés.

Egyébként a vajdió a szívdióval kölcsönösen jól porozzák egymást.

Ha ültetni kívánjuk, tudjunk a következőkről.

Ültethető városi díszfaként, de sokkal jelentősebb erdőgazdasági telepítése, faanyagáért. Rendszerint deszkának dolgozzák fel, nem furnérnak. Vannak a vajdiónak gyümölcstermő változatai is, de csak minden második-harmadik évben terem, érzékeny a környezeti problémákra, az aszályra, a rovarkártevőkre és a gombabetegségekre.

Faanyaga puha, nagyméretű edénynyalábokkal. Jól megmunkálható, felületkezelhető, festhető.

A közelmúltbeli nagyarányú gombakártétel miatt ezekben az években ritkák az idősebb példányai. Jelenleg hiány van a vajdió faanyagából. A meglévő anyagból leginkább bútorok és dísztárgyak készülnek.

Környezeti feltételek iránti igénye széles határok között változik a vajdiónak. Az éves átlaghőmérsékletet tekintve természetes előfordulási körzetén belül egyaránt megtalálható a 4 C°-os éves átlag (New Brunswick), mint a 16 C°-os (Alabama). A termőhelyén elviselt legszélsőségesebb hőmérsékletek -34 C°-tól 41 C°-ig terjednek. Összességében fagytűrőbb, mint a feketedió.

Termőhelyének egyes vidékein 630 mm az éves csapadék, máshol 2030 mm. A fagymentes napok száma pedig 103-210 között változik.

Jó vízáteresztő képességű, mélyrétegű, termékeny talajt igényel. Sekély, köves, vagy mészkő-platón lévő talajokon satnyán fejlődik. Ritkán szokták magában ültetni, mert az árnyékot szereti, abban nő jól. (Egy erdészeti ismertetés szerint nem tűri az árnyékot.) Más fafajokkal elegyesen ültetik, amelyek elviselik. Végleges tenyészterülete 12x12 m, de akár 15x15 m is lehet. Elképzelhető az is, hogy véglegesen is elegyes maradjon az állományunk, más fafajjal.

Sikeres telepítéséhez, gyors növekedéséhez teljes talajforgatás szükséges. A talajelőkészítést az ültetés előtt egy évvel végezzük el. Kezdeti növekedését a gyomok nagyon gátolják, ezért gondoskodjunk a teljes körű gyomtalanításról. Csak ismert helyről származó, válogatott csemetéket ültessünk. Ügyelni kell, hogy a nővirágok virágzásakor legyen pollenadó fa, mert egy fán belül nem egy időben nyílnak a hím- és a nővirágok. Ennek biztosítása a faiskolától megkövetelendő.

Első éves csemete korában a vajdió nehezen különböztethető meg a feketediótól. A következő két kép közül az elsőn látható csemetéről a gazdája se tudja, hogy melyik diófajhoz tartozik. Egy kanadai internetes fórumon tette közzé a képet, segítséget kérve az azonosításhoz. Én is onnan mentettem le. A második viszont biztosan a vajdió csemetéje.

Az átültetést nem szereti, ültessük egyből végső helyére. Nagy térigényre számítsunk, mert amikor teremni kezd, koronája szétterül.

Ha elültettük (vagy átültettük), erősen vissza kell metszeni, közel a talajhoz (5-10 cm). Ültetés után mulccsal borítsuk a talajt.

Metszése során a magasan feltisztított törzsre kell törekednünk, 3-6 m magasságig, akkor kapunk értékes faanyagot, egészséges, csomómentes törzset.

Ha kifejezetten gyümölcséért termeljük, nem kell a törzset felkopaszítani, ez esetben arra törekedjünk, hogy a lombozat egészséges legyen. Nagy dióterméshez napfénnyel jól megvilágított korona kell, ezért termőkorban a sűrítő ágakat ritkítani kell.

Tavasszal műtrágyázzunk, sohase nyáron.

A diófélék közül viszonylag későn kezd teremni, a termés mennyisége a fák nagyságával arányosan nő.

A fa rákosodása a legsúlyosabb termesztési probléma. Bármely életkorú és terjedelmű fát képes kipusztítani.

Az 1960-as években a rákosodást okozó Sirococcus clavigigninti nevű gomba járványszerűen söpört végig a teljes állományán. Ennek következtében az Egyesült Államokban a vajdió-állomány erősen lecsökkent, és még nem állt helyre a korábbi populáció. Kanadában a járvány miatt annyira lecsökkent a vajdió-fák állománya, hogy védett fajjá nyilvánították.

A gomba kártétele hosszúkás, besüppedt rákos sebeket okoz a vajdión. Elhalt ágakban, elszíneződött kéregben, valamint fekete lé eresztésében mutatkozik meg a betegség. Mivel a gomba spórákkal - és feltételezhetően rovarok útján is - terjed, az új állományokat a régiektől megfelelő távolságban, szeparáltan kell létesíteni. Azon kívül, hogy a károsodott fákat kivágjuk, mást nem lehet tenni.

Lombrágó kártevőjeként említik az Amorpha juglandis (egyéb nevei: Cressonia juglandis, Laothoe juglandis) nevű lepke hernyóját (képei a pekándiók károsítóinál).

A vajdió károsítóit és betegségeit majd később külön tárgyalom, ott az említett rákos betegségről is mutatok képeket.

Itt csak egy elrettentő képet mutatók.

A vajdió rákos betegségének nevezett gombakártétel miatt kipusztult vajdió fa:

A rákosodás ellen jelenleg nem ismernek védelmet. Az a megfigyelés ad némi reményt, hogy a kipusztult állományokban is maradt egy-egy egészséges fa, amelyen nem láthatók a rák jelei. Valószínű, megnövekedett természetes ellenállóképességgel rendelkeznek ezek a fák, és elszaporításukhoz fűznek reményeket.

Díszfaként is ajánlják a vajdiót. Nagyméretű leveleivel, áttört hatású, szellős koronájával dekorál. Kertekbe, fasorokba kisebb csoportokban vagy magányosan ültessük.

Diótermő állománya Európában is van, Franciaországban, Périgordban. Hideg éghajlatú európai vidékek diótermő fája lehetne.

A vajdió használható más diófélék, így a közönséges dió alanyaként is, de vajdiónak csak vajdió alanya legyen.

A vajdió és a közönséges dió hibridjét J. x intermedia alata néven és J. x quadrangulata néven ismerik. Létezik hibridje a mandzsúriai dióval, a japán dióval, sőt, a kicsi dióval (J. microcarpa) is. Ezekről a hibridekről többet nem tudok.

A szívdióval alkotott hibridje a Juglans cinerea x Juglans ailantifolia. Önálló latin nevén pedig Juglans x bixbyi. (Helytelenül bisbyi-nek is írják.)

Ezt a hibridet angolul buartnut-nak nevezik, ami a vajdió és a szívdió nevének összevonása. A hibrid jelentőségét mindkét szülője előnyös tulajdonságainak megőrzése adja. A vajdiótól a kiváló télállóságot és a dióbél rendkívüli ízét. A szívdiótól pedig a bő termést, a jó törhetőséget és a díszfának is beillő megjelenést.

A hibridfajtáktól a nagyobb termőképességet várják, ami alapja lehet a szívdió-termesztés felfuttatásának. A szívdió-vajdió hibridek többségében a vajdió durva, nehezen törhető héját örökölték, de van köztük néhány sima héjú, szabályos alakú változat is, amelyek diómérete nagyobb, a dióbél íze pedig jobb, mint a szívdióé. Ezek a változatok ígéretesek. Három hibrid a szívdióval összehasonlítva:

A szívdió-vajdió hibridek küllemükben is eltérnek a szívdiótól. Koronájuk kevésbé terül szét, sokszor határozottan egyenes törzset nevelnek, faanyagtermelésre is számításba vehetők.

A hibrid talajigénye azonos a többi dióféle fa igényével, vagyis homokos, középkötött és agyagos talajon egyaránt jól megél, ha a talaj mély rétegű, és nem áll meg rajta a víz. A talaj kémhatására tág határok közt nem érzékeny, de inkább az enyhén alkálikus talajokat kedveli. A nedves, nyirkos talajt igényli.

Csemetéje kereskedelmi forgalomban is kapható. Szaporítása Kanadában leginkább a diók egyéni edényben - műanyagpohárban - történő keltetésével, majd végső helyére történő kiültetéssel és későbbi helybenoltással történik. Ezek az eljárások azonosak a többi diófaj nevelésénél leírtakkal.

Valószínűleg a hibridhatás miatt a diófélék közül a legerőteljesebb növekedésű. 20 m magasra nő, jó télálló. Árnyékban rosszul nő. A kiültetett első két télen zárt törzsvédővel kell védeni az erős téli lehűléstől.

A tavaszi fagyok is károsítják. Rövid ideig tartó -2 C°-os fagyot se visel el fiatal hajtása, virágja. A fagyok elmúltával újra hajt, de virágot már nem hoz.

Erős főgyökere rendszerint egészséges.

Metszeni a nyugalmi időszakban és a nyár végén lehet. Egyéb időben az erős "vérzés" legyengítheti.

Ez a hibrid öntermékeny. Későn, május-júniusban virágzik. Virágzási hajlandósága az előző év időjárásától függ.

Diója viszont mondhatni, a legkeményebb héjú valamennyi dió között. 10-15-ös csomókban terem, korai érésű, a vajdióra hasonlít. A dióknak határozott varratuk van, egyes fajták diófelszíne sima, és alakjuk a szívdióra emlékeztet.

Csemetéje kereskedelmi forgalomban kapható. Néhány fajtájáról tudok:

Mindezek a fajták szaporítás alatt állnak, szaporítóanyaguk beszerezhető, ha nem is hazai forrásból.

Dióbelét rendszerint nyersen fogyasztják, ízletes. Ehető olajtartalma jelentős, de könnyen avasodik.

Lehullott levelének juglontartalmát az eső a talajba mossa, ami több növényfaj (almafák, erikák, pimpók, egyes fenyők) növekedésére káros, mérgező.

A feketedióhoz hasonlóan a vajdióra is érzékenyek a lovak. Erről később írok.

Mandzsúriai dió

A mandzsúriai dióról megismerhető termesztéstechnikai ajánlások némileg eltérnek az elébb tárgyalt diófajoktól.

Ültetvényszerű termesztéséről nem tudok, csak arról olvastam, hogy Oroszországban az Altaj hegységben és környékén erdősávokba ültették. A fák teremnek, de évi néhány tízezer tonnás össztermésüket gyakorlatilag nem hasznosítják. Sokáig diótermő, elismert fajtájáról se tudtam, de egy kedves német diótermesztő kolléga felhívta a figyelmemet a New York-i John Gordon diófaiskola kínálatára, amelyben a mandzsúriai diót a Covel fajta képviseli.

Kinézetre a Covel diója pekándióra hasonlít, "fekete pekán" néven is említik. Mint egy nagyméretű földimogyoró, arra is hasonlít, de erős belső válaszfala van, ami miatt a belet nem mindig sikerül egészben kinyerni. Szívdióként törhető, bár kúpos csúcsa lényegesen erősebb. Dióbele fényes sárga, íze édesebb, mint a szívdióé. Száraz, meleg helyen végzett tárolás során jó ízét hamar, néhány hónap alatt elveszti.

Elérhető tehát, a Covel-csemete nem is drága, de igazi fajtakínálat nincs. Például Oroszországban, ahol nemcsak természetes, hanem ültetett állománya is nagy, nincs elismert fajtája. Az orosz ültetvényeket erdőgazdálkodási céllal telepítették, és csak az erdészeti csemetekertek foglalkoznak a szaporításával. Csírázási aránya gyenge, a magonc-csemeték is nagyon drágák, átszámolva 3500-4500 Ft darabjuk. A mandzsúriai diófa terjesztésének a szaporítóanyag drágasága az egyik legnagyobb akadálya.

Többségében magról kell fát nevelnünk magunknak. Valószínű, bőven fog teremni, de a diótermesztési cél elérése kétséges, dióinak minősége bizonytalan lesz. Amúgy is nehézsége ennek a diófajnak, hogy a dióbél a héjat teljesen kitölti, héja vastagabb, mint a mi diónké, tehát törése, válogatása sokkal nehézkesebb.

Teremni kezdő mandzsúriai diófa Oroszországban:

A reális cél tehát a magonc fák szórványos nevelése, valamint a díszfakénti ültetés. Alkata, hatalmas levelei, őszi lombszíneződése, fürtös diótermése díszítő hatásúak. Nyáron szinte trópusi kinézete van a fának. Jól bírja a városi levegőt is. Magányosan, csoportban, fasorban egyaránt ajánlható. A magyar éghajlatnál sokkal hidegebbet is jól elvisel.

Igényei a talajra és a vízre korlátozódnak. Termékeny talajt igényel, amit nem borít időszakosan víz. Igényes a jó talajművelésre, nem szereti a gyomosságot. Érzékeny a szárazságra, nálunk csak öntözéssel ajánlható. Végül fényigényes is.

Magvetés céljára az ősszel megszedett diói használhatók. Az igazi kérdés az, hogy honnan lehet dióhoz jutni, mert a fa magyarországi példányáról nem tudok, és nem ismerek olyan faiskolát, ami mandzsúriai diócsemetét nevelne. Nem feltétlenül kell a Távol-Keletre utazni, Észak-Európa legtöbb országában találni mandzsúriai diót, akár közparkokban is.

A dió csíraképességét 2-4 évig jól megtartja.

Legjobb még ősszel elvetni a diókat, de ez esetben az egérféle rágcsálók ellen hatásos védelmet kell találni. Ha nem vetjük el, hanem edényben homokban rétegezzük, a dió csírázásához szükséges hideget úgy adhatjuk meg, hogy a tél folyamán kétszer-háromszor fagynak tesszük ki, 10-10 napra. A közbeeső időben a homokot vízzel locsoljuk meg. Még így is alacsonyabb csírázási arányra kell számítanunk, mint őszi vetéskor. Mit tegyünk, ha alacsonynak találjuk a csírázási arányt? Kínaiak erre is találtak megoldást. Larix-fenyők gyökeréből, kérgéből vagy leveléből készített kivonatokkal locsoljuk meg a csíráztatni szánt mandzsúriai dió szemeket. Megnő a csírázási százalék. (Ez a jelenség az ellenpélda a növényvilágban az allelopátiára. Amikor egy növény hatóanyagai jó hatásúak, serkentőleg hatnak egy másik növény csírázására, fejlődésére.) És a csemeték első éves növekedése, fejlődése is jobb lesz.

Egy másik ajánlás szerint a fenyőkivonat helyett mangán-vegyületek oldata is hasonló, csírázást serkentő hatású, azzal kell meglocsolni a tavaszi csíráztatás előtt a mandzsúriai diószemeket.

A gyakorlatban jól bevált, hogy a télre rétegezett diót koratavasszal, március elején kivesszük a homokból, edényestül forró vízbe mártjuk, újból homokba rétegezzük, és szobahőmérsékleten tartjuk. Egy hónap múlva megjelennek az első csírák, két hónap múlva gyakorlatilag az összes. A csírázó diókat vethetjük, vagyis földbe, termesztőközegbe helyezhetjük.

A vetés mélysége 6-8 cm legyen, folyóméterenként 10-15 darabot vessünk.

Más diófajhoz képest is külön figyelmet érdemel, hogy a mandzsúriai dió csemetéje gyorsan erős karógyökeret növeszt. Ha az első év végén nem emeljük ki, karógyökerét nem vágjuk el, később már nemigen fogjuk tudni megtenni. Speciális kampós szerszámmal szokták ezt elvégezni. Ha csak a második évben vágjuk el a karógyökeret, átültetés után a csemete nagyon meggyengül, nagyon gyengén fejlődik.

Bár a fa télen nagyon jól bírja a nagy hideget, Oroszországban, Tomszkban 42 C°-ot is elviselt fagypont alatt, egy másik szibériai városban pedig 50 C°-ot is, azonban tavasszal a későtavaszi fagyokra levélzete érzékeny, fagykár előfordulhat. A későtavaszi fagy a fát nem károsítja, hamarosan újrahajt, az elvesztett zöld hajtást pótolja.

Fiatal korában rendkívül jól metszhető a mandzsúriai diófa, szinte bármilyen faalak kialakítható. Ez a tulajdonsága különösen alkalmassá teszi dísznövénynek, mert az adott környezethez leginkább megfelelő formájúra nevelhetjük. Egy példa: a moszkvai központi arborétum mandzsúriai diófája:

Rendkívüli.

A metszés idejére sem érzékeny, bármikor metszhetünk.

Hatéves korában kezd teremni, majd évente gyorsan növekvő termésmennyiséget produkálva kifejlett korra 30-40 kg-ot is teremhet egy fa.

Dísznövénykénti, városi fasorbeli telepítésére sok példa van. Én a szibériai, Kemerovó körzetbeli Oszennyiki város Kirov utcáját tudnám a legérdekesebb példaként felhozni.

Városfásítás céljára való alkalmasságát a kazahsztáni biológus, Irina Loginova szavainak idézésével tudom jellemezni: "A mandzsúriai diófa hatalmas zöld koronája képes megfogni a port és a gázokat. A diófa különleges baktericid anyagot, juglont választ ki, ami fertőtleníti az atmoszférát. A diófákkal célszerű az autóparkolókat beültetni, mert nagy, tollas leveleik megtisztítják a levegőt a benzingőztől, acetiléntől és más szennyeződésektől. Nem véletlen, hogy Fehéroroszországban életbe lépett a csernobili baleset miatt károsodott területek dióligetekkel történő betelepítésének programja."

Mivel a mandzsúriai dió diótermő jelentőségét igazán az adja, hogy olyan hideg éghajlaton terem a mi diónk ízével majdnem azonos ízű diót, ahol a közönséges dió nem él meg, felmerült a mandzsúriai dió és a közönséges dió hibridizálásának gondolata, ami a két faj közeli rokonsága következtében már sokaknak sikerült.

A hibridizálást úgy végezhetjük el, hogy a mandzsúriai dió nővirágára a közönséges dió virágporát visszük fel, pl. ecsettel. A beporzott virágokat vattával, zacskóval le szokták fedni.

A közönséges dió virágporát áprilisban gyűjthetjük össze, hűtőben tárolhatjuk, és egy hónappal később, amikor a mandzsúriai dió nővirágai nyílnak, akkor vesszük elő. A fordított irányú hibridizálás emiatt a virágnyílási idő különbözete miatt nem megy.

Léteznek más próbálkozások is az északi diótermesztésre. Közönséges diót, az áhított vékonyhéjú fajtákat - a mandzsúriai dióhoz képest minden közönséges dió papírhéjúnak számít - oltják mandzsúriai dió alanyra. De ez már nem a mandzsúriai dió termesztése.

Fel------------------------------------- Tovább