Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Törökország

Bár abszolút mennyiségben Törökország a világ harmadik legnagyobb diótermelője, a török diótermesztés hozamokban lényegesen elmarad a többi nagy diótermesztő ország mögött. A termesztés Anatólia legváltozatosabb, legszélsőségesebb területein mindenhol megtalálható.

A törökök diót jellemzően házikertben vagy igen kicsi, 2-3 ha-nál nem nagyobb ültetvényekben termesztenek. Az ország jó diótermesztési adottságait mutatja, hogy ilyen kezdetleges körülmények között is harmincszor annyi diót tudnak termelni, mint mi. Bár a diótermelés adatai Törökországban nagyon finoman szólva is megbízhatatlanok. Míg az állami statisztika 120.000 tonnás termésről számol be, független elemzők szerint ez nem több 68.000 tonnánál.

A török dióhozamot lehetetlen is számbavenni, mert csak az utóbbi 20 évben létesítettek dióskerteket, árutemelő ültetvényeket, addig a házak mellett vagy vadon növő diófák termésének összeszedéséből állt a török diótermesztés.

Balra egy török diótermő körzet, Kaman egyik diófája.

A török diónemesítés időben lemaradt más országokhoz képest, a legutóbbi időkig magoncokat telepítettek, csak az utóbbi években nemesítettek ki vagy öt fajtát, és jelenleg kilenc jó diófajtával rendelkeznek. Bár, a török diónemesítés javára legyen írva, hogy nemcsak a yalovai kutatóintézet dolgozik új diófajták előállításán, hanem az ankarai egyetem, Kaman városában egy Deniz nevű vállalkozás, és vannak más nemesítők is, pl. az Ankara melletti Bala, Beynam község dióskertjében.

Törökországban nagyon kevés egyöntetű ültetvény található, és a dió számtalan változata fejlődött ki.

Ha végigutazunk Törökországon, bizony, azt kell megállapítanunk, hogy nem is olyan gyakori a diófa Törökországban, az ország területének nagyobb része nem kedvez a diótermesztésnek. Jogos hát a kérdés, hol is terem a török dió?

Egy nagyobb dióültetvény Kahramanmaras város közelében, a szíriai határnál:

A túristaútvonalaktól távolabb eső vidékeken, keleten, észak- és délkeleten, valamint Darende, Gürün, Tokat, Çameli, Bozkurt, Adilcevaz, Çatak, Ahlat, Adiyaman, Sanliurfa, Mardin, Gevaş, Ermenek, Posof, Ikizdere, Bahçesaray helységek és némileg Yalova vidékén.

Egy kisebb, újtelepítésű dióskert Koyulhisar közelében:


Alanynak a Balaban magoncokat használják, amelyek könnyen csíráznak, és gyors, erőteljes fejlődésűek. Török diócsemeték és egy török diófajta képei:


Az újonnan telepített ültetvényekben a térállás 8x8 vagy 12x12 m szokott lenni.

A gyomirtás talajműveléssel történik, de nem szántással, se tárcsázással, hanem erős rugós boronákkal. A sorok nem művelt része pedig füves, vagy pedig keresztben is művelik.



Köztestermesztésre gyakran szőlőt és zöldségnövényeket használnak. Általában nem öntözik a diósokat, pedig a száraz nyarakon szükség lenne rá.

Egy szépen művelt 5 ha-os török dióskert képei következnek. A kert körülkerített, de a kerten belül a sorok végén nincs hely a traktornak megfordulni, mert a kerítésig vannak ültetve a fák, termésük részben a szomszéd földjére hull, körben. A fák oltványok, egészségesek, a termés szép.

Egy másik, Evrencik falubeli török dióültetvény fiatalkori képeit a külföldi diótermesztőket ismertető fejezetben helyeztem el.

A diószüret augusztus elejétől október végéig tart. Gyakorlatilag az egész termést kézzel szüretelik.

Török dió és dióreklám:

A dióexport mértéke a nagy terméshez viszonyítva igen alacsony, évente kb. 7 ezer t. A Németországba exportált diók esetében a vevők fő kifogása a higiénia hiánya, a diók szennyezettsége. Ezért az export az utóbbi években a mediterrán térség, az arab világ felé fordult. Török árudió:

A hazai diófogyasztás stabil, mintegy a termés felét éri el. Nemcsak a fogyasztási kedv, a diótermesztési kedv is töretlen, sőt, fejlődő a törököknél. A termesztést az állam és a helyi önkormányzatok is segítik. Van is utánpótlása a török diótermesztésnek.

Szíria

Szíriáról nincs sok mondanivalóm, az arab írás karakterei megnehezítik számomra a dió kutatását arab országokban.

Szíriában kevés a gyümölcsészeti célra alkalmas vidék. Az ország nagy területei félsivatagosak, a szíriai síkságokon gyakran még a búzát is öntözni kell, hogy teremjen. Mit szóljon akkor a sokkalta vízigényesebb diófa. A tengermenti és a folyóvölgyi síkságokon nem is jellemző a diófa.

A szíriai diótermesztők a dombvidékeken remélnek annyi csapadékot, ami a diófának és a többi gyümölcsfának szükséges. Ezért a domboldalakat teraszírozzák, és a teraszokon létesítenek gyümölcsültetvényeket.

A következő képen termő diós látszik, a másodikon pedig fiatal, mintegy három éves vegyes gyümölcsös, dió és őszibarack. Egyébként ebben az országban a vegyes gyümölcsültetvényekbe telepített diófák a jellemzők, esetleg úgy alakul ki dióültetvény, hogy a diófák túlélik és túlnövik a többi fát.

Az ország déli, Izrael határmenti vidékei öntözhetők, jellemzők a gyümölcsültetvények. Ezekben vegyesen diófa is előfordul. Tal Shihab falu határa egy fiatal gyümölcsössel. Tisztelt hidrológus Kollégám, tetszik látni az öntözőcsövet?

Csak remélni lehet, hogy a következő arab-izraeli háború nem itt fog lezajlani. Mert ez az ültetvény közvetlenül a határon van. Harcra pedig a közelben egészen jó, sivatagos vidékek vannak, tessék kissé odébb menni.

Irán

Iránban 32000 ha dióültetvény van, Iszfahán, Siraz és Kerman vidékein. Az éves termés 1995-ben 103.000 t volt, manapság már inkább 130.000 t-ra teszik. Azt mondják, egy jól termő diófa 100 kg héjas diót (6000 szem diót) is ad évente, ami 300.000 rialos bevételt eredményez, ami 100 dollár.

Az irániak nagy diófogyasztók is, a termésnek még 10 %-a se kerül exportra. Például a 2004-es diótermés a tavaszi fagy miatt annyira alacsony volt, hogy ez a nagy diótermesztési kapacitással rendelkező ország 2005. elején dióimportra kényszerült.

Diófák Iránban:

Diókínálat és fahéjas-diós sütemény kínálata egy iráni bazárban:

A dió változatainak egyedülálló bősége jelenik meg Iránban. Egyrészt annak köszönhető ez a változatosság, hogy az északi hegyvidékeken a nagyszámú, ősidők óta helyben lakó diófa szabadon kereszteződik egymással, ezért a fenotípusok sokasága jön létre, másrészt pedig annak, hogy Iránban általános a diófák magról történő szaporítása, nincs rögzült fajtahasználat. Ez a gyakorlat hátrányos abból a szempontból, hogy csak évtizednyi idő elteltével lehet megállapítani az addig nevelt diófa értékét vagy értéktelenségét, mert az utódok egyáltalán nem hasonlítanak az anyafára. De előnyként emeli ki az iráni kormányzat, hogy a dió genetikai sokfélesége adott az országban, ami alapul szolgálhat a dió nemesítéséhez. A nemesítés nemrég beindult programjától várják, hogy a jelenlegi 3 t/ha terméshozamot 7-8 tonnára növeljék. A terméstöbbletet Európába kívánják exportálni.

A nemesített, köztermesztésben levő iráni diófajták: Ali kaghazi, Gerdouie Sangi, Makouie, Nok Kalaghi, Zia-abadi, Ghodeh-germez és Souzani.

Kiemelendő körülmény a száraz éghajlat, a vízhiány az iráni diótermesztésben, de az egész iráni mezőgazdaságban. Évezredek óta, a valamikori perzsa birodalom kora óta törekszenek az öntözésre. Nincsenek bővizű folyók, nincs bő vizet adó talajréteg a mélyben, ezért az egyetlen lehetséges megoldás a hegyekre hulló, és a mélyebb rétegekben a völgyekbe szivárgó víz összegyűjtése, amire máshol a világon nem látott megoldást alkalmaznak a kertek, közöttük a dióskertek öntözésére, ha jól írom le, az úgynevezett katakok rendszerét. (Valószínű, rosszul írom.)

Természetesen, az óperzsa öntözőrendszerek tárgyalása nem feladatom. De nagyrészt most is így öntöznek, a kívülállók számára sokszor észrevehetetlenül. Az öntözőcsatornák zártak, mélyen a föld alatt, a hegyek aljában húzódnak. A felszínről függőleges aknákon közelíthetők meg, tarthatók karban. Lejtésük enyhe, a vizet tartalmazó hegylábi kőzetrétegtől a gyümölcsöskertig, ahol a csatorna a felszínre kerül, de ott is zárt.

A Zagrosz hegységben az újraerdősítést kívánják diófákkal megoldani.

Régi perzsa hagyományt követve Iránban a diófa igen népszerű úgy a gazdagabb, mint a szegényebb emberek körében. A gazdagabbak diófából készült bútoraikkal jólétüket, vagyonukat hirdetik. Földjeik sarkára diófákat ültetnek, jelezve a birtokhatárt. A perzsa díszkertek szépségét diófák ültetésével „fémjelzik”. A szegények a diófát gazdasági haszna miatt ültetik. Egy nagy diófa termése képes egy családot eltartani. Egyes iráni vidékeken általános gyakorlat volt, hogy újszülött születésekor diófát ültettek. Mikorra a gyerek házasulandó korba ért, a diófa akkorára nőtt, hogy termésének jövedelméből el tudta tartani az új családot.

Dióárusítás Iránban, Zanjan város piacán:

Dió a teheráni piacon:

Iráni látogatásunk végén tekintsük meg Farsheed Parto iráni fotoművész két felvételét, amelyekből rögtön látni fogjuk, hogy az iráni diósgazdák nem gazdagodtak meg a dióból.

Ennek ellenére az irániak rendületlenül kultiválják a diót. Diófák Teherántól északra:

A hagyományos perzsa konyha igen jó diós ételekkel gazdagította a világot. A korábban már ismertetett gránátalmás-diós csirkén kívül perzsa találmány a levesek és raguk gazdagítására szolgáló, darált dióból készített tészta is.

Tavaszi hangulat Iránban:

Kirgizisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán

A középázsiai köztársaságok közül Kirgizisztán diótermelése érdemel különös figyelmet, specialitása miatt. Bár az országban nem jellemző az árutermelő dióültetvény, de még a ház körüli diófák nagy száma sem, Kirgizisztán egyike azoknak a vidékeknek, ahol még ma is nagyobb területű "vad" diófaerdők találhatók, az állami erdészet tulajdonában.

Kirgizisztánban a diófa háziasítása nem jellemző. Diófák a kirgiz lakóházak mellett:

Ugyancsak házikerti kirgiz diófák, Arszlanbob közelében:

Ebben az országban a dió termesztéséről nem beszélhetünk, a dió minden emberi beavatkozás nélkül is terem. A kirgiz szakemberek szerint is kritikán aluli a terméshozam ezekben a természetes dióerdőkben, 40 kg- 350 kg közötti, hektáranként.

A dióerdők természetesen ezen a nagy hegyvidéken erősen különbözőek. Léteznek más fafajokkal, (100-nál több fafajjal) elegyes erdők is, amelyekben a diófák aránya csak 5 %, de tiszták is. A termőhelytől függ. Tiszta dióerdő Kirgizisztánban:

Mivel az országban csak magonc diófák léteznek, európai és amerikai diókutatók a spontán dióváltozatok fellelésének kincsestárát látják az országban, és gyakori tanulmányutakat tesznek, értékes dióváltozatok felkutatása céljából. A dióváltozatok Kirgizisztánban se mások, mint máshol a világon, érdekességként itt is a nagy dióméretű fákat, a fürtös terméseket, a kései kihajtást említik meg.

A diófaerdők részben elegyesen nőnek más fafajokkal, és gyakorlatilag erdészeti hasznosításra kerülnek, részben pedig ligeterdőket képeznek, átmenetet a sztyeppébe. Az állami erdészet az erdő egyes részeit magánszemélyek bérletébe adja, és a bérlők jogosultak a diófák termését összeszedni.

A kirgizek dióérés idején kiköltöznek az erdőkbe. Ágakból, műanyagfóliából készített ideiglenes sátrakban alszanak, szalmában. A dió annyira fontos megélhetési forrás, hogy nem engedhető meg, hogy más szedje össze.

Annyira fontos, hogy ősszel a kirgiz falvak lakói hátrahagyják lakóházaikat, a körülöttük nagy számban ültetett diófával együtt, amelyek termését csak az erdei dió után szedik össze. Ez is az egyik oka a kirgiz árudió alacsony minőségének.

A kirgiz családok közti határvitát rendezi a gallyakból rakott kerítés.

A dió összeszedése természetesen a faágak rázásával kezdődik. Ha jól megfigyeljük, - amit a kislány is megtesz, - a családfő van a helyzet magaslatán.

És a dió hazaszállításakor látjuk, hogy a diófaerdők másik haszna, a gallyak összeszedése is a bérletre kijelölt családok joga. Nem is tiltakoznak a gázáremelés ellen.

Nagy mennyiségű, finoman szólva vegyes minőségű, de jellemzően olcsó dióról van szó, ami a helyi, kirgiz piacokon és távolabbi körzetekben értékesül. Bishkekben, a kirgiz fővárosban állandóan kaphatók a háziipari jelleggel készített diós dzsemek, dióolaj-készítmények.

A következő három kép az elmondottakat illusztrálja. Diófaerdők Kirgizisztánban, szénaszállítás a diófák között, és olcsó dió a városi piacon.

A kirgiz viszonyok felvázolt ismeretében azt gondolhatná tisztelt diókereskedő Kollégám, hogy a világon a legolcsóbb diót Kirgizisztánban szerezheti be, amit aztán drága piacokon nagy felárral értékesíthet. Azt hiszem, nem lesz könnyű dolga. Egyrészt a kirgiz diót hagyományosan főleg iráni és orosz kereskedők veszik meg, akikkel nehéz konkurrálni.

Másrészt pedig a kirgiz állami diómonopóliummal fog szembesülni. Mert tessék elképzelni, az összes kirgiz diófaerdőt egy állami cég birtokolja, áttekinthetetlen hatalmi, korrupciós és egyéb viszonyok között.

Például az elöregedett, kihalt, kidőlt diófák faanyaga is az állami monopóliumot illeti. Fegyver készül belőlük.

Mindezt egy, az országot alaposan bejárt brit közgazdász írta le, aki - civilben vadászként - szeretett volna egy félméteres diófaanyagot megvenni. A helyiek félelemmel átitatott elutasításával, masszív hallgatásával találkozott, ahányszor ezt az igényét felvetette.

A kirgiz diófaerdőket 1945-ben nyilvánították fokozottan védetté. (Nem a diófákat, hanem a hasznukat védik.) A második világháborús hadigazdálkodásnak megfelelően az erdőgazdaságokat - akkori, orosz nevük szerint leszhozokat - közvetlenül a kormány alá rendelték. Ez a rendszer olyan jól bevált, hogy még ma is, a független Kirgizisztán huszadik évében is szigorúan fennáll.

Azzal a különbséggel, hogy ma már nem jut állami pénz a diófaerdők fenntartására, amire a szovjet tervgazdaságban volt pénz.

A nagy északi szomszéd, Kazahsztán és a nyugati szomszéd, Üzbegisztán már fehér foltok a diótermesztés földrajzában. Ismereteink hiányosak.

A két ország nagy része alkalmatlan a diótermesztésre, Kazahsztánban csak a déli hegyekben, amelyek Kirgizisztánnal határosak, terem a diófa, ott viszont az északnyugati lejtőkön 1100-1400 m magasságig, valamint az Alma-Ata-i körzetben, amelynek éghajlatát a magyarországival azonosnak mondják.

Kazahsztán éghajlata hidegebb, mint Kirgizisztáné. A diófák csak május közepétől virágzanak, a kései virágzású egyedeké július elejéig elhúzódik. A kazah diófák jellemzően nőelőző virágzásúak.

Dióültetvényről nincs tudomásom Kazahsztánból. A kazah diófajtákat - még a szovjet időkből származnak - egyesével vagy párosával ajánlják házikerti telepítésre. A nevük Ideál (l. lejjebb) és Rogyina (haza).

Üzbegisztánban az erdei dió összeszedésének államilag engedélyezett rendszere azonos a kirgiz viszonyokkal. Amatőrfelvételek Üzbegisztánból:

Hazafelé a dióterméssel

Diófelvásárlóra várva

Üzbegisztán diótermesztési színvonalának felemelése Sz. Sz. Kalmükov nevéhez fűződik, aki az 1950-es években több papírvékony héjú diófajtát válogatott ki a helyi, természetes diófaállományból, a Kaghazi típusból. A korabeli szovjet sajtó intenzíven cikkezett ezekről a diókról, nagy érdeklődést keltve irántuk Szovjetunió-szerte. A cikkek - csakúgy, mint a világon mindig és mindenhol, a hozzá nem értő újságírók hatásvadász céljainak megfelelően - nagy feltűnést keltettek. A legismertebb ezek közül a diók közül az Ideál, egy papírvékonyságú héjú dió. Az újságírók szerint már a második évben terem ez a fajta.

Nehezíti az üzbég diófajták azonosítását, hogy Üzbegisztánban az összes papírhéjú diót Ideálnak nevezik, sőt, a hivatalosan is Ideálnak nevezett fajta magonc utódait is, így a legnagyobb zűrzavar uralkodik Ideál név alatt a volt Szovjetunió utódállamaiban.

Kalmükov további elismert fajtái az Üzbég bőtermő és az Oripov voltak.

Egy üzbegisztáni felvétel, ritkaság a maga nemében, Arthur Chapman készítette a szamarkandi piacon: Egészben kinyert dióbél. Az egész dióbél minden valószínűség szerint a középázsiai Kaghazi típus, talán konkrétan az Ideál fajta papírhéjú diójából származik.

Az üzbég árudió zömében nem ilyen szép, hanem ilyesmi:

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább