Mottó:
"S'il y a des noix, l'hiver sera froid."
(Ha van dió, a tél hideg lesz.)
(francia közmondás)

Franciaország Európa vezető diótermelője, az európai termelés negyedét adja, évente mintegy 30.000 tonnával. És vezető dióexportőre is, exportja Európán belül talál vevőre.

A franciaországi diótermesztés története a rómaiak idejéig, Julius Caesar galliai hódításaiig nyúlik vissza. Galliába a római légiók nyomában jutott el a diófa. Így tartja ezt a hivatalos történetírás. De arra nem ad magyarázatot, hogy amikor a légiók Galliába értek, feljegyezték, hogy a gall nők hajukat és ruháikat diófestékkel festették. Bizony, többezer évvel előbb is ott volt már a diófa, a kőkorszaki barlanglakók lakhelyein megtalált diómaradványok is tanúskodnak róla.

A mai francia földön a diófák terjedésének újabb nagy lökést adott Nagy Károly 812-ben kiadott rendelete, amely nagyarányú telepítést írt elő.

A francia tájegységek közül Provence és Dauphiné a korai középkor óta hagyományosan jelentős diótermő vidék volt, amint arról a korabeli oklevelek tanúskodnak. A 11. századból fennmaradt számadások szerint ezeken a vidékeken általános volt, hogy a hűbéresek kötelezettségeiket dióban egyenlítették ki, (pl. Saint Hugues és Domene községek), a dió értékmérőként funkcionált.

A dió jelentőségét sok kora-középkori francia diós falunév is igazolja, amelyek közül a legrégebbi a Grenoble-közeli Noyarey.

Franciaországban a diófák története a francia történelemmel kapcsolódott össze. A legnagyobb csapást Napóleon mérte a francia diófákra, mert mérhetetlen háborúihoz sok fegyverre volt szükség, ezért a diófák nagyobb részét kivágták. Ugyanakkor a kontinentális zárlat a dió exportpiacát semmisítette meg. Az 1709-es fagy már csak hab volt a tortán.

Ha Franciaországban a diófákat csodáljuk, és a helyiekkel értekezni akarunk a diótermesztés mibenlétéről, ne csodálkozzunk, ha nem a szótári nevén, noyer-nak mondják a diófát. Értsük meg azt is, ha helyi, tájnyelvi elnevezéseit használják. Leginkább noguier-nek említik, de előfordul calotier, calottier, écalonnier, gagouier, goguier és gojeutier is.

A dió fogalma régóta él a francia kifejezésekben, szólásokban. A középkorban egy diónyi mennyiségen a mérhető legkisebb mennyiséget értették. Napjainkban pedig a családias kifejezésmódban a "dióban" azt jelenti, hogy ingyen.

A francia diófajták hírnevesek, véleményem szerint érdemükön felüli mértékben. A neves és elismert fajták mellett olyan fajtanevekkel is találkozni, mint

• A coque tendre (papírhéjú),
• De la Saint Jean vagy Tardive de la Saint Jean (Szent János-dió),
• Fertile (bőtermő),
• Ordinaire (közönséges),
• végül Praeparturiens, aminek nem is tudom a magyar fordítását.

Ezek nem elismert diófajták, hanem népszerű elnevezések, nem kell őket komolyan venni.

Francia táj diófákkal:

Egy francia diósgazda tanyája:

GRENOBLE

Bár Franciaország területének túlnyomó része alkalmas diótermesztésre, két körzetben, Dauphiné-ben Grenoble-Valence vidékén és Périgordban alakult ki nagyobb kultúrája. A Grenoble-i termőtájon emberemlékezet óta sok diófa nőtt. 1660-ban úgy írta Nicolas Chorier "Dauphiné történelme" című munkájában, hogy a vidéken nagy számú és általános a gesztenyefa és a diófa. 1730 körül már úgy jellemezték a tájat, mint diófákkal borított vidéket.

A diótermesztés főleg a 19. században fejlődött nagyra. A felfutás oka az volt, hogy előbb a selyemhernyókultúrát érte kivédhetetlen járvány 1858-ban, majd az 1870 körüli filoxéra-fertőzés nagy területeken pusztította el az addigi szőlőkultúrát, és Dauphiné-ben az eperfák és a szőlő helyébe mindenhol diófát telepítettek.

A Grenoble-i termőtáj diótermesztésének felfutását Baltet Károly 1885-ös szakcikkének mondataiból érzékelhetjük a legjobban: "Csak maga Vinay és Tullins kerületek 2 millió frank értékű Mayette diót visznek ki Pétervárra, mely a Rhone folyón talpakon szállíttatik Marseillebe és ott talpastól mindenestől eladatik. Marseille maga 1881-ben 32 ezer mázsa diót, mogyorót és mandulát rakott fel hajókra 2 millió 700 ezer frank értékben és a francziaországi vámhivatal ugyanazon évben, tíz millió kilogramra teszi ezen három gyümölcs kivitelét összesen."

A Grenoble-i dió "nemeslevelet" 1938. június 17-én kapott, amikor minőségét államilag elismerték, "Appellation d'Origine Contrôlée" (AOC) minőségben. 1996-ban pedig a termesztett növények közül elsőként a Grenoble-i diót ismerte el eredetmegjelöléssel védett termékként az Európai Unió.

A Grenoble-i diótermelő körzet és diói:

Községenkénti bontásban láthatjuk a diótermő terület nagyságát. A színek 20 és 50 hektárnál változnak.

A Grenoble-i körzet részletesebb térképe és diói:

A jelenlegi diósgazdák már a harmadik nemzedéket képviselik az eredet-elismerés óta. Az eredet-megjelölésre féltékenyen ügyelnek, a zárt termelési körzeten kívül 1 m-rel már nem kaphat a dió Grenoble-i eredet-megjelölést.

Jellemző tájkép Grenoble vidékén:

A Grenoble-i diótermő táj "fővárosa" Vinay városka, amely méltán érdemli ki a magyar diótermesztők figyelmét is. A város teljes határában szinte nincs is más, csak dióskert. Ezt tessék szó szerint venni, tisztelt Kollégám! Vinay város határának látképe:

Dióskertek Vinay határában:

És a várost környező mintegy 20 községben is a diófa az uralkodó növény, még szántóföld is alig van. Az előző képen a városba vezető országút látszott. Az is a dióerdőben húzódik, de a mezőgazdasági mellékutak is szinte eltűnnek a diófák között.

Dióültetvény Pontcharra község határában, Grenoble vidékén:

A Grenoble-i diótermelők el is misztifikálják a diójukat, mintha az olyan rendkívüli lenne. A diófa-ültetésre megfelelő helyet csak ők tudják kiválasztani, mert az már a vérükben van. A dióművelés tradícionális eljárásait modern eszközökkel végzik, de azt nem árulják el, mik azok a tradícionális eljárások.

Pedig - véleményem szerint - hazai adottságaink jobbak, mint a Grenoble-i híres körzet adottságai. Legfőképp jobbak a talajaink. Tápanyaggal jobban ellátottak, mint a meszes kőzet aprózódásából származó, köves-kavicsos, gyenge minőségű Isere menti teraszok.

És kárpát-medencei sajátos klímánk a dió tenyészidőszakában alacsonyabb relatív páratartalmú levegőt biztosít diófáinknak, mint ami a Grenoble-i termőtájon szokásos, ahol nagyobb gondot jelent a gnomónia elleni védekezés.

Diófáink termőképessége a fentiekből adódóan - és fajtájuknál fogva is - nagyobb.

Ami viszont a diótermesztés múltját illeti, sok tanulnivaló, megszívlelni való szűrhető le a nagy hagyományú francia diótermesztésből - anélkül, hogy hasraesnénk előttük.

A diótermesztés gépesítését korán megkezdték. Magasra hordó permetezőgép munkában, anno:

A diótermés szárítását, manipulálásaát, tárolását hagyományos, eleinte kizárólag fából, később betonoszlopokon álló, fából épült diószárító építményekben, emeletes diópajtákban végezték. A pajták aljzata és oldala egyaránt fenyőlécekből készült, és nyitott volt a négy égtáj felé, hogy bármerről fújjon is a szél, átszellőzzön. A közvetlen napfénytől, a túlzott felmelegedéstől fa- vagy cseréptető védte a száradó diót.

Egy egyszerűbb és egy kétemeletes diópajta:

Jellegzetes francia diószárító, válogató és tároló építmény ma:

Az előző képen nem látszik, de az emeleti födém hézagos, szellős:

A dió szárítása szétterítéssel, eleinte napi kétszeri, majd egyszeri forgatással végezhető.

Így néz ki, amikor tele van az emelet dióval:

Az emeleten hely van a diómanipuláló gépeknek, a szín alá pedig beállhatnak a dióművelés, -betakarítás gépei.

Úgy tartották a francia diótermelők, hogy a jó diószárító pajta annyit jelent egy diósgazdának, mint a jó pince egy borosnak.

A Grenoble-i termőtáj diótermését a termelők által alapított és fenntartott hatalmas Coopenoix szövetkezet vásárolja fel, készíti ki és adja el.

A termesztők tulajdonában van, eddig sikeresen védett ki minden felvásárlási kezdeményezést. Valódi szövetkezetként működik, minden tagnak egy szavazata van. A diótermesztők anyagi hozzájárulásából jött létre, és ugyancsak a termesztők hozzájárulásából valósítja meg technológiai fejlesztését. A termesztők az értékesített dió árát 5 % levonása után kapják meg, amiből 1 % a szövetkezet működését fedezi, 4 % beruházásra megy.

A termesztők maguk vihetik be a nedves diót a szövetkezetbe, de aki erre nem képes, annak diójáért teherautót küldenek. De csak a Grenoble-i zárt termelési körzet termesztője lehet tag a szövetkezetben.

A fogadógarat, ahova a nedves diót ürítik:

A mosás, fehérítés, szárítás, kalibrálás technológiájától most tekintsünk el, az azonos technikájú, csak nagyobb méretű, mint a hazai legnagyobb termesztők, feldolgozóké. A kalibrálás 2 mm-enként történik.

Az osztályozóhengerről lejött diók a válogatószalagon:

Tárolt héjas dió a hűtőkamrában. (Elnézést, sötét volt bent.)

Héjas diót is nagyban értékesítenek, és minőségi dióbelet is. A héjas dió gépi kalibrálását kézzel ellenőrzik:

Az apróbb méretű dióból is kiváló feles dióbelet készítenek, még a 26-28 mm-es méretet is feldolgozzák.

A dióbeles zacskókat kartondobozba gyűjtik, amit gép hajtogat. A dióbél-csomagoló gépsor végére a repülőtereken használatos detektoros kaput építettek be, az esetleges fém-szennyeződés észlelésére.

Árumennyiségük fél Magyarországnyi. Héjas dió és dióbél kínálatuk:

Minden árutételt utólag is minősítenek.

Személyes benyomásom a lenyűgözöttség volt. Erre mi sose lennénk képesek. Jó harminc évet dolgoztam a magyar mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomban, de be kell látnom, a francia magángazdák szövetkezetpártibbak, mint mi voltunk. A minőségi francia dió uralja Európa igényes piacát. A jó minőséggel, a jó marketinggel akkora igényt teremtettek, amit talán már ki se tudnak elégíteni.

A másik benyomásom egy kis kétkedés. Amikor azt olvasom a moldáv hivatalos statisztikában, hogy a moldáv dió második legnagyobb importőre Franciaország, és ugyanakkor a francia diókínálat belföldön is, külföldön is csak francia diót kínál, felmerül bennem, hogy hova lett a Franciaországba került moldáv dió. Nem tudom.

Van egy sejtésem: Mindenki hazudik.

De ne rágalmazzuk tovább a szimpatikus Coopenoix-t, van más is, például Alain Riviere. A cég Vinay városában tevékenykedik, hatalmas diófeldolgozó, manipuláló üzeme van. Diószüret idején a termelőktől a rázó- és felszedőgépektől bekerülő diót vásárolja fel, maga szárítja, manipulálja. Valószínű, a szövetkezeten kívüli termesztők áruját veszi meg, és talán importál is.

A cég vinayi üzemének képe madártávlatból:

A nedves dió fogadására és a készáru tárolására szolgáló helyiségek az Alain Riviere cégnél:

Most, hogy láttuk, mi folyik Grenoble mellett, - mi folyna, hát az Isere folyó, - néhány diófás tájkép erejéig nézzünk körül ezen a gyönyörű tájon, utána pedig induljunk el nyugatnak, Périgord felé.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább