Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

DIÓTERMESZTÉS A VILÁG KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIN

Vázlat:
Franciaország
-Grenoble
-Périgord
A francia diótermesztés folytatása
Anglia
Németország, Hollandia
Dánia
Svájc, Ausztria
Spanyolország
Portugália
Olaszország
Görögország
Horvátország, Szerbia
Szlovénia
Kalifornia
Kanada
Románia
Moldávia
Ukrajna
Oroszország
Törökország
Szíria
Irán
Kirgizisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán
India, Pakisztán, Afganisztán
Kína
Japán
Korea
Marokkó
Argentina
Chile
Ausztrália
Újzéland

Szakmai tanulmányútra invitálom tisztelt diótermesztő Kollégámat. Mindenkitől lehet tanulni. Ha mást nem, azt, hogy hogy nem szabad a diófával, a dióval bánni.

Bár, meg kell mondjam, a pozitív példa gyakoribb.

Először is, nézzük meg a következő apró térképen, hol folyik árutermelő diótermesztés. Kár, hogy a kép oly kicsi, mert nagyon pontos. Kérem a figyelmet többek között Argentina, Japán, Ausztrália területére irányítani, mert pontosan mutatja, az adott országokban is melyek a diótermő vidékek.

Előre bejelentem, csak a zölddel jelölt vidékekre utazunk, a világ maradéka nem érdekel minket.

Franciaország

Mottó:
"S'il y a des noix, l'hiver sera froid."
(Ha van dió, a tél hideg lesz.)
(francia közmondás)

Franciaország Európa vezető diótermelője, az európai termelés negyedét adja, évente mintegy 30.000 tonnával. És vezető dióexportőre is, exportja Európán belül talál vevőre.

A franciaországi diótermesztés története a rómaiak idejéig, Julius Caesar galliai hódításaiig nyúlik vissza. Galliába a római légiók nyomában jutott el a diófa. Így tartja ezt a hivatalos történetírás. De arra nem ad magyarázatot, hogy amikor a légiók Galliába értek, feljegyezték, hogy a gall nők hajukat és ruháikat diófestékkel festették. Bizony, többezer évvel előbb is ott volt már a diófa, a kőkorszaki barlanglakók lakhelyein megtalált diómaradványok is tanúskodnak róla.

A mai francia földön a diófák terjedésének újabb nagy lökést adott Nagy Károly 812-ben kiadott rendelete, amely nagyarányú telepítést írt elő.

A francia tájegységek közül Provence és Dauphiné a korai középkor óta hagyományosan jelentős diótermő vidék volt, amint arról a korabeli oklevelek tanúskodnak. A 11. századból fennmaradt számadások szerint ezeken a vidékeken általános volt, hogy a hűbéresek kötelezettségeiket dióban egyenlítették ki, (pl. Saint Hugues és Domene községek), a dió értékmérőként funkcionált.

A dió jelentőségét sok kora-középkori francia diós falunév is igazolja, amelyek közül a legrégebbi a Grenoble-közeli Noyarey.

Franciaországban a diófák története a francia történelemmel kapcsolódott össze. A legnagyobb csapást Napóleon mérte a francia diófákra, mert mérhetetlen háborúihoz sok fegyverre volt szükség, ezért a diófák nagyobb részét kivágták. Ugyanakkor a kontinentális zárlat a dió exportpiacát semmisítette meg. Az 1709-es fagy már csak hab volt a tortán.

Ha Franciaországban a diófákat csodáljuk, és a helyiekkel értekezni akarunk a diótermesztés mibenlétéről, ne csodálkozzunk, ha nem a szótári nevén, noyer-nak mondják a diófát. Értsük meg azt is, ha helyi, tájnyelvi elnevezéseit használják. Leginkább noguier-nek említik, de előfordul calotier, calottier, écalonnier, gagouier, goguier és gojeutier is.

A dió fogalma régóta él a francia kifejezésekben, szólásokban. A középkorban egy diónyi mennyiségen a mérhető legkisebb mennyiséget értették. Napjainkban pedig a családias kifejezésmódban a "dióban" azt jelenti, hogy ingyen.

A francia diófajták hírnevesek, véleményem szerint érdemükön felüli mértékben. A neves és elismert fajták mellett olyan fajtanevekkel is találkozni, mint

Ezek nem elismert diófajták, hanem népszerű elnevezések, nem kell őket komolyan venni.

Francia táj diófákkal:

Egy francia diósgazda tanyája:

GRENOBLE

Bár Franciaország területének túlnyomó része alkalmas diótermesztésre, két körzetben, Dauphiné-ben Grenoble-Valence vidékén és Périgordban alakult ki nagyobb kultúrája. A Grenoble-i termőtájon emberemlékezet óta sok diófa nőtt. 1660-ban úgy írta Nicolas Chorier "Dauphiné történelme" című munkájában, hogy a vidéken nagy számú és általános a gesztenyefa és a diófa. 1730 körül már úgy jellemezték a tájat, mint diófákkal borított vidéket.

A diótermesztés főleg a 19. században fejlődött nagyra. A felfutás oka az volt, hogy előbb a selyemhernyókultúrát érte kivédhetetlen járvány 1858-ban, majd az 1870 körüli filoxéra-fertőzés nagy területeken pusztította el az addigi szőlőkultúrát, és Dauphiné-ben az eperfák és a szőlő helyébe mindenhol diófát telepítettek.

A Grenoble-i termőtáj diótermesztésének felfutását Baltet Károly 1885-ös szakcikkének mondataiból érzékelhetjük a legjobban: "Csak maga Vinay és Tullins kerületek 2 millió frank értékű Mayette diót visznek ki Pétervárra, mely a Rhone folyón talpakon szállíttatik Marseillebe és ott talpastól mindenestől eladatik. Marseille maga 1881-ben 32 ezer mázsa diót, mogyorót és mandulát rakott fel hajókra 2 millió 700 ezer frank értékben és a francziaországi vámhivatal ugyanazon évben, tíz millió kilogramra teszi ezen három gyümölcs kivitelét összesen."

A Grenoble-i dió "nemeslevelet" 1938. június 17-én kapott, amikor minőségét államilag elismerték, "Appellation d'Origine Contrôlée" (AOC) minőségben. 1996-ban pedig a termesztett növények közül elsőként a Grenoble-i diót ismerte el eredetmegjelöléssel védett termékként az Európai Unió.

A Grenoble-i diótermelő körzet és diói:


Községenkénti bontásban láthatjuk a diótermő terület nagyságát. A színek 20 és 50 hektárnál változnak.

A Grenoble-i körzet részletesebb térképe és diói:


A jelenlegi diósgazdák már a harmadik nemzedéket képviselik az eredet-elismerés óta. Az eredet-megjelölésre féltékenyen ügyelnek, a zárt termelési körzeten kívül 1 m-rel már nem kaphat a dió Grenoble-i eredet-megjelölést.

Jellemző tájkép Grenoble vidékén:

A Grenoble-i diótermő táj "fővárosa" Vinay városka, amely méltán érdemli ki a magyar diótermesztők figyelmét is. A város teljes határában szinte nincs is más, csak dióskert. Ezt tessék szó szerint venni, tisztelt Kollégám! Vinay város határának látképe:

Dióskertek Vinay határában:


És a várost környező mintegy 20 községben is a diófa az uralkodó növény, még szántóföld is alig van. Az előző képen a városba vezető országút látszott. Az is a dióerdőben húzódik, de a mezőgazdasági mellékutak is szinte eltűnnek a diófák között.

Dióültetvény Pontcharra község határában, Grenoble vidékén:

A Grenoble-i diótermelők el is misztifikálják a diójukat, mintha az olyan rendkívüli lenne. A diófa-ültetésre megfelelő helyet csak ők tudják kiválasztani, mert az már a vérükben van. A dióművelés tradícionális eljárásait modern eszközökkel végzik, de azt nem árulják el, mik azok a tradícionális eljárások.

Pedig - véleményem szerint - hazai adottságaink jobbak, mint a Grenoble-i híres körzet adottságai. Legfőképp jobbak a talajaink. Tápanyaggal jobban ellátottak, mint a meszes kőzet aprózódásából származó, köves-kavicsos, gyenge minőségű Isere menti teraszok.

És kárpát-medencei sajátos klímánk a dió tenyészidőszakában alacsonyabb relatív páratartalmú levegőt biztosít diófáinknak, mint ami a Grenoble-i termőtájon szokásos, ahol nagyobb gondot jelent a gnomónia elleni védekezés.

Diófáink termőképessége a fentiekből adódóan - és fajtájuknál fogva is - nagyobb.

Ami viszont a diótermesztés múltját illeti, sok tanulnivaló, megszívlelni való szűrhető le a nagy hagyományú francia diótermesztésből - anélkül, hogy hasraesnénk előttük.

A diótermesztés gépesítését korán megkezdték. Magasra hordó permetezőgép munkában, anno:


A diótermés szárítását, manipulálásaát, tárolását hagyományos, eleinte kizárólag fából, később betonoszlopokon álló, fából épült diószárító építményekben, emeletes diópajtákban végezték. A pajták aljzata és oldala egyaránt fenyőlécekből készült, és nyitott volt a négy égtáj felé, hogy bármerről fújjon is a szél, átszellőzzön. A közvetlen napfénytől, a túlzott felmelegedéstől fa- vagy cseréptető védte a száradó diót.

Egy egyszerűbb és egy kétemeletes diópajta:


Jellegzetes francia diószárító, válogató és tároló építmény ma:

Az előző képen nem látszik, de az emeleti födém hézagos, szellős:

A dió szárítása szétterítéssel, eleinte napi kétszeri, majd egyszeri forgatással végezhető.

Így néz ki, amikor tele van az emelet dióval:

Az emeleten hely van a diómanipuláló gépeknek, a szín alá pedig beállhatnak a dióművelés, -betakarítás gépei.

Úgy tartották a francia diótermelők, hogy a jó diószárító pajta annyit jelent egy diósgazdának, mint a jó pince egy borosnak.

A Grenoble-i termőtáj diótermését a termelők által alapított és fenntartott hatalmas Coopenoix szövetkezet vásárolja fel, készíti ki és adja el.


A termesztők tulajdonában van, eddig sikeresen védett ki minden felvásárlási kezdeményezést. Valódi szövetkezetként működik, minden tagnak egy szavazata van. A diótermesztők anyagi hozzájárulásából jött létre, és ugyancsak a termesztők hozzájárulásából valósítja meg technológiai fejlesztését. A termesztők az értékesített dió árát 5 % levonása után kapják meg, amiből 1 % a szövetkezet működését fedezi, 4 % beruházásra megy.

A termesztők maguk vihetik be a nedves diót a szövetkezetbe, de aki erre nem képes, annak diójáért teherautót küldenek. De csak a Grenoble-i zárt termelési körzet termesztője lehet tag a szövetkezetben.

A fogadógarat, ahova a nedves diót ürítik:

A mosás, fehérítés, szárítás, kalibrálás technológiájától most tekintsünk el, az azonos technikájú, csak nagyobb méretű, mint a hazai legnagyobb termesztők, feldolgozóké. A kalibrálás 2 mm-enként történik.

Az osztályozóhengerről lejött diók a válogatószalagon:

Tárolt héjas dió a hűtőkamrában. (Elnézést, sötét volt bent.)

Héjas diót is nagyban értékesítenek, és minőségi dióbelet is. A héjas dió gépi kalibrálását kézzel ellenőrzik:

Az apróbb méretű dióból is kiváló feles dióbelet készítenek, még a 26-28 mm-es méretet is feldolgozzák.

A dióbeles zacskókat kartondobozba gyűjtik, amit gép hajtogat. A dióbél-csomagoló gépsor végére a repülőtereken használatos detektoros kaput építettek be, az esetleges fém-szennyeződés észlelésére.

Árumennyiségük fél Magyarországnyi. Héjas dió és dióbél kínálatuk:


Minden árutételt utólag is minősítenek.

Személyes benyomásom a lenyűgözöttség volt. Erre mi sose lennénk képesek. Jó harminc évet dolgoztam a magyar mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomban, de be kell látnom, a francia magángazdák szövetkezetpártibbak, mint mi voltunk. A minőségi francia dió uralja Európa igényes piacát. A jó minőséggel, a jó marketinggel akkora igényt teremtettek, amit talán már ki se tudnak elégíteni.

A másik benyomásom egy kis kétkedés. Amikor azt olvasom a moldáv hivatalos statisztikában, hogy a moldáv dió második legnagyobb importőre Franciaország, és ugyanakkor a francia diókínálat belföldön is, külföldön is csak francia diót kínál, felmerül bennem, hogy hova lett a Franciaországba került moldáv dió. Nem tudom.

Van egy sejtésem: Mindenki hazudik.

De ne rágalmazzuk tovább a szimpatikus Coopenoix-t, van más is, például Alain Riviere. A cég Vinay városában tevékenykedik, hatalmas diófeldolgozó, manipuláló üzeme van. Diószüret idején a termelőktől a rázó- és felszedőgépektől bekerülő diót vásárolja fel, maga szárítja, manipulálja. Valószínű, a szövetkezeten kívüli termesztők áruját veszi meg, és talán importál is.

A cég vinayi üzemének képe madártávlatból:

A nedves dió fogadására és a készáru tárolására szolgáló helyiségek az Alain Riviere cégnél:

Most, hogy láttuk, mi folyik Grenoble mellett, - mi folyna, hát az Isere folyó, - néhány diófás tájkép erejéig nézzünk körül ezen a gyönyörű tájon, utána pedig induljunk el nyugatnak, Périgord felé.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább