Kisázsiában otthon van a diófa, nyugodtan mondhatjuk, hogy a mai Törökország területe beleesik a diófa szűkebben vett őshazájába. Leggyakoribb, legszebb a tengerközeli, leginkább a mediterrán éghajlatú, folyóvölgyi és feltöltött talajú területeken.

Csanakkalétól délre Kemalli faluban például egy nagy területű, természetes diófaerdő bizonyítja a diófa ősiségét.

Ősöreg diófa Eskisehir körzetében, ahol még érződik a mediterrán hatás.

De Anatólia 1000 m-es magasságú magasföldjének folyóvölgyeiben is otthon érzi magát. Például Kappadókia vastag tufarétegeiből kimosott völgyekben, mélyedésekben.

A felföldön is, a hegyek vidékén is.

De leginkább a mediterrán tengerpartok közelében.

Ázsiában az Eurázsiai hegylánctól északra nem messze terjedt, már csak a sivatagosba hajló szárazság miatt se. Például Kirgizisztán területe már jellemzően félsivatagos, csak délen van erdő. Ahol viszont van erdő, ott a diófa is ott van, jellemzően a Tien-San hegység nyugati nyúlványainak déli lejtőin, a Fergana-völgyben 1000-2200 m magasságban.

A következő képen a piros foltok jelzik az összefüggő diófaerdőket az ország déli részén.

A térkép túl nagy léptékű, a diófák nem látszanak. Közelebbről Jalal-Abad körzetében már jobban körülhatárolhatók a dióerdők.

Ezeket a dióerdőket úgy kell elképzelni, hogy a völgyekben, a vízfolyások közelében szinte galériaerdőként helyezkednek el, a magasabb hegyekre nem terjednek ki.

Összesen 600.000 hektár diófaerdőt tartanak nyilván, amelyekben a dió a fő erdőalkotó fa, és elegyként egyéb vad gyümölcsfák (alma, körte, meggy, szilva, stb.) is előfordulnak.

A Tien-San diófaerdői egyedülállóak a maguk nemében, a világ legnagyobb természetes dióerdei, csak az iráni és a kisázsiai természetes diófaállományok közelítik meg. A legnagyobb diófák törzsátmérője a 2 métert is eléri.

Jogos a feltételezés, hogy Közép-Ázsia említett vidékei képezik a legszűkebben vett dió-őshazát.

Az alábbi kép a kirgiz erdők egyikét mutatja, és jobbra egy diófa. Tisztelt Kollégám, ne a nőt, a diófát figyelje!

A következő képek a kirgiz diófaerdők nagyságára, ősiségére, egyúttal védtelenségére kívánják felhívni a figyelmet.

A diófaerdők a szomszédos Üzbegisztánba is átnyúlnak. Üzbegisztánban az út mellett gyakran látunk diófaligeteket.

Nemcsak lent, az út mellett, fent, a hegyekben is. Például a Zurmecs és az Arcsimajdan hegyi folyók összefolyásánál, de ne kérdezze, tisztelt hegyi túrázó Kollégám, pontosan hol, mert én se tudom. Ilyen, többszáz éves diófákból álló liget van ott, Kalmükov szovjet tudós ezen a vidéken lelte fel a később Ideálnak elnevezett diófajta anyafáját.

És ilyen a diótermés:

A kirgiz diófaerdők északi irányban Kazahsztán déli hegyein is folytatódnak, de csak közel a kirgiz határhoz.

Iránban a déli területeken is termesztik a diót, de igazából az észak-iráni hegyvidékeken van otthon.

Irántól északra, a Kaukázusban is jelentősek a természetes diófaállományok. A hegyek között is, a hegységől északra is, délre is.

Az Eurázsiai hegylánc ázsiai részének völgyeiben mindenhol otthonos a dió, Nepálban is, Bhutanban is. Tibetben is, de mindenhol csak a völgyekben. Ladakhban a völgyekben 3300 m magasságig található. Az Eurázsiai hegylánctól délre, Indián belül Kasmirban fordul elő jellemzően, de Garwahl hegyeiben is van belőle.

Mint Darwin írásaiból tudjuk: "A dió vadon nő a Kaukázusban és a Himalájában, ahol dr. Hooker fellelte, gyümölcse teljes méretű, de olyan kemény, mint egy hikoridió."

Diófa Ladakhban:

És egy Himachal Pradesh-i felvételen.

Dió Indiából, a Himalája előhegyeiből, Garwahl-ból:

Két kép egy Matuzsálem-korú diófáról Tibetből:

Keletebbre pedig, ahol a hegylánc délnek fordul, és az éghajlat javul a rideg Himalájához képest, a mi diónk ökológiai helyét először a jünnani dió (pikkelyes dió, Juglans sigillata), majd ahol már tényleg trópusivá válik az éghajlat, különböző apró diótermésű szárnyasdiók foglalják el.

Ázsia keleti részén, Kínában sokan őshonosnak tartják a diót. A hatalmas birodalomban hat olyan régiót is nyilvántartanak, ahol a természetes dióváltozatok bőségesek.

Linxia város határa Kanszu tartományban, egy vadon nőtt diófával:

Észak-Kína a Juglans regia diófaj elterjedésének északi határa. Addig fordul elő, ameddig vizet kap. Ez gyakorlatilag a kínai nagy fal vonala. Ahol a sivatag kezdődik, északabbra már nem látunk diófát (pl. Belső-Mongóliában). Keletebbre, Mandzsúriában pedig a mandzsúriai dió mint elkülönült diófaj tölti be a mi diónk szerepét.

Gyakorlatilag a Sárga-folyóig (Hoang-ho) terjed - természetes úton - a mi diónk. Erről azért beszélek kicsit hosszabban, mert a dió földrajzához szorosan tartozik, hogy a Sárga-folyó síkságát, ahova a hegyek közül kiér, Diófa-síkságnak nevezik Kínában. Ahova a folyó vize elér, ott intenzív öntözéses növénytermesztés folyik, a diófákat is beleértve. A folyó túlpartján pedig már ott a sivatag.

Pontosítva ha tisztelt Kollégám a Diófa-síkságot és ezzel a diófa ázsiai természetes előfordulásának északi határát keresi, úgy találja meg, hogy ahol a Sárga-folyó egy szakaszon a Nagy Fal vonalán kívülre kerül, megkerülve az Ordosz platót, a folyó legészakabbi szakasza a Diófa-síkság.

Képek a Sárga-folyó Diófa-síkságot átszelő szakaszáról:

Van a Sárga-folyónak egy helyen egy éles kanyarulata, ahol három oldalról, félszigetszerűen körülvesz egy kis dombos földnyelvet. Dió-szempontból ez a hely különösen érdekes, mert legalább 35000 éves ősemberi telephelyet tartalmaz, egy elkülönült kultúrát, amit csak a Dió-emberek kultúrájának neveznek. Dió-maradványokat eddig még nem találtak itt, de nagyon keresik, mert az akkori éghajlat alapján természetes lenne. Meleg volt, legalább szubtrópusi környezet, változatos nagyvad-állománnyal.

Kína többi részén azonban igen gyakori a természetes diófaállomány.

Annyira gyakori, hogy az óriási Kína különböző területein előforduló dióváltozatokat többször is önálló fajba sorolták. Így jöttek létre a Juglans kamaonia vagy a J. duclouxiana nevek, amelyeket akár el is felejthetünk, mert a mi diónk tájjellegű változatainak leírásáról van szó, ezek közül egyedül a J. sigillata faj elkülönültségét tudom elképzelni, a J. hopeiensis pedig valószínűleg hibrid diófaj.

Természetes diófák Yünnan hegyei között:

Itt van például ez a felvétel, amin nem látszik, hogy közönséges vagy pikkelyes dió él-e itt, a Kőkapu ökopark bejáratánál, Simenben, éppen délre Jangbitól, a jünnani diótermesztés központjától. Egy biztos, az említett ökopark területének nagy része, ami nem esik a meredek hegyoldalakra, dióligetekkel borított.

Amint Indiában és Tibetben láttuk, a diófa a Himalája hegyei között igen elterjedt. Ugyanígy Kínának a Himalája keleti láncai között is, Jünnan tartományban. A hegyoldalak sok helyen jellemzően diófásak.

Diófás vidékek Kínában:

Kína nyugati végei a Tien-Shan hegységnél kapcsolódnak a középázsiai dió-őshazához, a hatalmas kirgiz diófaerdőkhöz. A kínaiak szerényen azt írják, náluk található a legnagyobb természetes diófaerdő Ázsiában. És hogy ezt megerősítsék, Ázsiában elsőként, 1983-ban létrehozták a Gongliu Vaddió Természetvédelmi Területet, 1019 hektár területen. Mint írják, a diófák itt élték túl a földtörténeti harmadkort és negyedkort. A diófák tanulmányozása és megőrzése a céljuk ezen a területen.

Japánban Hokkaidón már nem él meg a mi diónk, Honsun azonban még igen. Japánban a mandzsúriai dió és a bennszülött japán dió is természetes, de a kertekbe főleg a mi diónkat ültetik. A Juglans regia külön változatának, var. orientalis-nak tekintik japán botanikusok a Japánban élő közönséges diót, és nem a megszokott kurumi (gurumi) néven nevezik, hanem külön néven kasigurumi-nak. Diófa egy japán szegényember háza mögött, látszik, otthon érzi magát:

Szabadon állva szép, terebélyes koronát fejleszt:

A diófa Koreában is otthon van, amely félsziget egyes tudósok szerint beleesik a diófa őshazájába. Mindenesetre a koreaiak is sajátjukként tekintik a diót, és eredeti diós ételkülönlegességeket kreáltak belőle. Természetes diófák Koreában:

Koreából nem sok képem van. De láthatjuk, egészséges diófa nő Szöul külvárosában, Bupyeongban, a nagy házak között is. A szöuli klíma tehát megfelel neki.

És Bupyeong környékén:

És máshol is a félszigeten.

A Távol-Kelet után jöjjünk vissza, és nézzünk körül a Közel-Keleten.

Az északi féltekén dél felé haladva általában a száraz, sivatagos vidékek szabnak határt a diófa elterjedésének, így a Közel-Keleten is. Szíriában, Libanonban még előfordul. Magányos diófa Damaszkusz közelében, Jabadeen-ben:

Egy százéves, kipusztult diófa Libanonban, és egy élő, Beirut közelében, a Liali vendéglőnél:

Izraelben még látni diófákat, Galilea északi részében a vízfolyások mentén és egyes külterületi mezőgazdasági földeken szép alakú, egészséges színű diófák nőnek, elszórtan.

A házikertekben, ahol jut a diófának víz, azokon a helyeken Izraelben is szépen néz ki.

De meg kell mondani, Izrael mai földrajzi viszonyai, a víz és a diófák hiánya nem a természettől valók, hanem a tágabb vidék ókori történelmének eredményét mutatják. A Genezáreti-völgy sok diófáról volt híres, ezt nem csak a Bibliából tudjuk, hanem a fennmaradt sokféle diós receptből is, amelyekben nemcsak a dió, hanem kipréselt olaja is fontos szerepet kapott. És a diófa faanyagát is elterjedten alkalmazták. Izraeli dalok, mesék is szólnak a dióról. Kelet-Jeruzsálemben egy helyet ma is a "Diófák völgyé"-nek hívnak.

Jeruzsálem most kialakítás alatt álló parkjában az őshonos gyümölcsfákat a dió, a mandula és a füge képviseli.

Egyes szerencsésebb diófákat ma is találunk a vidéken, Palesztinában, Galileában, de az ókorban a fák többségét kivágták, elsősorban hajóépítési céllal, és az így lepusztult területek a szárazzá váló éghajlat miatt se tudtak újraerdősülni. Egy megmaradt diófa Galileában (Alekszej Szergejev felvételei):

Ez az öreg fa valószínűleg össze tud annyi vizet szedni hatalmas gyökérrendszerével, amennyi elég neki. De ebben a köves sivárságban ma már valószínűleg nem nőne fel. Nézzük meg a fát a másik oldaláról is. Ott sincs más növény. Alul egy régészeti feltárás, olaj- vagy szőlőpréselő kővel, ami arra utal, hogy a diófa egy szőlős-gyümölcsös liget lakója volt.

A következő kép diófája viszont nem maga szedi össze a szükséges vizet. Az elviselhetetlen izraeli éghajlat alatt földalatti beton csatornarendszerben vezetik a vizet, és a diófa is abból él. Tisztelt extrém túrázó Kollégám is meggyőződhet róla, ha követi a fiatalembert.

Délebbre, az arab félszigeten már nincs diófa. Látni, a szárazság nem tesz jót neki. A kivétel egészen kivételes. Ahol a száraz vidékek völgyeiben összejön egy kevés víz, ott előfordul. Ilyen üdítő kivétel az ománi Vádi Beni Habib nevű völgy, ahol egy elhagyott, elpusztult falut még mindig diófák őriznek.

A másik ománi völgyben, Babi Shabibban ugyancsak fellelhetők diófák.

Északafrikában még előfordul a diófa, a marokkói, tunéziai, egyiptomi kiváló diós süteményreceptek is erről tanúskodnak. Werner Wrage etnográfus így ír le egy marokkói falusi ünnepséget: "Kissé alattunk, öreg diófa árnyékában nagy cséplőhely terül el. ... A fa alatt ünnepi díszben vagy 30 táncosnő áll. ... Közvetlenül a táncosnők előtt, a diófa törzse körül mintegy 30 férfi gubbaszt."

Marokkóban 7600 hektárt foglalnak el diófák. Mivel az ország éghajlata már túl száraz, meleg a diófa számára, csak a hegyek völgyei képezik az élőhelyét, 800-1800 m magasságban. Persze, felmerül a gyanú, hogy a marokkói diófaállomány emberi közreműködés nélkül nem jött volna létre. Mégis őriz tájjellegű vonásokat, mert az északi Rif-hegység diófái eltérő típusúak a többitől. Ezeken előfordul az oldalrügyesség, és dióik jellemzően kisebbek, mint más termőhelyeken.

Általában a marokkói diók mérete elmarad az európaiaktól, és héjuk többségében barázdált.

Nem tudni, éghajlati okai vannak-e, de a termő rügyek száma, a virágzási potenciál is alacsony, és egyáltalán jellemzően sok az elhalt rügy a marokkói diófákon.

A következő két kép Marokkóban, a Magas-Atlaszban készült, ahol a hegyek nyugati oldalán levő völgyekben van annyi csapadék, hogy a diófa megéljen. Az első kép helyszíne Ouakka, a másodiké Tissili, a diófák völgye.

És még két kép a marokkói diófákról, ezek az Imlil folyó völgyében élnek. Ott, ahol más fa már nem nagyon van.

Elnézést a sok marokkói képért, de azért tartom közlésre érdemesnek, mert határesetet mutatnak, a déli elterjedés határát. A száraz, meleg, félsivatagos vidéken a völgyekben, a folyók mellett van csak a diófa számára elég víz.

A dél-marokkói diófák nemcsak az én érdeklődésemet keltették fel, hanem az esseni fiatal hölgy, Janine Hundét is. Marokkói turistaútjáról csak két fényképet készített, az egyik az Imlil-völgyi diófákat mutatja.

Ugorjunk egyet.

Észak-Amerikában Mexikó a déli elterjedés határa, Mexikó északi felén a száraz hegyek közötti völgyekben találja meg létfeltételeit, ahol termesztik is. Egy 100 éves dióültetvény, egy mezőgazdasági szakiskola tanüzeme Mexikóban:

Észak-Amerikának az európai mérsékelt és mediterrán klímához hasonló éghajlatú területein nem őshonos ugyan a diófa, de az emberi közreműködés eredményeként mindenhol előfordul. Legeredményesebben a szubtrópusi Kaliforniában lehet termeszteni. A sivatagos és magashegyi vidékek kivételével gyakran találkozunk telepített diófákkal.

Diófák Michiganben és termésük:

Kanadában csak Ontarióban és Új-Skóciában él meg, de a kemény telekkel meg kell küzdenie.

A déli féltekén Chile, Argentina, Új-Zéland diótermelése nagy, és Ausztráliához tartozóan Tazmániában vannak meg a termesztés feltételei. A déli féltekén mindenhol az ember közreműködésével telepedett meg a diófa. Sok helyen nagy, árutermelő ültetvényekben termesztik, máshol elszórt példányai találhatók, de a lakóházak közelében, a kertekben mindenhol gyakori, ahol nem túl szélsőséges számára az éghajlat.

Diófa Uruguayban:

Diófa Réunion szigetén. (Ott úgy tartják, a diófa az egész világon előfordul. Köszönet a kedves túlzásért.)

Ami a tengerszint feletti magasságot illeti, az mindenhol a helyi hőmérsékleti és csapadékviszonyoktól függ. A diófa a dél-európai hegyekben 1200 m magasságig él. Svájcban északon 800, délen 1100 m magasságig terjed. A mellékelt képen 850 m tengerszint feletti magasságban tenyésző svájci diófa látható, Vollege-ben.

Svájci hangulat: Az Alpok kristályos kőzetei is figyelmet érdemelnek, nemcsak a svájci dió, tisztelt geológus Kollégám.

Kelet-Törökországban a kurd hegyekben 700-1500 m magasságban találjuk a diófa természetes élőhelyét. A Kaukázusban 600-800 m magasságtól 1600-1800 m-ig, a Himalája hegyeiben 1200 métertől 3300 m magasságig él meg. Pakisztáni felmérés szerint a pakisztáni hegyvidékek vegyes erdeiben 1500 m-től 3000 m-es magasságig fordul elő természetes állománya, a Kurram völgyben, Chitralban, Vazirisztánban 2450 m-ig, végül a Neelum völgyben Kasmírban 2300-2450 m magasságig. A kirgiz hegyekben 1000-1800 m közötti magasságban található. A Kárpátokban 900-1000 m magasságig terem a hegyeken is.

Fel

Tovább