Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

A diófa és környezete

Mottó:
"Se scutur frunzele de nuc"
(Diófáról a lomb szakad)
(Eminescu)

A diófa növényölő hatásáról sokan írnak, az idősebb Plinius kezdte i.u. 77-ben, és azóta is mindenki, aki a dióról ír, kötelességének tartja megemlíteni, mert különben az olvasó azt hihetné, a szerző nem ért a diófához. Az allelopátia fogalmát is Plinius vezette be. Majd Molisch pontosította, 1937-ben. Az allelopátia egyes növények más növényeket károsító hatását jelenti. Két ógörög szó összevonása: allenon (egyik a másiknak) és pathosz (szenved).

A környező növényzetre káros hatása miatt a diófát - és hasonló rokonait is - allelopatikus típusú fáknak nevezik. De ne legyünk elfogultak a diófélék családjával szemben. Egyedül Magyarországon a dióféléken kívül legalább ötvenféle fának van hasonló, allelopatikus tulajdonsága. És százféle egyéb növénynek.

Az élőlények között a létfeltételekért állandó harc folyik. A diófa által ebben a harcban bevetett legfontosabb vegyi fegyver a juglon.

A juglon gátolja a növények nagy részének csírázását, fejlődését. Életműködésükre már igen kis mennyiségben is mérgező hatással van. Hatásmechanizmusa abban áll, hogy a fehérjékhez, például a növekedési hormonokhoz is kapcsolódik, és azokat is gátolja. A csírázást, a légzést, a sejtosztódást, a víz és a tápanyagok felvételét.

A diófa leginkább a gyökereiből bocsát ki juglont. Gyökereinek juglonkibocsátó aktivitása a lombkorona szélén, a csurgón a legnagyobb. A levélzetről és az ágakról az esővíz mos juglont a talajra. A lehullott zöld dióburok és a lehullott diólomb bomlása során is szabadul a környezetbe juglon, ami a talajban pl. a talajvízzel terjed is.

A diófán belül pedig a rügyekben nagy a juglon-koncentráció.

A juglon a talajból kerül a károsodó növényekbe, azok gyökere szívja fel. A diógyökér által kibocsátott juglont a hajszálgyökerek közvetlen érintkezése útján, vagy a talajnedvességből kapja a többi növény.

A talajban a juglon - gyenge oldhatósága miatt - nem vándorol messze. A diógyökértől 1-2 cm távolságban hat csak. (Bár, tudjuk, a diógyökér a lombkorona szélétől legalább 2 m-re is megtalálható.) Ha a talajviszonyok (tömődöttség-levegőzöttség, víztartalom, hőmérséklet, mikroszervezetek tevékenysége, stb.) olyanok, a juglon fel is halmozódhat. Élnek a talajban olyan mikroszervezetek, amelyekre a juglon nem mérgező, amelyek felveszik azt a talajból, és életműködésük során energiát és testépítő anyagot nyernek belőle, elbontják, átalakítják.

Nemcsak növényekre káros a juglon, a gombák és a baktériumok többségére is gátló hatású, a diófák levéllel, gyökérzettel elért környezetében a gombák se tudnak jól megtelepedni. Tudjuk, a fás növények nagy részének gyökere szimbiózisban él egyes talajlakó gombákkal. A juglonra érzékeny, károsodást szenvedő fák esetében sokszor nem is magát a fát mérgezi a juglon, hanem a gyökerére települt gombákat, így a gyökerek víz- és tápanyagfelvevő képessége károsodik.

Az érzékeny növények juglonmérgezési tünetei (külön-külön vagy együttesen) a következők lehetnek:

A tünetek gyorsan is jelentkezhetnek, amikor egy érzékeny növényt a diófa alá ültetünk, de a károsodás lehet fokozatos is, amikor a növekvő diógyökér eléri az érzékeny növény gyökerét. A tünetek baktériumos és gombás megbetegedések tüneteivel is összetéveszthetők, valamint gyomirtószerek hatásával is. Vagy egyszerűen csak aszállyal.

A juglon nemcsak a talajszinten, a lombkoronában is védi a diófát. Közismert, hogy a diófának jóval kevesebb lombkárosító gomba- és baktérium-betegsége van, mint más gyümölcsfáknak. Ez nagyrészt a diófa juglontermelésének köszönhető.

Sajnos, mint minden alól, ez alól is van kivétel, a diófára káros farontó gombák - taplók, Armillaria, stb. - jól megélnek a diófán, a diófa levelén élő gnomónia is érzéketlen a juglonra, nem beszélve a dió zöld részein élő Xanthomonasz baktériumról.

Illusztrációként nézzük meg a jobboldalt látott ábrát. A Göttingeni Egyetem illusztrálta így a fentieket.

Általában azt mondhatjuk, hogy a jól szellőzött talajban a juglon viszonylag hamar elbomlik. Illetve helyesebb úgy fogalmazni, hogy átalakul, polimerizálódik, végül hasznos huminsavvá alakul. A laza, vízzel nem telített talajokon a diófa allelopatikus hatása kisebb. Úgy is mondhatjuk, hogy művelt mezőgazdasági területen a diófa juglonjának károsító hatása kisebb, mint a lakóházak mellé, nem bolygatott területre ültetett diófáké.

Mivel a fő juglonkibocsátó a diógyökér, a lakóházak mellett, házikertekben a diófa gyökérrendszere kiterjedésének korlátozásával ültethetünk a diófa közelébe is juglonérzékeny növényeket. Amerikai kiskerti tanácsadásban olvastam, hogy a diófa lombkoronájának szélénél épített mesterséges akadályok - támfal, kocsibejáró, stb. - megakadályozzák a felszínközeli diógyökerek továbbnövését, így azokon túl a terület juglonmentes marad. Úgy látszik, kiskerti tanácsadást más is olvasott, és ilyen paradicsomágyást épített a diófák mellett:

Mint mondja, többféle, nagyon jó paradicsoma termett.

És itt az ellenirányú tapasztalat, a juglonkárosodott padlizsán és paradicsom:

Én azt hiszem, a juglonmérgezés kérdése el van túlozva. Itt van például a spárga. Érzékenynek mondják, és tessék megnézni, spárgatermesztők mégis közvetlen a diófa alá ültetik.

És ugyanígy a lucerna.

Ezen a képen a lucerna szépen megél a diófa közelében. De ami nem látszik a képen, az az, hogy a diófának korához képest jóval vastagabb törzsűnek kellene lennie. A lucerna nem jó társ a diófa számára, visszaveti a fejlődését.

Erre a jelenségre több helyen felfigyeltek. Olaszország középső részén többéves kísérletet végeztek néhány éve telepített diósban. Nem részletezve a kísérlet metodikáját a végeredmény a következő volt. A legszebben a lucerna köztes nélküli dióültetvény fejlődött. A második legnagyobb növekedést, törzsvastagodást lucerna köztes mellett a diófák sorát polietilén fóliával takaró és azt mulccsal lerögzítő megoldás hozta, és ehhez képest 68 %-kal (!) gyengébb fejlődést mutatott az egyszerű lucerna köztessel nevelt dióültetvény.

A tanulság: A diófa számára nem is annyira a lucerna vízelvonása, mint közelsége jelenti a nagyobb problémát.

És milyen messze ültethetjük érzékeny növényeinket a diófától? Vagy a diófát azoktól?

Mivel a juglon vízben rosszul oldódik, ezért a talajba jutott juglon nem vándorol messze. Arra kell számítanunk, hogy a diófa - juglonkibocsátó - gyökere a lombkorona szélétől még több méter távolságban is aktív. És figyelembe kell azt is venni, hogy a diófa közelébe ültetett például hársfa gyökérzónája ugyancsak túlnyúlik a hársfa lombkoronájának szélén. Ezért azt szokták javasolni, hogy a diófa lombkoronájának szélétől 15 méter távolságban ne ültessünk érzékeny fát. Szerintem bokrokat és egynyáriakat közelebb is lehet.

Egy kérés a nyájas olvasóhoz. Ahhoz, aki nem az én Kollégám, mert a diófával szemben más növényeket preferál, és a diófát okolja, hogy alatta nem nőnek szépen, hanem sínylődnek kedvencei. Arra kérem, mielőtt a diófát hibáztatná, vegye figyelembe, hogy a növények nagyobb része kimondottan szereti a napfényt, és kevés az árnyéktűrő. Ültesse hát kissé távolabb a szívéhez közelebb álló virágokat, egyéb dísznövényeket. Nemcsak a diófától, hanem más, nagylombú fáktól is.

Amikor fák és egynyári növények küzdenek nemcsak a napfényért, hanem a talaj tápanyagaiért és a vízért is, általában akkor is a fák a győztesek. Ezt is tessék figyelembe venni.

Mégis, mit csináljon, aki nem az én Kollégám? Ha észreveszi növényein a juglonhatás tüneteit - hervadás, részleges elhalás - gyors öntözéssel és azonnali nitrogénműtrágyával talán még megmentheti őket.

Egyes gyomok pedig annyira tolerálják a diófát, a juglont, hogy a - korábban - művelt talajú dióskertekben komoly mértékben el tudnak hatalmasodni:






A dióskertben gyomnövénynek tekinthetők azok a fák, cserjék is, amelyek - elviselve a juglonhatást - természetes úton elszaporodnak, felnövekednek a diófák között. Mármint akkor, ha a kert gazdája azt tűri.







A feketediót még mérgezőbbnek tartják, mint a mi diónkat. Mégis, tessék megnézni, koratavasszal is már milyen élet van a feketediófa tövében.

Van itt továbbá egy kérdés, amit véletlenül se lehet megkerülni, és amiben a hozzáértő szakértők annyi összevissza véleményt szoktak mondani. Ez a kérdés pedig az, hogy szabad-e a diólombot komposztálni, merthogy a levél mérgező.

Az én véleményem az, hogy szabad. Nem kötelező, mert száraz őszön, és ha a szomszédok nem morognak a füst miatt, el is égethető. A diófa alatt nem célszerű hagyni, mert a füvet kiölheti. Ha komposztáljuk, viszonylag hamar elbomlik a juglon. Már most az a kérdés, hogy mi az a viszonylag hamar. 2-6 hónap alatt, tehát tavaszra biztosan. Úgy lehet erről megbizonyosodni, hogy a komposztdombra ültetünk tavasszal egy paradicsompalántát. Ha hervad, van még juglon a komposztban. De a palántát locsoljuk meg, nehogy a vízhiányt tévesszük össze a mérgezéssel!

A juglonmérgezés tünetei ugyanis hervadásszerűek. De míg a vízhiány miatt az egész növény konyul, sárgul,a juglonmérgezéstől jellemzően csak egy része.

Általában arra számíthatunk, a komposztált diólombban a juglon két hónap alatt elbomlik.

Egy biztos, a komposztált diólevelet a következő ősszel nyugodtan használhatjuk szervestrágyázásra, egyetlen növényünk se fog tőle károsodni. A juglon a talajban viszonylag gyorsan átalakul, nem mérgező vegyületekké. Figyeljük meg, ha kivágunk egy diófát, a helyére nyugodtan bármit ültethetünk, nem fog károsodni.

A diófa tehát nem károsítja a talajt.

Az ősszel lehullott diólomb juglontartalma még előbb, hetek alatt is elbomlik.

Kanadában külön is megvizsgálták a diófa talajba került juglonjának hatását a talaj ammonifikációjára és nitrifikációjára, vagyis magyarra lefordítva, hogy a diófa juglonja káros-e a talaj nitrogén-háztartására, különös tekintettel arra, hogy a talajélet sok szereplőjére, mikroorganizmusokra ártalmas. Nem részletezve a vizsgálatot - laboratóriumban is vizsgálták és kint a diófák környezetében is - egyértelmű az eredmény: Semmi káros hatást nem tapasztaltak.

A diófa kérge is tartalmaz juglont. Ha mulcsot vagy komposztot készítünk belőle, hat hónapig ne használjuk olyan helyen, ahol a juglon károsító hatásától tartunk.

A dióhéjnak is lenne juglonhatása? Erről még nem hallottam. De az bizonyos, hogy mulcsozásra a dióhéjat is használják. Abszolút környezetbarát, teljesen természetes anyag, ami a fakéreghez hasonlóan idővel elbomlik. Addig pedig hangulatosan díszíti a virágoskertet, és mellesleg talán gyommentesít is.

És amit eddig nem hangsúlyoztam, az a juglon rovarölő hatása.

A ház körüli kiskert és gyep rovartalanítására abszolút tiszta, vegyszermentes bio-megoldást kínál a diófa. Közismert, hogy a rovarok nagy része nem bírja a diófa illatát, ezért ajánlják angol szakemberek, hogy a diófa levelének, kopáncsának kiáztatott, kifőzött levét öntözzük a kiskertbe, a gyepre, távol tartja a nemkívánatos rovarokat.

A juglon nemcsak rovarokra mérgező, hanem halakra is. Régebben bevett halászati technikát jelentett - Amerikában is, Japánban is - juglontartalmú dióburok vízbe szórása. A juglon megbénítja a halak kopoltyúját, gátolja légzésüket, és a víz felszínéről összeszedhetők. Ma már ez a módszer tiltott.

Mint említettem, van a diófa - és a feketedió fa - gyökeréből talajba jutó juglonnak gombaölő hatása is. Ez a hatás azonban nem általános, a feketediónál megfigyelték, hogy gyökereinek egyes gombafajokkal, a Glomus nemzetségbe tartozó gombákkal kialakított szimbiózisa előnyös a diófa számára. Jobb tápanyagfelvételt, nagyobb növekedést eredményez ez a kapcsolat.

Tisztelt természetkedvelő Kollégám, a biológia nagyon bonyolult dolog.

A feketedió fa részeinek juglontartalma magasabb, mint a közönséges dióé. És mégis, vannak olyan gombák, amelyeknek annyira nem árt, hogy feketedióval táplálkoznak. Mint a jobbra látható Luteopallens decomposer-nek nevezett gomba.

Mert hát köztudott tény, hogy a kiskertekben annyi kárt okozó diólevél is elbomlik előbb-utóbb, megeszik a gombák és a baktériumok, hiába mérgező a juglon nagy általánosságban a gombákra és a baktériumokra.

Például ez a gomba is - bár tudnám a nevét - az ősszel lehullott diólevelet eszi. Annyira, hogy enyhe télelőn december elejére már termőtestet is fejlesztett.

A diófa a zuzmók számára is jó életteret alkot. A diófa törzsén nedves, párás időben megnőnek, szinte kivirágzanak a zuzmótelepek. Ezek egyáltalán nem károsak a diófa számára, a fa kérgét csak szilárd aljzatul használják, a diófa csupán a lakóhelyet adja élettevékenységükhöz. (Tessék elképzelni, találkoztam olyan, egyetemet végzett bio-ellenőrrel, aki megkérdezte, hogyan védekezünk a dióskertben a zuzmók ellen! Hát, nehéz volt megmagyarázni, hogy sehogy.)

Ha a zuzmókat említettük, nem mehetünk el szó nélkül a mohák mellett sem. Ők is alacsonyabbrendűek, és mint ilyenek, őket is megilleti a kisebbségvédelem. De nem nagyon kell védeni őket, nemcsak megélnek, spóratokot fejlesztve szaporodnak is a diófák, a diólomb alatt.

Tisztelt ökológus Kollégám, most, hogy mindkettőnket kimerítő módon megtárgyaltuk a diófa juglonhatását, váltanunk kell még néhány szót a diófa vegyifegyver-készletének másik eleméről, a csersavról (tanninról) is.

A tannin a növények - köztük a diófa - életében a növényi betegségekkel és a lombrágó állatokkal szembeni védekezésben játszik nagy szerepet. A növényi betegségeket baktériumok és gombák okozzák. Ezek többségét vegyileg támadja, pusztítja a diófa által termelt csersav.

Ami pedig a lombrágó állatokat illeti, ezek között egyaránt gondolnunk kell a lombrágó rovarokra és a legelő emlősökre is.

Közismert, hogy a diófának jóval kevesebb veszélyes, elhatalmasodó lombrágó rovarkártevője van, mint más haszonnövényeinknek. Valószínűnek tartom, hogy ennek a kedvező helyzetnek főleg a diólevél viszonylag magas csersavtartalma az oka. A rovaroknak is van annyi eszük, hogy az ízletesebb, kevésbé csersavas leveleket szeressék. Nemcsak én tartom valószínűnek, már olasz szerzőtől is olvastam ilyen véleményt.

Bár sok kérődző - szarvasok, juhok, stb. - szívesen eszi a diófa lombját, ez nem általános. A diólevél csersava nemcsak az ember szájának és többi belső hámszövetének felületét húzza össze, hanem a legelésző állatokét is. Vannak ízletesebb növények is, a diófa a csersav-termelésével éri el, hogy a legelő állatok kikerüljék.

Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a növények között a létfeltételekért vívott élethalál-harcban a diófa által bevetett első számú vegyi fegyver, a juglon után második helyen a tannin áll.

Valójában hosszú listát tesz ki mindazon növények sora, amelyek nem viselik el a diófa közelségét, - inkább belepusztulnak, de akkor se, - de hasonló hosszú azoknak a listája, amelyek érzéketlenek a juglon károsítására. Ha tisztelt növénytermesztő Kollégámat a következő felsorolások nem érdeklik, kérem, ugorja át. De ha kedvenc növénye juglonérzékenységére kíváncsi, kérem, fussa át a listát.

A juglon hatását elviselő, illetve arra érzékeny növények köre kísérletekkel még nem tisztázott. A következő fejezetek listái tapasztalatokon alapulnak, és elsősorban kiskerti viszonyokra vonatkoznak. Ezért sok közöttük a dísznövény.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább