Vissza
Tartalomhoz

A dió kémiai anyagai
Mottó:
"Az olajos magvak közül a dió tűnt ki nagyon jelentős flavonoidtartalmával."
(Dr. Lugasi Andrea)

Tisztelt Kollégám, a dió tele van kémiai anyagokkal! Nem úgy persze, ahogy manapság minden élelmiszerünket telenyomják, hanem természetnél fogva. A szerves vegyületek is kémiai vegyületek, sokféleségük a diófában, különböző részeiben ugyanolyan változatos, bonyolult, mint minden más élőlényben.

A diófa egy nagy vegyi üzem, és olyan anyagokat gyárt, amik számunkra egészségesek, fontosak. Nincs a diófa által termelt vegyszerek között egy sem, amely amely az emberre káros lenne. Annál több a tápláló, az egészségvédő, a gyógyhatású anyag.

Mik is ezek?

A dióbél kiváló beltartalmát a bevezetőben tárgyaltuk, és a dióolaj összetevőiről is volt már szó.

Mennyiségi vagy fontossági sorrend nélkül, nem említve a diótermés anyagait: C-vitamin, juglon, flavonoidok, tannin, ellagénsav, nucit, glicerrizin, fehérjék, cellulóz, quercetin, sőt, a levelekben koffeinsav, nikotin, tokoferol, szerotonin és kalcium-pektát is van.

C-VITAMIN

Gergelezhiu már 1937-ben kimutatta, hogy a diófa különböző részeiben nagy mennyiségű C-vitamin van. Breinlich pedig 1942-ben állapította meg, hogy a diónövényben a C-vitamin a diófa által termelt hidrojuglonnal kölcsönhatásban sokkal stabilabb állapotú, mint anélkül.

Az a tapasztalati tény tehát, miszerint a dióbél C-vitamin tartalma tavaszra se csökken le annyira, mint más gyümölcsöké, például az almáé, tudományos megalapozást nyert, már réges-régen. A dió hidrojuglonja ugyanis védi az oxidációtól a C-vitamint, a két vegyület oxidációs-redukciós rendszert alkot.

Mielőtt a dió többi, jellemző kémiai anyagára rátérnénk, a C-vitaminról néhány gondolatot.

C. Daglish 1949-50-ben vizsgálta a C-vitamin mennyiségének éven belüli változását a diófa különböző szerveiben, és a következőket állapította meg.

A C-vitamin a diófa egyes szerveiben a gyors és tökéletes fejlődéshez nélkülözhetetlen.

A diófa barkarügyeiben a tél folyamán végig 30 mg/100 g C-vitamin található, ami tavaszra 100-150 mg-ra nő, egyes esetekben pedig ennek is a többszörösére. A többlet kezdetben a közeli kéreg és farész szöveteiből származik, később pedig a kibomló hajtásrügyek fotoszintéziséből, valamint magának a kibomlott barkának a fotoszintéziséből. A barkák gyors kibomlásához, gyors méretnövekedésükhöz a C-vitamin elengedhetetlen.

Ehhez hasonló a hajtásrügyek kibomlása is, a rügybomlás során a hajtásrügyek C-vitamin tartalma 100 mg/100 g-ról 450 mg/100 g-ra nő. A növekedés csak közvetlenül a rügybomlás előtt kezdődik, utána főleg a meginduló fotoszintézisből származik.

A kilombosodást követően a levelek, a levélnyelek és a zöld hajtás C-vitamin tartalma kb. 150 mg/100 g koncentrációról ugrásszerűen 400-800 mg-ra nő májusra, júniusra. Ettől kezdve a nyár végéig fokozatosan csökken a koncentráció, de a levelek és a hajtások tömegének növekedésével a koncentráció-csökkenés nem jár a C-vitamin abszolút mennyiségének csökkenésével, az magas szinten stabilizálódik a nyár végéig. Az októberi diólevélben is marad 300-400 mg/100 g.

A diófa ágaiban, törzsében a C-vitamin szintje nem ilyen kiugróan magas, és az év folyamán nem mutat lényeges változást. 150-200 mg/100 g koncentráció körül alakul, úgy a háncsrészben, mint a fás szövetekben. Az állandó C-vitamin szint azzal is összefügg, hogy a termelt C-vitamint a fás részek szállítják a növény valamennyi szerve felé.

Meg kell említeni, hogy a viszonylag egyenletes C-vitamin szint fenntartásában a C-vitamin módosult formájának, a dehidro-aszkorbinsavnak az állandóan jelentős szintű (kb. 250 mg/100 g) jelenléte is szerepet játszik.

A diótermésben a C-vitamin mennyisége májustól szeptemberig állandóan nő, ezen belül a júniusi hónap produkálja a legnagyobb növekedést. A nővirág megtermékenyülésétől június végéig gyakorlatilag a nulláról 1200 mg/100 g-ig nő a koncentráció, a nyár végére 1400 mg/100 g értéket ér el. Ezen belül a zöld burok C-vitamin tartalma a nyár folyamán 800-900 mg/100 g, a kifejlődő dióbélé pedig 2500-3400 mg/100 g. Valószínű, hogy a dió zöld burkának asszimilációs tevékenysége is nagyban hozzájárul a dióbél C-vitaminnal való ellátásához.

FENOLVEGYÜLETEK, FLAVONOIDOK

A diónövény fenolvegyületei számosak. Előfordulásuk, mennyiségük különböző mértékű a diófa különböző részeiben, és nagyon változik az év során.

Nagy általánosságban hidroxilgyököket tartalmazó, legalább egy benzolgyűrűs szerves vegyületek. Ilyen fenolvegyületek a diónövényben a juglon, a csersav, az ellagénsav, továbbá kisebb mennyiségben a mustársav, klorogénsav, protokatehinsav (3,4 dihidroxibenzoesav) is. A fenolvegyületek többsége egyben flavonoid is, ezek két benzolgyűrűsek.

Mára már bebizonyították, hogy az emberi szervezetnek flavonoidokra is szüksége van. A flavonoidokat régebben - amikor még én tanultam - P-vitaminnak nevezték. Ma már tudjuk, hogy a flavonoidok szerepe a C-vitamin hasznosításában rejlik. És még mennyi mindenben! (A flavonoidokról Lugasi Andrea írt kitűnő cikket, ld. mellékletben.)

A fenolvegyületek a diófa életfolyamataihoz kellenek, röviden a növekedéshez, szaporodáshoz, a diónövény védekezéséhez betegségek és kártevők ellen.

Az anyagcserefolyamatokban vesznek részt. Termelődnek, átalakulnak vagy kibocsátásra kerülnek.

A juglont, csersavat, ellagénsavat külön is tárgyalom.

Kezdem úgy találni, hogy már meglehetősen sok cikk érinti a dió fenol- és flavonoidtartalmát. De sehol sem olvastam, hogy ezekből mennyi is van a diónövényben. Most végre sikerült ráakadnom Emel Turan török hölgy doktori értekezésére, és abból emeltem át a diólevél összes fenoltartalmát ábrázoló diagramot. (Ez a könyv nem doktori értekezés, ez képeskönyv.) Szóval, a diólevélben 4-6 ezrelékre tehető a fenoltartalom.

Ez mind gyógyhatású anyag, nem pedig veszélyes anyag, amint azt a fenolról gondolnánk.

JUGLON

A diónövény legjellemzőbb kémiai anyaga a juglon. Viszonylag jól ismert vegyület, már nagyon sokan tanulmányozták. Tisztelt, kémiát utáló Kollégám, szégyen lenne miránk, ha mi nem ismernénk.

Ennek az érdekes és hasznos szerves vegyületnek az elnevezése az 1850-es évek idejére tehető, amikor vegyészek (Vogel és Reischauer, 1856) már kutatták a tulajdonságait. Majd 1885-re Bernthsen és Semper már a juglon szerkezetét is megállapította.

A név első fele a diófa latin nevéből adódik, másik fele pedig kémiai szerkezetéből, mivel a naftokinonok közé tartozik, ugyanúgy, mint a hajfestésre használt henna hatóanyaga, a Lawson is, ami egyébként a juglon izomerje.

A juglon C10H6O3 5-hidroxi-1,4-alfa-nafto-kinon. A juglont régen juglóznak hívták. Mondták nucinnak is, sőt, regianinnak is.

Nemcsak a közönséges dió termeli, hanem a feketedió, az észak-kaliforniai feketedió, a vajdió, a japán dió, a mandzsúriai dió, sőt, a Juglans nemzetségen kívüli diófélék, a pekándió, a hikorik közül pedig a Carya ovata, a C. alba, a C. tomentosa, a C. olivaeformis és a C. cathayensis is, valamint a kaukázusi szárnyasdió is. Vagyis a diófélék családján belül ha van is, ritka az, amelyik nem.

Bár összehasonlító kísérleteket nem ismerek, de amerikai kutatók szerint a diófélék közül a feketedió a legerősebb juglontermelő. A felsorolt többi faj esetében időnként, a körülményektől függően tapasztalható juglonhatás.

A diófa különböző részeiben a téli rügyeknek a legmagasabb a juglonkoncentrációja. A diófában a juglon koncentrációja nem állandó, az évszaktól, sőt, a napszaktól függően is változik. A levelekben a maximális juglontartalom júliusban található. Ugyanez a tapasztalat a feketedió és a pekándió leveleiben is. Megállapítható a törvényszerűség: A vegetatív növekedéssel arányosan nő a levelek juglontartalma.

A diófa korától is függ, hogy levelei tartalmaznak-e károsító mennyiségű juglont. I. Terzi török kutató szerint a hét évesnél fiatalabb diófa nem termel a leveleiben fölösleges mennyiségű, a környezetére káros juglont, csak ennél idősebb korban.

A levelekben nem egyenletes a juglon koncentrációja. A fonákhoz közel, valamint a fő levélkeér és az oldalsó levélerek környékén a legnagyobb.

A diófa kérge is tartalmaz juglont. A gyökerei is nagy mennyiségben termelik és bocsátják ki a talajba. Legnagyobb mennyiségben a dióburokban fordul elő, koncentráltan található a rügyekben, a virágokban, utána pedig a levelek tartalmazzák a legnagyobb arányban. A dióbélben gyakorlatilag nincs juglon, mert a 7-19 mg 100 g szárazanyagra vetítve annyi, mint a semmi.

És egyáltalán nem található juglon a dió-embrió szöveteiben.

A diófában az idősebb szövetekből a fiatalabbakba áramlik.

A juglon és a hidrojuglon kémiai rajza:

Juglon három formában fordul elő a diónövényben: hidrojuglon-glükozid (HJG), hidrojuglon (HJ) és a tulajdonképpeni juglon (JUG). Három, eltérő tulajdonságú vegyület.

A diófa elsődlegesen nem juglont, hanem hidrojuglon-glükozidot termel, ami kevéssé reaktív, színtelen, nem mérgező anyag. Ebben a juglon redukált formája, a hidrojuglon egy glükóz-molekulához kapcsolódik. (A glükozidok a természetben széles körben elterjedt anyagok, cukormolekula és nem-cukor molekula együttesét képezik.) A diófa különböző részeiben található hidrojuglon-glükozidokat C. Daglish tanulmányozta, 1950-ben.

A cukormolekula leválasztását béta-glükozidáz enzim végzi, ekkor hidrojuglon jön létre, ami instabil, könnyen átalakuló vegyület. Úgy tapasztalták, a béta-glükozidáz enzim és a hidrojuglon-glükozid általában nem fordul elő ugyanabban a sejtben. A cukormolekula leválasztása, a hidrojuglon keletkezése akkor valósul meg, amikor a HJG az enzimmel kapcsolatba kerül. Például a növény sejtjeinek sérülésekor. Ekkor keletkezik hidrojuglon, ami gyorsan oxidálódva juglonná alakul.

Csak dupla zárójelben jegyzem meg, hogy amikor hidrojuglonról beszélünk, mindig az alfa-változatáról beszélünk, mert két béta-változata is van, amik az izomerjei.

A juglon a hidrojuglon oxidációs terméke. A hidrojuglon savak hatására, vagy a levegőn, vagy a talajjal érintkezve oxidálódik juglonná. Már 1907-ben kimutatták (Coombes), hogy a diófa zöld részeiben található hidrojuglon a zöld részek (levél, dióburok) száradásakor teljesen juglonná alakul, mert száradáskor a hidrojuglont oxigén éri, oxidálódik. További oxidatív környezet a juglon polimerizációját idézi elő.

A juglon erősen reaktív, fehérjékhez könnyen kapcsolódik, ezért az élőlények sorára mérgező, és polimerizálódva adja a jellemző barna színanyagot, ami hozzáköt a megfestett szerves anyagokhoz. A juglon polimerizálódásának gyorsaságát az oldat színeváltozása mutatja, öt perc alatt:

A juglon vízben gyengén, a szerves oldószerek sorában jól oldódik. Dióburokból a (hidro)juglon szerves oldószerekkel vonható ki, pl. éterrel, acetonnal (1. kép), illetve ammóniával (2. kép):

Szobahőmérsékleten a juglon szilárd anyag, sárga, sárgás narancssárga színű, 144-150 C°-on meglágyul, olvadáspontja 153-156 C° (más forrás szerint 164-165 C°). Szabad levegőn azonban nem tartós, mert a levegő nedvességével könnyen kapcsolatba lép, ez elősegíti a szublimálását, elillanását. Szublimáláskor nem bomlik el.

Juglonkristályok kiválása szerves oldószerekből (Klaus Herrmann mikroszkópos felvételei):

A kristályos juglon alkoholban és éterben nehezen oldódik, kloroformban oldva, koncentrált kénsavval vérvörös színű lesz. Forró vízzel elbontva az eredmény egy barna színű anyag lesz.

A juglon természetes kémhatása enyhén savas. Lúgos közegben hidrogén-iont veszít, és az eredeti, valamint az ionizált forma között a pH-tól függő egyensúlyi állapot áll fenn:

A lúgosság növekedésével - ha más anyag, fémion nincs jelen, - a bíbor szín mélyül. 9-es pH-nál az összes juglon ionizált formában van. A lúgos kémhatású, ionizált forma fémionokkal szívesen kapcsolódik, komplex vegyületeket alkot, amelyek élénk színűek. Például réz-oxalát hozzáadásával sötétkék komplex rézvegyület jön létre. Rézzel és nikkellel ibolyaszínt ad, krómmal és vassal szürkésbarnát. Származékai is más fémekkel is színes komplex vegyületeket hoznak létre. Alumínium-katalizátor meggyorsítja a dióburok oldószeres elegyéből a juglon kivonását.

Alumínium-ion katalizátorral végzett oldószeres extrahálás eredménye:

A juglonvegyület rokon szerves vegyületekből vegyipari úton is létrehozható. A német vegyigyárakban kapható tiszta juglon így készül. A gyártás sematikus, orosz nyelvű folyamatábrája:

A juglon, mint az összes fenolvegyület, valamint a kinon, a fehérjékhez, például az emberi bőr fehérjéihez kémiailag kapcsolódik. A kapcsolódást a jelenlevő csersav is fokozza. Ezért a bőrről nem mosható le, azt megfesti. A bőrön elszíneződött foltok oxidációs folyamatok hatására némileg még sötétednek is. Az elszíneződés mindaddig megmarad, míg a megfestett bőrréteg le nem kopik. A juglon színező hatása már a molekula kémiai rajzából is látszik. A benzokinon szerkezet az elektron-mozgás következtében sötétsárga színt ad. A szín mélysége a töménységtől függ.

A juglon az élőlények egész sorára mérgező hatású. Baktériumokra (például Bacillus coli és Staphylococcusok), gombákra, (már a spórából fejlődő gombacsírára is), növényekre, férgekre, rovarokra, halakra. Az emberre nem, bár ezt a kijelentést nem kell szó szerint venni, mert feltételezik, hogy 40 g szilárd, kristályos juglon lenyelése súlyos, akár halálos mérgezést is okozhat az embernél. Dehát, ki akarna 350.000 Ft értékű, szinte beszerezhetetlen méreggel (ön)gyilkosságot elkövetni. Tehát mondjuk úgy, hogy nemcsak az emberbe, de más melegvérű állatokba se lehet annyi juglont szájon át bejuttatni, hogy az bármi károsító hatással lenne.

Élőlényekben úgy fejti ki mérgező hatását, hogy azok fehérjéihez kapcsolódik, azokat hatástalanítja. A sejtfalakon kémiai változás nélkül jut át, egyes helyeken felhalmozódhat a megtámadott élőlényben.

Állítólag úgy is mérgez, hogy akadályozza a biokémiai folyamatokban a hidrogén-ion átvitelét, ezzel gátolja a légzést, az energiatermelést, különböző oxidációs folyamatokat. Az elektronátvitelt akadályozza.

Növényeket mérgező hatása miatt a juglont "allelotoxinnak", a talajban való jelenlétét pedig "allelopátiának" nevezik.

A levelekből nemcsak lombhullás után mosódik ki a juglon, hanem a zöld levélből eső hatására is a talajra jut.

Jogos a kérdés, a diófa mi célból termel juglont. Előre megfogalmazott szándékról nem beszélhetünk a diófa esetében, csak a természetes kiválasztódásról. Mindazok a növények, amelyek természetes ellenségeikkel szemben az azokat károsító vegyszereket tudnak bevetni, életképesebbnek bizonyultak, jobban túlélték a károsítók károsítását és a betegségeket. A diófélék családjának valamelyik ősénél alakult úgy, hogy belső, szerves kémiai folyamatai során egyszer csak mérgező juglonvegyület is képződött.

És az a kérdés is felmerülhet, a talajba jutott juglon mennyi ideig fejti ki növény-, gomba- és baktériumölő hatását, vagyis meddig marad meg eredeti formájában, és hogyan bomlik el.

Az időtényező tapasztalati úton is megfigyelhető, de a juglon elbomlásának természetes módjára 2004-ig nem tudtuk a választ. De azóta tudjuk, mert Górski és társai, a poznani agráregyetem kutatói publikálták ezirányú részletes kutatásaikat.

Lényeg a lényeg, a juglonból autooxidáció útján, különböző katalizáló anyagok segítségével, polimerizáció és kondenzáció révén huminsavak képződnek, vagyis a juglon elbomlása humifikációt jelent, a talaj értékes anyagokkal való gazdagodását.

Ez a folyamat akkor is végbemegy, ha nem avatkozunk a természet folyásába, és akkor is, ha komposztáljuk a diólevelet. Idővel juglonmentes komposztot kapunk.

Megállapíthatjuk, a természetben a juglon végső soron nem méreg, hanem talajgazdagító anyaggá válik.

A juglon ökológiai hatásáról az ökológiai fejezetben beszélek részletesebben, és újból napirendre veszem a dió gyógyhatású anyagai között is.

A diókészítmények gyógyhatása elsősorban a juglonvegyület baktérium- és gombaölő hatására vezethető vissza.

A juglonkészítményeket 0,1 %-os alkoholos oldat vagy 0,05-0,1 %-os olajos oldat formájában a sztafilokokkusz és sztreptokokkusz baktériumok ellen hatásosan vetik be Oroszországban.

Kellően még nem kutatott, de reményteljes felhasználási lehetőség a juglonvegyület számára az élelmiszeripari tartósítás lehetősége, baktériumölő és gombaölő hatása miatt. Konzervkészítményekben, italokban. Turcanu professzor is a gyümölcslevek, alkoholmentes italok tartósítószereként ajánlja a juglont.

Baktériumölő, gombaölő hatása az állatgyógyászatban is érvényesíthető lenne, de a növényorvoslás előrébb tart ezen a területen.

Az almatermésűek veszélyes, sokáig halálosnak vélt baktériumos betegsége a tűzelhalás. Bár az almafa érzékeny a dió juglonjára, károsodik is tőle, de az almafát károsító, tűzelhalást okozó baktérium még érzékenyebb. Bécsben kikísérletezték, hogy juglonos permetezéssel meg lehet gyógyítani a tűzelhalást kapott almafákat.

Az eljárás lényege az, hogy olyan csekély mennyiségben adagolnak juglont a permetlébe, amit az almafa már nem vesz észre, de a baktérium elpusztul tőle. 0,000087 %-os hígításban.

Ezzel az eljárással egy, a természetben megtalálható anyaggal váltják fel a többféle veszéllyel járó sztreptomicines permetezést. Igazi bio-módszer.

Ha házi kísérleteinkhez juglonra van szükségünk, nem szükséges a dió zöld részeiből kinyernünk, a kereskedelemben is kapható. Nem drága, 1 g 30 euro.

A juglonvegyület képződésének imént leírt formája nem számít rendkívülinek a növényvilágban, még termesztett gyümölcseink között sem. Tisztelt mandula-, meggy- és szilvatermesztő Kollégáim a tanúk rá, hogy a keserűmandula, a szilvamag, a meggymag belének fanyar, gyomorirritáló ízanyaga ugyanígy képződik, glükozidból, majd oxidálódással. A rendkívül nagy különbség ott van, hogy a dióbélben nincs semmilyen juglonvegyület.

Sőt. Tisztelt botanikus Kollégámnak is legalább olyan sokáig kell kutatnia, mint nekem, mire megállapítja, hogy a diófélék családján kívül is előfordulnak juglontermelő növények. Igen, ugyanazt a juglont termelik, mint a diófélék, csak elenyészően kis mennyiségben. A Lomatia fajok ezek, örökzöld, virágos növények Ausztráliából és Délamerika déli végéről. Szóval, nagyon messze. Közelebb nincs még egy olyan fa, mint a diófa.

CSERSAV (TANNIN)

A tanninról (csersavról), ami a dió festékanyaga is, később, a dió gyógyhatását tárgyalva teszek említést. Most csak a dióbél tannintartalmáról néhány szót.

Néhány érzékenyebb szájú személynek a dióbél vékony hártyájának csersavtartalma összehúzza a száját, ezáltal megkeseríti a dióbél élvezetét. Ezért hat amerikai élelmiszerkémikus megvizsgálta, mitől függ a dióbél tannintartalma, illetve hogyan lehet azt csökkenteni. Azt tudtuk, hogy a különböző fajtájú diók belének vékony hártyája eltérő mértékben csersavas, különbözik az egyes diófajták íze.

Az is tudott volt, hogy a dió érésekor a legnagyobb a csersavasság. A tárolás során a csersavtartalom csökken. Három hét elteltével a csökkenés 20-40 %-os. És tovább csökkenthető a konyhai felhasználás során is. A dióbél öt perces pörkölése további 15 %-kal csökkenti a csersavtartalmat, a leghatásosabbnak pedig a főzés bizonyult. Forrásban lévő vízben két perc alatt a teljes csersavtartalom elbomlik.

A zöld kopáncs tartalmazza a diónövényen belül a legnagyobb mennyiségű tannint (csersavat), de a megbarnult kopáncsból ez az anyag már hiányzik. Van a kopáncsban viszont fenol is.

A diófában a tanninvegyület ugyanazt a funkciót tölti be, mint a juglon, bár hatásuk eltérő. Egyikre se magának a diófának van szüksége, nem a saját életfolyamatai számára termeli, hanem ellenségei távoltartására és pusztítására. Míg a juglon hatásmechanizmusa abban áll, hogy más élőlények fehérjéihez kapcsolódva azokat működésképtelenné teszi, a tannin elsősorban a savasságával hat. Kesernyés ízű lesz tőle a diófa levele, a dióburok és a dióbél is. Az a körülmény, hogy a nemes, kiválogatott diófajták ízén a keserűséget nem érezzük, nem a diófán múlott, hanem az emberi szelektív diónemesítő tevékenységen, aminek során mindig az ízletesebb termésű diókat preferáltuk, amelyek csersava nem irritálja az emberi száj nyálkahártyáját.

A diónemesítés tehát a természetes kiválogatódás természeti törvénye ellen hat. Nemes dióink ízletesebbek, kívánatosabbak a kártevők számára is, tehát a növényvédelmi feladatok egy részét nekünk kell átvállalnunk a diófától.

Dióból kivont, szilárd állapotú csersav:

ELLAGÉNSAV

Főleg a zöld burokban található, állatkísérletekben antitumorális hatása már bizonyítást nyert.

METIL-PALMITÁT

A zöld dióburokban található ez a növényi olajsav-észter, aminek erős atkaölő hatására Y.N. Wang és hét kutatótársa 2009-ben irányította a tudományos figyelmet. Korábban is ismeretes volt, hogy a zöld dióburoknak atkaölő hatása van, de az említett komoly kutatás azt is megmutatta, hogy mekkora. Ebből az anyagból 1 mg/l töménységű oldat 24 óra alatt 97,9 %-os halandóságot eredményezett a világszerte ismert növényi károsító Tetranychus cinnabarinus atkafaj kifejlett egyedeinél. És jól csökkentette más növényi károsítók számát is.

NUCIT

A nucit C6H12O6+2H2O egy nem erjedő cukor. A levelekből vonták ki, inozitnak is nevezték.

GLICERRIZIN

A dió gyökeréből jelentős mennyiségben glicirrizint találtak, kálium- és kalcium-sók formájában.

FEHÉRJÉK

Újabban a diónövény fehérjéinek építőkövei, az aminosavak is vizsgálat alá kerültek. Ez a téma önmagában is kimeríthetetlen, mert a diófa különböző életfázisaiban az egyes szövetekben rendkívül változó az aminosavak mennyisége, szerepe. Ezen belül a szabad aminosavak külön érdekesek, mert azok mennyisége mutatja, hogy az adott életfázisban melyikre van a növénynek inkább szüksége fehérjék összeállításához.

A dióbélben arginin, glutamin, alanin dominál, de ezen belül a dióbél csíra-részében az alanin a fő komponens. A csírázás teljesen átrendezi a csírázó növény szabad aminosav-összetételét. Egy hónapig él a csírázó csemete a sziklevél anyagából, addig nem vesz föl nitrogént. Ez alatt az első hónap alatt az arginin és citrullin mutatható ki legnagyobb arányban, az összes szabad aminosav 80 %-ában. Nemcsak a fogyó sziklevélben, hanem a teljes növénykében, a főgyökértől a tenyészőcsúcsig. Mihelyt a növényke már maga táplálkozik, 30 %-ra csökken ennek a két aminosavnak az aránya.

A fiatal diócsemetében, kétéves korig a tavaszi kihajtáskor újra megnő a szabad aminosavak mennyisége, és különösen újból az argininé és a citrulliné, mellettük a proliné.

Ez még csak a kezdet. A diónövény életének, de a vizsgálatoknak is.

CELLULÓZ, HEMICELLULÓZ, LIGNIN

A dió héjában 22, 56, 22 százalékban fordulnak elő. A dióhéjban a cellulóz más növényektől eltérő, speciális szerkezetet alkot. Még alig vizsgálták, pedig ettől függ az ipari hasznosíthatóság.

Mennyi cellulóz, hemicellulóz van a dióhéjban? Sok. Az úgynevezett FTIR-vizsgálat szerint:

A cellulóz összetett szénhidrát, a Földön a leggyakoribb szénvegyület, hiszen a növények vázanyagának nagy részét ez alkotja. Makromolekulája ß-D-glükóz egységekből épül fel, melyek 1,4-kötéssel kapcsolódnak egymáshoz.

A dióhéj-cellulóz műanyagipari felhasználásainak lehetőségét már keresik Budapesten, a Bay Zoltán Anyagtudományi és Technológiai Intézetben.

Mivel természetes anyag, a dióhéj minden alkotó-vegyülete természetes úton bomlik el, biológiai (gombák, baktériumok), fizikai (hő, fény, nyíróerők) és kémiai tényezők (oxigén, víz, vegyi anyagok) hatására.

Hő hatására hogyan történik a dióhéj elbomlása? Volt, aki ezt is megmérte.

A hőhatásnak kitett dióhéj esetében körülbelül 130 C°-ig történik a megkötött nedvesség leadása, majd a dióhéj lassú bomlása figyelhető meg, ami kb. 220 C° hőmérsékleten erősen felgyorsul.

Fel
Tovább