Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Diónemesítők világszerte

Kérem Tisztelt Kollégámat, ismerkedjen meg ezzel a hölggyel! Ő Gale McGranahan, a világ jelenlegi első diónemesítője.

Kaliforniában, a Davis Egyetemen dolgozik, a nagytekintélyű Serr professzor utóda. A diónemesítés terén ő rendelkezik a legnagyobb tudományos, anyagi és diótermelési háttérrel, így joggal nevezhető a világ vezető diónemesítőjének. A dió mikroszaporításával nem sokan foglalkoznak, ő közéjük tartozik.

Munkakörébe tartozik a dió génátültetés-technikája, mikroszaporítása, szövetszaporítása, betegségek elleni öröklött ellenállóság kutatása, dióhibridek előállítása.

Ha Tisztelt Kollégámnak a diónemesítéssel kapcsolatban valamilyen kérdése van, nyugodtan forduljon hozzá. Angolul írjon!

Hadd mutassam be Tisztelt Kollégámnak Abhaya Dandekar professzor urat, aki távolról szintén kollégánk. Egyebek mellett a dió transzgénikus nemesítésével is foglalkozik.

Ő kutatta fel az Agrobacterium tumefaciens elleni védekezés lehetőségét a diónál. Mint tudjuk, az agrobaktérium közönséges, általában mindenhol előforduló talajlakó baktérium. De ahol a diófa megsebzett gyökerén behatol a diógyökérbe, a gyökér szövetein belül a sejtekbe is bejut. A baktérium génjei itt kapcsolatba kerülhetnek a diógyökér-sejt magvának génjeivel, azokat befolyásolhatják, átalakíthatják, olymódon, hogy a sejtet szaporodásra, daganatképződésre tudják serkenteni. A diófa tövén így alakul ki a jellemző agrobaktériumos daganat. Megnehezül a víz és a tápanyagok áramlása mindkét irányban, és a fa legyengülhet. A baktérium a fa daganatában él, annak tápanyagait fogyasztja, gyakorlatilag a baktérium a fa parazitája. Ez a kórkép itthon is előfordul, de Amerikában gyakoribb.

Dandekar professzor ennek a problémának a megoldásán dolgozik. Ezen kívül foglalkozik a Bacillus thuringiensis nevű közismert baktérium által termelt rovarölő fehérjekristály dióba való átvitelével, pontosabban génátültetési módszerrel a rovarölő fehérjének a diónövénnyel való megtermeltetésével, így végső soron például az almamoly elleni rezisztencia kialakításával.

Ezek a génátültetési eljárások azt feltételezik, hogy ha sikerült a kedvező gént a dió egy sejtjének génjeibe átültetni, akkor abból az egy sejtből kell új növényt, majd vegetatív úton új növényállományt előállítani. Tehát a transzgénikus kutatás eredményessége nagyban függ a sejtszaporítási módszer eredményességétől is.

Szóval, komoly munkát végez, remélem, hallunk még róla.

Bepillantás a kaliforniai diókutatók diószüretébe:

McGranahan és Dandekar professzorok munkáját elődjük, Eugene Frank Serr professzor (1898-1968) alapozta meg, ő hozta létre a kaliforniai diókutatást, diónemesítést. 1951-ben specializálódott végleg a dióra, bár addig is fontos kutatásokat végzett a gyümölcsfák, köztük a diófa tápanyagszükséglete és -ellátása terén, ezen belül főleg a mikroelemek szerepét tárta fel.

A helyi, kaliforniai dióra és a paradox dióra mint alanyra ő oltott először nagy számban nemes diófajtákat, miután kiválogatta ezek legjobb klónjait. A nemes diók közül 10 diófajta létrehozása fűződik nevéhez, amelyek közül a Serr fajtát róla nevezték el. Eredményesen kutatta a legjobb metszési módszereket, amelyek segítségével lehetővé vált a teljesen gépesített diószüret.

Két évet töltött Törökországban, az izmiri egyetemen segített megalapozni a dió-kutatásokat.

Az egyéb külföldi diónemesítők közül Törökországból Yasar Agcát szerettem volna tisztelt Kollégámnak bemutatni, aki aktív munkát végzett a török diótermesztés érdekében.

Agca munkatársaival 1993-95 között több mint 25.000 magonc diófát vizsgált végig, több alkalommal Kelet-Törökországban, a Van-tó körül. Céljuk a diófa természetes változatosságának kihasználása, ígéretes magonc-egyedek kiválogatása volt. Munkájuk eredménye hamarosan újabb török diófajták megjelenése lehet.

Yasar Agcáról sajnos, nem sikerült képet szereznem, megvan viszont Hatice Dumanoglu képe, aki szintén ugyanazt a munkát végzi, igaz, a mai kor követelményeinek megfelelően már magasabb szinvonalon. Amellett, hogy az ankarai egyetemen tanít, a yalovai kutatóintézetben is dolgozik.

Publikációi jelennek meg. A két legutóbbi tudományos cikkében a diófa termékenyülés nélküli terméshozásáról és a dió szomatikus embriogeneziséről értekezik.

A dióval kapcsolatos kutatások színtere Törökországban elsősorban a Márvány-tenger déli partján, Isztambullal átellenben fekvő Yalova város gyümölcstermesztési kutatóintézete. A kutatóintézet több kilométer hosszan elnyúló tengerparti területét mára teljesen bekerítette a város. Fejlesztésére nincs lehetőség.


Tisztelt Kollégám, a diófa Törökországban is ugyanolyan mostoha növény, mint itthon. Ugyanúgy, mint az érdi kutató telepen, Yalovában is az összes többi gyümölcsfa után, leghátul, több kilométerre találjuk a diófákat. Ha meg kívánjuk tekinteni, ne is a főbejáraton, hanem a kert végén, a kórház felől közelítsük meg. Egyedül csak az olajfa van hátrébb rangsorolva, mint a diófa.

Viszont a dióval komoly kísérleteket végeznek a törökök. Van genetikai kísérleti dióállományuk, a következő kép szerinti diófáik az anyafák, amelyekről évente a szaporítóanyagot nyerik. (Kérem, tisztelt, diónemesítésbe kezdő Kollégám, figyelje meg ezeknek a fáknak a sűrűségét, az alkatát. Négy méternél nincsenek távolabb a sorban, és bár a korona felső része szabadon nő, az elérhető magasságig a vesszők évente csapra vannak metszve. A csap le nem metszett rügyeiből indul a következő évi hajtás, amit beéréskor ugyancsak csapra vágnak vissza.)



A genetikai kísérleti állomány és két szép, ígéretes fajtajelölt.




Végeznek növénytáplálási kísérletet is, az oldott műtrágyát földalatti csepegtetőcsövön adagolják ki.

A legérdekesebb, de nem biztos, hogy a legsikeresebb kísérletük a metszési kísérlet. Ennek során az oldalrügyön is termő diófajták termőkori rendszeres metszésével próbálkoznak, de nem úgy, mint a világ egyéb diótermesztő vidékein, vagyis diósövény létrehozásával, hanem megtartva a diófák szokásos térállását, nem sűrítik be azokat, hanem egy bizonyos nagyság elérése után évente körkörösen körbemetszik a diófát, és a tetejét is síkmetszésben részesítik. Ezáltal meggátolják a diófa felfelé és oldalirányba irányuló növekedését, és nem kell idősebb korban kiritkítani az ültetvényt. Érdekes elgondolás, de közben a diófa teszi a dolgát, és évente komoly, sűrű, erőteljes hajtásnövekedéssel hálálja meg a visszametszést. (A képek június közepén készültek, még előtte vagyunk a szokásosan erős másodlagos hajtásnövekedésnek.)




Amikor erről a török kísérletről beszámoltam Szentiványi professzornak, ő bölcsen helyretett. Azt mondja, rosszul látom. Nem évente, hanem kétévente metszik így a diót. A metszés utáni év a növekedési év, amikor sok csúcsrügy és az oldalrügyes fajtákon sok oldalrügy is képződik, és a következő év a termőév. Mindenesetre ő se rajongott ezért a módszerért.

Szerintem a diófajta-honosítási kísérleteik a legbiztatóbbak. Kaliforniai fajtákat vizsgálnak török körülmények között. Tengerparti, mediterrán vidékeiken az éghajlatban nincs nagy különbség, és a szakmai tapasztalatokat is megkapják Amerikából. És a kutatási támogatást is.






Chandler fajtájú diófák és termésük Yalovában:

Van a yalovai kísérleti telepnek egy olyan része is, amelyen néhány éves, de már most megállapíthatóan oldalrügyön is termő fiatal diófák nőnek. Erről a kísérletről nincs információm, annyira nem tudok törökül, hogy a telep dolgozói közül bárki is segítségemre lehetett volna.



Összességében pedig azt tudom a yalovai diókutatásról megállapítani, hogy nemigen a diótermesztők érdekeit szolgálja. Kissé öncélúnak tűnik.

Erre a megállapításomra egy neves hazai szakember úgy reagált, hogy nem öncélúak. Hanem az a céljuk, hogy minél több kutatási pénzt hívhassanak le. Biztos neki van igaza, ő a szakember.

Yalova nem az egyetlen az újabb török diófajták előállításának műhelyei közül, legalább négy van még az országban. Kis válogatás azokról a hazai és kaliforniai diókról, amelyekkel Törökországban foglalkoznak:

A francia délnyugati diótermő táj közepén, a három diós megye (Dordogne, Correze és Lot) találkozásánál fekszik Creysse, ahol a francia diótermesztői szövetségek létrehozták közös kutatóintézetüket.

Az intézet tevékenysége bővebb, mint a most mutatott yalovaié. Nemcsak fajtaszelekcióval, új, oldalrügyes fajták keresztezéses előállításával, növénytáplálási, öntözési kísérletekkel állnak a diótermesztők rendelkezésére, hanem a diótermesztés technológiájának (szárítás, feldolgozás, csomagolás, stb.) fejlesztésével is. Külön figyelmet fordítanak a friss dió technológiájára - a világon egyedüliként.

A másik, fontos diókutató intézet a chatte-i S.E.NU.R.A. a grenoble-i termőtájon. Az intézet székháza:

Vezető kutatójuk Agnes Verhaege.

A chatte-i diónemesítő intézet kísérleti diófajtái:

Egy-egy sor diófa a leendő fajtákból:

Szakmai tanácskozás a chatte-i kísérleti kertben:

Németországban Helga Lindemann eszi a diónemesítők diós kenyerét, Geisenheimben, (vagy Biebelnheimben, nem tudom pontosan), már harminc éve.

Geisenheimben 1936-ban indult meg a diónemesítés. Először összegyűjtötték, leoltották és összehasonlító vizsgálatok alá vetették a német lakosságú vidékek értékes dióit, 1942-ig összesen 1600-at. Ennyi nevet nyilván nem adhattak, ezért számokkal jelölték meg a fajtajelölteket, amelyek legjobbjai a később elismerésre került, Nr. sorszámokkal jelzett német diófajták.

(Hogy 1942-ben miért szakították meg a gyűjtőmunkát, nem tudom megérteni. Mert rendben van, hogy háború volt, de azért kéretik eldönteni, mi a fontosabb. A háború, vagy a diónemesítés?)

A német fajtaértékelés a következő jellemzőkre irányult:

Szóval, német alapossággal, német viszonyokra.

A nyugatnémet diónemesítéssel párhuzamosan az NDK-ban is bevizsgáltak és fajtaként elismertek több diót, mint a Seifersdorfi kerek, az Ockerwitzi hosszú és a Pillnitzi nagy nevű fajtákat. Ezeket később Csehországban további nemesítési munkákba vonták be.

A holland diónemesítés központja Groningen, Észak-Hollandiában. Az északi országrész természetes magoncai közül válogatták ki fajtáikat, amikor ezt írom, már több mint harmincat. Közülük soknak nevet is adtak, (Amphyon, Cyril, Dionym, stb.), a többit csak számmal jelölték. A diófajták ismertetésénél, hogy ne keveredjenek a német geisenheimi, ugyancsak nagyrészt számmal jelölt diófajtákkal, a Groningeni név alatt soroltam fel ezeket.

Jugoszláviában 1965-2000 között folyt fajtaelőállító szelekciós diónemesítés, Csacsak, Zajecsar, Pecs és Bjelo Polje helységekben. A projektvezető Mratinics Evica volt.

A kezdetben behozott francia és bolgár fajták nem bizonyultak megfelelőnek, ezért a lassúbb, költségesebb utat kellett választaniuk, a helyi populáció vizsgálatát, leoltását. Azokat a jelölteket tekintették értékesebbnek, amelyek a bő termés mellett a kései fagyokat is elkerülték, és rezisztensnek mutatkoztak a betegségekre. A dióbél világos, jóízű, magas olajtartalmú legyen. A bél aránya haladja meg az 50 %-ot. Ezért a dió héja ne legyen vastag, a sima felszín a kívánatos.

A jugoszláv időkben öt fajtát állítottak elő: Champion, Srem, Tisza, Bácska és Mire nevűeket.

Tizenhárom fajtajelöltjük vár még elismerésre, és a kísérletek eredményeként kiválogatott 62 további típust génbankba helyezték, későbbi nemesítések alanyaként.

A szlovén diókutatásokat Anita Solar végzi, a ljubljánai egyetemen, valamint a maribori kísérleti telepen. 1989-től kezdődően kezdetben 1215 magonc diófát vizsgáltak három éven át, szerte az országban, majd ezekből a legértékesebb 24-et oltották le alanyokra. A kiválasztás szempontjai főleg a késői kihajtás, az oldalrügyesség, baktérium-ellenállóság és a dió minősége voltak. A munka eredményeként új és elismerés előtt álló diófajtákkal is rendelkeznek. Szépek és ízre is jók az új szlovén diók, de majd a gyakorlat fogja megmutatni, üzemi körülmények között mit érnek. (A diófajták ábécé-sorrendes felsorolásában olvashatók.)

Az új fajták értékelése, bevezetése köti le jelenleg a szlovén diónemesítés energiáit, újabb fajták kifejlesztése még várat magára.

A képen Anita Solar az Európában is megtelepedett dióburoklégy kártételéről, életmódjáról tart előadást, Európában elsőként. Az elmondottakat Bujdosó Géza tolmácsolja.

Olaszországban, Casertában Milena Petriccione nemesít diót.

Szólnom kell a nagy diótermesztő Moldova diónemesítéséről is. A nemesítő munkát még a besszarábiai időkben, a huszadik század első éveiben egy Strauss nevű földbirtokos kezdte, aki összefoglalta a diótermesztés korabeli ismereteit. Tanulmányozta, leírta és szaporításra ajánlotta a legjobban termő moldáv diótípusokat.

Aztán jöttek a forradalmak, a földbirtokok elkobzása, stb., ahogy az már általában szokott lenni, és csak az 1930-as évek végén jutott újból figyelem a diónemesítésre, amikor M. Koszteckij egy sor értékes és érdekes diófajtát szelektált, megtanulta és bevezette Moldáviában a vegetatív diószaporítást, nevezetesen a szemzést, és az általa szelektált diófajtákból (Duduj, Gelbioara, Bomba) 33500 csemetét nevelt, évente három-három és fél ezret.

P. Dorofejev professzor tevékenysége adott nagy lökést a moldáv diónemesítésnek, aki ugyancsak szemzési eljárással 1955-ben több új diófajtával jelentkezett. Bolgarszkij, Szpejszkij, Tonkoszkorlupüj (Vékonyhéjú), Csobanu, Deszertnüj, stb. Sajnos, a korabeli diótermesztő nagyüzemek szovjet vezetői nem ismerték fel, hogy a nemes diófajták csak vegetatív szaporítás útján őrzik meg kedvező tulajdonságaikat, így Dorofejev professzor diófajtáit magról szaporították tovább, ami a fajták leromlását eredményezte. Hát, igen, szovjet módszer.

A nemesítő munkát M. M. Timkiv, Al Golikov, majd 1961-ben V. A. Ribin folytatta. Előbbiek szélvédő erdősávokba telepítettek diótermő diófákat, Ribin professzor pedig kiadta a dió vegetatív szaporításának módszereiről írott könyvét.

Keresztezett diófajták létrehozását I. G. Komanics kezdte meg, 1958-ban, majd a munkát V. M. Zsadan folytatta. Végül E. I. Chebotar, M. S. Pihut, E. A. Borozan, Litvak és M. Pintea nevét kell megemlíteni.

A moldáv diónemesítés jelenlegi helyzetéről nem sokat tudok.

Svájcban faiskolások és lelkes amatőrök nemesítenek, szaporítanak diót. Hans Sepp Walker, mióta nyugdíjas, aktívan bekapcsolódott ebbe a munkába, neki mégis elméleti érdemei a nagyobbak. A legismertebb Heini Gubler, aki nemcsak nemesít és szaporít, de kereskedik is az érdekes diótípusokkal.

Minden ősszel nyílt napot tart a faiskolájában, amely napok élményszámba mennek.

Kedvencei a pirosbélű diók, amelyek közül saját fajtája, a Gublernuss emelkedik ki.

És egy apróság a diónemesítés világában: Ahol annyira kevés diófa van, hogy gyakorlatilag nics, vagyis Dániában is folyik diónemesítés, amelynek célja a dán viszonyok közé való diófajta megtalálása. Szinte reménytelen feladat, Lars Westergaard dolgozik rajta.

Miközben a diófa tudósait, szaktekintélyeit kerestem az interneten, a következő képre akadtam. Tudományos vita a diófa tudósai között. Valamelyik nemzetközi dió-szimpóziumon történt. Biztosan nem a hatodikon, mert az jövőre lesz. A vita így nézett ki:

Sietek gyorsan leszögezni, hogy magam nem tekintem diószakértőnek, legfeljebb csak lelkes amatőrnek. Tisztelt, fogós kérdéseket feltevő Kollégámat is arra kérem, ne tekintsen engem tudósnak, amikor fogóval közeledik hozzám.

Jaj, egyről majdnem megfeledkeztem. Kínáról, ami ma már megkerülhetetlen, akármiről legyen szó, a diónemesítésről is. Később kezdték a nemesítést, mint máshol, de a világ legnagyobb diónemesítő szervezetét üzemeltetik. Pekingben akadémiai szinten Xi Sheng Ke asszony vezeti a kínai diónemesítést. Szervezetileg az erdészeti kutatások keretében, de ő irányítja az összes tartomány diónemesítő intézetét is.

Az ismert diófajtákból fajtagyűjteményt hoztak létre Peking mellett, és az alanynak való dió kutatásától kezdve a szövettenyésztésig bezárólag az összes témával foglalkoznak, amivel a világ többi diókutatója is. Kivéve a növényvédelmet, amivel nem az erdészet keretében, hanem a mezőgazdasági irányítás keretében foglalkoznak.

A hatalmas ország igen sok ökoszisztémára oszlik. A különböző kínai vidékek eltérő diófajtákat igényelnek. Ezek létrehozását a tartományonkénti kutatóintézetek végzik. Sajátos a kínai állam hozzáállása a diónemesítéshez. A nemesítés költségeit teljesen magára vállalja, a nemes csemetéket szinte ingyen adja a termesztőknek, de elvárja, hogy az új fajtákat, jelölteket a termesztők értékeljék, arra már nem pazarol pénzt. Persze, hogy ingyen adja a csemetét, mert a kínai paraszt nem rendelkezik földtulajdonnal, csak 15 évre béreli az államtól.

A hatalmas kínai diókutató-hálózat Pekinghez legközelebb eső intézetében, Sanhszi (Shanxi) tartomány Fenyang városában idén, 2013 júliusában kerül megrendezésre a hetedik nemzetközi dió-szimpózium, amelyekből az elsőt Magyarországon, a GYDKI szervezésében tartották. Igazán nagyszabásúnak ígérkezik. Az idei szimpózium jelszava: "Több dió, több egészség."

A szimpózium idejére nagy konferencia-központot és bemutatóteret, mondhatni ipari parkot létesítettek.

Az intézet fajtakísérleti telepe:

A csemetekert részlete:

Egy másik kínai diókutató intézet a jünnani Jangbi város erdészeti kutatóintézete.

Fajtaszelekciós kísérlet az intézet területén:

Az intézet kísérleti diói:

Diókutatás:

A csemetekert:

Nézzük meg, milyen nagy tömegű az éves diócsemete-kibocsátás. Ilyent még Érden se látni.

Szóval, fogunk még a kínai dióról hallani.

Vannak még általam kevésbé ismert diónemesítők is. Gamalier Lemus, E. Kenez, továbbá az irániak, indiaiak. De majd felkutatjuk őket.

Feltétlenül meg kell emlékeznünk Paul C. Crath tiszteletesről, aki inkább dióterjesztő, mint nemesítő. Kanada és az Egyesült Államok északkeleti államai nagyon sokat köszönhetnek neki. Tevékenysége regényes, fordulatos, figyelemfelkeltő és eredményes volt.

Crath Európában született 1883-ban, tulajdonképpen nem is érdekes, hogy milyen országban, mert amikor született, szülőföldje Lengyelországhoz tartozott, ma Ukrajnához. 1908-ban Amerikába kényszerült. Missziós tevékenysége során több alkalommal felkereste szülőföldjét, az ukrajnai Lengyelországot. Mivel apja mezőgazdász volt, Crath tiszteletesnek is volt érzéke hozzá, hogy felismerje, a hideg lengyel Kárpátokban díszlő diófák jól megélnének Ontarióban is. Támogatókat szerzett, expedíciót szervezett nagy mennyiségű lengyel dió mint szaporítóanyag összegyűjtésére.

1934 szeptemberében ért az expedíció a lengyel Kárpátokba. Rögtön diógyűjtésbe kezdtek, majd válogatás, szárítás után októberben már küldték is a diót Kanadába. November első hetében már volt nagy csodálkozás Torontóban, amikor megérkezett a két tonna dió.

A kárpáti dió terjesztésébe Kanadában G. Corsan is bekapcsolódott, aki a Téli Királyi Vásár rendezvényén állította ki és árulta a kárpáti diót. A sikert még nagyobb sikerű rádióműsorral növelte Corsan.

Az el nem adott diót Corsan és Crath saját birtokaikon ültették el 1935 tavaszán, a kelés és a csemeték növekedése jó volt. Majd a csemetéket eladták.

Ennyi kellett a kanadai diótermesztés megindításához. És az Egyesült Államok északkeleti részének diótermesztéséhez.

Crath és Corsan szelleme tovább él Kanada és az Egyesült Államok határán. Egy Niagara Fallsban oktató tanárember - bár tudnám a nevét, - írta le 1975-ben, hogy milyen módszerrel népszerűsíti a diótermesztést a tanulók körében. Április elején 2500 szem diót vitt be azokba az osztálytermekbe, ahol tanított. És vitt ugyanennyi üres konzervdobozt is. A tanulókkal közösen földdel töltötték meg a dobozokat, és belehelyeztek egy-egy szem diót.

Amikor a diók csírázásnak indultak, szétosztotta a csemetéket a csemeték között, és házi feladatba adta, hogy egy hónapig otthon figyeljék a fejlődésüket. Készítsenek feljegyzést, írják le, mit észleltek, rajzolják le a fejlődési stádiumokat. Egy hónap elteltével kiértékelték a megfigyeléseket, és a tanulók most már véglegesen megkapták a szaporítóanyagot, otthoni kiültetésre.

Tisztelt biológiatanár Kollégám, itthon nem hallottam ilyen oktatási módszerről. Az Egyesült Államok pedig a világelső a mezőgazdálkodásban.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább