Vissza
Tartalomhoz

Carya cordiformis - Keserű hikoridió

Némelyek még mindig régi nevein, Juglans cordiformis-ként vagy Hicoria cordiformis-ként ismerik. Mondják keserű diónak (Carya amara, Nogal amaro, Noyer a noix ameres), keserű hikorinak (bitternut hickory), mocsár-hikorinak (swamp hickory), disznódiónak (pignut).

Latin neve a terméshéj alakjára utal.

A termőhelyén őshonos alabamai indiánok nyelvén ochatakba, ugyanúgy, mint a fehér hikori.

A legszélesebb körben elterjedt hikorifaj, Quebec-től Louisiana-ig, New Hampshire-től Texasig szinte kontinensnyi területen él. Kanadában ez a legelterjedtebb Carya-faj.

Sokféle termőhelyen előfordul, extrém száraz és nedves körülmények között is megél, de fontos számára a mély, jó vízgazdálkodású talaj. Gyökérzete mély és kiterjedt. Természetes erdőkben tölgyfélékkel alkot elegyet.

Talaj iránt nem igényes, sem a kötöttsége, sem a kémhatása nem jelent előnyt vagy hátrányt számára.

Oszlopos, terebélyes, 25-30 m-re megnövő, 50 cm törzsátmérőt elérhető lombhullató fa, de jelentősen kisebb méretű, mint közeli rokonai. 150-200 évig él el. Alkata fiatalabb és idősebb korában:


Kérge világosszürke, világosbarna, sima, pirosbarnásan vonalkázott. A vonalak mentén idővel berepedezik, vékony lemezekben hámlik.

Alakja szabályos. Koronája fiatalon kompakt, megnyúlt tojás alakú, később sátorozó. Alsóbb ágai lefelé nyúlnak, a felsőbbek felfelé irányulnak.

Rügyeiről könnyen felismerhető. A téli rügyeket kénsárga, hámló, levélszerű rügypikkelyek fedik.

Júniustól októberig lombos. Lombja ősszel aranysárgára színeződik, mégis azt mondják, fakadáskor a legszebb.


Levelei világos- vagy sötétzöldek, szárnyasan összetettek, mintegy 25 cm-esek, rendszerint 5-7-9, hegyesen fogazott, mintegy 15 cm-es levélkéből állnak. A középső levélke a legnagyobb, 12-20 cm hosszú, 7-11 cm széles. A levélkék mindkét végük felé elkeskenyednek, a levélnyélen levélkenyél nélkül ülnek. Erre mondják azt, hogy levelei jellemzően szimmetrikusak. A levelek szimmetriája az egyik legjellemzőbb ismertetőjegye. Levelei fényesek. A levélkék alsó felülete világosabb, világos pikkelyes, az alapi részük közelében.

Őszi élénksárga lombszíneződése kimondottan díszes.

Virágai aprók, sárgásak. Áprilisban-májusban virágzik. A barkák hármas csoportban nyílnak. A fa öntermékeny.

Pollenje balra látható.

Diója egyesével, legfeljebb 2-3-as csoportokban terem, októberben. Diója átlagosan 3, de inkább 2-4 cm-es, némileg lapított, zöld burkú, szív alakú, gömbölyített, tojás vagy körte alakú.

Kopáncsa vékony, a varratok mentén a termés csúcsától a közepéig futó szárnyakkal. Sárgásan pelyhes. A diótermés vagy a kopáncsban marad, vagy a kopáncs félig felnyílik róla. Könnyen buroktalanítható.

A dióhéj vékony, sekély rovátkák díszítik. A diót keresztbevágva feltűnő a másodlagos belső héj és az erős belső válaszfal, amely a belső tér feléig tart.

Héjasan félévig minőségromlás nélkül eltartható.

Bele redőzött, szürke, keserű, szinte ehetetlen, bár feljegyezték, hogy az amerikai indiánok mégis megették néha. Bizony, nagy éhínség kellett ehhez, mert mint Kanadában írják, dióbelét még a mókusok is elutasítják. De gyógynövényként számításba jön, mert diója nyálkahártya-összehúzó hatású, valószínűleg csersavtartalma miatt.

A Carya-fajok között az egyik leginkább juglontermelő fa, jellemző allelopatikus hatással.

Gyógyászati célra, mint gyógynövényt, inkább olaját használják, ami reuma-ellenes szer, kérgének főzete pedig hashajtó hatású.

Dióolaját olajlámpákban is hasznosították.

Fatermesztési célra rossz termőhelyi viszonyok között jön számításba.

Fája erős, kemény, mégis rugalmas. Régebben jellemzően kocsikerekeket gyártottak belőle, ezen kívül hordókat, kocsiszerszámokat, mezőgazdasági szerárukat. Bár nem a legmagasabbra értékelt faanyagot adja, például az ugyanott termő fehér hikorit többre értékelik, mégis értékes fának számít, mert erős, tartós.

Tüzelésre is nagyon jó, mert fájának kiemelkedő kalóriatartalma van, hamuja viszont kevés. Húsok füstölését is előnyös a keserű hikorival végezni, a füstölt húsárunak jó ízt ad.

Mostanában főleg szerszámnyelek készülnek fájából, továbbá sportszerek, de igen keresett az asztalosiparban is.

Kérgét megformálva például székeket is készítenek belőle.

Kifejezett díszfa-értéke van. Díszfaként erénye, hogy gyorsan nő, és igen jó fagytűrő. Harminc fokos hideg se károsítja. Őszi lombozata hatásos, színe citromsárgától bíbor árnyalatig terjed.

A porszennyezésre érzékeny, és a tavaszi fagyok is károsítják.

Szaporítási célra azok a diói értékesek, amelyek nem a fa saját virágporával történt termékenyítésből származnak, hanem idegenbeporzás eredményei.

Magról kelt csemetéje:

A C. cordiformisnak a pekándióval vannak hibridjei, amiknek amerikai neve bitcan (bitkán).

Tisztelt rejtélykedvelő Kollégám, most, hogy a keserű hikori keserű végére értünk, hadd mutassak egy képet.

A kép a keserű hikori és az állatvilág biodiverzifikus kapcsolatát ábrázolja. Tél végén, amikor a hó elment, találta ezeket a keserűhikori dióterméseket egy jószemű amatőr természetbúvár egy mezőn, egy tucatnyit. Mind fel van törve, és egyiknek a dióbele sincs megkezdve. Melyik állat törhette fel, miért, és miért nem ette meg a dióbelet?

A helyes megfejtésért járó jutalmat nem én tűzöm ki. Én is csak tippelek. Valószínűnek tartom, elfogadom Charley Eiseman magyarázatát: A szajkó vagy harkály a diókban megbúvó rovarokat kereste, nem a dióbelet. Csak azt fűzöm hozzá: A keserű hikori dióbele annyira keserű lehet, hogy a szajkók, harkályok se kedvelik.

Bocsánat, van még egy képem. Hazai felvétel, a vácrátóti arborétumban nőtt ez a fiatal keserű hikori fa. Még sima a kérge. Csak annyi az érdekessége, hogy milyen jó, faanyagnak való, egyenes törzset tud nevelni, erdei körülmények között. Ameddig fellátni, egyenes a törzs, még a fénykép fölött is.


Még egyszer elnézést a képért.

Carya floridana - Bozót-hikori

Helyi nevei: scrub (bozót-) hickory, sandhill (homokdomb-) hickory.

Csak Florida középső területein, Osceola megye környékén él.

Rügyeinek és alsó levélfelületének bőséges, rozsdaszínű pikkelyeiről ismerhető fel. Egyébként a C. texana-ra hasonlít, megkülönböztethetetlenül, csak az élőhely alapján választható külön. Még dióolajuk kémiai analízise is azonos olajsav-összetételt mutat.

Habitusa változatos, nagy bokor formától a 15-20 m magas fáig terjed, de többségében tövénél elágazó bokorfa. Koronája jellemzően szétterülő.

Levelei zöldek, sárgászöldek, 12-20 cm hosszúak, 3-7 lándzsás-elliptikus levélkéből állnak. A fonák világosabb. A levélkék széle fűrészes.

Fiatal hajtása rozsdaszínű szőrökkel borított.

Virága apró, zöldes, nem feltűnő.

Diója kemény, barna héjú, 2,5-4 cm-es.

Az ismert legenergiadúsabb dió. Fogyasztói köre ezért igencsak változatos: rágcsálók, fekete medve, rókák, mosómedvék és a vastag, kemény héj átrágására specializálódott rovarok eszik meg.


Carya glabra - Csupasz hikoridió

Korábbi tudományos nevei: Carya porcina, Juglans glabra. Mai latin neve a levelek, hajtások szőrtelenségére, simaságára utal.

Sokféle köznépi neve van: csupasz, kefe- (broom), disznó- (hognut, pignut), ovális (oval), piros (red), vagy piros szívű (redheart) hikoridió, de van másik féltucat helyi neve is. Disznó-melléknevét a korai fehér telepesektől kapta, mert a sertések szívesen ették.

Észak-Amerika keleti felén él, a Nagy-Tavaktól Florida közepéig. Elterjedt, közönséges fa. A pekándió és a feketedió után a harmadik legelterjedtebb és leginkább hasznosított amerikai dióféle, 1750 óta kultúrnövény is.

Élőhelye részben átfedi a C. ovalis élőhelyét. Sokan egy fajnak tartják a kettőt. Talán aszerint különíthetők el, hogy a csupasz hikori völgyekben, vízfolyások mentén, árnyékos domboldalakon él, a C. ovalis pedig rendszerint felföldeken, száraz domboldalakon.

Közepes-nagy fa, 15-25 m-es. 40 m magasságról is írnak. Törzse akár 90 cm - 1 m vastag is lehet. Tölgyerdőkben képez kisebbséget.


Mivel erdei fa, alkata rendszerint magasra nyúló, szűk koronájú. Legszebb példányai természetesen mélyrétegű, jó vízgazdálkodású talajokon nőnek, de bármilyen kémhatású és kötöttségű talajon megél. Viszonylag árnyéktűrő, erdőben is szaporodik. Vízigényes, de nem annyira, mint a Carya nemzetség többi tagja.

Kérge fiatalon sima, idősebb korban sötétszürkévé, mélyen barázdálttá válik. A kéreg gyémánt-alakú repedéseket alkot.

Ágai szétterülők, gyakran csüngők, lekonyulók, főleg az alsó ágak. Rügyei vékonyak, piros-barnásak, háromszögletű pikkelylevelekkel.

Összetett levelei 20-30 cm-esek, 3-9, rendszerint 5, ritkábban 7 levélke alkot egy levelet.

A levélkék 10-15 cm hosszúak, 3-5-7 cm szélesek, fűrészesen fogazottak, hegyes csúcsban végződnek. Alapjuknál kerekdedek. Úgy mondják, lándzsás-elliptikus alakúak. A levelek színe és fonáka sima, színe sárgászöld, a fonák világosabb. A csúcsi levélke a legnagyobb, 19 x 6,5 cm-es, megnyúlt tojás alakú.

Júniustól októberig tart leveles állapota.

Virágai áprilisban-májusban nyílnak. Barkái max. 20 cm-esek, vékonyak, hármasával csoportosulnak. A nővirágok aprók, pirosasak. A fa öntermékeny.

Mintegy 3-4 cm hosszú, körte alakú termései októberben érnek, nem bordázottak, sima, vékony kopánccsal borítottak, amelyek részben leválnak. Pontosabban fogalmazva a kopáncs jellemzően félig nyílik fel.

Diói változatosak. A dióhéj vastag. Kemény és puhahéjú, többségében édes, ritkábban keserű, fanyar belű. Felnyitott termése jellemző disznóorr-megjelenésű.

Dióbele kicsi. Bár nem kimondottan ízletes, de ehető nyersen is, ételként is, az amerikai indiánok ették is. Dióbelének minősége nagy átlagban nem éri el a jobb Carya-diókét. A bél olajtartalma kimondottan magas, a 80 %-ot is elérheti.

Diója az amerikai állatvilág fontos tápláléka. Mókusok, prérikutyák, mosómedvék, fekete medvék, rókák, nyulak, madarak, apró rágcsálók és a szarvasok eledele. Fő terjesztői is az apró termetű emlősök.

Specialitása a csupasz hikorinak, hogy a fa kérgéből "diószirup" főzhető.

Faanyaga rendkívül erős, kemény, ugyanakkor rugalmas. A Kolumbusz előtti indiánok edényeket készítettek a fájából, az északi vidékeken pedig szíjjal a lábra köthető hótaposókat is. Az első európaiak ebből a faanyagból készítették a legjobb síléceket.

Fájából a korai európaiak lovas kocsikat, mezőgazdasági eszközöket és szerszámokat, létrákat, szövőszékeket készítettek. Broom (kefe) mellékneve is azért alakult ki, mert kefét szinte kizárólag ebből a faanyagból gyártottak.

Mai hasznosítása: Rönkjéből deszkát fűrészelnek, szerszám, padló, szekrény, legújabban pedig bútornak való furnér készül belőle. És baseball-ütők. Fáját tüzifaként is hasznosítják, fűtőértéke magas.

A faanyag értékére tekintettel már Németországban is telepítik.

A korai amerikai telepesek a fa kérgéből ecettel fekete festéket főztek.

Gyönyörű, dekoratív fa. Árnyékadó, fagytűrő, szárazságtűrő. A talaj minőségére, nedvességére kevésbé igényes, mint rokonai. Magjáról szaporítják, a magvakat ősszel rétegezik. Arra lehet számítani, hogy a magvak fele termékeny csak, és csak föld alatt csíráznak.



Carya hunanensis - Hunani hikori

Kínai neve hu nan shan he tao. Kína három délkeleti tartományában az erdőkben fordul elő, a folyópartokon, a völgyekben, a hegyek oldalán.

15-20 m-esre növő fa. Törzse 60-70 cm vastagságot érhet el. Kérge fiatalon sima, zöldesbarna, idősen fehér.

Idősebb ágai szürkésfeketék, világos lenticellákkal. A hajtások csúcsrügyei rozsdabarnák. Fiatal hajtásai sárgás-rozsdabarnán szőrösek.

A hunani hikori nagyon hasonlít a kínai hikorira. Leginkább leveleinek színe azonos, ami kifejletten kifejezett zöld, fiatalon pedig rozsdabarna vagy bronzos. A két faj leginkább a levélkék száma alapján különíthető el.

Levelei 20-30 cm-esek, 5-7-9 levélkéből állnak. A felsőbb levélkék mérete 11-18 x 3,5-7 cm, az alsóbbak 6-8 x 2,2-2,5 cm-esek. A levélkék alakja elliptikus-lándzsás, fonáka bőségesen szőrös. A levélszél finoman fogazott.

Korán, március-áprilisban virágzik. Nővirágzata 1-2 virágból áll. Termése későn, szeptembertől novemberig kihúzódóan érik.

A dió mérete is fajmeghatározó tényező, ebben is elkülönül a kínai hikoritól. Diója ovális, 3-3,7 cm hosszú, 2,3-3 cm széles, mindkét vége csúcsos. Éréskor a kopáncs félig felnyílik. A kopáncsfelnyílásnak ez a jellegzetes módja képezi a harmadik fajmeghatározó, elkülönítő jegyet. A sárga kopáncs 1-4 mm vastag.

A dióhéj négy gyenge, hosszanti bordával rendelkezik, 2,0-4,0 mm vastag.

A dió négyrekeszű. A dióbél gyakran egészben nyerhető ki, mert a belső héjrekeszek nem fogják szorosan.

Ehető diója az értéke, a dióbélből olajat is nyernek.

Dióbelének beltartalmi értékei a közönséges dióéhoz hasonlók, hasonlóan kiemelkedő egészségvédő hatásuk van az emberi szervezetre. A termés leváló burkát és a gyökérkérget is gyógynövényként használják Kínában.

Diótermése kereskedelmi forgalomban is kapható, a termést meredek hegyoldali erdőségekből szedik össze. Helyi, kínai neve népiesen "vérdió", de nem a dióbél színéről kapta ezt a nevet, hanem a begyűjtése során előforduló sok baleset miatt. Képriport a hunani hikori begyűjtéséről:

Esős idő van, minden csúszik, minden vizes. Wu Xiandong és családja száz, kijelölt hikorifa termését jogosult összegyűjteni, a falujuk feletti hegyoldalban. Sietniük kell, egy hét a szüreti szezon, most keresik a kereskedők a diót. Reggel 4-kor, még sötétben már fent vannak a hegyen, és egy óra ebédszünettel este 6-ig dolgoznak.

Mindezek után a kereskedők a száraz, héjas dió kilójáért kb. 300 Ft-nak megfelelő jüant fizetnek a begyűjtőknek. (A képen)

A pekándiót begyűjtő család tagjai napi 16000-18000 Ft-nak megfelelő jüan bevételhez jutnak. Ez jó, ezen a héten van jövedelem. Viszont ebben a diótermő körzetben évente meghaladja a százat a diószedés sérültjeinek, halottainak száma. Még ez is jó, mert 2010-ben a 200-at is meghaladta. A hunani hikori még sokáig nem fog szabadulni a "vérdió" névtől.

A dióbél árusítása:

Ezt a szép hunani hikori fát a kínai állam egyedileg is nyilvántartja. Hunan tartományban, Zhou faluban jelölték meg. Évente 250-300 kg diót terem, de rekordévben előfordult 500 kg is.

Fel
Tovább