Ismeretlen költő: Diólopkodó
Egy dió száz dió álmodik,
Egy dió száz dió fönn a fán.
Egy dió száz dió álma
Száz buborék s az óceán.
Szél jön erre kettő, fiatal,
Együtt fújnak, oly féktelen,
Alvó diók közt, álom diók közt
Dúl a bennük a szerelem.
Az egyik szél így szól:
‘Kedvesem, ajándékom ó
Mi lehetne nászunkra más
Mint ez a kis dió’
A másik igennel rezzen,
S pördül úgy, oly hamar,
Hogy a kis diót máris
Viszi ölén a vihar.
Egy dió száz dió nem ébred,
Álmukban hullám és óceán,
De egy dió száz dió kicsike
Társa már nincs a fán.
Egy dió száz dió szomorú
Reggele messze még,
Hogy éreznék a köztükjárt
Hűlt szelek helyét.
