Tartalomhoz
Előző vers
Következő vers

Tornai József: Homokredők
L. M.-nek

Ujra nálatok üldögélni este:
egyetlen szobátokban a vízszintesen
nyújtózkodó diófaágak
sötétségében.

Rossz zongorátok meg egy sovány
diványotok volt,
sárgazsírú cserebogarak vágódtak be
berregve, lámpának csattogva
az ablakon.

Te széles vállal,
borzas hajjal, feleséged kis,
piros szájával, visszacsodálkozó
szemével.

Ujra a homok-vert
akácosok között tekeregve,
történelemről, halálról vitatkozva.

Kiabálnál, mert csak magamra gondolok,
vagy csak azokra,
kik a vereség gödrét vállalták
erkölcsi csillagukért.

A síkság száraz holdja fölöttünk
s otthonos sisegés-susogás
a hideg, nagy turjánok felé, a fehér
Homok-vágás felé:

az örök munka, ahogy lassan
mintás redőkbe fújja
utolsó lábnyomainkat is
a szél.

Előző vers
Következő vers