Vázlat:
Ana Blandiana: Egy dió annyi, mint négy meleg szoba
William Henry Davies: Nincs idő!
Saša Peršić: Diófák
Jiri Wolker: Mikulás napján

Ana Blandiana: Egy dió annyi, mint négy meleg szoba

Füvekből font,
pecsétnyi levelekkel záros
láncaim maholnap fonnyadtan
lehullnak.
Úgy tör reám a szabadság,
mint a fogvacogás,
és semmivé foszlanak bennem
az addig tanultak.

Ha ki valaha egy dióban élt,
mutogassa meg a cellákat rendre,
melyikben húzhatom meg magam?
A világmindenség úgy is
csak egy hodály, amelyben
birsalma fénye pillog álmosan.

Egy dió annyi, mint négy meleg szoba,
zöldes homályuk illatos nagyon,
csodálkozik egy künnrekedt tücsök -
régi vágyam ily őszi oltalom,

borítson be sok-sok zörgő levél,
s madárrajok örökös nyár felé
verdeső vágyának röpke árnya,
hogy a föld örömeiből majd szabadon
tudjak választani,
álomba ringat egy dió rejtett, parányi ágya.

(Cseke Gábor fordítása)

William Henry Davies: Nincs idő!

Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?

Saša Peršić: Diófák

A gesztenyét ugyan ismerem, mi azonban diófáktól övezetten élünk.
Csodálom, hogy a dió milyen rendes.
Termése akkor érik, amikor feltámad a szél.
Termése akkor érik, amikor megéheznek a mókusok.
Termése akkor érik, amikor nagymama kalácsához kell a dió.
Lombja akkor a legsűrűbb, mikor a nap hét ágra tűz.
A diófa mindenre odafigyel..

Ágaiból Noé flottája kél ki, s ahogyan most is,
elbújik a lombban, csak az eső jöttével veszik az útjuk délnek a bárkák,
párat féreg rág ki majd, párat más éhes száj nyel el. A többi hajózik tovább.
Mindegyik saját öble felé. Egy se téved el.
Ama lenti dió sarjadéka a fentinek.

Egyesek szerint: ez a fa a múlandóság tanúja.
Szerintem: ez a fa az örökkévalóság tanúja.

(Danyi Zoltán fordítása)

Jiri Wolker: Mikulás napján

Mikulás van, teljesül a kivánság
utazom haza a gyorsvonattal,
szememmel szelem a tájat mint a sűrű tejeskását,
melyet cukorral s fahéjjal beszórtak teljesen,
újságról, villamosról, utcákról megfeledkezem
a szürke kupéban,
az emberek közt, kik elutaznak vagy megérkeznek,
hogy szívüknek igaza legyen.
A szent estén
vonatunk ablakba tett cipőcske lett.

Mikulás bácsi, ide is jöjj, ne feledd,
hogy e nyugtalan gyerekek is sokat várnak tőled.
Ők útjaikkal át akarják ölelni a földet,
és szándékaikkal az eget.
A hit szavait mondd nekik, s lelj vigasztalni szót,
s kérlek, tegyél piros almát és arany diót
ebbe a Prága-Bohumin vonatba,
s az egész világ vonatába.

(Eörsi István fordítása)

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább