Grae írja A természet színei - növényi festékek című könyvében, hogy a virágzásban lévő porzós barkákból erős sárga-aranybarna festékanyag nyerhető ki, oldószer nélkül. Ez a festékanyag egyáltalán nem káros az emberi szervezetre, ehető, húslevesek színezésére is használták.

Textilfestésre is igen jól használható. A legszebb sárga színt úgy kapjuk, ha a festendő gyapjút, pamutot előtte timsóval (kálium-alumínium-szulfát) pácoljuk. A timsós pácolás nem változtatja meg a diófestékek színeit, hanem élénkebbé teszi azokat.

A timsón kívül más adalékok más színt adnak. Az alumínium aranybarnát, mahagóni-barnát. A réz sötétbarnát, mély csokoládé-barnát. A vas egyértelműen feketét. A cink gazdag barnát, mézes árnyalatút. Míg adalék nélkül egyszerű sötétbarnát kapunk.

Európában ahogy terjedt a 16. század közepén a könyvnyomtatás, úgy terjedtek a diófestékes textilfestés receptjei is. Giovanventura Rosetti Plictho könyve egy ezek közül. Címe nagyjából így fordítható: Útmutatás a festékek művészetében, amellyel megtanulható a gyapjú, len, gyapot és a selyem festése a magas művészetben és közönségesen. Érdeme, hogy 108 festőreceptet ír le, amelyekből hússzal fekete szín kapható, és a receptek között a diófestékes receptek is ott vannak.

Kemendi Ágnes szakíró ajánlata a dióbarkával végzendő gyapjúfestésről a következő: "Májusban a frissen hullott barkákat szedjük fel, és még fonnyadás előtt készítsük el a festőlevet: 3-4 maroknyi dióbarkát 4 liter vízben a forrástól számított fél óráig főzünk, majd leszűrjük, kifacsarjuk. Ebben a lében 10 dkg timsóval pácolt gyapjút színezhetünk ragyogó sárgára. Félórás főzés után kicsavarjuk az anyagot, s öblítjük." Ha a barkát nem használjuk fel azonnal, szárítás után is festhetünk vele.

Dióbarkás fonalfestés képekben:

Frissen lehullott dióbarkát szedjünk össze, egy jó kilónyit. A megfeketedett, porladó barka már nem jó.

Áztassuk néhány napig hideg vízben egy olyan edényben, amit nem sajnálunk majd kidobni, mert festékes lett. Van, aki az áztatóvízbe alkoholt is tesz, az is jó, de kár, mert másra is jó. Amíg várni kell néhány napot, úgyis elfogy.

Főzzük fel a barkás levet, majd hagyjuk kihűlni, és szűrjük le nagyjából.

Utána áztathatjuk benne a fonalat, és felcímkézhetjük, hogy mindenki lássa, milyen szépet festettünk.

A diókopáncs olyan festékanyagot termel, és kisebb mértékben a levél is, amellyel a sárgától a feketéig a barna szín különböző árnyalatai állíthatók elő. A megjelenő szín tulajdonképpen csak a festékanyag töménységétől függ. A zöld kopáncsból és a levélből legjobban főzéssel nyerhető ki a szép sárga-barna festék. Az érett diókopáncs festékanyaga már egyértelműen barna színű. Oldószer nélkül is kioldódik, és vasedényben feketére sötétedik. Vasgálic hatására is megfeketedik. Mindegyik esetben az elért színárnyalat tartósan megmarad.

Festék nemcsak a dió kopáncsából, hanem szárított leveléből is készíthető, azonban a levelekben kevesebb a festékanyag, ezért színező hatása gyengébb, barna színű festéket kapunk a levelekből. Megjegyzem, erre a célra a leveleket gyorsan kell szárítani, mert lassú szárításkor a színező hatás gyengül. Timsót is szoktak hozzáadni.

A diólevél-festék színét a következő kép mutatja. A világosabb szín a tiszta diólevél, a sötétebb a vasszulfáttal kevert diólevél színe.

A diókopáncs festő-hatása régóta ismert. Mint minden igazán régi tudás, ennek ismerete is a rómaiakig nyúlik vissza. Már a rómaiak is gyapjút festettek vele. És amikor a rómaiak Galliát meghódították, feljegyezték a gall ruhafestés módszerét. Egy-két évig áztatták a gall asszonyok dióleveles, dióburkos lében a textilkészítésre használt alapanyagot, fonalakat, mielőtt ruhát készítettek belőle.

És a többi nép is használta a diófestéket.

"A diófa levelei főleg zöldeket adnak, amelyek idővel barnulnak." - mondja egy francia leírás. "Száraz levelekből a színek jobban megmaradnak. A diók, a friss burokkal borítottak, nagyon szép barnákat adnak, amelyek tartósak. De az a legjobb módszer, ha erjesztjük a dióburkot, ősszel, amikor a dió hull, vízben, és több évig is erjedni hagyjuk. Ennek az illatos oldatnak egyszerű melegítése a legszebb barnákat adja, amilyeneket régi kárpitokon láthatunk."

A leíráshoz azt tehetjük hozzá, hogy az őszi dióburokból a zöld, egészséges színű adja a legszebb barnát. A feketedő burokból már csak tompábbat, unalmasabbat kapunk. Ezért ha csak egy diófáról tudunk dióburkot gyűjteni, amely fa az évjárattól függően esetleg csak lassan, vontatottan juttat nekünk naponta kevés szép dióburkot, a napi termést felhasználásig tegyük félre, például vízben, és csak amikor kellő mennyiséggel rendelkezünk, kezdjünk a textilfestéshez.

"A diófa a török nép körében is elismert. Egyike azoknak az értékes fáknak, amelyeknek minden részét hasznosítják. Az anatóliai kelmefestők diólevélből sötétbarna színt festenek, s mivel gazdag a cseranyagtartalma, nem használnak hozzá timsót. Ha mégis tesznek a festőlébe, úgy sárgás, tejeskávé színt nyernek." (Bartha Júlia)

Bartha Júlia alapos tanulmányát csak egy apró megjegyzéssel egészíthetjük ki: Ismereteink szerint az ottomán török birodalomban legáltalánosabban az említett eljárással gyártottak sárga festéket, amit aztán elterjedten alkalmaztak. (Nézzük meg a korabeli festményeket, leírásokat.)

Gyapjúfestés Törökországban:

Régebben az angolok a levél és a (száraz) kéreg festékanyagát timsós főzéssel nyerték ki, ezzel gyapjút és faanyagot festettek barnára, feketére.

Az amerikai pionírok a házi szövésű textíliáikat az amerikai diófajok kérgéből kivont festékekkel festették. Később, amikor az amerikaiak már nem pionírok voltak, a feketedió burkát használták festék-készítésre. Ma is, amikor a természetes színeknek, természetes anyagoknak világ-reneszánsza van, a hobbiból kötögetők meglepően szép pulóvereket, sálakat készítenek feketedióburkos festékkel festett fonalból.

Csak főzni kell és szárítani a fonalat.

Anita Pavani a dióburkos textilfestésen keresztül vezeti be olvasóit a növényi festékek használatába. A dióburok adja az alapreceptet, ez a legegyszerűbb, legjobb eredménnyel járó módszer. A festés alapanyaga az őszi dióéréskor a dióval együtt lehulló dióburok. Egyaránt jó a zöld színű, a megbarnult és a teljesen fekete is, ezek csak érési fázisbeli különbségek. Ha erős dióbarna színt akarunk elérni, annyi dióburkot szedjünk össze, ami súlyra a festeni kívánt száraz textilanyag súlyának a tízszerese. Ha kevesebbet használunk, a diószín világosabb lesz, ha többet, a fekete felé fog hajlani.

Az összegyűjtött dióburokra öntsünk annyi vizet, amennyi ellepi, és áztassuk benne egy hétig. Ha csak 1-2 napig áztatjuk, világosabb színt fogunk kapni. Nem rozsdásodó edényt használjunk.

Az így kapott festőlevet egy textilanyagon vagy szűrőn szűrjük le, és tegyük bele az előzőleg megmosott, festeni kívánt textíliát. Annyi festőlé kell, hogy ellepje a festenivaló anyagot. Úgy mehetünk biztosra, ha lesúlyozzuk a textíliát, hogy ne jöjjön fel annyira, hogy kiérjen a festőléből. Két napig hagyjuk ázni, végül keverjük meg a festőlében. Melegíteni, főzni egyáltalán nem kell - mondja Anita.

Csak akkor kell melegíteni vagy főzni, ha kísérletezni, próbálkozni akarunk a dióbarna különböző árnyalataival. És csak ez esetben próbálkozzunk azzal, hogy hígabb vagy töményebb festőlevet használjunk. 60-90 C°-on biztonságosan festhetünk még gyapjút is, de a gyapjút óvatosságból ne mossuk később mosógépben.

A képen is látszik, növényi és állati alapanyagokból készült textíliák egyaránt festhetők így, arra azonban számítsunk, hogy a gyapjú fogja meg legerősebben a festékanyagot, színei mélyebbek lesznek, a selyem pedig a legkevésbé, halvány, fényes árnyalatú lesz. A pamut, len, kender anyagok közepes, de egymástól mégis különböző árnyalatokat kapnak. A többféle alapanyagból készült termékek is jól festhetők, a megfelelő árnyalatot próbálgatással lehet elérni.

Kifőzött dióburok és leszűrése:

De minden textilféle festhető.

A selyem is. Diófestékkel festett selyemzsinór:

Most már értjük, miért jelentett olyan nagy örömöt, ha a török szultán selyemzsinórt küldött.

A kész csipke is festhető. Ugye, milyen finom, diókrémszínű csipke készülhet az únásig megszokott fehérből? Csak áztatni kell a festékben.

Olyan módszer is van, hogy nem főzünk festéket, hanem hidegen áztatjuk az anyagot. A képen egy vödörben gyapjú és selyem ázik, összes súlyuk 1 kg, és a vízbe 120 db zölddiót vágtak. Négy nap alatt kész diószínt kapunk, de egy nap után is kivehetjük, akkor így néz ki.

Látjuk tehát, az egyik módszer szerint főzik a diófestéket, a másik szerint nem, hidegen használják. A harmadik pedig a kettő kombinálása, az egyszer már kifőzött festőlé újbóli felhasználása. Melegen vagy hidegen. A negyedik pedig a langyos, 40 C°-os áztatás. Szóval, játszadozhatunk, ahogy akarunk.

Egy német ajánlás szerint 1 kg jóminőségű dióburok 10 dkg gyapjúfonalra elég, hideg eljárással. Az ajánlott dióburok-mennyiség meglepően soknak tűnik, de olyan valaki írta, aki maga is próbálta. A dióburkot akkora zacskóba rakta, amekkorában kényelmesen elfért, és a zacskót tette az áztatólébe. Egy napig csak a dióburkos zacskó ázott a vízben, majd utána két napig a festendő fonal is. Ekkor kell a festőlevet a fonalból kinyomkodni, és a fonalat megszárítani. Mélybarna szín volt az eredmény.

Ugyanebben a festőlében a második alkalommal 40 dkg gyapjút két órán át 40 C°-on áztattak, és érett barna színt kaptak.

A festőlé harmadik felhasználásakor főzték a gyapjút, majd 40 C°-ra lehűtve áztatták, és ugyanígy még többször felhasználták a festőlevet. A szép árnyalatok a sötétbarnától a bézs-színig változtak.

Német háziasszonyok munkái: dióburok-festékkel festett gyapjúfonalak.

A szárított dióburkot meg is őrölhetjük. Ilyen dióburok-port kapunk:

De nem kell magunknak szárítanunk-őrölnünk, interneten rendelve németországi kínálatból is kaphatunk. 15 euró kilója.

Ha a festékanyag nyersanyaga szárított, őrölt zöld dióburok, keverjük el húszszoros mennyiségű vízzel, és hagyjuk állni másnapig. Közben áztassuk be a festendő textilanyagot 3 %-os kálium-bikromát és 1 %-os kénessav-oldatban.

Másnap főzzük fel a dióburkot, fél-egy óráig, utána szűrjük le. A levet lassan melegítsük fel 60 C°-ra. Az áztatóléből kivett, kicsavart, nedves textilt tegyük a festőlébe. Forraljuk egy órán át, gyenge lángon. Hagyjuk kihűlni, öblítsük le, és akasszuk ki száradni.

A maradék festőlé második felhasználásakor világosabb árnyalatot kapunk. Hasonlók a feketedió-burok receptek is.

Diófestékkel festett gyapjú az Egyesült Államokból:

Sapka a diószínű gyapjúból:

Diófestékkel festett gyapjúszövet:

Jennifer Helm munkája a diófestékkel festett és rajzolt díszpárna-huzat.

Japán sajátos kultúrájának ugyanúgy része a diófestékes festés, mint az európainak vagy az amerikainak. A jobbra látható textilanyagokat japán dióból származó festékanyaggal festették meg.

Idehaza, Európában igazán nagyipari méreteket az 1800-as évek második felében öltött a gyapjú diókopáncsos festése.

Kubinyi Lajos tudósítása: "Mielőtt a dió megérnék, zöld héja leszedetvén vízben két-három évre is eltétetik - így a Gobelingyárában - s gyapjúszövet-festésre alkalmas." Így a festő munka folyamatosan mehetett, ahogyan az a nagyiparban szokásos. A Gobelin gyár a diókopáncsból a barna szín különböző árnyalatait állította elő.

Gobelin-kép következik, diókopáncs-festékkel festett hímzőfonalból. Hazai munka, az 1930-as évekből.

A színei közelről látszanak igazán.

A gyapjú a diókopánccsal együtt is főzhető, ekkor váltva rétegezve kell a főzőüstbe rakni, és annyi víz kell rá, hogy ellepje. Kevergetni kell. Ha sötétebb színt akarunk, kevés vasgálicot (vasszulfátot) is teszünk bele. (Állítólag a rézgálic is jó.) Pácolni egyébként nem kell a gyapjút.

A diókopáncs-festékkel kimoshatatlan feketére festett gyapjúszál képe jobbra látható.

Székely gyapjúfestő recept: Feketére - Székelypálfalván ezt a színt kökényfeketének mondják - pedig úgy kell festeni a gyapjút, hogy: "mikor a dió már megérett, a haját leszedjük, megfőzzük. Gálickövet (vasgálicot) adunk hozzá, majd a levét leszűrjük, és a gyapjút egy óra hosszáig főzzük benne. Ezután az edénnyel együtt hűlni hagyjuk, meleg takaróval lefedjük, hogy a gőzben maradjon. Ecetes vagy csak tiszta lében tisztáljuk (öblítjük). Kökényfekete az végig, a színét nem ereszti." (Kemendi Ágnes könyvéből)

Még azt jegyzik meg a székelyek, hogy pamuton ezzel az eljárással halványabb színeket kapunk, sárgásbarnát vagy szürkét.

A baloldali képen Varga Mária Magdolna székesfehérvári iparművész által készített női kabát látható. Anyaga rongy, amely diókopánccsal, dióbarkával és diólevéllel lett megfestve.

Disztingvált bézs színű szatyor készíthető néhány tucat dió héjából és némi fehér színű textilmaradékból. A dióhéjat kalapáccsal aprítjuk, majd feltesszük főni. Fél napig főzzük, utána leszűrjük. A festőléhez kevés ecetet adunk, és a festőlébe áztatjuk az anyagot. A harmadik képen az anyag színeváltozása látszik, a negyediken pedig a szatyor eleganciája.

Eddig főleg a friss, vagy a vízben eltett dióburokról volt szó, mint alapanyagról. De a dióburkos festés nem szezonális tevékenység. Ha a zöld burkot megszárítjuk, az év folyamán bármikor felhasználhatjuk. Szárított dióburok:

Beáztatva:

Ilyen színű:

Most már beletehetjük a gyapjúfonalat.

Az eredmény:

A diófestékkel batikolni is lehet. Egy ilyen munkát ábrázol a következő kép, feketedió-festék segítségével készítették.

És bőrt is lehet diófestékkel festeni. Hogy is mondta Ecsedi István hortobágyi juhász a Magyar Nyelvőr újságírójának 1967-ben? "...az elkészített bőrt cserlével, toplóval, diófahéjjal megfestik."

Guptának az indiai erdei flóráról szóló könyve szerint zöld diókopáncsból az indiai bőrművesek tannint és barna festéket nyernek, és a művészi bőrmunkák készítéséhez használják. Persze, nemcsak Indiában, Európában is használják bőráruk festésére.

Amerikában is. Dióburok-festékkel festett báránybőr:

A diókopáncs korábban nemcsak festékanyaga miatt, hanem csersavtartalma miatt is használatos volt bőráruk készítésére. Cserzést is végeztek vele, nemcsak festettek.

Most, hogy a textil- és bőráruk diófestékes festését megtekintettük, kérem tisztelt diótermesztő Kollégámat, tekintsen a lába elé. Mit fog látni?

Természetesen perzsaszőnyeget, amit a diótermesztés jövedelméből vett.

Először nem lát rajta semmi különöset, de már sejti, hogy a Tabriz környéki irániak, akik a szőnyeget szőtték, a színes fonalak jó részét diófestékkel festették. Ezért elővesz egy nagyítót, és megnézi közelebbről a szőnyeget. És akkor megbizonyosodik, milyen kimeríthetetlen lehetőségei vannak a diófesték használatának.

Tisztelt Kollégám, járt már Ön egy igazi, régi angol kastélyban? Ugye, hogy feltűnt az ajtók és a falburkolatok szépsége? Nos, ez a szépség a diófestéknek köszönhető. A diófa-kéregből nyert diófestéknek. Ma már ez utolérhetetlen, megismételhetetlen, hacsak nem keressük elő a régi angol diópác-recepteket.

Nem elhanyagolható, hogy a diófa tannin-anyaga védte is a kezelt fafelületeket, ezért is voltak olyan tartósak.

A diófapác művészi célú használata:

Szent Mátyás és Szent Márk, diópácban:

A bútoriparban nálunk is használatos színezőanyag a diópác, ami zöld dióból készül, és a fafelületeknek kellemes aranybarna színt ad. A színárnyalat a pác töménységének változtatásával módosítható. A legegyszerűbb a vizes pác, amikor a juglontartalmú zöld diót vízben forraljuk, így kapjuk a levet. Vizes pác használata esetén szebb, csillogóbb lesz a fafelület, ha olajjal is áttöröljük. De egyéb pácok is vannak.

Pácolás diópáccal:

A „brou de noix” (magyarul: dióburok) egy védett márkanevű francia kereskedelmi festék-kivonat. Gyakorlatilag szárított diókopáncs-port tartalmaz. Faanyagok színezésére használják, a világos színű faanyagnak dióbarna színt ad. Nem drága. 57 g-ot 4 dollárért adnak.

Jobbra pedig a dióburok-festék vizes oldatban, kereskedelmi kiszerelésben látható. Faanyagok kültéri és beltéri festésére ajánlják, festés után a fa tovább kezelhező, pl. polírozható, lakkozható.

Bretzel úr, egy hobbiszinten faanyagfestéssel foglalkozó francia, nem kapott „brou de noix” festéket, ezért maga készítette azt el. Receptje a következő:

Nincs pontos recept, hogy mennyi dióburkot kell mennyi vízben áztatni, és meddig kell főzni. Ő a zöld dióburkot kalapáccsal és mozsártörővel kopácsolta le az érőfélben lévő dióról, és műanyag zacskóba gyűjtötte.

Főzni - mondja - nem szabad fémedényben, a fémionok hozzákötnek a juglonhoz, és elszínezik a diófapácot. Zománcos edényt kell használni, vagy olyan kerámiát, ami tűzálló. De csak olyan régit, használtat, amiben már nem fogunk főzni, mert a fazekat is megfesti a diópác.

Hogy mennyi vizet kell főzéshez hozzáadni? Próba, szerencse. Először fel kell forralni, forrástól kezdve pedig a leglassúbb tüzön tartani. Le is kell fedni. Nem az erős forralás a cél, hanem a lassú főzés. Két órán át.

A főzetet le kell szűrni, lezárható szájú palackba, például egy kiürült ásványvizes flakkonba. A szűrőanyag például kávéfilter lehet.

A kész pácba önthetünk kevés alkoholt, az is tartósítja. Az alkohol a faanyagnak is használ. (Nemcsak a faanyagfestő asztalosnak.)

A faanyagon először próbálgassuk csak főzetünket. Ha túl sötét, nedvesen egy spongyával még visszaszedhetünk belőle. Hígíthatjuk is. Ha túl világos, kétórás száradás után másodszor-harmadszor, stb. is áthúzhatjuk. Ha a színárnyalat megfelelő, száradás után viasszal, lakkal, firnájsszal kell tartósítani, mert a diópác vízoldható, idővel halványodna. Ha színezni akarjuk, például lenolajjal is megtehetjük, de egy jó diósgazdának a dióolaj is kéznél van.

Végül a megmaradt diópácot se öntsük ki. Próbálhatunk vele papírt, textilt, bőrt festeni.

Kereshetünk diókopáncs-festéket a boltokban, de Magyarországon se fogunk találni. Könnyen segíthetünk magunkon. A dióéréskori zöld dióburkot megszárítjuk, majd felhasználáskor vízbe áztatjuk, és azzal festjük a faanyagot. Ez a másik, Bretzel úr módszerétől eltérő megoldás.

Kezdjük kicsiben. Faragtunk magunknak bükkfából sakkfigurákat. A fehér színű bábok tehát gyárilag készen vannak, a feketéket pedig a szárított, majd vízbe áztatott dióburkot tartalmazó páclében kezeljük.

De arra vigyázzunk, hogy ne kövessük a kép szerinti mintát. Még bikkfa-sakkozónak néznek majd minket a nézők. A sakkanalfabéták is tudják, hogy az a1 mező a fekete és a h1 a fehér.

Ugye, tisztelt sakkozó Kollégám, hogy milyen szemetzavaró tud lenni, ha rosszul rakják elénk a sakktáblát?

És cseréljük meg a fehér királyt és a vezért. De tényleg. Mert a diótermesztő és a diófestéket használó nem azt jelenti, hogy hülye.

Mit csináljon, akinek nagyon tetszene egy szép diófa-váza, de nem tud hozzájutni, mert Magyarországon nem készítenek ilyent, vagy - és mi vagyunk többen - egyszerűen képtelen megfizetni?

Egyszerű a válasz. Vegyen egy olcsóbb fából esztergált vázát, és fesse be diófestékkel. Mint az alábbi vázák készítője tette. Majdnem olyan lesz, mint az igazi. Utána még lakkozhatja is.

Tisztelt újságolvasó Kollégám, Ön melyik napilapot olvassa? Hogy elkerülje a méltatlan támadásokat, mondja azt, hogy a Dagbladet internetes kiadását. Azt most még szabad. Onnan ismerte meg Niklas Hart cikkét a dióbeles bútorjavításról. De tényleg.

Hart úr jó példát mutat be, hogyan javítsuk dióval, a dió természetes színanyagával a megsérült bútort. Tudom, Önnek nincs sérült bútora, - hogy is lenne, - de javaslom, a kép szerinti karcot húzza be drága bútorába. Nem kell félni, a jobboldali képen látszik, hogy könnyen eltüntethető, egyszerű dióbeles bedörzsöléssel. Festék se kell hozzá, csak dióbél.

És mit csináljon, aki bakot lőtt, őzbakot, de utólag az agancsot túl világosnak találja? Nagyon egyszerű. Szóljon a trófea kikészítésével foglalkozó fővadásznak, hogy ugyanabból a diófestékből, amivel a trófea címerét színezi, kenjen egy keveset az agancsra is.

Képem nincs róla, mert ez nem egészen etikus megoldás, de higgye el tisztelt vadász Kollégám, ez a gyakorlat.

Látjuk, nagyon egyszerű a diófestékes fafestés. De van még egyszerűbb módszer is, amivel a nem eléggé diószínű faanyagot szebbé, diószínűvé tehetjük.

Diófaanyagot kell használni. Nem olyant, ami természetétől fogva a legszebb diószínt mutatja, vagyis nem kell a legdrágább diófaanyagot megvennünk, a fehéres, világos színű is megteszi, ami a fafeldolgozásban csökkent értékűnek számít. Nem, ne kenjük be diópáccal, hanem gőzöljük. Gőzölés hatására is végbemegy a hidrojuglon juglonná, festékanyaggá alakulása.

Ezután diófaanyagunk már valóban úgy fog kinézni, mintha diófaanyag lenne.

A feketedió az északamerikai bennszülöttek közé tartozik, ugyanúgy, mint az indián feketelábúak törzse.

Azt nem tudom, a feketelábúak mivel festették a lábukat, de az biztosnak tűnik számomra, hogy nyílvesszőiket feketedióból készült festékkel feketítették be. Ugyanúgy, mint sok mai amerikai hobbi-íjász, köztük Paul Hogue.

Szerinte nem szabad megalkudni, alább adni, más festékekkel próbálkozni. A legjobb a feketedió.

A feketedió-festék nem kerül pénzbe, ha tudunk szedni júliusi, még teljesen sima zöld feketedió-szemeket. Ilyenkor szinte kisebb almára hasonlítanak. Néhány szem elég.

Tegyük a feketedió-szemeket egy edényben (vödörben) vízben a napra néhány napig. Néhány nap alatt felhasználásra alkalmasak lesznek. Ha augusztusi diót szedünk, az áztatás nélkül is felhasználható.

Vágjuk ketté a diót középen. Ha ezzel megvagyunk, látjuk, hogy a dió belseje fekete, leves. Kesztyűben dolgozzunk, mert a feketediónak valóban nagyon jó festékanyaga van.

A féldiókkal festhetünk nyílvesszőt. Fogjuk a két féldió közé a nyílvesszőt, és húzogassuk hosszában. A nyílvesszőn maradt szemcséket és a fölösleges festéket egy ronggyal törölhetjük le. Ha sötétebb színt szeretnénk, a festést néhány percig folytassuk még.

Láthatjuk, a nyílvessző színe szebb, mint amit más festékek adnának.

Ha nemcsak nyáron, hanem más évszakban is szeretnénk nyílvesszőt festeni, a feketediót lefagyasztva, majd felengedve bármilyen hosszú időre eltehetjük. Hosszabb ideig eltartható a feketedió egy vödör vízben is, legfeljebb egy darab alufóliával lefedjük. A festékanyag idővel kiázik a vízbe, és egy darab ronggyal való átdörzsöléssel is festhetünk bármit. Sőt, a lefestett faanyag kellemes illatot is kap - és ad - majd. Olyant, mint egy jól érett banán.

A cherokee indiánok is feketedióból készített festékeikkel festették használati tárgyaikat. Jellemzők, szépek festett kosaraik, amelyeket különböző cserjék vesszőiből, tölgyfaháncsból vagy folyami nádból fontak.

Ezek manapság is népművészeti értéket képeznek, az indiánok szokásos kézműves-árui.

A kopáncsos feketediót vízben főzték, és a festékanyag töménységétől függően sötétbarna vagy fekete festéket kaptak.

A cherokee-k a feketedió gyökeréből is nyertek festéket. Leszedték a gyökérkérget, és úgy főzték. Ennek világosabb árnyalatú festéke van.

Manapság így főznek festéket a feketedióból Amerikában:

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább