Amint az köztudott, a diókopáncs festő, sötétítő hatását a juglon okozza, ami kezdetben színtelen, - ezért lehet a zöld diónak olyan szép zöld színe, - idővel viszont oxidáció során igen sötét barnára színeződik. Van ezen kívül a diókopáncsnak egy másik természetes hatóanyaga is, a tannin. A tannin vasionnal vastannátot alkot, ami fekete színű. A két hatóanyag együtt képezi a diótinta alapanyagát.

A diókopáncs levének festő hatását a történelem során a legrégibb időktől kezdve a legkülönbözőbb népek használták ruhaanyag festésére. Színtartó, fényálló és gyakorlatilag kimoshatatlan.

A korai középkortól már okleveleket is írtak diótintával. A diótinta készítésének receptje szájhagyomány útján terjedhetett, hiszen az első ismert leírása előtt is készültek diótintával írt kéziratok. Arról lehet megismerni őket, hogy színük nem kékesfekete, idővel halványuló, hanem barnásfekete, természetes színűek.

Nemcsak írtak, a festészet óriásai rajzoltak is diótintával. Leonardo da Vinci rajzai, Rembrandt vázlatai ezzel készültek. Hogy Dürert, Rubenst ne is említsem.

A diótintát kávészínűnek is szokták mondani. Valóban, ugyanolyan. Csak az különbözteti meg a kávéporból készült festéktől, hogy nem porlik. És használatához nem kell olyan sok víz, ami meghullámosítaná papírunkat.

A kereskedelemben is kapható, de ha nem kapunk, hogyan készítsünk diótintát?

Igen egyszerű. Diószüretkor szedjünk össze a diófa alól diókopáncsokat. A közönséges dió kopáncsa általában éréskor felreped, és a dióval kb. egyidőben lehull. Ez is használható, de jobb, ha rázott vagy vert diófáról kopáncsos dió hull, és azt használjuk. Más diófajok is jó alapanyagot adnak, például az arizonai dió vagy a fekete dió, mert azok kopánccsal együtt hullanak le, dehát azok kevésbé állnak rendelkezésre.

A kopáncsos dióból egy tucatnyit, a külön szedett diókopáncsból két maréknyit tegyünk egy mélyebb edénybe, és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi. Melegítsük, gyenge tűzön forraljuk lassan, sokáig. A víz már negyedóra elteltével megbarnul, de tartsuk melegen sokáig. Ha a dión lévő kopáncsok meglágyulnak, vakarjuk le, és főzzük tovább. 8-16 óráig is főzhetjük, igen gyenge lángon, amíg a kívánt sötétbarna színt el nem érjük. Ha már jónak ítéljük a színét, szűrjük le a folyadékot egy finom szöveten keresztül.

Ha sötétebb tintát szeretnénk, a lassú forralást öntöttvas edényben vagy rozsdás lábasban végezzük, vagy fél marék rozsdás szöggel együtt forraljuk a kopáncsot. Ezekkel a módszerekkel a tannin könnyen vastannáttá alakul, és igen sötét barna, feketés tintát kapunk.

Ha vas nélkül forraljuk, tintánk igen szép, aranybarna színű lesz, amivel nemcsak régies kéziratok, hanem egyéni hangulatú, személyre szóló levelek is írhatók. Vagy olyan rajzok készíthetők, amelyeknél a természetes színhatás fontos.

A tinta készítését egy evőkanál ecet és egy evőkanál gumiarábikum hozzáadásával fejezzük be. Használatakor számítsunk arra, hogy a papíron a megírt szöveg, a megrajzolt kép idővel nem fog halványulni. És ugyancsak nem fog halványulni az a folt sem, amit a tintakészítés vagy használat során a ruhánkon ejtettünk! Kezünkön is hosszabb ideig megmarad.

Diótinta készítése feketedióból:

Ha kiszabadulunk a városból, és vidéken járunk, itt-ott felfigyelhetünk egy-egy szép feketedió-fára. Nagy, világoszöld burkú diói feltűnőek. Ősszel, a dióhullás kezdetén látogassuk meg újra a feketedió-fát.

Ez nagyon szép, mondhatja tisztelt Kollégám, de hol lehet látni közterületen álló feketedió-fát, ahol a fa gazdája nem szól ránk, ha felszedjük a diót a fa alól?

Vannak ültetett feketedió-fák a debreceni Nagyerdőn is. Másik tippem: Autózzunk keresztül Előszálláson, és a Szöglet kert nevű parkban több, hatalmas feketedió-fát találunk. De közelebb is találunk, Nagykovácsiban, a Julianna-majorban, a cserkésztábor területén. Ott is kérhetünk.

Mosonmagyaróváron a Mosoni-Duna mentén kereshetünk feketedió fákat. A vácrátóti, az alcsúti arborétumokban is van feketedió, továbbá a csesztvei Madách-parkban is. És a gemenci erdőkben is, három helyen, nagyobb számban.

Szóval, szedjünk egy vödörbe mintegy 2,5-3 kg szép, nagy feketediót, ami frissen hullott le. Ha a dió burka vörösödni, barnulni kezd, még jobb. Hazafelé autózván pedig azon gondolkozhatunk, mennyi mindent tudunk majd ebből rajzolni, írni. Otthon tegyük a vödröt egy fészer alá, 7-10 napra. A dióburkok barnulni, lágyulni kezdenek.

Keressünk egy széles szájú edényt, amit a konyhában már nem fogunk használni, és rakjuk bele a megpuhult burkú diókat, az se baj, ha romlásnak indultak. Öntsük fel bőséges vízzel, és a lakáson kívül gyújtsunk alá. Gázzal is melegíthetjük. A lényeg az, hogy a forrástól kezdve igen lassú tűzön párolódjon tovább. Akár egész hétvégénket a főzésre fordíthatjuk. Közben olyan gyakran kevergessük, amilyen gyakran gondoljuk. Ha közben úgy találjuk, hogy elfővi a vizét, akkor pótoljuk.

Végül is a dióburok teljesen lefő, és kialakul a sötét diótinta. Ekkor készítsünk elő egy darab fehér papírt és egy pálcikát. Próbálgathatjuk a tinta színét. Ha sötétebbet szeretnénk, töményebbre főzzük, szinte feketére. Hígabban aranybarna, vízfestékszerű.

Ha jónak találjuk, lehűtjük, leszűrjük. Ha ez után újból felmelegítjük, a sötétségén még változtathatunk.

Tartóssá úgy tehetjük, hogy ne romoljon meg, hogy 3-6 cm³ formaldehidet adunk hozzá. Többé már ne melegítsük, mert a formaldehid gőze mérgező. És ezért gyerekek kezébe se adjuk a tintát.

Ha minden jól sikerül, fél liternyi tintánk lesz, ami elég a következő évi diószezonig, sőt, még festegetéssel foglalkozó barátainknak is adhatunk belőle.

Diótinta nemcsak közönséges dióból, feketedióból, hanem a dél-kaliforniai feketedióból (J. californica) is készíthető, ugyanúgy a zöld burkos diótermés kifőzése a módszer. Ennek a diófajnak így néz ki a diótintája:

Ha nem saját diótintával dolgozunk, hanem azt a kereskedelmi forgalomban szerezzük be, akkor a kristályos anyagot magunknak kell feloldanunk. Egy kávéskanál kristályt oldjunk fel fél csészényi forró vízben, állandó kavargatással. Ezután hűtsük le. Így kellően sötét tintát kapunk, amit a használat céljától függően hígíthatunk is. Hűtve fél évig jól eláll.

Használatbavétel előtt a diótintát különböző kartonpapírokon és vízfesték-papíron próbáljuk ki. Különböző hígításokból színskálát készíthetünk elő.

Híg diótintával gépelt, nyomtatott okmányokat kenhetünk át, amitől régies hatást kapnak.

Ha festéshez diótintával alapoztunk, a nedves papírról papírtörlővel még visszavehetünk a festékből. Előtte vízzel spriccelhetjük. Ezzel a módszerrel világosabb foltokat hozhatunk létre.

Ha a diótinta-alapra sötétebb foltokat szeretnénk, hagyjuk megszáradni, és sötétebb oldattal spriccelhetünk rá.

Újabb diófaj a Juglans-diók közül, amelyből diótinta készíthető, a japán dió. Receptje, sajnos, japánul van, de a képekből érthető. Ugyanúgy készül, mint a többi diófajból. Zöld vagy érő dióburkot főzünk, leszűrjük, de az egyszerű szűrés nem elég, nyomás alatt kell a tintalevet kipréselni.

Azt írja blogjában egy japán, hogy eddig azt hitte, egyedül neki van olyan őrült monomániája, hogy diótintás kalligráfiákat készít. De amióta műveit az interneten közszemlére tette, rájött, hogy a világon rengeteg hasonló magányos őrült van, sok hasonló mű fényképét kapta meg. A blogger nyitó kalligráfiája következik, rögtön utána egy másik, ugyancsak ismeretlen japán művész diótintával készült művét látjuk, amelynek címe: A francia nyelv tanulása

A diótinta használatára többféle technika ismeretes. Nemcsak sprayként szórhatjuk, ecsettel vagy ahhoz hasonló szivaccsal kenhetjük, hanem kipróbálhatjuk a fogkefés technikát és az antikizálni szánt okiratunk széleinek körbekenését is.

Diótintás alapozással például ilyen háttereket kapunk:

A jobboldali képen látható diótintás alapozás egyéni technikával készült. A papírlapot előbb híg diótinta-oldatba merítette a művész, majd kitette száradni. De még nedvesen néhány diótinta-kristályt szórt rá, és úgy hagyta megszáradni.

A hatás egyedülálló.

Tisztelt levelező Kollégám, manapság már nem leveleznek az emberek. Csak elektronikusan. Papíron csak rendkívüli esetekben. Amikor nem lehet máshogy kifejezni rendkívüli gondolataikat.

Persze, ilyenkor nem felel meg a szokványos A-4-es írógéppapír levélpapírnak, különleges hordozó kell, például márványpapír, abból is egyedi.

Nos, ha Ön kerül ilyen helyzetbe, már tudja, mit kell tennie. Saját márványpapírt kell készíteni, szebbet, mint az itt látott diótintás alapozások.

Ezt is diótintával érheti el, de a technika más.

A diótintát nagy lendülettel, egyenetlenül hordja fel a papírra. Ne engedje, hogy a rendkívüli ihlet elszálljon, a diótinta megszáradjon. Gyorsan borítson a lapra egy valamivel nagyobb fóliadarabot, és az ujjait húzogassa rajta.

A diótinta engedelmeskedik hangulatának, és soha nem látott rajzolatot ad vissza.

Most, hogy megvan az eredmény, hirtelen váltson hangulatot, és legyen végtelenül türelmes. Várjon félórát, anélkül, hogy bármihez hozzányúlna. Csak a várakozási idő elteltével húzza le a kész márványpapírról a fóliát.

Ilyen márványlap lesz az ihlet és a munka eredménye:

Ha már ennyit tudunk a diótintáról, itt az ideje, hogy egy szinttel feljebb lépjünk. A papírművészetbe, a nyomdaművészetbe.

A kristályos vagy feloldott diótintán kívül kezdetben csak nyomdai papírra van szükségünk, többféle súlyúra. És egy széles, mondjuk 5 cm-es laposecsetre. De készítsünk még elő egy kis flakkon vizet is, amiből permetet szórhatunk a papírra.

Később, ha már gyakorlottabbak leszünk, szükségünk lesz még vízfestékre, tusra, többféle ecsetre, tustollra, esetleg csak egy kihegyezett vagy lapos végű pálcára, ami lehet a tustoll másik vége is, továbbá pasztellfestékre.

Próbáljunk többféle papíron többféle hatást elérni.

Először is fel kell oldanunk a diókristályt. Forró, de nem forrásban lévő vízben, sűrű oldatot készítsünk. Egy rész kristályhoz négy rész vizet adjunk. Kis mennyiséggel kezdjük. Hígítani mindig lehet, de sűríteni nem.

A széles ecsettel kenjük végig az egész papírlapot. Ne dolgozzuk el, nem baj, ha egyenetlen, sávos. Így megfigyelhetjük a diótinta viselkedését. Látjuk, a diótinta mélységet ad a mintának. Próbáljuk ki ugyanígy másféle vastagságú papírokon is.

Amíg a papír nedves, egy diótintába mártott pálcával húzzunk véletlenszerű vonalakat a nedves diótintán. És úgy is, amikor már megszáradt. Hasonlítsuk össze a kétféle rajzolatot.

Amikor még nedves a tinta, spricceljünk rá néhány csepp vizet. Figyeljük meg a tinta mozgását, világosabb foltok kialakulását. Majd a világos foltokra kenjünk egy hegyes ecsettel újabb adag tintát, és nézzük meg a változást. És újból szórjunk rá vízcseppeket. Próbálkozhatunk azzal is, hogy a világos tavacskákra tintát spriccelünk. Ez is más hatást ad.

A jobboldalt látott alapozás úgy készült, hogy először tusjeleket rajzoltak a papírra, és teljes száradás után került diótintás bemosásra, majd utána néhány csepp vízzel való befröcskölésre. A félkör alakú vonalra pedig vizes ecsetvonást húztak.

A második képen már bonyolultabb az alapozás. Olyan papírra készült, amelyik jóval kevésbé nedvszívó. Híg piros tussal húztak rá néhány vonást, és ugyanolyan vonalvazetéssel a sűrű diótintát. Az utólagos vizezés a piros tusfestéket nem hordta szét, de a diótintát igen, függetlenül attól, hogy a vizet cseppekben vagy permetben kapta.

A technikák tetszés és művészi ízlés szerint bonyolíthatók tovább. A határ a csillagos ég. Szó szerint, ugyanis a következő képen látható könyvnek "A Föld és az Ég" a címe. Képeskönyv, a képeket a diótintával festett zsebek tartják.

Tisztelt tintával, diótintával író és rajzoló Kollégám, képzelje el, van egy ember. Nevezzük őt - mondjuk - dr. Hudson-nek.

Ez az ember megszállottja a diótintával való művészkedésnek. De ezt a külvilág elől titkolja. Ezért azt találta ki, hogy komoly kinézetű könyvei egy részének belsejét kivágta, és a lapok helyére a diótintával való művészkedés eszközeit és diótintával készülő félkész műveit rakta. Ha a könyveket becsukja, senki se veszi észre, hogy ő tulajdonképpen egy művész.

Így megmaradhat komoly embernek, mondjuk doktornak. De a következő képek nagyon árulkodók.

Hogy mi mindent lehet a diótintával való művészkedéssel alkotni, arra egy amerikai, San Diego-i női társaskör tagjai mutattak rá, amikor elhatározták, hogy egy egész napjukat a diótintával való festésnek szentelik. Előkészített félkész műveket hoztak össze, vízfestékkel festetteket, akrillal alkotottakat. Száraz, félig nedves, és a legkülönbözőbb technikákkal a papírok egyes részeit benedvesítő eljárásokkal sokféle hatást értek el, attól függően, hogy milyen sűrűségben, milyen eszközzel, milyen papírra dolgoztak.

A diótintával készült műveket tovább variálták, rajzolták, vízfestékkel módosították, aranyozták. Tizenegy művet érdemesítettek kiállításra méltónak, ezen kívül saját használatra dobozokat, könyvecskéket, üdvözlőlapokat, borítékokat készítettek. Nemcsak ezeket vitték haza, hanem új ötleteket is.

A diótinta tojásfestésre is használható, a dió összepöndörödött héja ragyogó barna színt ad a tojásoknak. Sárga színű húsvéti tojásokat pedig úgy kaphatunk, ha - késői húsvét esetén - diólevéllel főzzük. Hazai felvételt nem tudok mutatni, de így néz ki a húsvét Japánban.

A diótintához hasonló diófestéket talált fel Hoffer János fafaragó, Baranya megyei népi iparművész, a Népművészet Mestere, csak ő nem zöld diót, hanem dióbelet használt.

Apja gulyás volt, ő maga is számadó gulyás lett. Iskolába csak egy évig járhatott, így éppen megtanult írni, olvasni. Kígyós sétabotot, eperfanyélre húzott rézfokost, cifrázott nyelű kanászbaltát, beretvatokot, tükröst, sótartót faragott. Cifra nyéllel látta el faragó szerszámait is. A cifrázást a bizsók hegyével vágta ki és égetett, porrá tört és olajjal kevert dióbéllel dörzsölte be, így a hajszálvékony vagdalások betömődtek és feketék lettek. A szarufehér, vagdalások közötti részét választóvízzel sárgára maratta. Munkásságát állandó kiállítás keretében mutatja be a Baranya megyei múzeum Szaporcán.

Érdemes lenne megnézni. Ha arra járunk, megnézzük, igaz-e, tisztelt Kollégám?

Jobboldalt pedig Hoffer János diófestékéhez hasonló festékkel festett lopótök látható. A száraz lopótök héjába vékony karcolással kell a mintát bevésni, és elszenesített dió-fűrészport kell a vájatokba dörzsölni.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább