Az ismert szobrászok, fafaragók diófás műveinek bemutatása előtt egy kis múltbarévedés.

Bár a kereszténység a mi kultúrkörünk, mégis az azt megelőző európai, vallási szobrászkultúrát is a sajátunknak tekintjük. A klasszikus görög művészet csúcspontjáról, az athéni Erechteion kariatídáiról már többször szóltam, azt is megemlítve, hogy őseik a diófából készült templomi oszlopok voltak, amelyek csak később kaptak nőalakot, és Pheidiasz nem a semmiből, hanem többszáz éves előképek után teremtette az Akropolisz kariatídáit.

Egyik elődje a Delphiben épített egyik kincsesház, a Szüfnosziak Kincsesháza volt, i.e. 525-ből, ahol a Kariatída-motívum már alkalmazásra került. Az ábrázolt hölgyek a görög mitológia nimfái voltak, fogalmuk a diófával fonódott össze. A görög hitvilág vallásos jellegű Artemisz-ligetei fás-cserjés ligetek voltak, a diófa élőhelyei.

A keresztény egyházi jellegű, templomi szobrok nagy részének nem ismerjük a készítőjét. Régen volt, ki emlékszik már rájuk! Gondolom, számukra is fontosabb volt Isten dicsősége, mint a sajátjuk.

Szellemük viszont ma is él, diófába faragva.

Ősiségben az örmény keresztény templomok diófa-tablói az elsők. A 12. századból valók. A Haghpat-i templom diófa-ajtaján a 12. századból származó jelenet látható, ami Dániel történetét meséli el. (A motívum már jóval korábban, a 7. században egy örmény halotti sztélén is látható volt, de az kőfaragás, kívül esik a diófa körén.)

A diófatábla 180 cm magas.

Egy igen-igen régi diófa-szobor a spanyolországi, navarrai La Trinidad kolostorból. Az ellentmondásos adatokból csak egy a biztos: a szobor mérete 120x48 cm, és ha hinni lehet benne, José Ulibarrena alkotása. (jobbra)

Ami viszont már biztos, az az, hogy 13. század végi, tessék elképzelni, hogy az 1200-as évekből való az a középfrancia Szűz Mária szobor, amely ilyen jó állapotban látható ma is. Hát, igen, diófa.

Igaz, ma már torzó, a bal kar a Kisdeddel együtt hiányzik. Dehát ez az általam ismert legöregebb keresztény diófa-szobor.

Megpróbálom nagyban is megmutatni, ha a technikával meg tudok birkózni.

Szintén Szűz Mária, 1300 körülről. A kompozíció címe: A Szent Szűz meglátogatása. (Azonos lenne az Angyali üdvözlet motívumával? De hiszen a látogatónak nincsenek szárnyai.)

Vichy város Szent Balázs templomában látható a Notre-Dame des Malades-nak nevezett Mária-szobor, a "Fekete Szűz", amelynek eredetisége a 14. századra nyúlik vissza. 1714 március 14-e óta áll jelenlegi helyén. Hosszú időn keresztül a gyógyulni vágyók tömege kapta vissza az egészségét általa. A francia forradalom idején egy fiatal gyerek, a 11 éves Claude Baffier mentette meg a szobrot a forradalmárok elől. 1802-től minden év augusztus 15-én a csodatevő szobrot körmenetben viszik körül. Az átélt viszontagságok a Mária-szobrot erősen megviselték, 2007-ben restaurálták, ma már csak az arca eredeti.

A következő Szent Antal szobor a 14. században készült, Észak-Spanyolországban, és diófából van. Nagyon szép, bármelyik oldaláról nézzük is.

A luxemburgi Szent János templomban áll ez a diófából készült fekete Madonna szobor. Ugyancsak 14. századi, mint Szent Antal szobra. Kölnben készült, és már több mint fél évezrede elválaszthatatlan Luxemburg városától.

1400 körül született Szent Pál szobra. Bizony, elég öreg.

Szent Pálról másik diófa-szobor is van, szintén 15. századi, ez már jobb állapotú, egy francia templomban őrzik.

Keresztelő Szent János szobra francia, burgundiai, a 15. század harmadik harmadából.

A 16. század egyik legjelentősebb alkotása a Nancy-i Szent István (korábbi nevén Szent Péter) templomban a kálvária végső állomása, Krisztus és a latrok keresztre feszítése festett diófa-szobrok formájában. Figyeljük meg a különbséget a főalak és a két mellékalak viselkedésében. A művész sajnos, ismeretlen.

Ismeretlen, 16. századi francia művész domborműve: Ádám és Éva. Mellette egy ugyancsak 16. századbeli, de azt hiszem, itáliai szobor Mária Magdolnát ábrázolja. A harmadik pedig Szent Klárát, az ő szobra is középkori, bár a kor egyáltalán nem látszik Klára asszonyon. Középkorúnak se mondható, pedig idősebb Ádámnál, Évánál, Máriánál-Magdolnánál. 1420-1430 körül született.

Viszont valóban 16. századbeli Szent György burgundiai szobra.

Egyidős vele a német területen született Szűz Mária mennybemenetele is.

Pontosan 1530-as keletkezésű ez a szobor. Még azt se tudjuk, kit ábrázol. Csak annyit tudunk, egy szentet. Egy névtelen aprószent lenne? Nem valószínű, diófa-szobrot érdemelt, ami csak a nagyoknak jár.

Például Szent Péternek, Szent Pálnak, 1583-ban, az olaszországi Montella káptalani templomának kapuján.

Nincs szerencsénk a templomi szobrászokkal. Oly szerények, hogy még nevük se maradt fenn, csak diófa-szobraik. Mint a Belgiumból, Liege-ből a 17. századból származó angyal esetében is.

Hasonló korú, 1660-90-es az ugyancsak névtelen művész által alkotott Szent Móric szobor is.

A párizsi Louvre-ban látható Szent János szobor keletkezésének idejét nem ismerem. Egy biztos, a diófa. Látjuk, egy kivágott diófa tönkjén áll.

1358-ban épült az avignoni Szent Péter templom. Belsejében két ablak közötti helyet töltik ki a diófából készült domborművek. Balra Antoine Volard alkotása 1551-ből: Szent Jeromos és Szent Juliánusz. Jobbra a 18. századból Jean Péru: A Szűz és az Angyal.

Erdélyben a rugonfalvi református templom úrasztala is diófából készült, 1905-ben. Képem, sajnos, csak a templom külsejéről van. Ha legközelebb arra járunk, nem mulasztjuk el belülről is megnézni.

Tisztelt keresztény Kollégám, kereszténynek nevezhető egyáltalán, aki az otthonában nem helyez el vallási jelképet, akár csak egy, diófából készült falikeresztet is? Alig hiszem. Válogassunk, mindenki a sajátját.

Román ortodox stílusú a keleti híveknek.

Orosz ortodox kereszt a még keletibb híveknek. (Feketedióból.)

Kelta stílusú azoknak, akik a nyugati végeken gyakorolják kereszténységüket.

Viktoriánus stílusú a viktorhívőknek.

Igazi magyar diófa-kereszt nincs? Dehogynem, Ópusztaszeren látható. Igaz, az a legegyszerűbb, mondhatnám, nagyipari termék, azonos sablon után, többféle fafajra.

Maradt-e ki valaki? Ha igen, kénytelen lesz jellegtelen kereszttel beérni:

Gyerünk tovább, házi Betlehem is kell, hogy állandóan lássuk, hol lakik az Úristen. Hol? Hát, diófában, lyukfűrésszel kell kivágni.

Tisztelt diófafaragó Kollégám, nagyot tévednénk, ha az isteni diófa isteni faanyagát a keresztény vallásosság sajátjának tekintenénk. Kínai istenségeket, halhatatlanokat ábrázol a következő, 19. századi diófa-szobor is. Őket is megilleti a diófába faragás szentsége.

Nem kimondottan templomi szobor Hannu szobra, de ott a helye. Hannu diófába van faragva. Mentuhotep egyiptomi fáraó bizalmi embere volt ő. Amikor Egyiptomban a gyakori templomi szertartások miatt megfogyatkozott a tömjén, az illatos fák és fakérgek készlete, a fáraó őt bízta meg, hogy a mai Szomália területéről új füstölőszer-készleteket szerezzen be, és hozzon Egyiptomba. Sikeres munkájáért, a vallási ceremóniákhoz való hozzájárulásáért faragták diófába. (Részletesebben az Encyclopedia Britannica, Inc., Volume 12, Page 130, megfelelő oldalán olvashatunk róla.)

Egyiptomban maradva, a kairói múzeumban látható ez a vastag diófából kifaragott ajtó. 1040-ből származik, egy kairói zsinagóga tóratartójának ajtaja volt.

A mohamedánok képekkel nem díszíthetik dzsámijaikat. A hiány pótlására találták ki a diófába faragott Korán-idézeteket.

Azerbajdzsáni példák következnek.

Most már áttekintettük a fontosabb vallásokat - a buddhisták itt, most nem relevánsak, - kezdődhetnek a valódi művészek diófa-alkotásai. Abban a reményben mutatom ezeket, hátha mi, egyszerű diótermesztő parasztgazdák, vagy dióerdőt gondozó erdőmunkások is megérzünk valamit abból a hangulatból, amit a diófa anyaga váltott ki érzékeny lelkületű művészekből.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább