A Diótörő Múzeum és leírásainak segítségével a diótörés történelmébe is betekinthetünk.

A régészek által fellelt hagyományos, sokezer éves diótörő köveket az írott történelem kezdete, a fémeszközök használatának megkezdése óta a fémből készült diótörők váltották fel. Még az is lehet, hogy a fémmegmunkálást azért kellett az emberiségnek feltalálnia, hogy a diótörést, az élelmezést hatékonyabbá tehesse.

Nmecsak anyagában, a diótörők működési elvében is fejlődést hozott a klasszikus ókor. Amióta Arisztotelész munkásságából ismerték az egy- és kétkarú emelők működését, attól kezdve a megnövelt erőhatás elérésére alkalmazták is. Ne feledjük, az ókori diótípusok zöme a maiaknál jóval keményebb héjú volt. A legkorábbi nyomórendszerű, karos diótörő i.e. 330 körüli.

Ugyanebből az időből származik az első, fémből készült diótörő is. Bronzból készült, két, egymás felé forduló kezet ábrázoló diótörőt találtak az itáliai Tarente barlangjában, a készítés legvalószínűbb ideje az i.e. 300-as, 200-as évek kora. A bronz mellett ez időben a sárgaréz is gyakori alapanyag volt.

A középkorban a vasból készült diótörők terjedtek el, amelyek eleinte kovácsolással készültek, az öntöttvas diótörők használatának megkezdése csak a 19. század második felére esik.

És egyéb, fémből készült törők:

Természetesen, a fémeszközök sok évszázadon át drágák voltak. A köznép többsége nem tudta megfizetni, diót pedig minden családnak törnie kellett. A házilag, fából faragott diótörők ezért olyan hihetetlenül változatosak, mert egyéni ízlés szerint készültek. És a kor ízlése szerint, minden időben az uralkodó művészeti stílus adott mintát a házi eszközök, a diótörők készítéséhez is. Különösen a 15.-16. századi angol és francia fafaragók remekeltek.

Nem úgy a főúri háztartások! Az egyéni, művészi stílusú diótörők készíttetését nem a szükség, hanem a bőséges anyagi lehetőség motiválta. Stílusban is, a diótörő anyagában is. Ezüst, porcelán, elefántcsont.

Ezüstözött, sőt, tömör ezüst nyelű diótörőket is ismerünk. Stílusban a főúri étkészletek többi darabjaival harmonizáltak, hiszen az étkészletek részét képezték. Főúri étkezésekhez a diós csemegézés is dukált. De nemcsak törni kellett a diót, hanem a héjtól el is választani. Erre ezüsttűk, a dióbél számára pedig ezüsttálkák szolgáltak.

Az elefántcsont nem elég kemény, a dió héja keményebb. Ezért nem a törőpofákat, csak a diótörők nyelét készítették elefántcsontból. Mindeneszetre a diótörés rangját így is megadták.

Közismert, hogy VIII. Henrik angol király művészi módon faragott diótörőt ajándékozott Boleyn Annának.

A porcelán-diótörők csak meisseniek lehetnek.

A drága diótörők érthető módon napjainkig fennmaradtak a többévszázados kastélyokban. A népi diótörőket nem tekintették értéknek, de nagyon sok volt belőlük, fennmaradásukat ez biztosította. A faanyag jobban pusztulásra volt ítélve, mint a nemes anyagok. Szerencsénkre, az utókor szerencséjére a faanyagú diótörőket kemény, ugyanakkor jól faragható fából készítették (diófa, más gyümölcsfák, puszpáng, juhar, tiszafa, stb.). A keményfák jobban ellenálltak az idő vasfogának (hiába repült el fölöttük).

A fából faragott diótörők apró részleteit is érdemes megfigyelni.

Ellenállt az idő vasfogának a dióhéj is. Shakespeare korabeli angol színházak padlóréseiben tömegesen találtak dióhéjat. A színházlátogató közönség diótöréssel, diórágcsálással hasznosította az előadások idejét.

Csavaros diótörő konstruálásához valóban csavaros észjárás kellett, mert a cél nemcsak a törés, hanem az ép dióbél kinyerése. A dióra ható nyomást akkor kell beszüntetni, amikor a héj már törött, a dióbél még nem. Ezért későn, csak a 17. században, a kezdődő mechanizálás korában találták fel a csavaros elven működő diótörőket.

A 19. század elejére, amikor divattá vált az Alpok - főleg nyugati - tájainak látogatása, a turisztikai ipar vette kezébe diótörőgyártást. Híresek, rendkívül változatosak a svájci fafaragók diótörői. És a környező vidékek hasonló munkái is. Az 1920-30-as években Dél-Tirolban, Gröden völgyében Anton Riffesen Anri nevű cégében fafaragók tömegét foglalkoztatta diótörő-gyártásra.

A diótörők stílusa, művészi díszítése táj- és korjellegű. Híres emberek, uralkodók, - a következő törő I. Ferenc francia királyt ábrázolja 1569-ből, - mitológiai alakok képeit gyakran találjuk diótörőre faragva. És állatokét. De olyant már láttunk.

A művészi diótörők értéket képviselnek. Mikor is lendült fel a diótörő-eszközök gyűjtése az Egyesült Államokban? Természetesen, 1945-ben, amikor az amerikai katonák tömegesen tértek vissza az Államokba, Európából hozott szuvenírekkel. (Hogy finoman fogalmazzak.) (Ugyanebben az időben a hazatérő orosz katonák pedig karórákat vittek haza Európából, emlékül.)

1950-ben már láthatók voltak az Egyesült Államokban kisebb diótörő-gyűjtemények. És, mint mondtam, aztán jött Arlene Wagner. Hihetnénk, a happyend.

De mint sok más történet, a diótörők történelme se végződik boldogan. Ma már tömegesek ugyan a diótörők, de stílusuk leegyszerűsödött. A gyártás nem kötődik a diótermő vidékekhez, és hamarosan megérjük, hogy csak kínai diótörő lesz kapható.

Vagy mégsem? A legkorszerűbb technika a diótörésbe is betört.

Hogy is van ez? Beletört? Dehogy! Betört a törésbe. Nem beletörődött! A dió törődött bele.

Mibe is? A laptopba.

Hihetetlen, mire képesek ma már a laptopok!

Wagner asszony múzeumának sikeréhez a magam apró módján egy kis virtuális gyűjteménnyel szeretnék hozzájárulni. Igazi gyűjteményem nincs, csak azok a képek, amiket az internetről gyűjtöttem, illetve magam fényképeztem.

Ez nem amerikai, ez magyar múzeum. A múzeum főhelyén ki más is lehetne, mint Liszt Ferenc, akinek diófába faragott arcmása díszíti az első diótörőt.

Most már, hogy beléptünk a múzeumba, közlöm, belépődíjat se szedek. Diákoknak és nyugdíjasoknak pedig különösen ingyenes. Ingyen jutottam hozzá, ingyen ajánlom fel, a nagyközönség figyelmébe.

A múzeum mottója:

"Mint egyforma diók a rézmozsárban
Törődünk, mert törődnek velünk."
(Bogdán József verséből)

És nemcsak a rézmozsárban törődnek velünk, hanem a sárkány szájában is.

Törődjünk bele a kalapácsba is.

Nyíljunk meg.

Csavarnak.

Harapnak, roppantanak.

De ne vegyük komolyan. A mókus is milyen vidám.

Még annak is örül, ha kemény feketediót törhet.

Tisztelt diótörő Kollégám, emlékszik rá, amikor felhívott karácsony előtt? Hogy nem tudta, hogyan törjön diót, és szerencsétlenségére ezt a fejezetet találta meg az interneten, de ezzel se ment semmire, a dió nem tört meg.

Akkor nem tudtam erre mit válaszolni, mert az azonnali kérdésekben nem vagyok igazi debattőr. De már tudom a helyes választ: Egy percig se bánkódjon, ne magában keresse a hibát, főleg ne bennem, hanem a dióban. Van az úgy, hogy nem akar megtörni.

De időközben már biztosan megtörte az összeset. Mielőtt újra felhívna, hogy akkor most mit is kezdjen vele, sietek előre válaszolni, hogy egye meg!

Egyet ne tegyen, el ne adja, az istenért se! Mert akkor már - tudtán kívül - kívül is helyezte magát a törvénytisztelő emberek társadalmán. Mert - nem vicc! - a diótörés élelmiszeripari tevékenység, amit csak engedéllyel, a hatóság tudtával szabad végezni, és ebbe beletartozik az értékesítés is.

Na, jó, az otthoni diótörésre enyhébb szabályok vonatkoznak, de akkor is. Regisztráltatnia kell magát az illetékes állategészségügyi hatóság - miért pont annál, hiszen sem Ön, sem a dió nem állat, de mindegy, - hatósági növényvédősénél - miért pont annál, hiszen itt fel se merül növényegészségügyi kérdés, de mindegy, - szóval, be kell mennie a hivatalba. Ott be kell fizetnie némi illetéket, mondjuk 4000 Ft-ot, és már árulhatja is a dióbelet, ezerért kilóját. Ja, hogy csak három kiló van? Akkor nincs szerencséje. És akkor sincs, ha a piacon hatósági ellenőrzést kap. Akkor többet kell fizetnie.

Érdeklődjön az illetékeseknél, én szóltam. Most ne rám legyen dühös, nem én hoztam a törvényt, hanem az a képviselő, akire szavazott. Miért nem kérdezte meg a jelölttől a választási kampányban, hogy fognak-e ilyen törvényt hozni.

De aggodalomra semmi ok. Ha a következő fejezet szerinti diófogyasztási tanácsokat megfogadja, fogadjunk, hogy kevés lesz a három kiló diója.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább