Cydia pomonella

Az almamolyt mindenki ismeri, aki már evett kukacos almát, vagy tört férges diót. Az almamolyhoz egyébként is mindenki ért, nem kell vele részletesen foglalkoznom.

Lepkéje:

Az almamoly életciklusa (francia növényvédők nyomán):

A vízszintes fehér sáv választja el - elméletben - az első és a második nemzedéket. A baloldali és a jobboldali sötét sávok az áttelelő lárvákat jelzik. A középső, rövid sötét sávok pedig a bábállapotot. A többi kikövetkeztethető. Látjuk, az első nemzedék lepkéi 15 C° fölött kelnek ki, általában májusban, és a második nemzedék megjelenéséhez is meghatározott hőösszegre van szükség. A lepkék keléséhez normális légnedvességre is szükség van, 60 % relatív páratartalomra.

Elsősorban az almatermésűek kártevője. A diót az évi második nemzedéke károsítja, dióban károsítása júliusban és augusztusban következik be, ezért már június végétől védekezni kell ellene. Újabban azt mondják, száraz, meleg nyarakon, amilyeneket az elmúlt években is többször is elszenvedtünk, az almamolynak három nemzedéke is lehet. És a nemzedékek manapság már nem különülnek el világosan egymástól. Görögországban jellemzően hosszú, forró a nyár. Egy görög növényvédő tette közzé az almamaoly kibújt lárvájának fényképét. Valószínű, a harmadik nemzedékből.

Legújabban már azt hallani, az almamoly-nemzedékek annyira egymásba folynak, hogy el se különíthetők egymástól. Májustól szeptemberig rajzik, májustól gyakorlatilag a dió-vegetáció végéig berepül a dióskertbe. És létezik a dióskertben élő, bennszülött populációja is.

Az almamoly hernyójának rágó szájszerve van, tehát csak szilárd tápanyagot tud elfogyasztani. Júniusig a zöld dió bele még folyékony, ezért az almamoly nem képes károsítani. Legalábbis ez a megállapítás szerepelt 2011-ig a hazai és a nemzetközi szakirodalomban. Hazai kutatóé, dr. Voigt Erzsébeté az érdem, hogy nemcsak kimutatta, le is fényképezte, hogy az almamoly első nemzedékének lárvája megél a folyékony dióbélen. Akármilyen a szájszerve.

Mihelyt megkapom a fényképet, ide fogom beilleszteni. Tisztelt almamoly iránt érdeklődő Kollégám, kísérje addig is figyelemmel könyvem későbbi változatait.

Az almamoly kártétele úgy következik be, hogy a lepke petéjét a zölddió kocsánya mellett tojja le, a kikelő lárva rágja be magát a zöld kopáncson és a még nyílt alapi nyíláson át a dióba. A lepke a diólevélre is petézik, a zölddiók közelében. A lárva ott is a dióba rághatja magát, ahol a zölddiók diólevéllel érintkeznek. A peték egyediek, vagy kettős-hármas csoportokban találhatók.

Fehéres, lapos petéi felismerhetők, fényképezhetők. A fehér pete először piros gyűrűsre változik, majd megjelenik a lárva fekete feje, és ezután indul el a lárva a levélen mászva zölddiót keresni. Ha nem talál, 1-2 nap alatt elpusztul. A peték kelése hűvös időben egy hónapig is elhúzódhat, a hűvös idő a petében fejlődő lárvák pusztulását is okozhatja.

A lárva a dió belében 2-3 hét alatt fejlődik ki, majd kibújik. Nemcsak az alapi nyíláson, hanem nyílt varratú diófajták esetében a varrat hézagain is beférkőzhet.

Zártabb alapi nyílású fajták - vagy magonc-egyedek - esetében a lárva be- és kijutása akadályozottabb, ezek természetes úton védettebbek a fertőzéstől.

Az almamoly bebábozódva a talajban, valamint a fán, a fakéregben és a mumifikálódott gyümölcsökben telel. A lárvák bábozódása a diófa kérgének repedésében, vagy a talajra hullva a diófa törzsének közelében megy végbe. A téli hideg nem árt az almamolynak. Ellenben az enyhe, nedves tél elősegíti az almamolyon élősködő parazita gombák fejlődését, így csökkenti az áttelelő almamoly-állományt.

Az almamoly melegkedvelő, hűvös nyarakon nem szokott jelentős fertőzést okozni. Melegebb éghajlaton - Török- és Görögországban - az almamoly lárvája úgy is károsít, hogy a fiatal zöld diókat rágja, és erre azok lehullanak. Ezt újabban nálunk is tapasztalni, ha az első nemzedék fertőz. Spanyolországban például, ahol a miénknél hosszabbak és melegebbek a nyarak, az almamoly első nemzedéke május végén, június elején már károsít.

Az igen késői fertőzés pedig akkor jelentkezik, amikor a lárva már nem jut be a dióhéjba. Ekkor a héjon kívül, a burok alatt fészkeli be magát, és a burkot eszi. Ekkor a dióbelet nem károsítja, de a dió héján lemoshatatlan foltot okoz, ami rontja a héjas értékesítés lehetőségét. Uniós szabvány szerint a héjas dió 1 %-a lehet almamoly-foltos.

Távolról nem fertőz, tapasztalatok szerint a lepke 300-400 m-nél messzebb nem vándorol. A lombozat nedvessége és a szél egyaránt csökkenti a lepkék aktivitását.

Az ősszel a dióban maradt hernyó a dióból a raktárban bújik ki, a dión kívül bábozódik, alakul át lepkévé, télre meghúzza magát egy rejtett helyen. Az őszi hernyóból fejlődő lepke a raktárban már áprilisban kirepül. Ekkor elvegyül más raktári molyokkal, összetéveszthető velük.

Felmerül a kérdés, hogy az almamoly lárvája hogyan képes elviselni, túlélni a zöld dióburok magas juglontartalmát, ami kifejezetten rovarölő hatású. Svájci kutatók - Piskorski és Don - szerint a juglon bár nem halálos az almamoly lárvájára, de mégis károsítja. Fejlődése lassabb, mint almában, a kikelt lepkék is kisebbek, és kisebb a nemi aktivitásuk is. Mérték, a dióburokban lévő juglonkoncentráció kétszerese viszont már halálos az almamoly-lárvákra.

A lárva számára a fő védelmet az jelenti, hogy emésztőcsatornájában átalakítja a juglont, trihidroxi-naftalénné, ami már nem mérgező. Ez a vegyület nem stabil, a levegőn oxidálódva újra mérgező juglonná alakul.

Tapasztalatom szerint nem káros, előnyös, ha a dióskert mellett almáskert van. Az almamoly jobban szereti az almát, és ha lehet, a dió helyett azt választja. Feromoncsapdás mérések szerint az almamoly egyedsűrűsége a dióskert melletti almáskertben 20-30-szoros a dióshoz képest.

Saját tapasztalataim is alátámasztják, hogy az almamoly ellen sikeresen lehet védekezni - nem túl nagy fertőzés esetén, - ha a hímlepkék összefogására feromoncsapdákat alkalmazunk. És nem is drága.

Mivel a lárvának rágó szájszerve van, amivel csak szilárd táplálékot képes fogyasztani, védekezni a nyár második felében szoktak az almamoly ellen, amikor a dióbél már szilárdul. Előtte ugyanis a dióba jutott lárva nem képes táplálkozni, életben maradni.

A vegyszeres védekezés sikerét egyébként is kérdésessé teszi a lepke életmódja, ugyanis nappal rejtőzik, éjszaka repül. Egy éjszaka 50-80 petét képes egy nősténylepke lerakni. Persze, a kikelt lárvák permetezhetők.

Ha mégis vegyszerrel kívánunk ellene védekezni, többféle jó szer is van ellene, de ezekkel hadd ne foglalkozzam, vannak ehhez jobban értők, és ők se használnak engedélyezett növényvédőszert, mert az almamoly ellen nincs szer engedélyezve a dió esetében.

Sőt, hogy ne legyen olyan könnyű az életünk, az almamolynál már növényvédőszer-rezisztenciát is megfigyeltek.

Ha heti 5 hímlepkénél többet fog feromoncsapdánk, már permetezni kell. A probléma csak az, hogy minden héten többet fog ötnél.

Még megjegyzendő, hogy az almamoly-lárvák kártételéhez járulékosan egy gabonalégyfaj (Macrothorax ruficornis) nyűvének kártétele is kapcsolódhat. Az almamoly-lárva után ő is berágja magát a zöld dióburokba, de a csonthéjon kívül marad, kártétele a burok pusztításán túl a csonthéj elszínezésében merül ki. (Egyébként többek között a körte, szilva, mogyoró, tölgymakk kártevője.)

Nemapogon granellus

A ruhamolyhoz hasonló mozgású 5-6 mm hosszú lepke. Lárvája a tárolt dióban ugyanolyan károsodást okoz, mint az almamoly, megeszi a dióbelet, és ürülékével szennyezi az esetleges maradékot. A lárvák részben a dióban, részben azt az alapi nyíláson elhagyva a tárolt diók közötti szűk helyeken bábozódnak.

Nagy károkat nem szokott okozni. Ha a diótárolóban a raktári gabonamolyok számát gyéríteni akarjuk, a tárolt dió tetejére helyezzünk hullámpapírt, amibe a raktári gabonamoly lárvája szívesen vonul bábozódni. Időnként a hullámpapírt égessük el.

Hasonló az aszalványmoly (Plodia interpunctella) életmódja, károsítása, de sokkal veszélyesebb. Mindenen megél: a megtört, de ki nem válogatott dión, a dióbélen, a dióhéjon, a darált dióhéj-őrleményen, a különválogatott belső válaszfal-darabokon, a dióhéj-porral szennyezett bármilyen felületen megtalálhatók nemcsak a kifejlett lepkék, hanem fehéres, apró lárváik is, amelyek fonadékukkal hosszúkás szennyeződéseket is okoznak. A lepke bárhova hajlandó petézni, ahol diószagot érez, függetlenül attól, hogy az azonnal kikelő lárva talál-e élelmet.

Nemzedékei nem függnek az időjárástól, egész éven át szaporodik, fertőz.

Nem elég a feromoncsapdás gyérítés, az igazi védelmet a késztermék azonnali lezárása jelenti, a dióbél vákuumfóliázása, a dióhéj-őrlemény zsákjainak azonnali lezárása, és semmilyen félkész terméket nem szabad tárolni. A feldolgozás során keletkező szemetet (apró törmelék, papír- és műanyaghulladék, stb.) a tárolási helyről sürgősen el kell távolítani.

A készletmoly (Ephestia elutella) és a lisztmoly (Anagasta kuehniella) inkább a tárolt dióbelet károsítja. Kártételük legalább akkora, mint a raktári gabonamolynak. Mindenesetre igen hasonlók, mindegy is, hogy melyik molyosít.

A raktári molyoknak főleg fűtött raktárakban télen is folyamatos az életciklusa, 2-3 vagy több nemzedékük van évente.

Minden raktári moly ellen jól lehet védekezni feromoncsapdával, de nem mindegyik ellen kapható.

Többféle diókopáncs-légy létezik, a két fontosabb a Rhagoletis completa, amely már nálunk is megtelepedett, valamint a R. suavis, de találkozni a R. juglandis léggyel is, Amerikában pedig felfigyeltek a R. pomonellára is, mint diókárosítóra.

A Rhagoletis legyek a mi cseresznyelegyünk (Rhagoletis cerasi) testvérei, akit mindannyian jól ismerünk, hiszen volt szerencsénk találkozni kukacos cseresznyével. A két fontosabb amerikai diókopáncs-légy károsítása hasonló.

Kanadában, de máshol Amerikában is "husk maggot" vagy "husk fly" néven nevezik a diókopáncs-legyeket, a francia irodalomban "mouche de brou du noyer" néven találkozni velük. Magyarországon Voigt Erzsébet tanulmányozta intenzíven a dióburok-legyeket.

A Rhagoletis-legyek jellemzően kisebbek, mint a házilégy, színük barnás, és könnyen felismerhetők torvégi világossárgás pöttyükről, valamint szárnyaik rajzolatosságáról, a feketés foltok minden faj esetén máshogy helyezkednek el.

A R. completára a határozott, erős, szárnyvégi L betű jellemző, és a betű előtt is van két, keresztirányú csík. További különös ismertetőjel, hogy szeme színe zöldeskék.

A cseresznyelégy szárnya annyiban különbözik, hogy az L betű előtt egy fekete pont van.

A R. suavis szárnyán a szárnyvégi L betű egy átkötéssel kapcsolódik az előtte levő keresztirányú fekete folthoz.

A R. pomonella szárnyvégi foltja póklábra hasonlít.

Még az amerikai keleti cseresznyelégy (Rhagoletis cingulata) szárnyának rajzolata tarthat számot érdeklődésünkre, mivel azzal is találkozhatunk, és jó, ha nem tévesztjük össze más fúrólegyekével. Balra a mi cseresznyelegyünk, jobbra az amerikai keleti csresznyelégy, aminek a szárnyszéli rajzolata elágazik. (A felvilágosításért köszönet dr. Voigt Erzsébetnek.)

A fő diókárosító tehát a Rhagoletis completa. Az Egyesült Államokban 1929-ben figyeltek fel rá. Európában 1980-ban jelent meg, Észak-Olaszországban és Svájcban. A következő terjedési hullámot 2007-ben észlelték, amikor egyszerre találták meg Franciaországban, Németországban, Szlovéniában, Ausztriában.

Bár kifejezett diókárosítónak tartják, károsított már őszibarackon is.

Évente egy nemzedéke van, a kifejlett legyek július elejétől szeptember elejéig repülnek. A hím legyek rendszerint "saját" diójukon tartózkodnak, ahol a nőstények előbb-utóbb felkeresik őket. Egy nőstény légy 300-400 petét rak le, diónként mintegy 15-öt. A nőstény légy a párosodás után 4-10 nappal a dióburokba tojja petéit, és az 5-10 nap alatt kikelő krémszínű, kifejletten centimétert elérő nagyságú nyűvek kifejlődésük 3-5 hete alatt megeszik a burok belső, lágyabb részét. Akár 20-25 lárva is élhet egy dión. A kifejlett lárvák a talajra hullnak, ott bábozódnak, néhány centiméter mélységben.

Így néz ki a dió a lárva kifejlődésének idején. Első nap: a szúrásnyomok látszanak. Negyedik nap: kikeltek a lárvák. Tizedik nap: a lárvák eszik a dióburok belső, lágy részét. Harmincötödik nap: a lárvák kirágják magukat a dióburokból, és a földre hullanak, bábozódni.

Dióburok-légy bábok:

A bábozódás néhány centiméteres mélységben megy végbe a talajban. A következő évben a kifejlett legyek nagyobb része megismétli az életciklust, kisebb része pedig vár a talajban még 1-2 évet.

Nem tévesztendő össze a dióburoklégy fertőzése a xanthomonaszos bakteriózissal, a szél hatására a faághoz dörzsölődő dió barna foltjával, végül a gnomóniás gombabetegséggel se. Sőt, a botryosphaeriás gombafertőzés tünete is hasonló. A dióburokban lévő juglon miatt fekete bármelyik dióburok-károsodás.

Ha a fertőzés korai, augusztus közepe előtti, a rothadt dióburok hozzátapad a csonthéjhoz, azon lemoshatatlan fekete foltot képez, a megtámadott diók nem áruképesek, míg késői fertőzés esetén a dióbél még értékesíthető.

Kaliforniában júniustól a szüretig, októberig károsít. A korai kártételre a gyümölcs töpörödése, a bél feketedése és járulékos kárként penészesedése a jellemző, míg későbbi károsítás esetén a dióhéj színeződik el, feketévé, gusztustalanná válik. Ha erős a fertőzés, a dióbél hártyája is sötétedhet. A korai fertőzés gyümölcshullást is okozhat.

Amerikai tapasztalat, hogy a dióburoklégy a korábbi fejlődésű diófajtákat részesíti előnyben, azokon nagyobb a fertőzés, mint a későieken. És úgy látszik, a dióburok állaga is hatással van a fertőzöttség mértékére. Franciaországban megfigyelték, hogy egyes diófajták (Ronde de Montignac, Meylannaise, Bijou, Pedro) fertőzöttebbek, mint mások.

Az időjárás alakulása is hat a dióburoklégyre. Hűvös nyáron (pl. 2010-ben) a korai fertőzés is későbbre tolódik.

Amerikában július végén, augusztus elején rendszeresen permeteznek ellene kemény rovarölőszerekkel, amikor petéi megjelennek. A "biológiai" védekezést pedig az jelenti ellene, hogy az útmenti és egyéb szórvány diófákat és feketedió fákat kivágják. Pedig megfigyelték, hogy a Diachasmimorpha juglandis nevű parazita darázs lárvái a dióburoklegyek lárváin élnek.

Mivel a talajban telel, a művelt felszínű diósok védettebbek tőle, ha egy tavaszi talajmozgatást kapnak.

A dióburoklégy az árnyékban lévő diók burkát inkább támadja, ezért metszési beavatkozással, világos, szellős korona kialakításával is mérsékelhetjük kártételét.

Végül a fertőzött termés megsemmisítése is ajánlott.

A délnyugat-francia diótermő tájon néhány éve kötelezővé tették a diótermesztők számára a dióburoklégy csapdás megfigyelését. Úgy tapasztalták, a sárga szín önmagában is vonzza a legyeket, ezért sárga színű csapdákat alkalmaznak. Úgy találták, a sárga szín csalétekkel kombinálva jobb eredményt ad. Csalétekként ammónium-karbonát a hatóanyag, ami ízlik a legyeknek. A dióburok-legyek ugyanis friss madárürülékkel is táplálkoznak, aminek ammónia-illata a tápanyagforrást jelzi a legyek számára. A dióburok-legyek csapdázása tehát nem a lepkéknél megszokott ivari csalogató feromonokkal történik, hanem a sok rovar számára vonzó sárga színt táplálék-illattal kell kiegészíteni. (Újabb köszönet dr. Voigt Erzsébetnek.)

Egy francia csapda ragacslapjának részlete és egy hazai, tornyiszentmiklósi felvétel, ez utóbbin 2012-ben több, mint 170 legyet számoltak:

Mivel a lepke jól repül, a csapdákat 2-3-4 m magasan kell felhelyezni, és hetente kétszer cserélni. A ragacslapokat célszerű drót-rácsos csapdába helyezni, mert a denevéreket is vonzza, és megfogja. A csapdákat ott kell elhelyezni, ahol az előző évi tapasztalat szerint nagyobb volt a fertőzés. Dióburoklégy-csapda kihelyezése Horvátországban, a Muraközben:

A dióburoklégy életciklusa és további képek:

A dióburoklégy nálunk is megjelent. Egy ideje itt van már a szomszédban, Olaszországban, Szlovéniában, ahol a diókutatók már foglalkoznak vele. Svájcban és Németország déli csücskében 2002-ben figyeltek fel rá. Franciaországban már nagyon erős a fertőzése. És azt emelik ki, hogy míg a cseresznyelégy kukacából jellemzően egy darab van egy gyümölcsben, a dióburoklégy legalább tízszer annyira szapora. Horvát-magyar tudományos együttműködés eredményeként ma már a hazai, 2012-es előfordulás térképét is ismerjük.

Itt, Európában nem jellemző a korai fertőzés, ezért kártétele leginkább a dióhéj küllemének elcsúfítására korlátozódik.

Egy hazai felvétel, ami nem biztos, hogy dióburoklegyet ábrázol, mert a szárny rajzolata nem látszik:

Egy németországi, erős dióburoklégy-kártétel:

A dióburoklegyek nemcsak a közönséges diót, hanem a japán diót, az arizonai diót és a feketediót is károsítják.

A Rhagoletis pomonella kártétele jóval kisebb, mint a másik kettőé. Több gazdanövényes.

Tisztelt, velem együtt a növényvédelemben laikus Kollégám, nehogy abba a hibába essünk, hogy mi fogjuk felfedezni Magyarországon a dióburoklegyet!

Egyrészt dr. Voigt Erzsébet már több fényképet is kapott diósgazdáktól, amelyeken a fekete, rothadó dióburkot valami kukacok eszik. De a szakértő kiderítette, hogy azok jelentősen különböznek a dióburoklégy lárváitól, nem is a talajon bábozódnak, hanem a dióburokban. Valami gyengültségi károsítóról van ez esetben szó, amely kihasználta a baktérium vagy gomba kártételét, és jól megél benne.

Másrészt - és ez a fontosabb! Aki dióburoklegyet lát, és nem jelenti, annak anyagilag annyi. Mert felügyeleti minisztériumunk (már sok neve volt, jelenleg éppen VM-nek hívják) illetékes főosztálya felhívásban tette közzé, hogy a termelő köteles a zárlati károsítókat - a dióburoklégy is ilyen - elpusztítani.

Dehát Kaliforniában se tudják elpusztítani, Német- és Olaszországban se, pedig a mi lehetőségeink egy fényévvel ezek után következnek. Még növényvédőszert sem engedélyezett a dióburoklégy ellen a VM másik, ugyancsak illetékes hatósága!

Mert aki nem jelenti be, az annak kiszabható bírság legkisebb mértéke 15.000 Ft. De. És most idézem:

"Tekintettel arra, hogy a bejelentés elmulasztásával egyidejűleg a zárlati károsítók terjedését elősegítő magatartás is megvalósulhat, a bírság összege 500 000 - 10 000 000 Ft-ot is elérhet."

Ne mondjuk azt, hogy ez minket nem érint, mert a törvény tekintetében termelő az, aki növényt termeszt, növényt, növényi terméket hasznosít (beleértve a legeltetést is), feldolgoz, forgalomba hoz, tárol, szállít vagy felhasznál.

Szóval, a diófogyasztó is, aki tárolja és felhasználja a diót.

Tehát, ne fedezzük fel, ne vegyük észre. Vagy ha észrevettük, forduljunk el. Mint a mai Magyarország annyi más jelensége elől.

Tisztelt növényvédő Kollégám, a dióburoklégy elleni országos küzdelemben a magam szerény módján én is résztveszek, felkérés alapján megfigyelést végzek.

De dióburok-legyet nem találtam a ragacslapon. Igaz, meg se néztem, úgy küldtem vissza. Nehogy már én fizessem meg a kilátásba helyezett 10 000 000 Ft-ot!

Polyodaspis ruficormis, a gabonalegyek közül.

Nem tudtam róla,hogy ilyen is van. Pedig gondolhattam volna, mert itt-ott a saját dióim között is találtam rovarlárva által károsított burkú, feketés héjú diót. De tényleg nem gondoltam, hogy a károsító speciális diókárosító. Mindaddig, amíg el nem olvastam Bodor János 2012. október végi, erről szóló cikkét. Mert az összes korábbi szakkönyv, egyéb szakanyag agyonhallgatta ezt a témát. A cikk annyira jó, hogy szövegét eredetiben illesztem be ide, a szerző utólagos engedélyét kérve. Még egyszer írom, egy szava se származik tőlem, a cikkért járó összes erkölcsi és anyagi elismerés Bodor Jánost illeti.

"Az Észak-Amerikából Európába behurcolt nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) hazai megjelenésére vártunk, eközben a már nálunk honos, a Chloropidae családba tartozó apró, fekete dióburoklégy, a Polyodaspis ruficornis elkerülte a figyelmünket. Egész Európában és Ázsiában, így nálunk is országszerte előfordul, ahol csak táplálékot talál. A két dióburokban élő légyfaj minden fejlődési alakja biztosan elkülöníthető, az általuk okozott kár azonban nagyon hasonló.

Lapunk idei 34. számában, a 22. oldalon olvasható, hogy a karan tén lis tán szereplő Rhagoletis completa előfordulása a környező országok után nálunk is bizonyítást nyert Kőszeg környékén. Budapest kertes körzetében a diófákon az új kártevő megjelenését vizsgálva, már hatodik éve rendszeresen megfigyelhető a zöld dió burkának jellegzetes károsítása. Okozója eddig mindig a Chloropidae, a gabonalegyek családjába tartozó Polyodaspis ruficornis, a fekete dióburoklégy volt. Ez a faj az egész eurázsiai földrészen elő fordul Finnországtól Mandzsúriáig, délen pedig a Földközi-tenger medencéje körül. Lárvája a dió zöld burkában él, de mogyoróból, kenderből, aszatok fészekvirágzatából is kinevelték. Szivarsodró eszelények (Byctiscus és Apoderus fajok) levélsodratában, és gyümölcsdarazsak (Hoplocampa fajok) lárváinak társaságában is észlelték, bomló szerves anyagokat fogyasztva. Esetenként a gyümölcsmolyok és a kukoricamoly külső élősködőjeként figyelték meg.

Az idén a dió virágzása idején erős éjszakai szállított fagy után a termős és a porzós virágok is megfeketedtek a fákon, végül mégis közepes termés lett. Az érés idejére azonban a termésnek csak egyötöde maradt egészséges, a negyede almamolyos, és több mint a fele baktériumos fertőzés áldozata lett. A lehullott diók 68 százalékában a Polyodaspis ruficornis lárvái fejlődtek ki a burokból táplálkozva, a csonthéjat ürülékükkel szennyezték és lemoshatatlanul megfeketítették. Erős baktériumos fertőzés, vagy almamoly- károsítás nyomán a dió belsejébe is behatoltak, ott táplálkoztak és bábozódtak is. Az esetleges élősködésüket az almamoly-hernyókon eddig nem sikerült megfigyelni.

A 2,5-3 mm-es dióburoklégy teste és gyér, de erős szőrözete is fekete. A sűrű, durva pontozás miatt a teste fénytelen. A középső és a hátulsó lábán a lábfejek sárgák, az elülső lábfejei barnák, amint a szájszerve és a csápjának az alsó része is. A szárnya víztiszta, sárgásbarna erezetű. Az első legyek márciusban jelennek meg, a tömeges rajzásuk nyár közepén, zömében júliusra esik, majd meleg őszön szeptemberben, október elején is repülnek.

A nőstény legyek a dió zöld burkára rakják alig milliméteres hófehér, hengeres, a két végén csúcsos petéiket, előszeretettel a már baktériummal vagy almamollyal fertőzött, esetleg jégverte termésekre. Az épnek tűnő dióburkon is vannak azonban olyan apró sérülések, amelyeken keresztül a lárvák már képesek behatolni.

Az apró nyüvek csoportosan rágnak a zöld burkokban és sötét ürülékükkel maradandóan elszínezik a dió csonthéját. A nedves időjárásban rothadásnak induló baktériumosan fertőzött, de még puha csonthéjú diók belsejébe is behatolnak és a magkezdeményen táplálkoznak. A kifejlett nyüvek 3-4 mm-esek, vékony bőrük alatt jól látszanak a belső szerveik és barnás béltartalmuk. Testük végén, a farlapjukon két jellegzetes, csapszerű kinövést viselnek.

A nyüvek a fejlődésük helyén, a burok alatt, a csonthéjon, vagy a dió belsejében bábozódnak csoportosan. A 3 mm-es tonnabábok vörösbarnák, feji részükön két apró szarvacskával, a hátsó részük pedig szögletesen ellaposodik.

A károsító báb alakban telel a lehullott termésekben, vagy azokból kihullva az avarban. A kártétel megelőzésére a lehullott, károsított termést feltétlenül érdemes minél hamarabb összegyűjteni és megsemmisíteni.

A legbiztosabb az elégetés. Üzemi ültetvényekben az almamoly elleni védekezés bizonyára a dió buroklégy ellen is hatásos."

A cikkhez tartozó fényképek az interneten megtalálhatók. Ezt a légyfajt, bár két kontinensen is szélesen elterjedt, senki más nem fényképezte, csak Bodor János.

Tisztelt, növényvédelmet tanult Kollégám, kérem, tekintse meg a következő két képet, ugyanarról a dióról. A felvételek Magyarország középső vidékén készültek, egy, számomra ismeretlen dióburok-károsítóról.

Gubacsokat látunk a dió kopáncsán. Nem tudom, milyen rovar növesztette, valami gubacslégy, gubacsszúnyog vagy gubacsdarázs. Gondolom.

A gubacsok kemények. Feltételezem, a belsejükben megtalálható a kártevő álcája vagy imágója, de szabad szemmel nem észlelhető.

A legnagyobb gubacs alatt a dióhéjon pöttynyi fekete elszíneződés látható.

Tisztelt, nálam hozzáértőbb Kollégám, szíveskedjen engem is felvilágosítani ennek a kártevőnek a mibenlétéről. Fáradozását egy korsó sörrel fogom honorálni, ha meglátogat.

Tisztelt Kollégám, nem vagyok növényvédő szakember. A dió károsítóiról nem is kívántam teljeskörű leírást adni. Inkább csak az volt a célom, hogy rámutassak, a dió növényvédelme során mikre kell gondolni. Akit ezek után még továbbra is érdekel a dió növényvédelme, szakirodalomban utánanézhet.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább