Az ivartalan szaporítás másik formája, amikor oltóvessző helyett csak egy szem hajtásrügyet használunk. Széles körben alkalmazzák mindenhol, ahol diót termesztenek.

A rákóczifalvi faiskola tapasztalatai szerint a szemzés hatékonysága 40 %-os. De ez a szám igen szélső értékeknek az átlaga, 0-80 %, tehát az eljárás nagyon bizonytalan eredményt ad.

Az érdi kutatóintézetben kidolgozott szabadtéri szemzési gyakorlatot személyesen nem ismerem. Szentiványi Péter vezetésével dolgozták ki, és 1972-től ezzel az eljárással gyorsították meg az új diófajták elszaporítását. A zöldszemzés alábbi leírása az érdi kutatóintézet által írtakon alapszik.

De előbb a máshol alkalmazott tavaszi szemzésről.

Az oltáshoz hasonlóan tavasszal végezzük, de legalább egy héttel előbb kezdünk hozzá, amikor a nedvedzés még nem okoz problémát. A szemzésre használt vesszőt ugyanúgy szedjük meg és tároljuk, mint az oltásnál tárgyaltuk.

A munka menete egy amerikai leírás alapján:

1. A nemes vesszőn végezzünk a kiválasztott rügy alatt 1 cm-rel egy ferdén lefelé irányuló bemetszést, a fás részbe beleérve.
2. A rügy fölött 2 cm-rel kezdve előbb ferdén, majd függőlegesen vágjuk körül a kiválasztott rügyet, amíg a vágat az első vágatot el nem éri. Emeljük ki a rügyet.
3. Az alanyon ugyanekkora bemetszést csinálunk, annak nem kell rügy körül történnie. Hosszában, szélességében egyezzen meg a kivágott rüggyel, és próbáljuk összeilleszteni.
4. Illesszük be a rügyet új helyére. Ügyeljünk arra, hogy mindkét oldalon a kéreg és a fás rész közti szaporítószövet egymás mellé essen a rügy körül, illetve az alanyon. Ha nem lehet, legalább az egyik oldalon.
5. Kössük be a rügyet a helyére úgy, hogy a szemet a rügy alatt és fölött egyaránt bekötjük, de a rügy szabadon maradjon. Erre a célra 2-2,5 cm széles, legalább 20 cm hosszú polietilén fóliacsíkot használjunk. Az utolsó fordulatnál húzzuk a végét az utolsó előtti fordulat alá.
6. 7-10 nap elteltével kezdjük meg a szemzés fölött induló hajtások eltávolítását. Így a tápanyagokat, az energiát a nemes rügyhöz irányíthatjuk, annak fejlődését meggyorsíthatjuk. Újabb jó hét elteltével a nemes rügynek meg kell indulnia. Ha az új hajtás már 5-10 cm-es, eltávolíthatjuk a nemes hajtás fölötti alanyrészt, 2-3 cm-rel az új hajtás eredési helye fölött.

Ha a szemzés alakja négyszögletes, a francia nyelvű irodalomban greffage par placage néven tárgyalják.

Először Hans-Sepp Walker két felvételét mutatom. (www.walwal.ch, 2011)

Geisenheimi 120-as fajta (Moseli dió) szemzés feketedió alanyra. A szemzés április 28-án történt, a kötözőszalagot június 5-én vették le, amikor a kallusz-szövet már szépen látszott. Június 13-án elvágták az alany törzsét a szemzés fölött, és bekötötték a szemzést. A kép június 21-én készült.

Az új hajtást kötözzük ki, adjunk neki támaszt, mert a szél nagy kárt tud tenni benne. Ezt a törés elleni védelmet egy vagy két évig biztosítsuk. A hajtás növekedésével bontsuk meg, távolítsuk el a fóliacsíkot, nehogy a nemes hajtás letörjön.

A következő képen látható egyszerű eszközzel vághatunk akkora ablakot, amekkora a szem körüli héjrész. Házilag kell megcsinálnunk, nem kapható. Először veszünk a kereskedelemben kapható pengék közül kettőt, és vágunk egy kézbeillő markolatot fából. A két penge távolságának állandóságát a közéjük epoxizott vaspecekkel rögzítjük. Egy kis munka, de enélkül a szerszám nélkül csak kínlódnánk.

A kínaiak május 20-a és június 30-a között szemeznek. 80 %-os eredményességet is elérnek, ha szemzéskor nincs (erős) eső.

Részben önálló szemzési eljárás, részben a következőkben ismertetendő zöldszemzés alá tartozik. Leírását amerikai szakirodalomból vettem át.

A pajzs-szemzés során kifejlett, alvó szemekből dolgozunk, az alannyal szemben pedig az a követelmény, ahogy az amerikaiak mondják, "a kéreg aludjon", vagyis ne legyen intenzív nedvedzés időszakában. Ha tél végén megszedett, hűtőben tárolt szemzőhajtásokkal dolgozunk, akkor júniusban végezhetjük a pajzs-szemzést. Ha tárgyévi hajtások kifejlett rügyeit használjuk fel, akkor júliusban vagy augusztusban, ez esetben zöldszemzésről van szó, de az eljárás mindkét esetben azonos.

A szemzőhajtás, ami több telt, egészséges szemet tartalmaz, egészséges növekedésű hajtás legyen, a korona külső részéről. Ne a korona belsejéből válasszunk szemzőhajtást, mert az ott erősen növő hajtások vízhajtások, amelyek szemei a tapasztalat szerint nem jók. A levéllemezeket úgy vágjuk le, hogy olyan hosszú levélnyél maradjon a hajtáson, ami kézzel megfogható a szemzéskor. (1. kép)

Igen éles kést használjunk, hogy a rügy környékét minél kevésbé sebezzük meg. A kiválasztott rügy alatt mintegy 1,5 cm-rel kezdve felfelé nyessünk ki egy szeletet a rüggyel a fából úgy, hogy a pajzs kb. 3 cm hosszú legyen. Ne kanyarítsuk ki a kést a vágat végén, hanem a fölső végét egy keresztirányú bevágással emeljük ki. (2. kép)

A szemet közvetlenül a szemzés előtt emeljük ki, egyébként beszárad. Többen úgy óvják meg a kiszáradástól a szemet, hogy a szájukban tartják. Ez a módszer nem ajánlott, biztosabb a gyors munka.

Vannak, akik a rügy fölötti részt fölülről kezdett vágással vágják ki, úgy, mint az első, alsó vágáskor. Ez a módszer is jó lehet. (3. kép.)

Az alanyon ejtsünk egy függőleges vágást, ami olyan mély legyen, hogy a kérget elválassza a kambiumtól. (4. kép)

A T betűt a függőleges vágat fölső végének keresztbe vágásával alakítsuk ki. Ha a szemzés idején esős az idő, vagy ha az alany erősen nedvedzik, a T betűt úgy is kialakíthatjuk, hogy a függőleges vágat alsó végénél metszünk keresztbe. (Fordított T betű.) Így az eső vagy a fanedv nem csurog a szemre. (5. kép)

A T vágással a kéreg kialakult "zsebét" óvatosan hajtsuk ki, a szemet helyezzük bele. Ha a kéreg nem hajlik ki könnyen, az azt jelzi, hogy a kéreg aktív, nem "alszik", és a szemzést későbbre kell halasztani. (6. kép)

(Más módszer, ha a szemet nem a kéreg alá helyezzük el, hanem annak pontos vágatába.)

A szemet óvatosan csúsztassuk a vájatba befelé. A kéreg tartsa szorosan a szemet, pajzsával együtt. A szem fölötti farészt a T fölső vágatánál vágjuk le, hogy a szem pontosan illeszkedjen a helyére. (7. kép)

Tekerjük be megfelelő gumi, műanyag, stb. szalaggal a szem alatti és fölötti részt, hogy a kötés védje a sebet az időjárástól, a gombafertőzéstől, és szilárdan tartsa a kiinduló hajtást. (8. kép)

A kötést 2-3 hét elteltével szedjük le, a seb begyógyulása után. Ekkor a szem fölötti alanyhajtást vágjuk le. Ha a szemzést a nyár végén végeztük, valószínű, hogy a szem csak a következő tavasszal fog kihajtani.

Létezik későtavaszi, nyáreleji szemzés is. Kínaiak írták le ezt a módszert, megfelelő körülmények között 80 %-os eredményességet értek el vele. Dehát - saját tapasztalatból is tudjuk, - a körülmények sohase megfelelőek.

Mindegy, a módszer lényege, hogy május 20. és június 30. között szemeznek, szabadföldön. A fő veszélyt az eső jelenti, mert a szemek és az alany összeforrására az esővíz káros.

Ki lehetne próbálnunk, mert nálunk júniusban nem olyan gyakori a monszun, mint Kínában.

A diót zöld állapotban is lehet oltani, szemezni. Az erre használt nemes hajtást nevezzük oltóhajtásnak, vagy szemzőhajtásnak. A hajtáson a levélhónaljakban kifejlett rügyeknek kell lenniük, tehát a zöldoltás (szemzés) június-augusztusban történjen. Mivel ma már tudjuk, hogy a szaporítószövet kifejlődéséhez meleg kell, kézenfekvő, hogy a világ sok helyén arra jöttek rá, előnyös a nyári szemzés. Ribin is ezt ajánlotta 1961-ben.

Zöldoltás a koronába, a nyár közepén, Kínában:

A szabadföldi szaporítást, zöldszemzést hazai viszonyok között Szentiványi Péter kísérletezte ki. Az érdi gyakorlat július vége, augusztus eleje.

Nedev bolgár diószakértő szerint (1969) a szemzés legjobb helye az elsőéves alanyok nevelésére szolgáló parcella. De ahol nem olyan jó az alanyok fejlődése, mint a Nedev-féle bolgárkertészetekben, ott második éves, az első év után átültetett alanyokat szemeznek, általában nyáron. Nedev eredménye 60-80 %-os.

Milyen legyen a szemzésre kerülő alanytelepünk?

Turcanu szerint 80-100 cm sortávolságú, 35-40 cm tőtávolságú, így egy hektáron 30.000 magonc fér el. Bukin szerint a sortávolság 100 cm, a tőtávolság 25 cm legyen (40.000 magonc/ha).

A szemeket - ajánlja ugyancsak Bukin, - olyan fákról a legjobb szedni, amelyek még fiatalok, de már teremnek.

Milyen legyen az oltó- (szemző-) hajtásunk?

A hajtás 8-25 mm, de inkább ezen belül 10-15 mm átmérőjű legyen, és héjának színe legyen a fajtára jellemző. A hajtás 40-60 cm hosszú, jól fejlett, egészséges, egyenes, hengeres legyen, jól fejlett rügyekkel. A héjkéreg és a farész szemmel láthatóan különböző legyen. A kiválasztott hajtásunk legalább 5 db, szaporításra alkalmas (kifejlődött) rüggyel rendelkezzen.

És milyen ne legyen?

Görbe, sérült, metszett. Ne legyen vízhajtás. A rügyek ne üljenek túl mélyen vagy túl sűrűn. Nem jók a még nem termő, egészen fiatal fák rügyei se. Azok a rügyek se, amelyek még növésben lévő hajtásokról származnak. A gyenge kérgű hajtás se jó, mert sérülékeny.

Szóval, legyünk igényesek. Nem kerül pénzbe. Csak az, ha nem vagyunk igényesek.

Az idős, ifjított fák rügyei közbeeső helyet foglalnak el a jók és a rosszak között. Ezért ezeket egyedileg kell értékelni.

A leveleket - legfeljebb 15 mm hosszú levélnyél-csonkokat hagyva - vágjuk le a hajtásról.

A vesszőket legfeljebb 5 napig hűtőben, nedves állapotban károsodás nélkül tárolhatjuk.

Zöldoltás - a francia irodalomban greffe herbacée, vagyis fűnemű állapotban végzett oltás - nyáron, a zöld hajtáson végezhető, a második éves alany friss hajtásán. A részleteket nem ismerem, képekkel tudom illusztrálni.

A drótháló ne zavarjon senkit, nyúlkár ellen van. Ugyanez a zöldoltás - ha hinni lehet, - dugványon:

A dió zöldszemzését a következők szerint végezzük.

Először válasszunk ki a szemzőhajtáson egy megfelelő rügyet, és ejtsünk alatta 4 cm-rel egy ferde vágást, az első kép szerint:

Aztán egy másik ferde vágást a rügy fölött 4 cm-rel, a második kép szerint:

Következik a szemzőhajtás hosszanti kettéhasítása, fölülről lefelé, óvatos lengő kézmozdulatokkal, nehogy egy erős vágással megsértsük hüvelykujjunkat. Amint a harmadik kép mutatja.

Így készen van az alanyra beilleszthető, negyedik kép szerinti szemzőhajtás, amit a jóval vastagabb alany kérgének hosszanti megvágásával és felfeszítésével előidézett résbe helyezünk, és oltóviaszozás, kötözés után az ötödik kép szerinti állapotot látjuk.

Szemzés a Roux-faiskolában:

Eddig tartott a külföldi módszerek ismertetése. Jobbra és balra is külföldi képeket látunk.

Idehaza, az érdi kutatóintézet zöldszemzési gyakorlata a következő.

A dió zöldszemzése ugyanúgy történik, mint más fás növényeké. Célszerű a nyár folyamán minél korábbi időben elvégezni, akkor, amikor az alany már 15-20 cm-es, (Turcanu szerint legalább 25 cm-es), és tövénél legalább 1,5 cm vastag. De lehet fejlettebb alanyt is szemezni. Ahhoz, hogy az alany ilyen fejlettséget érjen el, ajánlatos áprilisban és májusban kétszer-háromszor megöntözni. Az öntözés azért is kell, mert szárazságban a növény nedvkeringése is rosszabb.

A fejlettséget illetően a lényeg az, hogy fás rész legyen a tervezett szemzési helyen. Korábbi szemzésnél a beültetett szemek még a nyár folyamán kihajthatnak, nagyot nőhetnek. Ha a zöldszemzés a nyár végére marad, a szemek alvószemek maradnak, és csak a következő tavasszal fognak kihajtani. De nagyobb veszély, hogy a szövetek forradása leáll, és ha korai fagy van, az alvórügy nem telel át.

A diócsemete az első életévében viseli el legjobban a szemzést. Dr. Szentiványi Péter megfogalmazása szerint a dió fiatalkorában omnipotens növény, vagyis akkor bármit meg lehet vele tenni, elviseli. A tavasszal kelt csemetéket igen gondos, jó ápolásban kell részesíteni, hogy július második felére elérjék a gyökérnyakban megkívánt legalább 1,5 cm-es vastagságot.

A zöldszemzés legjobb idejére irányuló vélemények kissé eltérnek. Magam - egy konkrét év időjárását alapulvéve - augusztus második felét hallottam Szentiványi Péter bácsitól. Moldáviában júniust és július első felét ajánlották. De ott is rájöttek, hogy július végén, augusztus elején jobb az eredmény. Persze, a legcélszerűbb időpont évente eltér, az adott évjárat szerint.

Nem jó, ha a szemzésre esős időben kerül sor. Az esővíz káros a sebfelületekre, gátolja a természetes folyamatokat, a seb beforradását.

Érden speciális késsel végzik a zöldszemzést, aminek két párhuzamos pengéje van, egymástól 30 mm-re.

A munka menete a következő. A szemzőhajtásról a levélnyeleket 10 mm-es csonk meghagyásával levágják, a hajtással párhuzamosan. A hajtást a két penge a levélnyélnél ülő zöldrügy alatt és fölött vágja körül, párhuzamosan. Olyan mélyen, hogy a pengék a fatestig hatoljanak. Farészt ne vágjunk bele.

A kéreggyűrűt az oltóvesszőről a rüggyel átellenesen elvágják, a kéreggyűrűt lefejtik (lepattintják). Ezután ellenőrizni kell, hogy a rügy gyököcskéje nem károsodott-e.

Az alanyt a földtől 15-20 cm magasságban ugyanazzal a szemzőkéssel kell párhuzamosan körbevágni, de nem teljesen, hanem a nemes kéreggyűrű nagyságával megegyezően, félig vagy háromnegyedig. Az alany körbevágott kérgét lefejtjük, a nemes kérget a szemmel a helyére illesztjük. Az oldalsó illesztésnél maradjon 1-2 mm-es hézag a később fejlődő szaporítószövet részére. Alul pontosan kell illeszkednie, fölül maradhat a hézag, ha a kéregrész és az ablak mérete nem teljesen egyforma.

A szemzés gyakorlatilag készen van, csak sebkenőccsel kell a sebet lekenni, és a nemes részt fóliaszalaggal kell szorosan, hézagmentesen, egyedül a szemet kihagyva körültekerni. A levélcsonk vágásfelületét is le kell kötni.

Szentiványi professzor módszerének illusztrációja francia képeken:

Két-három hétig a kötést fenn kell hagyni. Ha jól forrad, és az alany vastagodik is közben, a kötést le kell szedni. Az első átvizsgáláskor csak lazítani, később leszedni.

Szeptember végén a korai hidegek ellen, novembertől pedig a nagyobb fagyok ellen kell az oltás helyét is elérően földet húzni a csemetéhez. A töltés novemberben 20-25 cm magas is lehet. Ilyen fagyvédelmet ajánl Nedev és Sevcsenko is, bár az egészséges rügy, ha nem is hajtott ki, általában bírja a telet.

Szentiványi professzor itt ismertetett szemzési módszerhez hasonló eljárást írnak le erdélyi szerzők (Botár Andor, Veress István, Wágner István) is:

A gyűrűs szemzés erdélyi leírásához csak egy helyesbítés kívánkozik: Nem 2, hanem 3 cm-es kéregrésszel végezzük a szemzést.

Idősebb alanyon is megpróbálkozhatunk a szemzéssel, de Szentiványi professzor szerint a második évtől kezdve az eredményesség sokkal gyengébb lesz, szemben az első éves magonc szemzésével.

A mellékelt képen is idősebb csemete szemzése látható. A szemzésre azért volt szükség, mert a tavalyelőtt kiültetett oltvány nemes része tavaly tavasszal tövig elfagyott, és az alany tört elő. Tavaly alig fejlődött, az idei növekedése volt akkora, hogy szemezhető vastagságot ért el.

A csemeték ápolásánál nem írtam le, de a zöldszemzésben részesített csemeték következő évi ápolása némileg eltér az oltványokétól.

Koratavasszal a csemeték tövétől lebontjuk a töltést. A csemetéket csapra vágjuk, vagyis a szemzés fölött 5-10 cm-es csapot hagyunk meg. A munka elvégzése után újból feltöltjük, annyira, hogy a töltés a nemes szemet 3-5 cm-re takarja. Ezzel a tavasz folyamán még előforduló fagyok ellen védekezünk, egy erősebb fagy is csak az előtörő hajtás csúcsát teheti tönkre, a nemes többi része életben marad.

Ha a munkák során a főrügy leperegne, még van esély a nemes rész tartalékrügyeinek kihajtására, de a fejlődés lényegesen gyengébb lesz.

Minden csemetét, még a lepergett rügyűeket is alaposan vadalni kell, az alany kitörő hajtásait el kell távolítani.

A biztosítócsapokat legkésőbb július 20-ig le kell metszeni, hogy őszre a helyük egészségesen beforrjon. De előbb a fejlődő gyenge hajtást 5-7 cm-es állapotában a csaphoz kell kötni, hogy le ne törjön. 10-15 cm-es nagyságánál is.

Erősebb növekedés esetén karózni kell a csemetéket.

Olyan, szemzéses próbálkozás is létezik, hogy a nagyobb eredési biztonság érdekében egyből két szemet helyeznek fel az alanyra. (Franquette, feketedión, Hans-Sepp Walker munkája 2011-ből. www.walwal.ch)

A következő három képet is Walker úr honlapján láthatjuk eredetiben.

Külföldön zöldszemzéses eljárást szokták alkalmazni abban az esetben is, ha nagy biztonsággal akarnak a diótermésen túl értékes diórönköt is nyerni, az ültetvény kivágásakor. Egy módszer, hogy feketedió alanyokat vetnek magról a végleges helyükre, és amikor a csemete növekedése kb. 3 m-t ér el, 2 m magasságban, vagy annál valamivel feljebb elvégzik a zöldszemzést diótermő fajtájú közönséges dióval. A szem kihajtása után a feketedió hajtást lemetszik.

Ha a diófa koronájának egyes ágait kívánjuk más fajtájúra nevelni, az alábbi kép mintájára 25 éves fa ágán is szemezhetünk. Július 23-i szemzés fényképe szeptember 9-én:

Július végi szemzés eredménye következő tavasszal: megindult a szem. De a képhez hozzá kell tenni, hogy májusban készült, amikor a hajtásnak már nagyobbnak kellene lenni. A magyarázat: A képen induló hajtás a másodlagos rügyből fejlődött, mert a főrügy hajtása nem sokkal korábban elfagyott. Ami a dió fajtáját illeti, Franquette, közönséges dió alanyon, 3 m magasságban szemezve.

Ugyanaz, egy héttel később:

Egy erősebb hajtásnövekedésre példa: Hajtás a nyárvégi szemzésből a következő évben. Látjuk, a szemzést végző francia kollégánk nem vágta le még teljesen az alany megmaradt csonkját, csak a kérgét hántotta le, a többi jó volt a hajtás támaszának.

Arra is van példa, hogy a nyári szemzésből már a nyár végére hajtás indul. Augusztus 11-i szemzés szeptember 10-én:

Hogy ez a hajtás hogyan készült fel a közelgő télre, arról nincsenek hírek.

Világviszonylatban az a tapasztalat, hogy a dió vegetatív szaporítása nem olyan eljárás, ami teljes mértékben vagy nagy százalékban garantálná a sikert.

Az eredményességet különböző kutatók 5, 15, 25, 45 %-nak találták, a különböző helyeken és eljárásokban. A legsikeresebbnek a kéreg alá (vagy intarzia-) oltást találták, 90 %-kal. Török kutatók sorozatos 80 % fölötti eredményt is elértek.

Mi, botcsinálta diótermesztők nem mehetünk biztosra a diószaporításban. Arra kell felkészülnünk, hogy sok munkánknak kevés eredménye lesz. Mint a következő magán faiskolában, ahol a karózott csemeték jelzik a megeredt oltást. Látjuk, nincs 50 %.

A szaporítás eredményességének növelése a kutatók témája jelenleg is.

Iráni kutatók (Emadian, Koohrokhi és Mashayekhi) az oltott, szemzett diócsemetéket növekedést serkentő hormonokkal kezelték, és ennek az eljárásnak az eredményességét vizsgálták. Indol-3-vajsavat és naftalén-ecetsavat használtak, és megállapították, hogy mindkét anyag statisztikailag kimutatható mértében növelte az eredményességet, elsősorban azáltal, hogy a vegetatív szaporítási eljáráskor okozott sebek begyógyítását, a kalluszképződést segítette elő.

Kínai kutatók (Rong-Ting és Ping-hai) is foglalkoztak azokkal a tényezőkkel, amelyek gátolják az eredményesebb vegetatív szaporítást, de a kérdést még ők sem oldották meg. Az 1990-ben Budapesten tartott első dió-világkonferencián három elméletet vázoltak fel arra, hogy mi okozhatja a sebek nem kielégítő begyógyulását.
1. Vagy a fa nedvében lévő juglon ártalmas a sebre.
2. Vagy sebzéskor a tannin oxidációja és polikondenzációja.
3. Vagy pedig a fenolok alakulnak polifenolokká, és gátolják a fehérjék beépülését.
Lehetséges.

Kertészek állandóan keresik a diószaporítás eredményességét növelő módszereket. Egy 1999-es beszámoló szerint az oltványok meleg, fűtött üvegházban tartása (27-28 C°-on) 60-65%-ra növeli az eredést, és ha az oltási, szemzési helyet külön is melegítették, az 80%-ra emelte az eredési arányt. Erre a célra az úgynevezett "hot callusing cable" szolgál, egy elektromos melegítőszál, aminek hőmérsékletét 25-33 C° között tartják. A melegházat ekkor nem kell annyira fűteni, 10 C° elég. Leírni is sok, Erdogan török szakember egy-egy diófajtánál 100 %-os eredményességet is tapasztalt, de a 80 % általános volt.

Elméleti megfontolások után Hans-Sepp Walker szakértő a kínai tanulmányban is első helyen említett juglonkárosodást okolja a gyenge eredési százalékért, tehát fő célja megakadályozni a hidrojuglon juglonná oxidálódását. Ő kétféle javaslattal állt elő az oxidáció gátlására:
1. A sebzés helyétől távol kell tartani az oxigént és a szerves savakat.
2. Antioxidáns szerekkel kell kezelni az oltás, szemzés megsebzett felületeit.

Az első javaslatát amúgy is széles körben, régóta alkalmazzák a kertészek. Oltóviasszal és műanyagszalaggal zárják el az oltás, szemzés sebfelületét a levegőtől. De Walker úr nem a fertőzések meggátlására, inkább a seb lehűlésének csökkentésére, de leginkább a levegő oxigénjétől tarténő elzárásra javasolja a viaszt és a szalagot.

Antioxidáns szerekkel már mások is próbálkoztak. Például ha az oltóviaszba chinolint kevertek, nemcsak a fertőzés csökkent, hanem antioxidáns hatásánál fogva a juglonképződést is gátolta. A chinolin egy amúgy régóta ismert, mesterségesen előállított kétgyűrűs vegyület, gyógyszerként használatos, valamint növényvédőszerként, mivel herbicid és fungicid tulajdonságú.

Özkan és Gümüs török kutatók még tovább mentek a chinolin használatában, jó példaként hivatkozik rájuk Walker úr. Az elmetszett oltási, szemzési felületeket 1,5 %-os chinolin-oldatba mártották, kétszer is, ezzel gombaölő hatást értek el, és a juglonképződést visszafogták.

Minden esetben az a kívánatos, hogy a nyílt felületeken csökkenjen, vagy szűnjön meg a juglon jelenléte.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább