Ha a dió magvetéssel történő szaporítása mellett döntünk, először ki kell választani azt a diófát, amelynek magjait vetni kívánjuk. Jó növésű, egészséges, nagy fát válasszunk, amelynek utódai is valószínűleg egészségesek, betegség-ellenállók lesznek, és jól alkalmazkodnak a helyi körülményekhez. És természetesen diói olyanok legyenek, amelyek értékesek, hadd ne soroljam fel itt is az értékmérő kritériumokat.

Dióéréskor a kiszemelt fa diói közül a korábban érő, egészséges szemeket gyűjtsük össze. A kopáncsot gyorsan távolítsuk el a diókról. Csak néhány napig szárítsuk száraz, szellős helyen. Az árudiótól eltérően a szárítás hőmérséklete ne haladja meg a 28 C°-ot. A rövid szárítás után már ősszel a végleges helyükre vethetjük, vagy tavaszi magvetéshez elvermeljük, rétegezhetjük.

Ha alany céljára fogunk diót vetni, akkor mások az elvetendő dió megválasztásának szempontjai. Nem kell termesztési vagy étkezési szempontból értékes dió, persze, ha egészséges, az nem árt. Kemény héjú dió kell, nem rossz, talán még jobb az apró szemű, és ne legyen nyitott varrata, mert annak belét biztosan megeszik a gombák. A kemény héjú dió tökéletesen csírázik, amint azt Szentiványi professzor is, Turcanu professzor is tanítja.

Az alanynak szánt diószemek megszedésének két módszere van. A gondos és a nagyüzemi.

Ha inkább gondosak akarunk lenni mint termelékenyek, a teljes érésben, burok nélkül lehullott diószemeket szedjük össze. Korábbi diószedés és buroktalanítás nem ajánlott, mert a teljesen beérett diók jobban csíráznak. A kopáncstalan diókat rétegezésig tartsuk száraz, levegős, árnyékos helyen. Az így tárolt diók 90-95 %-ban csírázni fognak. Ha egy évvel eltolódik a rétegezésük, csíráztatásuk, akkor is 60-65 %-ban, két év múlva pedig 25-30 %-ban.

A nagyüzemi módszer egyszerűbb. A faiskolások a frissen szedett, akár burkos diót szárítás nélkül egyből elvetik. Mintegy a természetet másolják. A koraőszi száraz talajban a dió kiszárad annyira, hogy tavaszig elálljon. A későbbi őszi esők már nem ártanak neki, tavasszal jól csírázik. Ez az elmélet. A gyakorlat pedig az esős ősz lehet, amikor nincs diószáradás a talajban, és az eredmény a tavaszi gyenge csírázási arány. De ha sikerül, rengeteg munka, költség takarítható meg.

A diószemeknek csírázás előtt mindenképpen át kell esniük egy hidegperióduson, hogy a magban lévő embrió csírázni kezdjen.

Január első felében ajánlják a diót elvermelni, 60-80 napra, vetésig. Ha kevés diónk van, ládában, ha sok, gödörben vermelünk. Vermeléskor a diót nem teljesen száraz, kicsit nyirkos homokba kell rétegezni 5-7 cm mélyen, egymástól 1-2 cm-re, olyan helyen, ahol télen nincs meleg, de a nagy fagyoktól is védve van. Azt ajánlják, varrattal felfelé feküdjön a dió.

A diószemeket úgy helyezzük egymás mellé, hogy ne érjenek egymáshoz, nehogy egy gombafertőzés gyorsan terjedjen el benne, és jó hatású, ha gombaölőszerrel belocsoljuk, vagy inkább előbb rétegezés előtt csávázzuk. Ugyanezen okból folyami homokot ajánlanak, nem homokos talajból származót. Ládában 15 cm-nél, gödörben 50-60 cm-nél ne legyen vastagabb a homokréteg. A homokréteg alján ne álljon meg a víz, gondoskodjunk elvezetéséről. Ne engedjük a homokot a tél folyamán kiszáradni, ügyeljünk rá, hogy nyirkos maradjon. Ne fagyjon meg, de ne is legyen melegebb +5 C°-nál. A diós homokrétegre is terítsünk homokot, a gödörben még földet is.

Aztán tavasszal kiültetjük a csírázásnak induló diókat. Akkor, amikor a gyököcske már megjelent.

A mi viszonyainknak a fenti leírás szerinti előkészítés és téli tárolás felel meg. Más éghajlatú vidékek szakemberei kissé máshogy fogalmaznak. Most ezekből néhány:

• Angol szakemberek szerint legjobb a vetésre szánt diókat rögtön szüret után egyedenként egy-egy mély termesztőedénybe helyezni, hűvös helyen tartani, ahol a kártevőktől (egerek, madarak, mókusok) védett. A dió a tél végén vagy tavasszal csírázik. Angliában a nyár elején ültetik ki a magoncokat végleges helyükre, és gondoskodnak az első két télre a kis magoncok hideg elleni védelméről.

  De ha csak tavasszal akarjuk a diót elvetni, - mondják az angolok, - akkor a leszüretelt diószemeket a tél folyamán tartsuk hűvös, nedves helyen. Erre a célra hűtőtárolót ajánlanak, tehát nem sokkal fagypont fölött, magas relatív páratartalomban tároljuk. Ez esetben koratavasszal vetjük el, ezzel az eljárással a diónak módja van elviselni egy hideg periódust, amit csírázás előtt igényel is.

• A kanadaiak szerint a dió csíráztatása nem ütközik különös nehézségbe. Mihelyt ősszel megérett a dió, vagy homokba rétegezzük, vagy enyhén nedves tőzegbe, és tavaszig tartsuk 2-4 C°-on. Tavasszal 20 cm-es tőtávolsággal ültessük ki, 7-8 cm mélyen.
• Egy argentin szakember szerint a vetésre szánt diót szüret után csak egy napig szárítsuk, utána rögtön rétegezni kell. Kisebb mennyiségben a rétegezés faládában megoldható, nagyobb mennyiségben gödörben ajánlja, jó vízgazdálkodású talajban, 10 cm mélységben. Fontos, hogy a víz ne álljon meg a rétegezett dión, hogy elkerüljük a penészesedést. A diót varrattal függőlegesen helyezzük el. Ha kissé megöntözzük, ügyeljünk arra, hogy csak kissé legyen nyirkos a föld, nehogy még ősszel csírázásnak induljon a dió.
• Gamalier Lemus chilei szakértő vagy olyan üvegházban ajánlja rétegezni a diót, amelyik télen nyitott, ez esetben egy 1 m széles üvegházi asztalon két réteg dió is elhelyezhető, 20, illetve 40 cm-es mélységben, vagy pedig azt ajánlja, hogy tartsuk a diót télen konténerben, magas páratartalmú hűtőházban, 2-6 C°-on. A nyirkosság, a magas páratartalom mindkét esetben fontos. Ha a homokba rétegezett diót nyirkosítjuk, ajánlatos a locsolókannába kevés nátrium-hipokloridot is tenni, a nematódák elleni védelem céljára.
• Vahdati iráni szakértő négyféle módszert próbált ki egyszerre az ősszel begyűjtött diók vetés előtti kezelésére.
  • Először is, közvetlen szüret utáni vetés a csemetekertbe.
  • Szabadban, nedves homokban végzett teleltetés.
  • Ugyanez, de előtte egynapos hideg vizes áztatás.
  • Kéthetes vizes áztatás, közben ötnaponként vízcsere, végül szabadban, nedves homokban teleltetés.

  Az eredmény sorban 80, 85, 88 és 95 %-os kelés volt. A negyedik módszer egyben húsz nappal korábbi tavaszi csírázást is eredményezett, ezért a kéthetes előáztatásos módszerrel teleltetett diókból kelt csemeték voltak a legfejlettebbek az első év végén. A többi módszernek más előnyei vannak, de azokat Vahdati úr nem részletezte.

  Ha már ősszel végső helyükre vetjük a diókat, két-három szemet helyezzünk egy gödörbe, és csak tavasszal fog csírázni. A csemeték közül két év elteltével válasszuk ki a megmaradót.

Most, hogy átnéztük a külföldi ajánlásokat, és a tél is elmúlt, következhet a tényleges magvetés. De hova, ha még nincs faiskolánk? Létesítünk tehát egy diófaiskolát, aminek a helykiválasztási szempontjai a következők.

Sík, szélvédett, öntözhető terület kell. Nem jók a völgyek, ahol ősszel, télen és tavasszal jobban lehűl a levegő, mint máshol. Ugyanakkor mélyrétegű, tápanyaggal jól ellátott talaja legyen, inkább agyagos, mint homokos. Jó vízgazdálkodású, szellőzött talaj kell. Hát, még ha 1,5 méter mélyen már talajvizet is találunk, de ez így nem szokott összejönni. A túl nehéz talajok, a szikes talajok nem jók, és az árnyékos területek se.

Ha a területet már kiválasztottuk, a talaj előkészítése már nem jelent gondot. Ugyanúgy történik, mint minden más, igényes növénykultúra esetében. Bőséges szervestrágyázással, nagyadagú foszfor- és káliumtrágyával indítunk, a faiskolai művelést megelőző nyár végén. 30-40 cm mélyre forgatjuk be a szerves- és műtrágyát.

Tavasszal, amikor a diócsíra kitör a héjból, ültessük gyommentes talajba húzott sekély barázdába, 6-10 cm mélyre. Jelöljük ki a leendő sorok helyét, és ekével, vagy más, alkalmas művelőeszközzel húzzuk ki a barázdát. A sorok között hagyjunk az évközi művelés céljára a művelőeszköztől - pl. rotációs kapa - függő szélességű sorközöket. A tőtávolság 5-15 cm lehet.

A dió keléséig hosszabb idő is eltelik, a gyomokat addig is irtani kell. Ezért a sorokat meg kell jelölni, pl. sorjelző növény vetésével, ami retek is lehet.

Ha egy 10x10 méteres területre 20 kg diót vetünk, az jó esetben 700-1000 alanycsemetét eredményez, ha a csemeték az első évben megfelelően fejlődnek.

A vetést kézzel is végezhetjük, vagy pl. burgonyavető géppel. Ha kézzel vetünk, jobb, ha a diókat varrattal függőlegesen fektetjük a talajba, úgy, hogy csúcsuk és alapi nyílásuk oldalt legyen. Ilyen helyzetben a legkisebb a csíra és a gyököcske fölösleges tekeredése. Így tanítják Kínában is, egy tankönyv ábráját vettem kölcsön, illusztrációképpen. A hozzá tartozó szöveg szerint a gyökér és a hajtás a dió csúcsából indul. Az 1-es szám jelzi a helyes pozíciót, varrattal függőlegesen. A 2-esnél a gyökér, a 3-asnál a hajtás görbül. A 4-es vízszintes varrattal lett a földbe helyezve, fejlődése elmarad az 1-estől.

De ha a helyes pozíciót nem mindig találjuk el, az se baj, a gyakorlatban kevés a tekeredett gyökerű csemete.

A vetés ideje április vége, május eleje. Az eddig nem csírázó szemek jó minőségű alanynak már nem jönnek számításba.

Vetés után, keléskor fordítsunk állandó figyelmet a madarak elzavarására, mert a diószemek kiszedésével, vagy akár a hajtáscsúcs lecsípésével maradandó kárt tudnak okozni. Ez utóbbi esetben kéttörzsű csemetét kapunk, ami oltás céljára alkalmatlan.

Vannak olyan diócsemete nevelők is, akik a vermelés, rétegezés munkáját megspórolandó már ősszel faiskolai helyükre vetik a diószemeket. Így is lehet, helybe vetve, de ha ez a módszer alacsonyabb csírázási százalékot eredményez, a csemetekert területének kihasználtsága romlik. Előnye viszont a helybevetésnek, hogy nem csírázás közben kell a növénnyel dolgozni, mert akkor megnő a sérülés miatti pusztulás.

Házilagos diókeltetés május közepén Szerbiában:

Világszerte igen sokszor más Juglans-fajú diókat csíráztatnak a közönséges dió alanyaként. Homokban rétegezett, kicsírázott észak-kaliforniai feketedió mint leendő közönséges dió alany:

A mi diónk, a Juglans regia az északi féltekéről származik, tenyészideje áprilistól októberig tart. Diói tavasszal csíráznak, termését ősszel érleli. A fának is, termésének is szüksége van a téli mélynyugalomra, mielőtt felébredne, újból aktívvá válna.

A déli féltekén, Chilében, Argentinában, Tazmániában az évszakok változása ezzel ellentétes, szeptemberben hajt ki a diófa, és márciusban szüretelnek.

Hogy hogy jön ez az általános iskolából ismert földrajzi kérdés a szaporítás témakörébe, a magvetés és a csemeték ápolása közé? - kérdezi teljes joggal tisztelt Kollégám.

Hát, úgy, hogy a déli féltekén is zömmel az északi félteke diófajtáit használják.

Az argentin diótermesztés is jelentős volt, amíg az argentin jegybank hibás pénzpolitikája, a túl erős peso miatt hazai pályán nem szenvedett kiütéses vereséget a kaliforniai diótól, mert relatív olcsósága miatt mindenki azt vette, a hazait meg senki. Az argentin diótermesztés máig nem állt fel, annyira kiütötték.

A chilei diótermesztés viszont az erőteljes felfutás állapotában van, érdemes figyelni rá.

Tisztelt Kollégám, engem mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy hogyan hidalható át a téli mélynyugalmi idény, hogyan szaporíthatók az ellenkező félteke diófajtái. Most egy argentin tanácsadó leírta. Egyszerűen, hidegnek kell kitenni a szaporítóanyagot.

Most a vegetatív szaporítóanyagot nem említem, de a diók esetében a következő megoldásokat alkalmazzák, hogy szüret után már hamarosan csírázzanak.

Most már, 2001-ben, hogy pártunk és kormányunk bölcs vezetői elintézték, hogy chilei cseresznyét kapjunk, talán kapunk chilei diót is, - már bemutatták egy szakmai tanácskozáson, - amit itthon is szaporíthatunk. Ezért kell tudnunk, hogyan csíráztassuk.

Az első módszer az, hogy a csíráztatandó diókat 8-10 napra hűtőházba tesszük, 2-4 C°-on, nedves zsákban, magas relatív páratartalom mellett.

Vagy hideg vízbe tesszük a diót, egy hétre. Hálós anyagú zsákban, például ritka szövésű műanyag zsákban eresztjük a víz alá. Fontos, hogy a víz állandóan cserélődjön, ezért vagy folyóvízbe kell helyezni, vagy sűrűn cserélni kell a vizet. Gamalier Lemus szerint a magvetésre szánt diószemek hidegigényét 2-3 napos hideg folyóvizes áztatás is kielégíti.

Ezután elvetve 25-30 nap múlva várható a csírázás.

A két módszer kiegészíthető gibberellines kezeléssel, 10 mg/l töménységben. Ebben az oldatban egy napot töltsön a dió. A gibberellines kezelés egyöntetű kelést, egyöntetű csemeteállományt eredményez.

A télre rétegezett diószemeket akkor vetjük a faiskolába, amikor csírázni kezdenek, amikor gyököcskéjük megjelenik. Nagyon ügyeljünk, hogy munka közben a gyökérkezdemény ne sérüljön meg.

A diótermés csúcsi részén elhelyezkedő "dió-embrió" indul csírázáskor fejlődésnek, alsó feléből a gyökér, felsőből a hajtás indul meg. A dióbél többi, túlnyomó része pedig a csírázáshoz, a kezdeti fejlődéshez szükséges tápanyagot adja.

A csemetenevelés első évében a csemeték sortávolságát olyan sűrűre állítsuk be, hogy könnyen kapálható legyen. A sortávolság kerti művelőeszközünk méretétől is függ.

A tőtávolság 5-15 cm körül is lehet, de jobb a 15-20 cm, hogy a csemetéket egyenként tudjuk megfigyelni, gondozni, oltani, kötözni. Vagyis kényelmesebb legyen a munka. Olyan megoldás is létezik diófaiskolások körében, hogy a sűrűn kelt diócsemetéket kelés után ültetik széjjelebb. Mint a paradicsompalántákat. Mondani se kell, a dió erre érzékenyebb, mint a paradicsom, ezért fokozottan óvni kell gyökerét a mechanikai sérüléstől, kiszáradástól. A csemete gyökerét vízzel mossák le. Ilyenkor nem árt növényvédőszerrel fertőtleníteni se.

Van, aki azt állítja, - név szerint Bukin, - hogy a karógyökér túlfejlődése ellen, a dús oldalgyökérzet kifejlesztése céljából a főgyökeret korán, a magonc-csemete 2-3 leveles fejlettségi korában el kell vágni. Ehhez nem emeli ki a nemrég kikelt csemetét, hanem a helyszínen, a sorban végzi el ezt a műveletet, 20 cm mélységben. Utána gondosan visszatölti, elegyengeti a földet. De ezzel a munkával, a főgyökér megkurtításával a csemetenevelők általában megvárják az első év végét.

Vetés után gondoskodni kell a gyakori öntözésről, hogy a talaj mindig nyirkos legyen. Ez azért fontos, mert a kelő diónövény a megszikkadt talajon leállítja növekedését. Az öntözést addig kell folytatni, amíg a csemeték sora ki nem alakul, utána ritkítani lehet az öntözéseket. Természetesen gondos talajművelés és a nitrogén-fejtrágyázás is nagyon fontos.

A csemetéket az első évben ápoljuk gondosan, kapáljuk rendszeresen, a kapálás nemcsak a gyomokat irtja, hanem a kedvező talajállapotot is fenntartja. Vegyszeres gyomirtásra a csemetenevelés során még csak gondolni se szabad. A talajt tartsuk állandóan nyirkosan, mert a diócsemete vízigényes.

Az első éves diócsemetéket jó hatású gyakran, kis adagú nitrogén-műtrágyázásban részesíteni attól kezdve, hogy első levelüket kifejlesztették. Olyan szakvéleményt is olvasni, hogy hetente. Persze, a nitrogén-műtrágyázás öntözéssel együtt hatásos.

Öntözött diócsemeték:

Az öntözés technikája többféle lehet. Csévélődobos öntözés:

Mikroszórófejes öntözés:

Amikor a csemeték növekedése eléri a 15-20 cm-t, június elején, 8-10 cm magasságban földet kell a tövükhöz húzni ("fel kell csirkézni"). Később ez a töltés tovább magasítható.

A gomba- és baktériumfertőzés megelőzése érdekében igen fontos a csemeték rendszeres permetezése, réztartalmú növényvédőszerrel. Attól kezdve kell permetezni, amikor a leveleken az első világos foltok megjelennek, kéthetente. És figyeljünk a rovarkártevőkre is.

Ha fokozott törzsvastagodást kívánunk elérni, hogy az első év végén minél több alanyunk legyen oltásra alkalmas méretű, július elején a csemete hajtáscsúcsát visszacsíphetjük, hogy energiáit a törzs vastagítására fordíthassa, a növekedés rovására.

Érden a jól gondozott alany-csemeték az első életévük végére elérik az oltáshoz szükséges fejlettséget, és télen oltásra kerülnek. A kevésbé fejlettek pedig a második év után. A jól fejlett alany 25-30 cm talaj fölötti növekedésű, és gyökérnyakban 10-16 mm vastag.

Az első év végén a csemetéket főgyökerük elvágásával emeljük ki. Előbb osztályozzuk, és a megfelelő vastagságúakat huszonötösével kötegelve hűtőházba helyezzük, ahol állandó minimális plusz fokokon, legfeljebb 5 C°-on magas páratartalom mellett tartjuk oltásig. Gyökerükre homokot rétegezünk. Vagy csak kitesszük a szabadba, homokba.

Az oltásra nem kerülő, gyengébb, a gyökérnyakban 10 mm-t el nem érő alanyokat oltás előtt még egy évig tovább kell nevelni. Ha fejlettségük az első év után egyöntetűen gyenge, akkor is ki kell emelni, át kell ültetni őket. Azért, hogy a gyorsabban növekvő főgyökér elvágásra kerüljön, a második év végén ez már nagyobb terhet jelentene a diócsemetének. Mint Turcanu professzortól is tudjuk, az átültetett csemeték a második évben gyorsabb növekedést produkálnak, mint a helyben maradtak. Ez vonatkozik az oldalirányú gyökerekre is.

Az is előfordul, hogy optimális körülmények között nevelt első éves alanyok túlnövik az oltás szempontjából a gyökérnyakban felső mérethatárnak számító 16 mm-t. Ezekhez már nem lehet megfelelő vastagságú oltóvesszőt keresni.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább