Vissza
Tartalomhoz

A diófa hőigénye

Erre télen-nyáron figyelni kell.

A diófa a hideget és a meleget egyaránt igényli, bizonyos határok között, de legtöbbször melegigényesként jellemzik.

A diófa a mediterrán klímához alkalmazkodott a legjobban, bár fája tűri a fagyot, virágzáskor - áprilisban - már károsak számára a fagyok. Ha megkapja az igényelt, jelentős vízmennyiségét - akár csak az altalajból is, - a száraz, forró nyarat jól elviseli.

A diófa jó fejlődéséhez a tenyészidőszakban 2000 C° éves hőösszeg szükséges. Román kutatók szerint ott fordul elő diófa, ahol az éves átlaghőmérséklet 8-10 C°, a legmelegebb hónap átlaga legalább 20 C°, és a téli legalacsonyabb hőmérsékletű hónap -16-20 C°, és ritkán megy a hőmérséklet -20 C° alá. A fagymentes napok száma 200-220, ebből a vegetációs időszakban 150-170-et használ ki a diófa.

Vagyis a diófa hőigényét a szőlő hőigényéhez hasonlíthatjuk. Természetes előfordulásuk is, termesztési körzeteik is azonosak.

Az erős téli hidegek a típustól, fajtától függő mértékben károsítják a diófákat. A károsodás olyan mértékű is lehet, hogy a fák belepusztulnak. Hogy az ellenálló típusok a téli fagyot milyen jól képesek viselni, arra az iráni hegyvidéki diófák adják a legjobb példát, ahol rendszeresek a téli -20-40 C°-ok. Az ellenkező végletet Kalifornia diófái mutatják, igen gyenge téltűrésükkel.

Mint említettem, a diótermelés északi határát a virágzáskori fagyok vonják meg. Szaporodásához az enyhe klíma kedvező. Igazán szép nagy fák is enyhe klíma alatt fejlődnek. Vagyis ahhoz, hogy a diófa erős és nagy legyen, a megfelelő klíma is kívánalom.

Az északi határ meghúzásához még egy tényező ajánlkozik. A nyár rövidsége. Ha nincs ideje a diófának hajtását beérlelni, hajtása ősszel elfagy, nem lesz kihajtható csúcsrügy, nem lesz virág. (Ami aztán virágzáskor elfagyhat.)

A mi éghajlatunkon a vesszőérés általában sikeres, de van példa az ellenkezőjére is. A hajtás szöveteinek fásodásához a vesszőérés időszakában a nyári hónapokban általában 20 C°-nál nem hűvösebb éjszakák szükségesek. Nálunk a hiányos vesszőérés nem tragikus, csak a kevesebb érett csúcsrügy csökkenti a következő évi termés lehetőségét.

Nálunk is előfordulhat, de a világ más részein is, hogy az őszi korai fagyok is károsíthatják a diófát. A nem beéredett vesszők vége visszafagy, ezzel a jövő évi termés alapját adó csúcsrügyek száma csökken, és ezáltal csökken a termés.

Hazánkban a diófa számára szükséges évi hőmennyiség, a tenyészidőszak szokásos hőmérséklete általában elégséges a fák jó növekedéséhez és terméshozásához. Egyes hűvösebb évjáratban előfordulhat a termés minőségének romlása, ha a június és a július hűvös. Erre a hűvös időjárásra reagál a dió úgy, hogy a dióhéj papírhéjúan vékonnyá és hiányossá válik. Ezt mondják népnyelven cinegés diónak. A cinegés dió kifejezés azt jelenti, hogy olyan vékony a héja, hogy még a cinege is át tudja lukasztani, amit meg is tesz, a dióbél érésekor.

A kedvezőtlen, hűvös évjárat miatti teljesítménycsökkenés együtt jár egyéb tulajdonságok (hajtásnövekedés, gyümölcsméret, stb.) romlásával is. Megállapítható, hogy mivel éghajlatunk a diótermesztés északi határához van közel, a Magyarországon jellemzően hűvös vidékek nem kedvezőek a diótermesztés számára. Az északias fekvésű területek kifejezetten alkalmatlanok, ugyanígy a hideg völgyek is. Enyhébb lejtésű domboldalak, lankák esetében a déli és a nyugati fekvés az előnyös. Az északi lejtőket úgy lehet jellemezni, hogy ahány fokos a lejtő, annyiszor száz kilométerrel van északabbra a termőhely. És ellenkező irányban így lehet jellemezni a déli lejtőket is.

Jelentősebb károsodás érheti diófáinkat a kései tavaszi fagyok következtében. Különösen az enyhébb télvégi napokon vagy koratavasszal bekövetkező időleges, korai felmelegedés veszélyes, mert a rügyek kipattanását okozza, és a rügyek fagyérzékenysége a fakadási állapot előrehaladásával rohamosan növekszik. A rügyek, a fiatal hajtások a hidegtől már +1,1 C°-on károsodnak. A kibomlott rügy -1 C°-on teljes fagykárt szenvedhet. Ezért a diótermelésre a fagyzugok és a kései fagytól gyakran érintett területek nem megfelelőek. Ezen a gondon csökkentett a hazai fajták kinemesítése, amelyek késői fakadása csökkenti a károsodás veszélyét, de így is vannak szinte 100 %-os terméskárt eredményező évek.

Kanadai diótermesztők figyeltek fel rá először, de nálunk is előfordul, hogy a télvégi-koratavaszi fagykár súlyos esetben a fás részek repedését is eredményezheti, például a fiatal fák törzsén. Ez úgy következik be, hogy hideg, havas napokon, amikor erősen süt a nap, és fénye a hóról a fiatal diófák törzsére verődik vissza, a még nem túl vastag kéreg a talajfelszín fölött hosszában megreped, és alatta a fás rész részben elhal. Ezt a károsodást egyébként a diófa törzse egy szezon alatt beforrja.

A tavaszi fagy nemcsak a rügyeket, a fiatal hajtásokat és a virágokat, hanem később a terméskezdeményeket is károsítja, a diófa tehát időben nem tud kinőni a fagy alól, bár térben már inkább. Gyakran tapasztalni, hogy nagy diófák alsó felén a fagyos levegő elhelyezkedéséig nincs termés, csak afölött.

Arról is keveset hallani, - inkább csak a mediterrán és annál melegebb éghajlatú diótermő vidékeken érdekes, - hogy a diófának felső hőhatára is van. 38 C°-ra teszik azt a hőmérsékletet, amelyen felül a diólomb már napégést szenved. (Nem beszélve a szárazságról és a forró szelekről, amelyek önmagukban is károsítják a diófát.) Júniusi-júliusi igen magas hőmérsékleten a dió bele nem fejlődik ki, a dió üres marad, jobb esetben az üres dióbél-hártyát találjuk a dióhéjban. Aszott marad a dióbél.

Súlyos napégés esetén a fa törzsén is keletkezhetnek elhalt részek.

Kaliforniában egyes esetekben öntözéssel védekeznek a napégés ellen.

A diófa télen

Kép helye Mottó:
"Ti is, öreg diófáim, aludjatok szépen."
(Móra Ferenc: Öreg diófák alatt)

Mottó:
„S'il tonne en février, tu n'auras pas de noix au noyer.”
(Ha februárban dörög, nem lesz dió a diófádon.)
(Francia közmondás)

Keveset beszélnek róla, de a diófa téli mélynyugalmi ideje alatt hideget igényel, fajtától függően 400-1600 órán (15-65 napon) át. Ez azt jelenti, hogy a - fajtától függően hosszú idejű - mélynyugalmi időben a nappali hőmérsékleteknek 10, más szerző szerint 7 C° alatt kell lenni. Például az egyik legmelegebb éghajlatú diótermő vidéken, Kaliforniában a téli hónapok nappali hőmérséklete 10 C° alatt van. Ez a nyugalmi igény magyarázza, hogy melegebb, trópusi, vagy trópusira hajló éghajlat alatt miért nem él meg a diófa. Például konkrétan a Franquette fajtára mondják, hogy telenként 1500 órás mélynyugalmi ideje van, 7 C° alatt. Nézzük meg ezt a görög diófát a Peloponnézoszon, Kefalinosz falu fölött, a hegyoldalban. Téli mélynyugalmát alussza, amikor körötte a többi mediterrán növény vígan vegetál. Nincs hideg, csak annyi, amennyi a diófának télen kell.

Kép helye

Nálunk hosszú a téli nyugalmi ideje a diófának. Ez a hosszú nyugalmi idő a kárpáti rassz tulajdonsága, ezzel biztosítja a kései virágzást, a Kárpát-medencén kívüli területeken is a fagyveszély elkerülését.

Kép helye

A diófajták felsorolása során ahol volt rá adatom, jelzem az adott fajta minimális téli mélynyugalmi idejét.

Kép helye

Kép helye Hazai viszonyaink között télen, a fagymentes napokon él, dolgozik a diófa. Gyökere vizet vesz fel, szövetei duzzadnak. Téli, koratavaszi metszéskor nagy mennyiségű folyadékot veszíthet a sebeken keresztül, amelyek ilyenkor sebkezelő anyagokkal le se zárhatók.

A diófa téli nedvedzése enyhébb telű vidékeken, például Franciaországban lényegesebb kérdés. Ha a tél folyamán hosszabb fagymentes időszakok vannak, kérdés, a nedvtermelés milyen hatással van a diófára. Ezért a francia kutatók gyakori témája ennek vizsgálata. Például létrehozták a jobboldali képen látható fagyképző hüvelyt, amelybe a diófa törzse, ágai, vesszői a termőhelyen belehelyezhetők. A fagy mértéke, ideje szabályozható. Nemcsak a téli fagytűrést, hanem az őszi felkészülést is értékelni tudják, a tavaszi fakadást, valamint a virágzáskori fagyot is.

Kép helye

Kép helye (Szentiványi Pétertől tudom, ilyen szerkezetet Érden is építettek, hazai fagytűrési vizsgálatok is folytak.)

Többéves vizsgálatok se hoztak még végeredményt, de hasznos részeredmények már vannak. Például a francia viszonyok között rendkívül aszályos, forró nyarú 2003-as évben a koraőszi fagy még a diófák kérgén is okozott elhalást, mert a fák lombjaikat korán elhullatták, a rendelkezésükre álló kevés tápanyaggal nem tudtak felkészülni a hidegre.

Fagyos időben nem nedvedzik a diófa. Enyhe plusz-fokoknál már igen. Mivel a vesszőkben és a gyökereknél nem azonos a hőmérséklet, a nedvezéshez az kell, hogy a vesszők körül a levegő és a gyökerek körül a föld egyaránt fagypont fölött legyen. Nem elég, ha csak egyik helyen magasabb a 0-nál.

A gyökerek vizet és oldott ásványi sókat vesznek fel, a vessző metszésfelületén mégsem víz, hanem cukoroldat csurran ki. A vessző szövetei alakítják ilyenkor különböző mono- és diszaharidokká a tárolt keményítőt. (A cukrok és a keményítő oda-vissza alakulása a hőmérséklettől függő állandó egyensúlyban van.) Nem a gyökerek nyomása nyomja ki a metszésfelületen a levet, hanem a fás részek szöveteinek aktív élettevékenysége, ozmózisos nyomása.

Ősszel a cukrok a fás szövetekben részben keményítővé alakulnak, keményítőként tározódnak. A cukor-formában maradt szénhidrát vízben oldva fagyálló folyadékot alkot, ami lehetővé teszi akár -30 C°-os hidegek elviselését is. A fagyálló cukorfolyadék nélkül a fagy szétfeszítené a sejtfalakat, szétroncsolná az élő sejteket.

Kép helye

A keményítő-koncentráció növekedése a tél közepéig tart a diófában. A tél közepétől pedig a léghőmérséklet plusz-fokaitól függően alakul cukrokká a keményítő, csökken a tartalék-tápanyag. A keményítő cukorrá bomlása már közvetlenül a fagypont fölött megkezdődik, nem kell hozzá magasabb hőmérséklet. Például 1 C°-on 6,5 %-os cukorkoncentrációt mértek a vizsgálat során.

Kép helye

Kép helye A diófa tehát aktív a téli napok nagy részében is. És metszés esetén a télvégi cukoroldat-veszteség tényleges tápanyag-veszteséggel jár. De mivel a fás szövetekben a cukor-keményítő átalakulás egyensúlyt mutat, kellő erőállapotú fánál a veszteség nem veszélyes.

De ennél lényegesen bonyolultabb a kérdés. A keményítő-koncentráció a hőmérséklet csökkenésével csökken. (Gondolom, a fagytűrés érdekében ilyenkor nagyobb része alakul fagyálló cukoroldattá.) A fás részek ozmózisos nyomása, a nedvedzés erőssége pedig általában a tél vége felé növekszik. A vizsgált francia vidéken, francia diónál (Franquette) január végén a legnagyobb. De január vége után csökken. És nem esik egybe a nagyobb ozmózisos nyomás a nagyobb cukorkoncentrációval.

Másik tapasztalata ennek a kutatásnak, hogy a cukroknak nemcsak a diófa fagytűrésében van szerepe, hanem az ozmózisos nyomás szabályozásában is, a gyökerek vízfelvételének serkentésében. Télen ugyanis a diófában megfordul a tavasztól őszig szokásos ozmózisos nyomás, és nem a gyökerek pozitív ozmózisos nyomása eredményezi a vizek felpumpálását, hanem a fás részek, a vesszők szöveteinek téli életműködése, a gyökerek felé irányuló szívóhatása, negatív ozmózisos nyomása.

Így alátámasztható az a gyakorlati megfigyelés is, hogy a nyár végén vagy ősszel lombjukat vesztő diófák a rákövetkező télen miért gyengébbek fagytűrést, nedvedzést, tavaszi kihajtást illetően egyaránt.

Szóval, van még mit vizsgálni, van még min gondolkozni.

Kép helye

Csak kitérőleg jegyzem meg, a diófa a téli nedvedzést tekintve kisebbségben van a fás növények között. A tölgyek, a bükkök, a nyírek, stb. máshogy viselkednek. A juharok hasonlítanak a nedvedzésben a dióra.

Kép helye

Külön figyelmet érdemelnek az időjárási szélsőségek. Nagy hidegben, bizony, megfagynak a diófa fás részei, törzse is. Védelmet addig kap a diófa törzse, amíg a hótakaró alatt van. Afölött fagy meg. A fiatalabb fák tövükről újrahajtanak, regenerálódnak, egy csomó erős sarjhajtást hoznak.

Kép helye

A téli fagykár a hideg éghajlatú országokban gyakori probléma. Oroszországban a szamarai körzetben azt ajánlják, újratelepítés helyett használjuk ki a diófa regenerációs képességét, és hagyjuk meg az összes sarjat. Ne válogassunk köztük, hanem terítsük szét, kötözzük le őket. Így 2-3 év múlva nagy diótermést várhatunk, nem úgy, mintha előlről kezdtük volna a csemetenevelést.

Kép helye

A rajzzal ábrázolt fagykárt -39 C°-os hideg okozta. Pronyin azt írta 1952-ben, hogy a voronyezsi körzetben -40 C°-ot is kibírtak a diófák. A mutatott szamarai módszer nem is olyan ritka. Dél-Szibériában, Oszennyiki városban G. P. Kazanyin kiskert-tulajdonos arról számolt be, hogy 14 éves diófája, az egyik leghidegtűrőbb, Ideál fajta, máig megőrizte földön fekvő formáját.

Fagykáros, lekötözött sarjú diófa Szaratovban, a fagykár utáni második évben. Látjuk, tele van terméssel.

Kép helye

Ha hideg telet várunk, előzetes védelmet is nyújthatunk a diócsemetéknek. Oroszországban, az orenburgi körzetben így védekezik a várható kemény tél ellen egy kiskerti diósgazda:

Kép helye

Még nyáron, amikor még hajlik a csemete törzse, lehajlítja, leköti. A balra levőket a jobboldaliak tövéhez, és viszont. Így a várható hó alatt életben marad a legkritikusabb időszakban a diócsemete. Ha száraz hideg jön előbb, az így lehajlított csemeték lombbal, polietilén fóliával védhetők. De vigyázni kell, a takarás alatt ne melegedjen túl a csemete.

Kínaiak szerint is legjobb a téli fagykárt megelőzni a fiatal diócsemetéknél. Kössük össze a fiatal csemete vesszőit, hajlítsuk le a földre, és lapátoljunk rá földet.

Kép helye

Ha már nem hajtható le, ugyancsak kössük össze a vesszőket, és húzzunk a csemetére egy szemeteszsákot, amit megtöltünk földdel. Hú, de sok kézi munka kell ehhez! Csak kínai munkabérszint mellett éri meg. Tavasszal szedjük le a szemeteszsákot.

Kép helye

Persze, mindezt csak a hideg telű Hszincsiangban.

A hazai klímához jól alkalmazkodott, termesztésre engedélyezett fajták szigorúbb teleinket is károsodás nélkül elviselik (-25-28 C°-ig). Az ugyancsak a kárpáti fajtakörhöz tartozó, de a Kárpátoktól északra és keletre eső, tehát szigorúbb telű vidékeken kialakult diókból kinemesített fajták kanadai megfigyelések szerint károsodás nélkül viselik el a -37-39 C°-os téli hidegeket.

Kép helye

Nem így a kevésbé fagytűrő fajták, például a francia fajták, amelyek magyarországi meghonosítására váró teljes diófa-állománya fagyott ki egyszerre az 1920-as években, egy kemény télen. A francia, de főleg a kaliforniai fajtákról azt mondják, faállományuk, ágaik már -10 C° alatt károsodnak. A fák fagytűrő képességéhez hozzátartozik a megfelelő erőállapot. Tápanyaggal jól ellátott, vesszőit időben beérlelt diófa jobban bírja a téli nagy fagyot.

Kép helye

Most, hogy már tudjuk, hogy viselkedik a diófa télen, feltehetjük a kérdést, hogy a dió mint érett termés mit csinál ugyanakkor.

Kép helye Kép helye

Mit? Megszáradva a hidegben várakozik.

Mire? Arra, hogy kicsírázhasson.

Tehát, mi kell a dió csírázásához? Szárazság és hideg. Az, hogy csíráztatás előtt a dió-embrió megkapja azt a beszáradást és azt a hideget, amire szüksége van.

Nemcsak a közönséges diónál, hanem más diófajok soránál is megvizsgálták ezt a kérdést amerikai kutatók (hadd ne térjek ki rá). Nyomukban pedig a közönséges dióra vonatkoztatva Hatice Dumanoglu is. Arra a megállapításra jutott, hogy csírázás előtt az embrió szöveteinek 8-10 hetes, 2-4 C°-os hideg a legjobb, és a szövetek kiszáradása.

A szárítás, a vízelvonás nemcsak természetes úton történhet, hanem például tömény sóoldattal is.

És a legérdekesebb, ha a dió mikroszaporításához testi szöveteket használunk fel, a sejtszaporodás megindulásához ugyanezek a tényezők a legjobb hatásúak. Tehát nemcsak az embrió, hanem a szomatikus sejtek aktivizálódásához is meghatározott, természetes folyamatok szükségesek.

Fel
Tovább