Kínai diónak, sárkánydiónak is mondják, valamint koreai diónak is. Kínai neve hu tao qiu. Japán neve onigurumi, de külön is írják: oni gurumi. Találkozni az oni ogurumi névvel is. Korábbi tudományos nevei: J. cathayensis (és var. formosana), J. collapsa, J. draconis.
Mandzsúrián kívül is Kína további nagy területeinek lakója, a nagy kiterjedésű Hoang-ho medencében és keletebbre Észak-Koreában is otthon van. Oroszországban az Amur vidékén a habarovszki körzetben és a Távol-keleti tengerparton, Japánban pedig Hokkaidón és Honsun él természetes körülmények között. A mandzsúriai flóra tipikus képviselője, Mandzsúria elképzelhetetlen lenne nélküle.
Elterjedése Kínán belül:
Oroszországban is sokan foglalkoznak a mandzsúriai dióval, egyesek helytelenül "usszuri görög dió"-nak nevezik, mintha a közönséges dió változata lenne. Oroszországban gyakori, hogy a laikusok összetévesztik a közönséges dióval.
Amerikában a polgárháború idején kezdték telepíteni. Egzotikus kinézete miatt ma már díszfaként is ültetik Európában is, ahova 1820 körül hozták be. Európa hideg éghajlatú országaiban dísznövényként gyakori, úgy Oroszországban, Szentpétervár vidékén is, Dél-Szibériában is, mint Észtországban, Finnországban. Angliában is szaporítják. Itt díszfaként ültetve 10 méter magas növésre lehet számítani.
A mandzsúriai dió botanikai rajza:
A jobboldali ábra a Kína Flórája sorozatból való. Egy képen mutatja be a közönséges diót (1-7) és a mandzsúriai diót (8-12). Egyben a különbségeket is érzékelhetjük.
Faalakban vagy nagy bokor alakban nő. A mandzsúriai dió 25-30 m magasságot érhet el, a nagy fák törzsátmérője 60-75 cm, ritkán több, 1 m is lehet. 200-250 évig vagy tovább is elél.
Lombhullató és fenyővel vegyes erdők lakója, főleg patak- és folyóvölgyekben, nedves-nyirkos síkságokon, ritkábban hegyoldalakon, de 500-550 m magasságnál magasabban nem fordul elő. Gyökere a tartós vízborítást jól bírja, gyakran a folyók rendszeresen elöntött mellékein nő.
A diófélék közül a leginkább fagytűrő. Szibéria középső részén ültetett példányai -50 C°-ot is kibírtak.
Nagyon hasonlít a kőrisfához, megszólalásig azonos a mandzsúriai kőrissel. Eredeti élőhelyén, az Amur-vidéki Mandzsúriában fája 20 m magasra nő meg.
Növekedése gyors, törzse egyenes. Vázágai hegyesszögűek.
Kérge fiatalon sima, szürke, később barna hosszanti repedések keletkeznek rajta, még később sok apró, sekély, bézs-színű repedés borítja. A kéreg világos színét sok éven át megtartja. Az idős fák kérge sötétszürke, majdnem fekete, mély, durva barázdákkal.
A fa koronaszerkezete laza. Hajtásai simák, erősek, teltek, sárgásbarna színűek. A hajtások a nyár elején szőrösek, nyár végére lecsupaszulnak. Levélzete szárnyasan összetett, a hajtások felső részén összpontosul.
A levelek hatalmasak, bolyhosak, trópusi kinézetet kölcsönöznek a fának, 40-90 cm hosszúak, de 1,2 m hosszú is lehet egy-egy levél, szélessége pedig 40 cm. Az összetett levél 9-13, de akár 19 levélkéből áll. A levélkék alakja elliptikus, szélük aprón fűrészes, méretük 6–17 × 2–7.5 cm. Jellemző, hogy a levélkék alakja kissé aszimmetrikus.
A levelek megdörzsölve jellemző illatúak.
A levélnyelek elhelyezkedése:
A mandzsúriai diót sokan azonos fajnak tekintik a közönséges dióval. A levélkék száma azonban világosan jelzi, hogy önálló fajról van szó. Ez az első fajmeghatározó jelleg. A második pedig a levélkék fűrészessége. (A harmadik a csúcsrügy mérete, a negyedik a nővirág színe. De ne szaladjunk ennyire előre.)
Japánban pedig csak a botanikusok tesznek különbséget a japán dió és a mandzsúriai dió között. Hiába, a Juglans-diók igen közeli rokonok, testvérek.
Rügyei igen nagyok, színük szinte azonos a hajtás színével. A csúcsrügy különösen nagy. Hát még erős nagyításban:
A rügyek a faj éghajlati igényének megfelelő hideg termőhelyeken későn, május második felében vagy végén fakadnak, ilyenkor jellegzetes illatuk van.
A fiatal hajtás sárgászöld színű, a kifejlődött levelek világoszöldek, lombja ősszel aranysárgára színeződik.
Lombja nyáron:
Gyökérzete igen nagyra fejlődik, ez a tulajdonsága már csemetekorban is megmutatkozik. Csemetéjét nehéz átültetni, erős karógyökere miatt, amit el kell vágni. Mélységben később is erős karógyökeret növeszt, a felszínhez közeli gyökerei pedig igen kiterjedtek. A fa kivágása után bőségesen hoz sarjakat, ezekről újul.
Gyorsan nő. Fája értékes keményfa, szép textúrájú faanyag, vékony, világosszürke hánccsal, barna geszttel.
Épületfának, szobrok készítésére, bútorkészítésre és puskatusként használják. Olcsóbb, mint más diófaanyag.
Május végén-júniusban virágzik. Porzós barkái 10-40 cm-esek.
Nővirága pirosas.
A terméskezdemények, a növekvő apró diócskák egy ideig megőrzik pirosas színüket.
A többi Juglans fajhoz képest a legintenzívebben hoz termést a nővirágú fürtökben, jellemzően fürtös dió. Négyéves korában, de inkább hat-hétévesen kezd teremni. Húszéves korában néhányszor tíz kilót teremhet fánként, a nagy fák termése 80 kg is lehet.
A diófélék közül a legrövidebb vegetációs idő alatt érleli be termését. A dióérés még hideg éghajlaton is biztonságos.
Fürtös diótermése a természetfotósok kedvenc témája.
Őszi lombszineződése dekoratív.
Augusztus-október között, de leginkább szeptember-októberben érik. Termése 5-10 dióból álló termésfürtben terem.
A diók alakja hosszúkás-elliptikus, csúcsos, mérete kopáncsosan 3-7,5 x 3-5 cm. A dió zöld burka erős festékanyagot tartalmaz.
A dió héja vastag, durva, 6-8 bordával és bemélyedéssel. Héja keményebb, közönségesen, kalapáccsal nagyon nehezen törhető. A bél rendszerint teljesen kitölti a héjat, az oldalsó héjrekeszek a belet erősen fogják. A vastag héj miatt a dióbél súlya a száraz dió súlyának 20-30 %-át teszi csak ki, legtöbbször csak törmelékek nyerhetők ki.
A későn szüretelt, a dióra már rászáradt burkú diótermés jobban törhető, válogatható. Szellősen tárolva további három hónap elteltével érdemes a diótörést elkezdeni, amikor a dió belülről annyi vizet leadott, hogy a dióbél a héjtól elválik. Keményfa-tuskóba mélyítsünk a dió számára akkora lukat, amekkorába a dió belefér. Csúcsával felfelé helyezzük bele a diót, úgy üssünk rá. Ilyen módszerrel szinte sértetlenül szedhetjük ki a belet. Kínában így csinálják.
A dióbél olajtartalmát 56-59 %-ban adják meg, de ez az adat nyilván ugyanúgy változik, mint a közönséges dió esetében. A bél fehérjetartalma 20 %. Ásványi anyagai, A, B, C-vitamin tartalma is jelentősek.
Diótermése ízletes, alig marad el a közönséges dió ízétől. Hasonlít a vajdióéra, de lágyabb. Fogyasztják, nyersen is, ételekben, süteményekben is, legfőképp Koreában, ahol hagyományos élelmiszer.
Érdekes fogyasztási szokás (Japánban is), hogy a héjas diót egy serpenyőben megpirítják, és a pirított diót törik meg. Krémes, kókuszdió színű dióbele a pirítás alatt aranysárga csemegévé válik. Pékáruban, süteményekben fogyasztják.
Süteményekben a dió íze megkülönböztethetetlen a közönséges dió ízétől. Oroszország hideg vidékein, ahol közönséges dióhoz nehezebb hozzájutni, mandzsúriai dió beléből készítik a népszerű orosz diós ételeket, mint a harcsót, a szacivit, stb.
A dióbélből sajtolt olajat és a sajtolás maradékát is felhasználja az édesipar.
Zölddiójából a közönséges dióéhoz hasonló dióbefőtt készíthető.
(Egy recept a sok közül: A zölddiókat meghámozzák, 5-6-szor felforralják 10-15 percre, minden alkalommal kevesebb vízben. Főzés után néhányszor hideg vízben mossák, végül 5-6 órára vízben áztatják. Szirupban készre főzik, a főzés végén vaníliával ízesítik. Száz dióhoz egy kiló cukor, félliter víz, 2-3 csipet vanília kell. De használhatók a közönséges zölddiós receptek is.)
A diótermés héját felfűrészelve Kínában természetes ékszereket készítenek belőle.
Díszfaként is gyakran ültetik, mert szétterülő gömbkoronája, hatalmas levelei igen dekoratívak. Fagytűrése következtében északi városok díszfásítására is alkalmas. Ültethető magányosan, csoportosan, fasorban, - kertekben, parkokban. Egész évben dekorál, de különösen levélzete festői. Nyári megjelenése trópusi hatású.
Talajra meglehetősen igényes, és fényre is. Termékeny, jól művelt talajt szeret, ami kellően nedves, de amin a fölösleges víz nem áll meg. A szárazságra érzékeny.
Szélkárra nem érzékeny, nagy gyökérrendszere szilárdan tartja.
Jól bírja a városi környezetet, a füstöt, a gázokat.
A mandzsúriai diót gyógynövényként is számon tartják. Népi medicina. Termése, kérge, levele is gyógyhatású.
Leveleit gyógyászatra is, kozmetikai célra is hasznosítják. Júniusban gyűjtik be levélnyél nélkül, csak a levélkéket, majd napon vagy árnyékban szárítják, vékony rétegben, hogy zöld maradjon.
Virágpora a méhek értékes virágpor-forrása. A szúnyogokat a levélzet kipárolgása riasztja, mandzsúriai diófa alatt nem lehet szúnyogot találni. Szárított diólevele ruhásszekrényben tartva a molyokat tartja távol.
A mandzsúriai dió ugyanolyan jó juglontermelő, mint a mi diónk. Kínaiak a juglon-gyártás üzemi méretű módszerét vélik megtalálni a mandzsúriai dió kérgéből. A faanyagcélú erdő kitermelése során a kérget leválasztják a törzsről, felaprítják, és vákuumban forró gőzzel vonják ki belőle a juglont, amiből később gyógyszer, élelmiszer tartósító szer, növényvédőszer készülhet.
Ugyanakkor közvetlen környezetét kevésbé károsítja, mint más diófajok, mert juglonkibocsátása gyengébb.
A mandzsúriai dió mindenki kedvence. A vaddisznóké is, az egereké is.
Lombrágó kártevői közül az Araragi enthea-t emelik ki. A mandzsúriai dió, de a japán dió levelét is fogyasztja.
Magról jól szaporítható, diói két éven át is kielégítően megőrzik csíraképességüket. Mivel közeli rokona a közönséges diónak, annak alanyaként számításba jön, hidegtűrése és vízborítás-tűrése lehet az előnye.
Magról kelt és első éves csemete:
Mandzsúriai diócsemete üvegházban:
És ugyanaz a szabadban:
A következő két kép Svédországban ültetett mandzsúriai diófát mutat, tavasszal.
Mandzsúriai dió a hollandiai leideni arborétumban:
Ez a két kép pedig a finnországi Jyväskylä (ejtsd: Jüveszküle) arborétumából való:
További, lekicsinyített képek finnországi mandzsúriai diófákról, a dátumok feltüntetésével:
Mivel a mandzsúriai dió az északi vidékek diója, Oroszország azon vidékein, amelyek a közönséges dió számára már túl hidegek, nagyon ajánlják a telepítését, díszfaként is.
Vadon kelt mandzsúriai diók Oroszországban:
Érdekes példa a mandzsúriai dió díszfakénti használhatóságára a dél-szibériai Oszennyiki város Kirov utcája. Oszennyiki sivár bányászváros, ezért az 1970-es évek elején utcafásítási programot indítottak, a Kirov utca mandzsúriai diófákat kapott. A fasor megnőtt, ma is él, a fák egyenes, magas törzse fölött, 8-10 m magasságban lomb-boltozat borítja be az utat. Az úttestről az eget nem látni, csak a sötétzöld levelek hálózatát. A fasor hangulata, a lombozat rendkívüli aromája, a tiszta, egészséges levegő miatt a Kirov utca látványossággá vált, amiért önmagában is érdemes Oszennyikibe látogatni. Nyáron. A rendkívüli hangulathoz az is hozzájárult, hogy - nem ismerve a mandzsúriai diófa természetét - a csemetéket túl közel ültették egymáshoz, és mivel mind megmaradt, természetellenesen sűrű állományt alkotott. Hát, igen, szovjet módszer, de jól sült el.
A fa kivágása Oroszországban jelenleg tiltott, puskatust mégis készítenek belőle.
A mandzsúriai diónak van egy szahalini változata (Juglans manschurica var. sachaliensis), ami nemcsak Szahalinon, hanem Japánban is elterjedt. Néhány japán fénykép a szahalini változatról:
A többi Juglans-dióval egy sor hibridje létezik. Például a Juglans hopeiensis-t is a közönséges és a mandzsúriai dió természetes hibridjének mondják. Lehet, hogy úgy van.
A mandzsúriai diót a J. regia fajtanemesítései során keresztezésre használták, a termőképesség fokozására, mivel fürtös termésű. Másik remélt előnye a nagyfokú hidegtűrés, így a diótermesztés északi határát remélték kitolni. Például Oroszországban, Tulában E.B. Evanzseliszta hozott létre hibrideket a mandzsúriai dió és a közönséges dió között.
Kaliforniában a Pedro fajta őseként a mandzsúriai dió is szerepet kapott. Ennek azért van jelentősége számunkra, mert a legutóbb, 2001-ben elismert magyar nemesítésű fajták előállításába Szentiványi Péter bevonta a Pedro fajtát, azzal keresztezte korábban szelektált fajtáit, így ma már öt új diófajtában érzékelhető a nemesítés eredménye.