Egyéb nevei: cayure, cayuri, vad dió (nogal cimarrón), kreol dió (nogal criollo), erdei dió (nogal silvestre), hegyi dió (nogal de monte), hazai dió (nogal del país), meredély-dió (nogal salteńo), tukumáni dió (nogal tucumano). Mondták brazil diónak is (J. brasiliensis).

Argentina északnyugati tartományaiban és Bolívia déli részén, az Andokban él, erdőkben. Ritka koronájú, határozottan egyenes, hengeres törzsű, magasra növő fa.

Levele hosszúkás, fűrészes, és - figyeljük meg - egy levélen belül a levélkék egyszerre kerek és hegyes csúcsúak is.

Diója kicsi, igen kemény. Gyakorlatilag törhetetlen. Ha mégis sikerülne megtörni, a bél ehető.

Fáját kiváló, finom minőségű faanyagként tartják számon. Vörösbarna színű, csíkozott anyaga van, a szíjács színe eltér a geszt színétől. Kemény, nehéz fa. Sűrűsége 0,55-0,70 g/cm³, faanyagát mégis diffúz-porózusnak minősítik. Edény-nyalábai szabálytalanok, nem követnek sémát. Rostjai vastag falúak.

Faanyagát gitárkészítésreis keresik.

Tavaszi hajtása:

Nyári lombja diókkal:

Bár minden gond nélkül, könnyen termeszthető, termesztéséről nem tudok.

Ha hinni lehet az argentinoknak, - én hajlok rá, - az argentin dió rendkívül jól használható a közönséges dió alanyaként. Egy Chandler és egy Tulare fajtájú dió, argentin vad alanyon ("kreol dión"):

Még most is van, aki a J. neotropica-tól külön fajnak tartja. 1886-ban mindenesetre még külön fajként tartották nyilván, akkorról származik a New York-i botanikus kert alábbi lapja:

Mondják Dél-Kaliforniai feketediónak is. Változata a var. californica és a var. hindsii, (észak-kaliforniai feketedió), amit J. hindsii néven tárgyalok.

A két változat között alkati különbség van, a hindsii fája magasabb, a californica inkább bokor-jellegű. A hindsii diójának mérete nagyobb. A hindsii az elterjedés északabbi területein jellemző, a californica pedig délebbre.

A faj kaliforniai bennszülött. Mendocino megyétől a San Joaquin völgyön és a Sierra Nevada alacsonyabb dombjain át, Los Angeles medencéjén keresztül le San Diego megyéig fordul elő.

Legszebb eredeti állománya a kaliforniai San Jose dombokon van, és még 7 jelentősebb erdőfoltban van természetesen jelen. Hawaiin ültetett állománya van. Arizonai, újmexikói és mexikói állományai a valahai indián lakosság telepítő, terjesztő tevékenységének eredményei.

Kérge:

A mediterrán klímához alkalmazkodott, az enyhe, nedves teleket igényli, a forró, száraz nyarakat elviseli.

Az ilyen klímájú vidékeken völgyekben, patakmedrekben, vízfolyások mentén, dombok északi oldalán, alluviális teraszokon fordul elő.

Jó víztartó képességű talajt, például öntéstalajt igényel, elsősorban agyagot, ami legalább 1 m mély termőréteget biztosít.

Termőhelyén legfeljebb 1000 m magasságig fordul elő, de inkább a mélyfekvésű vidékek növénye.

Lombhullató fa, vagy néha bokor. Általában 5 m magasra nő, de 15 m-t is elérhet. Gömbkoronát nevel. Ritkás, szavanna jellegű erdőkben él, amelyeknek fő erdőalkotó fája, főleg tölgyfélékkel alkot elegyet, de monospecifikus is lehet.

Tavaszi hajtása:

A fa kinézete korától függően változik. Rendszerint több törzse van, emiatt nagy bokornak tekinthető, a törzsek jellemző „V” alakban állnak. Vannak egytörzsű, magasabb egyedei is. A fiatalon világos, később feketésbarna törzs erős illatú, később mélyen barázdált lesz. Mintegy 100 évig él.

Gyökérrendszere kiterjedt, gyakran erős főgyökere is van.

Levelei kellemes aromás illatot adnak, 4-7 cm-esek. Már január-februárban megjelennek levelei, és márciusban teljes lombozata ki van fejlődve. Szárazabb, melegebb fekvésben előbb, nedvesebb, hűvösebb fekvésben később lombosodik.

Levélnyelei a hajtáson:

Levele:

Egy levélke a levélzetből:

Virágai tavasszal, májusban nyílnak, a lombosodással egy időben. Karcsú, gyenge barkái a vesszőn lévő rügyekből nyílnak, füzérvirágzatot alkotó termős virágai pedig - egyesével vagy csomókban - a friss hajtásokon.

Nővirága piros bibéjű.

Terméskezdemények a nővirágokból:

A termés már a nyár kezdetére teljes nagyságig, 2,5-4 cm-re megnő, de csak október-novemberben hullik. A dió héja barázdált. Néhány gyümölcs egész télen a fán marad.

A diótermés zölden:

Lombja ősszel is dekoratív.

5-8 éves korában kezd teremni. A termésmennyiség nagyban függ az éves csapadékellátottságtól. Száraz évben gyakorlatilag nincs termés. Gyümölcse gömbölyű, kopáncsa éréskor nem nyílik ki.

Diója vastag héjú, ehető, ízletes, már az indiánok is fogyasztották. Termését főzik, süteménybe sütik. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, annyi nincs belőle.

A következő képen a kaliforniai dió és a közönséges dió héjának összehasonlítása látható. (A dióbél összehasonlítását kaliforniai mókusok már elvégezték.)

Dióbelének olaját művészi festékek hígítójának használják, szappan is készül belőle. Dióhéjából indián kockajátékot készítenek, kérgéből pedig kosarat.

Pollenje allergiát okozhat (mint ilyen, egyetlen a diófélék között), dióbele pedig élelmiszerallergiát.

Ha magról szaporítjuk, azonnal elültethető, mert nincs szüksége nyugalmi időszakra, általában 4 hét múlva kel ki. Természetes állományában hektáranként 2000 magonc is begyűjthető tavasszal. A faj fő terjesztője a nyugati szürke mókus, amely nagy távolságra is elviszi dióját.

Vegetatív úton is szaporítható, gyakran sarjad gyökeréről vagy a tövéről. A sarjak levághatók, átültethetők.

A faj újkori terjesztését 1850-ben kezdték meg, a mexikói határőrség kezdett nagyobb telepítésébe Los Angeles-től északra.

Legnagyobb ültetett állománya díszfaként lett telepítve. Védett státuszt élvez. Azokat az erdőket, ahol él, az urbanizáció és az erdők szabadidő-sportos használata veszélyezteti. A modern mezőgazdaság, valamint a túlzott állattartás, az erdők túllegeltetése ugyancsak ellehetetleníti. Erdeit ugyanis már több mint 200 éve állattartásra, legeltetésre hasznosítják.

Erősen propagálják útmenti telepítését, tájképi díszítő jelleggel. 10 éves korában 3,5-4 m magasságot érhet el.

Problémát okoz, hogy a Phytophtora gombákra kiemelkedően fogékony. Ezért Phytophtorával fertőzött területen nem szabad ültetni.

20-30 éves korában általános a törzs belső korhadása, amit a termeszek és a farontó lepkék hernyói idéznek elő. Egészségesnek tűnő példányai váratlanul pusztulnak el emiatt.

Gyakran használják más diófélék alanyaként. Kaliforniai dió alanyra oltott közönséges dió:

Keresztezésben más Juglans fajokkal nagy aktivitást mutat, van hibridje a fekete dióval és a közönséges dióval is.

Speciális, érdekes faanyagáról később részletesen szólok.

Dode írta le a fajt, tudományos nevét az ő munkája nyomán alkalmazzák. B. Hayata 1916-ban Juglans formosana-nak nevezte.

A kínai dió japán neve yamagurumi, ami japánul hegyi diót jelent.

Van, aki így képzeli el a kínai diót, de ez nem az, csak a karikatúrája.

A kínai dió nem azonos a mandzsúriai dióval, amit szintén hívtak J. cathayensis-nek.

Kína középső részének lakója, de Tajvanon is honos. Talajban nem válogat, a homokos ugyanolyan jó számára, mint az agyagos. Fontos viszont, hogy a talaj mélyrétegű és nedves legyen.

Fája erőteljes növekedésű, 20 m magasra nő. Levele is nagy, 80 cm hosszú is lehet.

A csúcsrügy bomlását Michael Pascoe fényképezte le.

Fiatal hajtását pedig Cu Yung Ho.

Fiatal hajtásainak és virágainak fagyérzékenysége azonos a közönséges dióéval. Májusban, júniusban virágzik, így a fagyokat nagy valószínűséggel elkerüli.

Nővirág-képződésének mértéke az előző nyár első felének időjárásától függ, a hajtásfejlődésre kedvező idő esetén több egészséges, nővirág-kezdeményt tartalmazó csúcsrügy alakul ki.

Porzós barkái nagyok, 20-30 cm-esek.

Pollenszeme:

Termő hajtása és érés előtt lévő fürtjei:

Egy 10 éves fa 45 kg diót képes teremni. A diótermés jellemzően fürtös, 6-8 db-os fürtökben viszonylag kisméretű diók teremnek. Diótermése jellemzően hegyes csúcsú.

Összehasonlítás: J. cathayensis, J. mandshurica és J. hindsii diói.

Diói bár vastag héjúak, könnyen törhetők, bele egészben nyerhető ki. Hátránya, hogy alacsony a bél aránya. A dióbél krémes, kókuszdió-színű.

Dióbele ehető, de kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak helyileg fogyasztják, nyersen, ételekben, édességekben. Gyakori szokás, hogy törés előtt héjában pörkölik. Pörkölve színe aranysárga. Sózva kellemes csemege.

A dióbélből étolaj préselhető, ami gyorsan avasodik.

Ugyanolyan juglontermelő, mint más Juglans-diók. A kínai diót díszfaként is ültetik. Példa rá egy kanadai felvétel:

Szaporítása, termesztési igényei szóról szóra azonosak a közönséges diónál leírtakkal. Egyedüli eltérés, hogy fiatal csemetéje jó néven veszi, ha az első télen, esetleg a másodikon is, fagyvédelmet kap.

Olyan vélemény is olvasható, hogy a kínai dió J. sinensis néven 1820-ban került Európába. Valamint, hogy nem önálló diófaj, hanem a közönséges dió és a mandzsúriai dió hibridje. Az első megállapítás igaz lehet, a másodikat erősen kétlem. Aki ilyet ír, az nem botanikus.

Fel

Tovább