Szent-Gály Kata: Emlékek földje
Sárgafényű holdas esten
hullócsillag szállt felettem,
hívott engem messzi múltba,
rátalálni régi útra,
megkeresni régi tájat,
ősi házat, babonásat.
Sárgafényű holdas esten
hullócsillag, hadd kérdezzem:
áll-e még a vén diófa
bekerített udvarunkban,
s annak kútja, zöld verettel,
amit apró két kezemmel
megingatni sose tudtam?
Megvan-e még messzi múltam:
lábam útja sár-homokban?
Megvan-e még csodapénzem,
kő alatti kétfillérem,
mit locsoltam hó-tejekkel,
s bűbájoztam Pósa-verssel?
Él-e még a cifra kályha,
"vaskisasszony"? hogy csodálta
két szemem, ha hűvös esten
lámpafénynél mese lebbent,
-- felparázslott, mint a szellem!
Mennyi emlék mozdul bennem!
Fűlt kemence, friss cipóval --
Nagyanyám a szakajtóval --
Tojás benne? vagy susinka?
Messziségből már ki tudja!
Dajkalány, ki csengő szánon
húzott, hittem: hét határon --
Smilu bácsi, ki a pultra
ültetett a szatócsboltban --
és a sósvíz-árus ember,
ő meg vállon vitt el egyszer
egészen a szomszéd házig --
templomtorony idelátszik --
De hol a sok magas mályva,
édesapám díszvirága?
Közöttük mily törpe voltam --
s a kertajtó, mit becsuktam --
-- nem is nyílt ki soha többet,
onnan már csak holtak jönnek,
onnan már csak holtak szállnak,
sárgafényű holdas esten
messzehívó csillag-árnyak.
