Dévai Nagy Kamilla: Fénykép az ágyam felett
Barackvirág pihés arcú
Magadó őzszemű
Székely pofacsontú
Arisztokrata-orrú
Szelíd őserdő-hajú
Kecses rózsaszirom-fülű
Finom ívelt szemöldökű
Puha harangvirág hangú
Édes kicsi Mamám, Te!
Nézlek a képen az ágyam fölött
– a vén diófa is meghalt tavalyelőtt... –
Sugárzó fiatalságod
Gyengédséged
Szereteted – így ahogy most leírom –
átsüt a halott papíron
gyönyörű fényes karod átölel,
úgy óvja-félti öntudatlan kis testemet
Szelíd őzsuta-asszonyos pillantásod
szereti a kép készítőjét
– Édesapámat –
a moholy-csepp baba
még nem tudja, mi vár rá
pici ökle bizalommal nyugszik szíveden
arcodhoz simul fejecskéje
melyen kacagva egyensúlyoz egy papírcsákó
még a szemed körüli pici karikák is
szelídek
mint megfejthetetlen csöndes mosolyod
Látod, a diófát felszeletelve
levittem Balatonra
muskátli él az öreg odúban
örülnél, ha látnád
Mamika...
Nevetnem kell, ha arra gondolok:
hetven éves lennél két nap múlva
S mindjárt húsz éve porladozol
Drága húsod leette Rólad az idő
Nem tudlak elképzelni öregnek
Annyi idős maradtál
Mint én most vagyok
Minden napon átérzem akkori kínjaidat
Veled vezekelem az iszonyú éveket
Óriás kicsi Édesanyám
Ugye most is érzed,
Hogy szeretlek...