Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Kásák

Vázlat:
Diós rizskása
Diós rizskása 2
Halva
Halva orosz módra
Halva csecsen módra
Kutia
Mákos diós kutija
Szocsivo

DIÓS RIZSKÁSA
(kínai, sanghaji recept)

Hozzávalók:
25 dkg rizs
10 dkg dióbél
20 dkg cukor

A megmosott rizst bő vízben főzzük meg.

A dióbelet aprítsuk gabonaszem-méretűre, és a félig főtt rizsbe keverjük bele.

A cukrot csak a végén adjuk hozzá.

Ízlés szerint ízesíthetjük is.

Reggelire, tízóraiként vagy korai ebédként ehetjük.

A diós rizskása nemcsak táplál, a dió gyógyhatású anyagaival gyógyít is. A képen kínai krizantémvirággal gazdagítva látjuk, a krizantém is gyógyhatású.

Kép helye DIÓS RIZSKÁSA 2
(azeri recept)

Hozzávalók 3-4 főre:
15 dkg rizs
17-18 dkg dióbél
8 dl víz
1-2 kávéskanál köménymag
1 kis fej hagyma
7-8 dkg vaj

A rizst megmossuk. Sós vizet forralunk, és forráskor beleöntjük a rizst. Tíz percig főzzük, amíg a rizs félig megfő. Ekkor adjuk hozzá az apróra vágott hagymát.

A dióbelet törjük vagy daráljuk meg, öntsük a fővő rizsbe, és keverjük jól el. Főzzük együtt további 10 percig, de legfeljebb addig, amíg a dióolaj meg nem jelenik a felszínen.

Ekkor keverjük bele a vajat és a köménymagot. Mihelyt a vaj szétolvadt, forrón tálalhatjuk.

A meleg diós rizskása jólesik a téli hidegben.

Kép helye HALVA
(azeri recept)

Hozzávalók:
10 dkg szép búza
félkiló búzaliszt
10 dkg olvasztott vaj
2 dl felforralt, sűrített szőlőmust (azeri nyelven dosáb)
10 dkg dióbél
csipetnyi ánizs és fahéjpor

A halvakészítés előtt a búzát csíráztatjuk. A búzacsíráknak egészen fiataloknak kell lenniük, sárga színűeknek, ne legyenek zöldek. Ilyen állapotban ledaráljuk a csírázó búzát, például húsdarálón. A kapott lével gyúrunk tésztát.

A lisztből a búzacsíra-lével és vízzel keverünk nagyon híg tésztát. Nagy lábasba vizet öntünk, és afölé feltesszük a híg tésztát gyenge tűzre párolódni. Sűrűn átkeverjük, olvasztott vajat keverünk hozzá, ügyelünk arra, hogy az alja oda ne kapjon. A párolásnak legalább négy órán át kell tartani.

Végül a tésztamasszába keverjük a dióbelet, a mustot és a fűszereket. Gondosan összekeverjük.

A kész halvát húspogácsa-alakúra formázzuk.

Kép helye HALVA OROSZ MÓDRA

Hozzávalók:
15 dkg darabos dióbél
10 dkg vaj
20 dkg cukor
4 dl tej
1,5 dkg kukoricakeményítő
fahéjpor

A keményítőt (nemcsak kukoricáből készülhet) ötször annyi hideg tejben oldjuk fel. A többi tejből a cukorral forró szirupot készítünk. A feloldódott keményítőt ebben keverjük el, és kevergetve felforraljuk.

A darabos dióbelet vajon megpirítjuk, a forró keményítős tejbe öntjük. Lefedjük, és még közel félóráig melegen tartjuk.

Ezután levesszük a fedőt, jól átkeverjük, és a halvát kistálakba öntjük. Fahéjporral szórjuk meg. Forrón tálaljuk.

Néha mézet is kevernek a halvába, máskor tojást, van, amikor lisztet, sőt, metélttésztát is. Vajjal is gazdagítani szokták, és ízesítésként vaníliát is használnak.

Ezért a recept egyéni ízlés szerint változtatható, amint azt az oroszok meg is teszik.

Ha mézet használunk, azt soha ne pirítsuk a dióval, és eszerint a recept szerint ne főzzük, hanem a következőképpen készítsük. A mézes halva hozzávalói:
félkiló méz
félcsésze porcukor
félkiló darált dióbél

A mézet állandó kevergetés közben felmelegítjük. Anélkül, hogy a kevergetést szüneteltetnénk, beleöntjük a dióbelet és a porcukrot. Sűrű, majdnem szilárd állagúra főzzük.

Bevizezett felületű gyúródeszkára öntjük ki a halvát, és 1-1,5 cm vastagra egyengetjük. Kihűlés után vágjuk kockákra.

HALVA CSECSEN MÓDRA

Hozzávalók minden kg-hoz:
65 dkg dióbél
42 dkg méz

Olyan mézet válasszunk, ami sűrű, kemény. Halvakészítéshez melegítjük a mézet, hogy megfolyósodjon.

A szép, tiszta dióbelet enyhén megpirítjuk, majd meleg, folyékony mézben elkeverjük.

Tálcára öntjük, és kihűtjük. Felszolgálás előtt 7,5-10 dkg-os darabokra vágjuk.

Kép helye KUTIA (UKRÁN ÉDESSÉG)

A kutia a termékenység és a bőség jelképe az ukrán asztalokon. Húsvéti és karácsonyi édesség. Többféle változata létezik, egy mai változatát írom le.

Hozzávalók:
1 csésze (2,5 dl) tiszta búzaszem
0,6 dl méz, elkeverve 1/2 csésze vízben
6 dkg mák
6 dkg vagdalt dióbél

Terítsük a búzaszemeket 120 C°-os sütőben egy tepsire, és egy órán át szárítsuk. Ezután mossuk meg hideg vízben, és másnapig áztassuk vízben.

Másnap 6-8 csésze enyhén sós vízben 3-4 órán át pároljuk a búzát, amíg annyira el nem forrja a vizet, hogy a víz sűrűsödni nem kezd. Közben forrázzuk le a mákot, és szűrjük le. Tegyük kisebb lábasba, töltsük fel újból vízzel, és főzzük 3-5 percig. Újból szűrjük le. Most már ledarálhatjuk.

A mézet 1/2 csésze forró vízben keverjük el. Keverjük bele a darált mákot, a vagdalt dióbelet, és keverjük a főtt búzához.

Hűtsük le, hidegen kínáljuk.

A kutiát gazdagíthatjuk aszalt gyümölcsökkel, citrommal, naranccsal, mandulával is. Aki édesebben szereti, a mézen kívül cukrot is adhat hozzá.

Kép helye MÁKOS DIÓS KUTIJA
(orosz recept)

Hozzávalók:
40 dkg búza
10 dkg méz (vagy fél pohár porcukor)
20 dkg mák
20 dkg darabos dióbél

A kutija hagyományos orosz csemege. Tiszta búzát használjunk. Mossuk meg, csepegtessük le, egy fazékban vízzel forraljuk fel. Amikor forr, szűrjük le, és öblítsük le hideg vízzel. Tegyük jól záró fedővel ellátott edénybe, öntsük fel vízzel, fedővel fedjük le, és tegyük sütőbe párolódni, hogy a búza meglágyuljon. Amikor lágy, vegyük ki, hűtsük le.

Óvatosságból a mákot is mossuk át, majd szűrjük le. Daráljuk le, de ha hagyományos orosz módon akarjuk készíteni, mozsárban törjük meg, amíg ép mákszemet már nem látunk benne. Keverjük össze a mézzel vagy a porcukorral. Csipetnyi sót is adhatunk hozzá. Végül gondosan keverjük össze a párolt búzával. Ha ilyenkor a kását sűrűnek találjuk, kevés vízzel hígíthatjuk abból a vízből, amiben a búza főtt, és azóta már kihűlt.

A kutija készítésének utolsó lépése a darabos dióbél hozzákeverése.

SZOCSIVO (pravoszláv karácsonyi édesség)
(orosz recept)

A szocsivo az orosz pravoszláv karácsony elmaradhatatlan csemegéje. Tulajdonképpen a karácsonyi böjt lezárása, karácsonyesti vacsora. A böjt a betlehemi csillagot jelképező, karácsonyesti első csillag feljövetelekor ér véget. Ilyenkor eszik a hithű oroszok a szocsivót, ami az orosz konyhában az édes kásák egy formája.

Kép helye Hozzávalók:
1 pohár tört búzaszem
10-15 dkg mák
10-15 dkg dióbél
1-3 evőkanál méz
cukor ízlés szerint

Ez az alaprecept. Újabban búza helyett rizsből is készítenek szocsivót, hagyományosan pedig babbal, borsóval, egyéb zöldségekkel is gazdagították.

Ha egyszerűen írjuk le a szocsivo elkészítését, akkor elég annyit mondanunk, hogy a búzaszemeket kásává főzzük, majd kihűlés után ízlés szerint édesítjük. A darált mákot mézzel keverjük, és belekeverjük a kásába. És hozzáadjuk a dióbelet.

Hagyományosan a búzát famozsárban törik, fából készült mozsártörővel. Időnként kevés vizet öntenek hozzá, hogy a búzaszem teljesen elváljon a pelyvától. Manapság ez már felesleges, tiszta búza kapható, amit elektromos darálóban is megtörhetünk. A tört búzából híg kását kell főzni. Amikor kihűlt, cukorral édesítjük, ízlés szerint. Van, aki cukrot nem is használ, mézzel édesít. Mások pedig vegyesen.

A mákot hagyományosan nem darálják, hanem külön, speciális edényben eldörzsölik, de a végeredmény a darált mákhoz hasonló állagú lesz. Mézet adnak hozzá, és a kásához keverik. Ha így a kása már túl sűrű lenne, forralt, majd lehűtött vízzel hígítják. Végül a dióbelet keverik hozzá, darálatlanul.

Ha rizsből főzzük a szocsivót, a hozzávalók aránya nem változik. Ez esetben természetesen egész rizsszemeket főzünk. Néha (megmosott) mazsolát is tesznek bele, de gyakrabban kihagyják. Ha mégis, a mazsolát előbb puhára főzik.

A kész szocsivónak folyékonynak, kásásnak kell lennie, mert mint a neve is utal rá, akkor jó, ha leveses, lédús.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább