Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Játék, sport, szabadidő
Mottó:
"La noix, ces deux minuscules tortues figées."
"A dió két apró, megfagyott teknősbéka."
(Jules Renard költő)

Tisztelt diósgazda Kollégám, miután a diós képeskönyv termesztési útmutatásait követve már annyi diónk van, amennyit eladni képtelenek vagyunk, felmerül a kérdés, hogy mit lehet ennyi dióval kezdeni. Ha nem tudunk jobbat, játsszunk vele, és unokáinkat is tanítsuk meg a következő játékokra.

A dióhéj a gyerekek kedves játéka, de játékos kedvű felnőttek is szórakozhatnak vele. Az ókori Rómában már dióhéjjal játszották az itt a piros - hol a piros játékot, igaz, nekik nem volt egy Irinyi Jánosuk, aki a gyufásdobozt feltalálta volna erre a célra.

A középkorban is játszották volna? Nem tudom. A felvétel csak illusztráció.

A 21. századra a gyufásdoboz kiment a divatból. Ezért újból a dióhéjas itt a piros játék terjed. Dehát hiány van dióhéjból, mint tudjuk. Most már értjük, hogy miért van keletje a darabonként 70-80 Ft-os műanyag dióhéjnak. Mert aki ennyit beinvesztál, az biztosra veszi, hogy a játékkal még ennél is sokkal többet nyerhet.

Játszhatunk itt a zöld, hol a zöld?-et is.

Állati egy játék!

És tessék elképzelni, a rómaiak gurigáztak is a dióval! A mellékelt római kori relief is ezt ábrázolja.

Néhány ókori, de ma is játszott diós játék leírása következik, kedvcsinálónak.

1. Dió a lejtőn

A játékhoz nagyjából másfél méter hosszú deszkára és sok-sok dióra van szükség. A kb. kétarasznyi széles deszka két szélére jó, ha két vékony lécet erősítünk, mert így a leguruló diók nem tudnak a deszka oldalánál leesni, hanem úgy gurulnak, mintha egy vályú vagy sín irányítaná őket. Minden játékos kap öt diót, s ezeket megjelöli valamilyen módon, pl. filctollal. A deszka egyik végét fel kell támasztani valamire, de úgy, hogy a deszkáról leguruló dióknak elég szabad terük legyen, és ne ütközzenek bele semmibe.

A játékosok felváltva gurítanak. Úgy kell gurítani, hogy a diót leteszik a lejtő legmagasabb pontján, és elengedik. Nem szabad erősen meglökni a diót gurításkor! Célozni csak azzal lehet, hogy a deszka felső részén középre, jobbra vagy balra helyezzük a diót.

Miután az első játékos egy diót legurított, a következő jön sorra. Ő is egy diót gurít. Ha egy leguruló dió eltalál egy olyan diót, amely már a földön van, a szerencsés gurító mindkét diót fölveszi, akkor is, ha saját diójával ütközött. Ha a dió több diónak ment neki, a játékos mindegyiket felveheti. Minél több dió hever a pályán, annál gyakrabbak lesznek az ütközések.

Miután mindenki elgurította mind az öt dióját, a játékosok fölveszik azokat a diókat, amelyek a földön maradtak. A játék végén összeszámolják, hány dió van a kezükben a megmaradt és zsákmányolt diókkal együtt. Természetesen az nyer, aki a legtöbb zsákmány szerezte, s akitől a legkevesebbet sikerült elvenni.

2. Cél a gödör

A játékosok egy sima, homokos területen ásnak egy öklömnyi nyagyságú gödröt, és 5-6 lépésre tőle húznak egy vonalat. Mindegyik játékos kap öt-öt diót. A játékosok a vonal mögül dobnak célba a gödörre egymás után. Nemcsak dobni, gurítani is lehet a diókat. Célszerű akkora gödört kiásni, amibe valóban belefér öt dió. Az más kérdés, hogy minél több dió lapul már a gödörben, annál nehezebb egy újat begurítani. Miután az első játékos megszámolja, hány diója maradt a gödörben, öszeszedi dióit, és átadja a terepet a második játékosnak.

Ha már sorban mindegyikük befejezte a dobást, összeszámolják, kinek ért a legtöbb diója a célba. Csak azok a diók számítanak, amelyek benne maradtak a gödörben, amelyek kipattantak onnan, azok nem. Ha több játékos ért el azonos eredmény, döntőt játszanak köztük. A döntőket addig ismétlik, amíg egyértelműen ki nem derült, hogy ki a győztes.

3. Cél az edény vagy a faodu

A játék szabályai megegyeznek az előzőével, csak nem gödörbe, hanem egy edénybe kell beletalálni a diókkal. Legjobb az olyan edény (pl. régi cserépkancsó), amelynek a szája kicsit összeszűkül, így a célba ért diók nem pattannak ki belőle olyan könnyen, mint a gödörből. Ebben a játékban dobhatunk közelebbről is.

Ha faoduval játsszuk, a játék érdekesebb, de a játékhoz egy odvas fára is szükség van. Legalább olyanra, amelynek a gyökerei a talajon üreget fognak közre. Minden játékos 3-5 diót kap, és felváltva dobnak egy vonal mögül. A cél a faodu vagy a természetes mélyedés eltalálása. Aki nem találja el, nem kap pontot. Aki beletalál, két pontot kap. Az a legértékesebb, ha úgy esik a dió az oduba, üregbe, hogy annak széléről pattan be. Ezért három pont jár.

4. Cél a kör

A játék szabályai nagyjából megegyeznek az előző két célbadobóssal, azzal a különbséggel, hogy nem gödörbe vagy edénybe, hanem egy földre rajzolt körbe kell beletalálni.

A játékosok rajzolnak a földre egy kb. fél méter átmérőjű kört, s e körtől 5-6 lépésre húznak egy vonalat.

Minden játékosnak van öt-öt diója. A vonal mögött kell megállni, s onnan kell célba venni a földre rajzolt karikát. A játékosok ezúttal felváltva dobálnak, vagyis egyszerre mindegyikük csak egy diót dob el. Így aztán lehet, hogy valakinek a körbe talál a diója, de egy másik játékos kiüti onnan. A diókat gurítani is lehet, s a gurítás során még több diót lehet kiütni a körből. A viták elkerülése végett jó, ha diókat előre megjelölik, mert akkor pontosan lehet tudni, melyik kié.

Az nyer, akinek a legtöbb diója marad a játék végén a körben.

5. Diótornyok. A mellékelt kép, egy római kőkoporsó domborművének rajza is ezt a játékot mutatja.

Ehhez a játékhoz szabad térre és sok dióra van szükség.

A pályát úgy kell kijelölni, hogy a földre rajzolunk egy hatalmas T betűt. A T keresztvonala elég, ha egy lépés hosszú, szára azonban legyen legalább tíz lépésnyi. A rövidebbik vonal az alapvonal, onnan céloznak a játékosok, a hosszabbikra pedig öt-hat diótornyot telepítünk, egymástól legalább egy lépés távolságra.

Egy diótorony négy dióból áll. A tornyot úgy kell felépíteni, hogy a hosszabbik vonalra háromszög alakban szorosan egymás mellé teszünk három diót, s a nyegyediket úgy rakjük fölébük, hogy az az egymással érintkező diók mindegyikére támaszkodjék.

Minden játékos kap öt diót, és felváltva dobnak célba a tornyocskákra. Miután mindenki dobott egyszer, újra kezdik a kört. Aki eltalál egy tornyot, s a torony diói szétgurulnak, az fölveszi a négy , tornyot alkotó diót, valamint azt, amelyikkel eltalálta a többit. Ha nem talált, a saját diója is a földön marad. Az nyer, akinek az utolsó kör végén a legtöbb dió van a kezében.

Ezt a játékot legjobban a Vatikán Múzeumban tanulmányozhatjuk, egy elhúnyt gyerek szarkofágának oldalára faragott formában:

6. Deltajáték vagy piramisjáték

A játékosok a földre rajzolnak egy kb. egy méter oldalú egyenlő háromszöget, vagyis egy nagy deltát (ahogyan azt a mellékelt kép is mutatja). A delta alapjától 5-6 lépésre húznak egy vonalat. Innen fognak célozni.

A deltát kilenc párhuzamos vonallal tíz sávra osztják fel úgy, hogy minegyik sáv (vagyis mind a kilenc vonal) párhuzamos legyen az alapvonallal. A sávok szélessége legyen egyforma. Mindegyik sáv közepébe írjanak bele egy római számot egy-től tízig (I, II, III, IV, V, VI, VII, VIII, IX, X). Az egyes legyen az alapvonal melletti, leghosszabb sáv, a tízes pedig a delta csúcsába jut. Minden játékosnak osszanak öt-öt diót. A játékosok felváltva dobnak az alapvonalról. A cél az, hogy dióik minél nagyobb értékű mezőn maradjanak. Természetesen egymás dióit ki is lehet ütni. Miután mindenki eldobta mind az öt dióját, összeszámolják, hogy ki hány pontot ért el. Az nyer, akinek a pontszáma a legmagasabb. Célszerű a diókat előre megjelölni, mert így elkerülhetitek a fölösleges vitát, hogy melyik dió kié volt.

A deltajáték másik leírása:

A görög gyerekek kedvenc játéka. Az ábrát a földre lerajzoljuk, a teremben ragasztószalaggal határoljuk a játékteret. Ezután mindenki 5-5 szem diót (golyót) kap, amelyet egy adott távolságból úgy gurít el egymás után, hogy lehetőleg a megrajzolt ábrán álljanak meg. Annyi új diót kap a játékos, ahányat az eltalált mező száma mutat. A játéktér egy nagy háromszög, ami vízszintes vonalakkal három részre van osztva. Az alsó mező egy diót, a középső kettőt, a következő hármat ér. Az a dió, amelyik kigurul az ábrán túlra, elveszett. Mindenki kedve szerint nehezítheti a játékot. Guríthatják a diókat fél lábon állva, bekötött szemmel.

7. Diók a kosárban

Ugye ismeri tisztelt játékos kedvű Kollégám a Marokkó (vagy Mikádó) játékot, amelyben egy kupac pálcikából kell egy-egy pálcikát úgy kihúzni, hogy a többi ne mozduljon meg? A rómaiak ezt diókkal játszották.

Egy kisebb szakajtót vagy kosárkát rakjunk tele diókkal. A játék annál érdekesebb, minél több dióval játsszák. A játékosok üljék körbe a kosárkát, és kezdjenek el a diókat kivenni a kosárból. Egy játékos addig húzhat folyamatosan, amíg a többi golyó meg nem mozdul. Csak annak a golyónak szabad megmozdulni, amelyet éppen ki akarnak venni a kosárból. Vigyázzunk, ne lökjük meg a kosarat vagy az asztalt, amin a kosár áll. Mert akkor elromlik a játék.

A játék addig tart, amíg golyó van a kosárban, s az nyer, akinek a játék végére a legtöbb diót sikerült összegyűjtenie.

Eddig tartott az ókor. A középkor annyiban volt más, hogy másféle diós játékokat is kitaláltak. Lehet, hogy kevésbé jó játékokat, de - tudjuk - a középkor sötét volt.

1. Dió-azonosító játék

Hat dióval kell játszani, amelyekből háromra egy zöld színű pöttyöt festünk. Úgy tesszük le a diókat, hogy a festést ne lehessen látni. Az első játékos rámutat három dióra. Annyi pontot kap, ahány festett diót eltalált. A második játékos számára összekeverjük a diókat, és ugyancsak festett oldalukkal lefelé tesszük le. És így tovább.

2. Morpion

Az előző játékhoz használt hat dióval játssza két játékos, de úgy, hogy a színes pötty látható legyen. A homokba rajzolunk egy 3x3 négyzetre bontott négyzetet, a fénykép szerint. Az egyik játékosé a jelölt három dió, a másiké a jelöletlen. Felváltva raknak egy-egy négyzetbe egy-egy diót. A cél az, hogy sorban vagy átlósan három diónk legyen egy vonalban. Nem nehéz, könnyen kitanulható játék.

3. Rontom-bontom

Az ókori diótorony-játékra hasonlít, de csak egy kupac dióval játsszák. Tizenhárom diót kell szorosan egymás mellé tenni, és egy vonal mögül egy tizennegyedik, festékpöttyel megjelölt dióval kell rádobni. Vagy gurítani. A játék célja az összerakott diók szétlökése. A játékos annyi pontot kap, ahány diót tud egy dobással kilökni, úgy, hogy a többi dióval ne érintkezzen. Minden dobás előtt a tizenhárom diót szorosan egymás mellé kell rendezni.

4. Pétanque

A francia Riviérán, de máshol is ma is szívesen játszott golyódobálós játék őse. Egy vonal mögül először eldobnak egy diót. Minden játékos más színre festett dióval játszik. Az nyer, aki a dióját a jelöletlen dióhoz legközelebb tudja dobni. Közben más diója távolabb lökhető.

5. Zsonglőr

Tessék megpróbálni három vagy több dióval zsonglőrködni. Van, akinek sikerül, másnak nem.

6. Kifelé a körből

A homokban a dió köré építünk egy kört. Kavicsból, de ha más nincs, akkor homokból. A cél a dió kipöckölése, egy mozdulattal.

7. Királyfi-királylány

Egy nagyobb kört kell rajzolni, amiből játék közben nem szabad kilépni. Egy játékos feldob egy diót, és egy másik játékos nevét mondja. A megszólított királyfi vagy királylány elkapja a diót, és elkap egy másik játékost. De legfeljebb csak hármat léphet. Ha nem kapott el senkit, ő marad a királyfi vagy királylány, és neki kell feldobni a diót. Az nyer, aki a legkevesebbszer dobja fel a diót.

8. Középkori eredetű, de még a múlt század közepén is játszottak a diópörgettyűvel, Franciaországban.

A játékszert fából faragták, a lelke, ami a forgómozgást adta, a dió volt. Alul-felül fúrt lyukain ment át a tengely, és oldalt egy kisebb lyukon át lehetett a zsinórral pörgetni. A fölső kereszt adta a pörgettyű-hangot, és ha a felső részét domborúra faragták, légcsavarszerűen emelte is a szerkezetet, hogy ne essen azonnal a földre. Mert a diót kellett balkézzel fogni, jobbal pedig a madzagot húzgálni ütemesen, lendületesen, hogy a madzag vissza is tekeredjen.

Ha Bourges-ban járván a Lallemant hotelben szállunk meg, a falon, kőbe faragva tekinthetjük meg a játékot, amint egy angyal játszik vele. De Brueghel 1560-as, Gyerekjátékok című festményén is találkozhatunk vele. Bécsben látható.

Ó, nagyon népszerű játék volt. Egy fametszet részlete:

A közelmúlt diós játékaiból következik három, ezek már újkori játékok, ha már ilyen szépen le tudtuk írni a diós játékok történelmét.

1. Karácsonyi diódobálás

Székelykevén dióval játszottak a gyerekek karácsonykor. Az egyik fiú letette a diót a földre, a másik igyekezett megcélozni egy másikkal; ha sikerült, az övé lett a dió, ha nem, akkor mindkettő a földön maradt.

2. Dióadogatás

Mindegyik sorban az első játékos egy diót fog a kezében. "Add!" vezényszóra tovább kell adnia a mögötte ülőnek, és így vándorol a dió. A játékvezető 5 diót ad le egymás után. Amikor "állj"-t kiált,senkinek sem szabad mozdulnia.

Akinek két dió van a kezében (mert nem tudta gyorsan továbbadni a sebesen vándorló diót), az kiáll, leadja a két diót. Akinek egy sincs, az egy pontot kap. 5 pontért egy ajándék dió jár.

Tehát az a lényeg, hogy mindenki siessen gyorsan továbbadni a diókat, hogy üres legyen a keze, és nagyon vigyázzon, hogy ne legyen kettő nála, vagyis hogy továbbadja már az előző diót, mire újat kap.

3. Dió a csőben

Hosszabb csövön gurítják végig a diót, és a vállalkozó szellemű játékos kalapáccsal a kezében a cső végén várja. Csak egyszer üthet, amikor a dió a cső végén megjelenik. Ha eltalálja.

Tisztelt játékos kedvű Kollégám, a diós játékok szokása világszokás. Nemcsak a régi rómaiak játszottak a dióval, hanem a régi északamerikai indiánok is, pélául a jokutok. Az észak-kaliforniai fekete dióval szórakoztatták magukat, a játék neve Huutch Uish volt.

A féldiók belsejét természetes kátránnyal töltötték ki, amibe kagylószilánk és gyöngy díszítést ragasztottak. A diók héja a játék során csiszolódott simára. A játékot szövet alapon játszották, ennek tiwon volt a neve. A tiwont az asszonyok szőtték - a férfiak számára, - díszes formában. Az alábbi, baloldali tiwon-t a washingtoni múzeum őrzi, még a fehér emberek megjelenése előtti időből származik. A jobboldali kép pedig azt bizonyítja, hogy a jokutok játéka nem halt ki, ma is játsszák:

A játék tulajdonképpen szerencsejáték volt, a dióhéjakat dobni kellett, és a négy játékosból aki a legmagasabb értéket dobta, az vihette el a nyereményt.

De vannak jóval szelídebb diós játékok is. Német óvodások szórakoztatására találta ki egy pedagógus, hogy dióhéjba állított gyertyácskákat bocsássanak vízre, és az úszó gyertyák gyönyörködtessék a gyerekeket.

Vagy egy dióhéj-csónak.

A spanyolokat pedig egyenesen karavella-építésre ihlette a dióhéj, amint az alábbi képek mutatják. Csak egy kis gyurmát kell a hajó aljába tömni, és beállíthatók az árbócok:

A következő képek alapján mi is építhetünk unokánknak dióhéj-hajókat, amelyek versenyre kelhetnek a spanyol karavellákkal:


Ha már hajót építünk dióhéjból, csináljuk komolyan. A következő képeket egy spanyol hajómodellezőtől lestem el.



A portugálok a másik nagy hajósnemzet. Itt a válasz, hogyan tudtak a spanyolok előtt a meghódítandó gyarmatokra érni. Mert hajóik könnyebbek, gyorsabbak voltak. Nem ragasztottak annyi gyurmát a hajó aljába, mint a spanyolok. Nézzük csak!

Mi, magyarok, nem vagyunk azok a kifejezett hajósok. Nem mernénk egy dióhéjon vízre szállni. Inkább egymás mellé ragasztunk hetet, nehogy már véletlen a vízbe essünk. Hétárbócos - miket nem mondok - hét dióhéjas, kétárbócos hajónkra nagyobb vitorlát szabhatunk, mint a spanyolok és a portugálok együtt, és már csak a jó szelet kell várnunk. Persze, az mihozzánk sose jön. Ezért a vitorlapapírt (vászonra nincs pénzünk) hajlítsuk meg úgy, mintha a szél fújná. Legalább a látszata legyen meg, ha már nem.

Török vitorláshajók.

Eddig tartott a játszadozás a dióhéj-hajókkal. Most a komoly munka, majd a versenysport következik: Hajóépítés dióhéjból, a Dió-kupa versenyre. Francia módon.

Az alapanyag természetesen itt is a dióhéj. Más szabály nincs, a Dió-kupáért csak dióhéj-hajókkal lehet indulni. A hajó többféle terv alapján épülhet, itt a 2010-es Dió-kupa győztes modelljét mutatom be, de előbb két korábbi, mára már elavult modell.

Nem mindegy, milyen a dióhéj. A legnagyobbat, a legmélyebbet, a legszimmetrikusabbat, legkiegyensúlyozottabbat válasszuk. Tisztítsuk ki belülről, amennyire csak lehet. Kaparjuk, marjuk, csiszoljuk simára. Jobb, ha előbb meleg vízbe tesszük, úgy könnyebb megdolgozni. Kívülről is csiszoljuk meg, közben többször ellenőrizzük vízben, hogy dióhéjunk kiegyensúlyozott-e. Ezután jól szárítsuk meg. Egy nagyobb féldió-héj mintegy 6 grammot nyom. Ezután a kidolgozás után 3 grammra lecsökkenhet a súlya.

Vízhatlanítsuk a dióhéj-hajótestet. Kencével, olajfestékkel, lakkal, amivel akarjuk.

Nem baj, ha több héjat készítünk így elő, most is válogathatunk közülük. Az a legjobb, ha a dióhéj egyik vége csúcsos, a másik kerekded. De figyeljük meg, az a jó, ha a csúcs hátrafelé néz, és a gömbölyded vége lesz az eleje. Fordítva gondolnánk, de a csúcs nehezebb, és a hátszél ereje is előre dönti a hajót. Tehát stabilabb lesz, ha a csúcs néz hátra.

Kell egy hajótő, hajógerenda. Persze, ez függ a versenykiírástól is, mennyi holtsúlyt engedélyeznek. A hajótő méretezéséhez fessük fel a vízvonalat a dióhéjra, és figyeljük meg, mennyire süllyed előre vagy hátra különböző tőkesúlyokkal.

Ez a rész nagyon fontos, próbáljunk ki többféle anyagot, többféle formát. Lehet polisztirol, habosított műanyag, parafa, vagy esetleg balsafa, ha tudunk szerezni. Olyan formát kell a tőkesúlynak adni, hogy dióhéjunk egyszerre legyen könnyen úszó és stabil, előre-hátra kiegyensúlyozott. Amennyivel jobb a hajónk flottabilitása (úszóképessége), annyival jobban megnövelhetjük az árboc és a vitorlák méretét.

Holtsúly is kell. Ez egy kis fémdarab lehet, amit olyan mélyen helyezünk el, amennyire csak lehet. A tőkesúly aljába. Kissé hátrafelé, hogy a szél nyomását ellensúlyozza. Az építésnek ebben a fázisában is többször ki kell próbálni vízen, hogy a hajó kiegyensúlyozott-e. A holtsúly anyaga lehet például egy kis darab villanydrót, rézből, a tőkesúly aljához ragasztva. Vagy lehet akármilyen kis darab vörösréz vagy sárgaréz. Vagy egy kis darab ólom.

A kormány következik, egy működőképes kormány. (Nem politizálok, isten ments!) A kormány nem a menet közbeni irányításra kell, hanem arra, hogy egyenesben tartsa az esetleg félrehúzó hajót. A képen lévő hajón a kormány gyufaszálból, fogpiszkálóból és egy kis darab drótból készült, ez utóbbi a felerősítésre szolgált. De műanyag lap is jó, vagy más is, amit kiötlünk. Figyeljünk rá, hogy a kormány is megemeli a hajó tatját.

Hajóhíd csak akkor kell, ha szebbé akarjuk tenni a hajót. A képen a hajóhíd lakkozott gyufaszálakból van, de szükségtelenül terheli a hajót.

Az árbocot a dióhéj aljához kell ragasztani. Legegyszerűbb, ha egy kis darab parafadugóba szúrjuk, és azt ragasztjuk a dióhéjhoz. Anyaga lehet például fogpiszkáló. Itt is fontos, hogy egyben könnyű, de erős legyen. Kifaraghatjuk bambuszból is, fölfelé keskenyedve, hogy takarékoskodjunk a súllyal, próbálkozhatunk szalmaszállal, madártoll gerincével.

A vitorlát rendkívül vékony műanyagból (bevásárlószatyorból) készítjük. Ez azért jó, mert vízhatlan, bár a ragasztása nem könnyű. A köteleket is ragasztjuk.

Milyen legyen a vitorla alakja? Erre a versenykiírás adhat szabályt. Lehet négyszögletes, mint a kalózoké vagy a vikingeké. Vagy a szokásos nagy, háromszögletű. De a négyszögletű hatásosabb, jobban fogja a hátszelet.

Most már csak a hátszelet kell megvárnunk. Minden másunk megvan.

Dióhéjból készült török szállítójárművek: helikopter és teve.

Még egy helikopter-ötlet, orosz találmány.

Mottó:
„álomba ringat egy dió rejtett, parányi ágya.”
(Ana Blandiana: Egy dió annyi...)

Kislány-unokánknak pedig készítsünk dióhéj-bölcsőt, amibe babaként fektessünk egy szem mandulát, amit papírba göngyöltünk, és egy gyönyörű pólyásbabát rajzoltunk rá. Ennivaló egy baba lesz! A bölcsőre szerkesszünk tüllfüggönyt, így a babát biztosan nem fogják bántani a legyek.

De még mandula se kell a dióhéj-bölcsőbe. Elég egy fagolyó a baba fejének, némi vatta és textildarab takarónak, és hogy hintázhasson a baba, ragasszunk a dióhéj belsejébe vékony szalagot. A dióhéj a lényeg, és a fantázia. Külföldi mintát is mutatok, de a legszebb a magyaros.


Manóbabák a bölcsőben:

Kinőttünk a bölcsőből, következik a babakocsis korszak.

És ha kisunokánk már a pink-korszakába lépett, lepjük meg ízlésének megfelelő dióbabával.

Óvodásoknak a dióhéj adja vissza legjobban az ősz hangulatát. Babát, katicabogarat, fészkecskét és még ki tudja, mi mindent készíthetünk számukra dióhéjból.

Persze, az iskolások már nem a babával és a katicabogárral játszanak. Őket már a számítógép érdekli.

Őket is meglephetjük kedves diós ajándékkal. Kapjanak tőlünk ajándékba egeret a gép mellé.

Jó, jó, de aki jojózni akar? Azt lepjük meg diós jojóval!

Tisztelt fantáziadús Kollégám, nem kell a féldiókba semmit se ragasztani, nem kell rájuk semmit se festeni.

Rakjuk csak ki szépen a féldiókat, és kellő fantáziával alakzatokba rendezhetjük. Lássuk, melyikünk mit lát a dióhéjban. Akár versenyezhetünk is.

Ez már nem játék, hanem maga a művészet.

A féldiókban talált béldarabokból kis fantáziával alakzatokat rendezhetünk.

Nagy fantáziával még szebbeket is, de az már meghaladja a fantáziámat.

Kínában hirtelen megint divatba jött a sokszáz éves "diójáték", ami annyiból áll, hogy a hebei dióból két egyforma darabot a két kezünkbe veszünk, és unalmas óráinkban, pl. értekezleten, színházban, utazás közben állandóan fogdossuk, morzsolgatjuk. Nemcsak idegnyugtató játék, hanem szinte gyógytorna is.

Nehogy azt higgyük, hogy olcsó játék, hülye felnőtteknek. Nem olcsó, két db dió ára 3700 Ft-nál kezdődik, a felső határ a csillagászati számoknál van.

A diófa alja a játékos munkára nevelés színtere is. Adjunk csak a gyerekek kezébe néhány szerszámot, és fényképezzük le, mit csinálnak a diófa alatt. Dolgoznak!

Tizenéves korában annyira tele van az ember energiával, hogy attól fára kell másznia. Diófára, ha az van a közelben.


Mi, felnőttek pedig (vagyis a még nagyobb gyerekek) szabadidőnket diófákból álló ligetben tölthetjük hangulatosan. Kemping a dióligetben:

És ha már ott a diófa, a felnőttek is szívesen megmásszák. Szerb rádióamatőrök tették közzé teljesítményükről az alábbi képet. A diófa tetején szereltek is valami antennafélét, de nem az az igazi teljesítmény, hanem a legnagyobb fa, a fák Csomolungmája (vagy Csimborasszója? - nem tudom pontosan) megmászása.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Következő