Ismeretlen német művész alkotásai: Fejek

Tisztelt művészetkedvelő Kollégám, óvakodjunk a hamisítványoktól! Mert ha egy kiállításon elénk lógatják a következő feketedió-deszkát, azzal a címmel, hogy Utolsó vacsora, talán még az aznapi vacsorától is elmegy a kedvünk, és azt mondjuk, a tegnapi volt az utolsó, nem ez.

Pedig szó szerint úgy néz ki, mint Leonardóé. Csak ez egyáltalán nem művészet, és bár hamisításnak se nevezhető, korunk gépi technikájának terméke, és mint ilyen, élvezhetetlen.

Nem is mutatok több ilyent, pedig rengeteg van belőle. Nagyüzemileg gyártják, a legkülönfélébb témákra. Maradjunk az alábbiakban a valódiaknál. A legszebb ez a grúz címer. Nem tudom, kinek-minek a címere, nem olvasok grúzul.

Régi kínai életkép, diófába karcolva:

Faragott modellel azt is megérthetjük, hogyan fejti ki hatását az aszpirin. Mert ezt eddig nem tudtuk. Hatóanyagának komplex szerves vegyületét diófába vésve modellezzük. Az első képen még csak a komplex szerves vegyületet látjuk, a másik kettőn pedig már a hatásmechanizmust is.

Most már értjük.

Tisztelt diófafaragó Kollégám, a faragás elavult. Itt van a legújabb technika, a pirográfia.

A képet tűzzel égetik a diófadeszkára, pontosabban lézerfénnyel. Egy medveportréval tudom illusztrálni. Kathleen Marie alkotása.

Valljuk be, tisztelt művészetkedvelő Kollégám, hogy magunk nem vagyunk művészek, sőt, kézügyességünk sincs. (És akkor még nagyon finoman szóltam.) Sőt, pénzünk sincs diófából készült szobor vásárlására. És mégis annyira a szívünkhöz nőtt a diófa, hogy nem tudjuk az életünket egy diófa-szobor nélkül elképzelni.

Megmondom, mit tudunk tenni. Mindannyiunk hátsó kertjében áll egy diófa. Ha kipusztul, - hogyne pusztulna ki, hiszen az ilyesmi a legodaadóbb gondozás és a legnagyobb szaktudás (amivel már rendelkezünk) mellett is mindennapos, - abból faragjunk szobrot. Mint az alábbi mű szerzője, egy szándékosan névtelenséget kérő amerikai úriember tette, feketedió-fájával.

Azért a hátsó kertben, hogy az utcáról ne lássák, mert az arra járók nagyot mosolyognának.

Nem az elkészítése nehéz, hanem a motoros láncfűrész, amit szoborfaragás közben emelgetnünk kell.

Először vágjuk el a diófát a kívánt magasságban, majd a szobor méretének megfelelő mélységben hántsuk le a kérgét.

Láncfűrésszel alakítsuk a szobrot, amíg úgy találjuk, hogy szebbet már nem bírunk kihozni belőle.

Csak a finomabb cizelláláshoz vegyünk elő egy nagyobb méretű vésőt és egy nagykalapácsot.

Ügyeljünk, hogy az elkészült szobor az utcáról ne látszódjék, mert akkor nem tudnánk belépődíjat szedni. Bár lehet, hogy így se tudunk. Így megmarad saját műélvezetünk számára.

Tegyük fel úgy a kérdést tisztelt fafaragó Kollégám, hogy mi a diótermesztés fő hasznosítási iránya, mi az értelme a diótermesztésnek. Kínai botanikusok adják meg rá a választ, a következő kép szerint. Van ugyan melléktermékként dióbél is, de a végeredmény jobboldalt alul látszik, a megfaragott dióhéj.

Nem szobrászat, de a fafaragás témakörébe belefér a dió csonthéjának művészi megmunkálása, aminek a kínai fafaragó művészek a nagymesterei. Mert a Kínában előforduló diófajokból legalább háromnak érdekes, vastag, faragnivaló a héja. Nemcsak alapanyagai, ihletői is a dióhéj-faragásnak.

Ha kézbeveszünk egyet, első pillanatban nem tudjuk eldönteni, a műalkotást az ember vagy a természet hozta-e létre.

A baloldali képen ebből sajnos, nem sok látszik, de talán elhiszi nekem tisztelt Kollégám, - eddig még egyszer se csaptam be, - hogy a következő diók közül az elsőn egy kínai művész apró képeket helyezett el, sokat. Mellette már jobban látszik a faragás, a harmadikra pedig 108 Buddhát faragott egy másik kínai művész.

A 108 a buddhizmus mágikus száma, a buddhista hiedelemvilágban többször előfordul. Például az újjászületés, a reinkarnáció 108-szor lehetséges. A japán buddhisták újévkor 108-szor forgatják meg az imamalmot, és a hagyományos imafüzérben 108 gyöngy van. Mint ahány Buddha egy dión.

Lám, művészet ez is, pedig ki gondolta volna?

Művészet dióhéjban? Nem, azon kívül.

Christof Winter német fotoművész. Mint ilyen, Kínában is járt, és ott vásárolt egy ilyen, 108 Buddhás kínai diót. De nem tud kínaiul. A kínai, akitől vette, pedig nem tud németül.

Így amikor a diót hazavitte, és a faragott diófelület hatvanszoros nagyítását lefényképezte, képkeretbe foglalta, fogalma se volt arról, hogy buddhizmussal foglalkozik. Képének címe: Barátságos emberek.

Én személy serint nagyra becsülöm Christof Wintert. Azért, mert nem ért a buddhizmushoz, amivel én már nemcsak torkig, hanem eddig-eddig vagyok. És nagyon boldog vagyok, hogy nem mindenki buddhista. Mert aki egy kicsit is belekóstolt, hamar rájött, hogy a buddhisták egyáltalán nem barátságos emberek.

De a faragott dióhéj szép. És már jönnek is megint 108-an. Istenem, de sokan vannak!

És csak nem akarnak elfogyni!

Pedig már valahol határt kellene szabni! Ezt a kínai műkincs-árusok úgy oldják meg, hogy nem Buddháknak mondják a faragott szenteket, hanem szerzeteseknek. De ez ál-megoldás. Az összes buddhista szerzetes célja, hogy a megvilágosodás útján Buddhává váljon. Ezért néznek ki egyformán.

Tisztelt, hívő buddhista Kollégám, kérem, ugyan vegyen már meg ezekből a faragott diókból néhányat, hadd fogyjon, mert lassan már látni se bírom.

Buddhák vannak a következő dióhéjra is faragva? Talán igen. Mindenesetre, hogy jobban látszódjanak, fejjel lefelé fordítottam a képet. Művészi, iparművészi a faragás, de hogy az egész mi célt szolgál, azt talán csak a buddhisták tudják.

A következő képek már önmagukért beszélnek, betekintést engednek a kínai diófaragók lelkivilágába.

Hát, a kínaiakon nem lehet túltenni. Elsősorban azért, mert faragnivaló dió csak náluk terem, Dél-Kínában a pikkelyes dió. Több, mint 100 éve a japánok is belátták ezt, ezért - bár buddhisták, - mégsem faragják Buddha képére és hasonlatosságára a diót.

Hanem csak hagyják úgy, ahogy van, és úgy lakkozzák be.

És félreteszik. Az idő úgyis mindent megold. Ma már egy ilyen, lakkozott japán diót 85 euróért lehet megvenni. Nem kilóját, darabját! Hát, ez a befektetés! Csak várni kell, és megjön a haszon.

Most, hogy láttuk, mennyire meg lehet faragni a dióhéjat, megnézhetjük azt is, hogy milyen simára lehet csiszolni. Douglas Sanders mindkét művének Őszibarack a címe. Az alapanyag feketedió.

Anatolij Konenko se faragja meg a dióhéjat. Jó az úgy is, szobor-talapzatnak.

A tücsök üvegszálból készült, mikroszkóp alatt. A dominók 0,6x1,2 mm-es fémlapok, a tábla elefántcsont. Csak a dióhéj valódi. És talán a bodobácsok.

Michal Gabriel cseh művész megint mást talált ki, felszeletelte a dióhéjat, és poliészter gyanta kötőanyaggal a következő, Történet című műalkotást hozta létre belőle.

A nagymesterek után számoljunk be a kisebb mesterekről is. Mexikói népművészeti alkotások dióhéjban: Ünnep, Betlehem, Konyha

Vissza a nagyobb mesterekhez, például Peter Saubererhez. A dióhéj belsejét ő is felfedezte. Alkotásának címe: Világkép. A címet csak akkor értjük meg, ha a két féldiót szétnyitjuk. Benne van a csillagos égbolt, a világmindenség. Dióhéjban! Ára 400 euró. Dióhéjban!

A dióbél önmagában is műremek. A természet alkotása. Szobor is, ha úgy nézzük. Nézzük úgy.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább