Végül a diólevelet - teaként - minden konkrét betegség hiányában is, egészségvédő, betegség-megelőző céllal is ajánlják fogyasztani, mert jó hatású az egészség megtartására.

Például nem betegség, de - horvát szakértők szerint - probléma, ha a férfi nemi szerv gyenge. És az is, ha érzékeny, vagy sebesedésre hajlamos. Ha ilyen helyzetben vagyunk, főzzünk 10 liter vízben öt csésze szárított diólevelet 10 percig, és naponta három alkalommal külsőleg alkalmazzuk.

Amerikai szakértők pedig a diólevél-főzet férfiasság-növelő hatását tapasztalták.

A diólevélnek azonban lehetnek mellékhatásai is. Amint az a "Botanika Kincsestárá"-ban olvasható, nem ajánlható, hogy a diófát túl közel ültessük a lakóhelyhez, mert néhány személy érzékeny lehet a diólevél erőteljes aromájára. Lehetséges, bár én még ilyen személyt nem láttam, de olyant már igen, aki mindenre érzékeny.

Heide Hasskerl pedig azt írja, a diófa alatt ne aludjunk el, mert a juglontól egész kábák lehetünk.

A diólevél gyógyító hatásának tanulmányozását nyugodtan zárhatjuk azzal a megállapítással, hogy orvosok, kutatók nem találtak olyan gyógyszert vagy élelmiszert, aminek a diólevéllel káros kölcsönhatása lenne. Túladagolás során se. És ez nagy szó.

Sőt. Egyes élelmiszerekkel annyira pozitív a kölcsönhatása, hogy például a legigényesebb sajtbemutatókon a sajtokat diólevéllel kínálják.

És olyan betegség sem ismeretes, amit a dióleveles kúra súlyosbítana.

Hát, ezt tanulják meg, ezt csinálják a diólevél után a gyógyszergyárak, ha tudják!

Idevágó tanulmányaim során a dióleveles borogatásoknak csak egy veszélyéről olvastam: Mivel a bőrnek szüksége van a bőrlégzésre, lehetőleg kerüljük a test nagy felületeinek egyidejű befedését diólevél- vagy bármilyen egyéb borogatással.

Végül megemlítendő a diólevélről mint gyógyszerről, hogy használata egyes esetekben túléli a beteget.

A diólevél a középkorban balzsamok alapanyagául szolgált. Ha egészségben nem is, de épségben megőrizte betegét. Mentával együtt használták balzsamkészítésre.

Külön szólnom kell arról is, hogy a dió porzós barkavirágzata nemcsak ételszínesítő, hanem gyógynövény is.

Megszárítva - gyógynövény-keverékben - vérhast lehet vele gyógyítani.

Oroszok a szeszben áztatott dióbarkát általános testi-lelki erősítőszerként tartják számon. Férfiaknak öregedés ellen ajánkják, de az időjárás-változás hatásainak kivédésére is. Ez az ital felkészítheti a beteget, hogy a rá váró elkerülhetetlen változásokat elviselje. De ez már átvezet Bach doktor praktikáinak világába.

A dióbarkát gyógynövényként tartják számon Kínában is. A kínaiak köhögés és szédülés esetén használják, de azt nem tudom, milyen formában veszik magukhoz.

A dió nővirága pedig a lelki bajok gyógyszere. Annyira gyógyhatású, hogy arról itt, most nem is teszek említést. Arról a következő fejezetben, a természetgyógyászatban!

Ha nem a szárított, hanem az élő diólevelek összességét, a diófa lombját vizsgáljuk, ugyancsak meg kell állapítanunk, hogy gyógyhatású. Tudósok nem kellenek ehhez a megállapításhoz, hiszen aki a diófát szereti, már tartózkodott a diófa közelében, és maga is érezte, hogy a diófa alatt a levegőnek is gyógyhatása van.

Persze, a tudósok is emberek, köztük is vannak diófát szeretők. Ezért tudományosan is utánajártak, mennyiben igaz a megállapítás, hogy a diólomb gyógyhatású. A coloradói, Boulder-i légkörkutatók Kaliforniában egy dióskert fölé harminc méter magas toronyra érzékelő műszereket szereltek, amelyek befogják, analizálják, mérik a diólomb által kibocsátott szervesanyagokat.

Meglepő eredményre jutottak: A diólomb az aszpirin hatóanyagához, az acetil-szalicilsavhoz hasonló, annak módosult formáját képező szervesanyagot, metil-szalicilátot bocsát a levegőbe. Mennyit? Harminc méter magasságban óránként 0,025 milligrammot fogtak be. Ez már annyi, hogy a helyi klímában is érezni a hatását.

Azt már - laboratóriumi körülmények között - korábban is tapasztalták, hogy növények metil-szalicilátot bocsátanak a levegőbe. De ilyen mennyiségben a diófánál érzékelték először, a szabadban. Először nem is a dióültetvény fölött keresték a metil-szalicilátot, hanem természetes erdőállomány fölött. De ott nem találtak.

Persze, tudnunk kell, hogy a diófa nem a mi kedvünkért bocsátgatja a gyógyhatású szerves hatóanyagot a levegőbe. Ez az anyag őrá is gyógyhatású. Kedvezőtlen időjárásban, ami növényi stresszt vált ki a diófából, a növény mozgósítja belső biológiai védelmét, növeli saját ellenállóképességét, a stressz csökkentésével védekezik. Immunreakció, hasonló az állatok és az ember immunreakciójához. Egyrészt segít megőrizni a fa egészségét, másrészt segít a betegséget leküzdeni. Ilyen stresszes időjárás a diófa számára az éjjeli és a nappali hőmérséklet túlzott eltérése. A nagy lehűlés után a nagy felmelegedés.

A metil-szalicilát kibocsátást a kutatók a növények egymás közti kommunikációjának is tekintik, figyelmeztetve egymást a veszélyre. Nemcsak az időjárásra, hanem a növénybetegségekre, állati kártevőkre. (Hát, lehet, de meggyőzve nem vagyok.)

Ilyen kutatás eddig nem volt még egy. Új út az egészségkutatásban, a gyógynövények és környezetük kölcsönhatásának vizsgálatában. Bővebbet Cliff Jacobs vizsgálatvezetőtől.

Mielőtt részrehajlóvá válnánk a diófa felé, siessünk leszögezni, hogy metil-szalicilátot nemcsak a diófa termel, hanem legalább 28-féle más növény is, a paradicsom, a fűzfák, nyírfák, a fügefa, a meggyfa, az eperfa, az erdei szamóca, de az olyan szép virágok is, mint az ibolya, árvácska, szegfű is. És a kávéban is van.

A diófa is ebbe a gyógyító társaságba tartozik.

Fel------------------------------------- ----------------------Tovább