Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Mottó:
"A diófa minden évszakban elhalmoz minket áldásaival,
valóságos nonstop gyógyszertár."
(Füleki Mariann)

A kérdés így szól:

A diófa mely részei gyógyhatásúak?

A válasz hosszú:

A dióbél, amelynek a szív- és érrendszert védő, gyógyító hatásáról már az egyik korai fejezetben értekeztünk, és amelynek itt csak az azon túli gyógyhatásaival foglalkozom. Gyógyhatású a dióolaj is.

Továbbá a diólevél, a dióvirág, beleértve a barkavirágzatot is. A zöld dió, a rügy, a hajtás zöld héja és a diókopáncs, vagyis a dió levélen kívüli, többi zöld részei is.

Kép helye És a megfásodott részek, a diófa kérge, a dióhéj, valamint a dióbél belső, vékony fásodott válaszfala. Végül ide sorolhatjuk a dióbél hártyáját is.

Vagyis, a gyökér kivételével az egész növény gyógynövény.

Hatóanyagok

Kép helye A dió zöld részei - zöld dió, levél, diókopáncs - sok, mintegy 1 % C-vitamint tartalmaznak. Ennek egészségmegőrző, vitalizáló hatásáról nem kell külön értekezni. A tejes-viaszos állapotú, érés előtti friss dió zöld burkának C-vitamin tartalma 3-4 %. A dió érésekor a zöld burokban lecsökken, a dióbélben megnő a C-vitamin mennyisége.

Vannak a zöld részekben ezen kívül nagy mennyiségben monoglükozidok, mint a juglon és a hidrojuglon, ellagénsav és tannin, amit együtt ellagitanninnak mondanak, továbbá szaponinok, flavonoidok - ezek közül legismertebb a juglandin, amit később, a vajdiónál említek, - fehérjék, esszenciális éterikus olajok, továbbá citrullin, monociklikus terpének. A fémek közül kiemelendő az alumínium.

A zöld diókopáncs 80 %-ban vizet tartalmaz, a fennmaradó 20 % biológiailag hasznos hatóanyagai a glükozidok (ebből a hidrojuglon-glükozid 2 %), tannin (9 %-ig), fehérjék és 1 % C-vitamin.

Ha a zöld diólevél hatóanyagait vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy

Kép helye

Juglon és hidrojuglon

Tisztelt Kollégám, a diófa gyógynövény. Ugyanakkor a diófa mérgező növény is. Tudjuk, a gyógyszer és a méreg között sokszor csak a hatóanyag töménységében van különbség, más semmi. A diófa fő gyógyító és mérgező hatóanyaga a juglon.

A juglon mérgező hatása abban áll, hogy könnyen kapcsolódik fehérjékhez, a növényi, állati és gombaélet legfontosabb, meghatározó vegyületeihez, és azokat hatástalanítja. Nem engedi működni a megtámadott rovar, féreg, gomba, baktérium életfolyamatait.

A juglon a dió levelének és kopáncsának legfontosabb hatóanyaga, a gyökerek is bocsátanak ki juglont a talajba. Nevét Bernthsen és Lemper adta 1885-ben. Nevezték nucin-nak, Vogel és Reischauer 1856-ban, illetve 1858-ban, illetve regianin-nak, Phipson, 1896-ban.

Kémiailag a juglon oxi-alfa-nafto-kinon, C10H6O3, a hidrojuglon oxidációs származéka. A hidrojuglon pedig cukormolekulához, glükózhoz kapcsolódva, hidrojuglon-glükozid formájában található a diófa sejtjeiben. Béta-glükozidáz enzim választja le a hidrojuglont a glükózról, amely enzimet nem ugyanabban a sejtben tárolja a diófa, mint a hidrojuglon-glükozidot.

A diófa szerveinek megsértésekor (rovarrágáskor, baktérium vagy gombafonal behatolásakor) az enzim azonnal kapcsolatba kerül a hidrojugon-glükoziddal, egy pillanat alatt hidrojuglon keletkezik, ami oxigén vagy szerves sav hatására azonnal juglonná oxidálódik, ami már reakcióképes.

Pillanat műve az egész, a diófa hatékonyan védekezik.

A melegvérű állatok, így az ember is érzéketlenek a juglonra. És tudjuk, gombák, rovarok, baktériumok sora is immunisnak bizonyul a juglonnal szemben, de a két rezisztenciát nem helyes, ha egynek tekintjük. Az alacsonyabb rendű élőlények esetében valószínű, hogy csak töménység kérdése, hogy mettől kezdve mérgező számukra a juglon. A növények esetében is. Hosszú a juglonra érzékenynek megfigyelt növények listája. Mégis gyakori tapasztalat, hogy nem mindig károsodnak.

Vegyük példának az almafa és az őt halálosan károsító tűzelhalás-baktérium (Brenneria) esetét. Köztudott, hogy az almafa elpusztul a juglon hatására. Mégis, ha rendkívül kis mennyiségben, rendkívül hígan permeteznek juglont az almafára, a tűzelhalás-baktérium hal el, és az almafa megmenekül.

A juglonra is érvényes a bölcs magyar szólás: Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.

Kép helye

A hidrojuglon a diókopáncsból éterrel vonható ki, a diólevélben is előfordul. A juglon a diólevélből széndiszulfiddal, éterrel, más szerves oldószerekkel oldható ki. Bár vízben kevésbé oldódik, a lehullott diólombból a nedvességgel is kimosódik. Juglont a diófa gyökerei is bocsátanak a talajba, és kis mennyiségben a diófa kérgében is előfordul.

Az éterrel kioldott juglonból gyenge savval - rázással - sárga, kristályos juglon állítható elő, ami éterben vagy hideg alkoholban már nehezen oldódik, de kloroformban vagy koncentrált kénsavban oldva vérvörös színű folyadékot ad. A juglon kristályai levegőn szublimálni képesek, forró víz hatására pedig barna színű anyaggá bomlanak. Gyenge lúgokban oldva a juglon múló bíborszínűvé válik.

Az intenzív barna színeződésért, színezésért a festékanyagok mellett a juglon a felelős. A kezet, a hajat, a gyapjúszövetet egyaránt megfesti. A kézről csak több hét elteltével, a felső hámréteg lekopásával tűnik el. A sérült, elhalt levelek, az érő kopáncs a juglon miatt színeződnek feketére.

Kép helye

A juglon az emberi szervezetet nem károsítja. Sőt, gyógyhatású az emberre, mert egy sor betegséget okozó baktériumra - pl. sztafilokokkuszokra, sztreptokokkuszokra - és gombára mérgező hatással van. Gyakorlatilag a gyógyszeriparnak egy természetes úton létrejött gyógyszer-alapanyagát jelenti.

Oroszországban hivatalosan törzskönyveztek juglon hatóanyagú gyógyszert "Juglon" néven. Kenőcs, oldat és szuszpenzió alakban kapható, mint általános erősítőszer. Külsőleg bőrtuberkulózisra írják fel, és ezen kívül három olyan, súlyosabb bőrbetegségre, amit kellő orosznyelvű orvosi ismeret nélkül még szótárral se tudok lefordítani. Továbbá baktériumos és gombás eredetű sebekre.

Ugyanez létezik állatorvosi célra is. Állati sömöröket eredményesen kezelnek juglonkészítménnyel.

Kiemelik, hogy az emberi szervezeten belül kémiailag kapcsolódik a bekerült káros anyagokhoz, így eltávolítja azokat.

Ukrajnában az odesszai tüdőbeteg-gyógyászati intézet a juglonos készítményekkel végzett gyógyítás központja. Karion nevű gyógyszerük diólevélből kivont juglon hatóanyagot tartalmaz.

Az Egyesült Államok nemzeti egészségvédő intézetében jelenleg is kutatják a juglon gyógyszer-alapanyagként lehetséges felhasználását.

Emellett a juglont - és az ellagénsavat (C14H4O8) - mint lehetséges rákellenes anyagokat is tanulmányozzák az Egyesült Államokban. A juglonról már bebizonyosodott, hogy rákbeteg kísérleti egerek életét meghosszabbította.

Hazai hasonló gyógyszerészeti kutatásról, sőt, alkalmazásról nincs tudomásom.

A diófa fás részei közül a kéregben juglon és egy kevés csersav van. Foglalkoznunk kell tehát a tanninnal is, mint hatóanyaggal.

Tannin és ellagénsav

Kép helye Többféle tannin létezik, a diófa is többfélét termel, a jobboldali példa csak egy. A tanninok flavonoid-származékok.

A tannin és az ellagénsav együtt fordul elő a diófa zöld részeiben, és össze is kapcsolódnak. Ezért összefoglalóan ellagitanninnak is szokták nevezni. A juglon mellett a diófa további fontos hatóanyagai, hatásuk szerteágazó, főleg gyógyhatásuk és festőhatásuk lényeges.

A tannin (magyar nevén csersav, tanninsav) úgy hat az ember hámszöveteire, hogy összehúzza, összeszorulásra bírja a hámsejteket. Ugyanilyen összehúzó hatása van a nyálkahártyákra és a kapilláris csövekre. Ezen kívül lázat és viszketést csökkentő hatásáról is írnak.

A tannin baktériumölő is, kapcsolatba lép a baktérium fehérjéivel, és tönkreteszi azokat.

Legnagyobb arányban a zöld kopáncs tartalmazza a dió részei közül. Az érett, fekete kopáncs viszont már tanninmentes.

Hogy a diófa szerveiben lévő tannin (csersav) milyen nagy érték, egy másik területről, a borászatból tudhatjuk. Ott kiemelten értékesnek, egészségesnek tekintik a csersavas borokat. Nem véletlenül. A csersavas borok megfigyelt gyógyhatása a tanninra vezethető vissza.

A tannin a növények - köztük a diófa - életében a növényi betegségekkel és a lombrágó állatokkal szembeni védekezésben játszik nagy szerepet. A növényi betegségeket baktériumok és gombák okozzák. Ezek többségét vegyileg támadja, pusztítja a diófa által termelt csersav. És nemcsak a növényi betegségekért felelős baktériumok és gombák többségét, hanem az emberi megbetegedést okozók nagy részét is.

Ezért tekinthetjük a diófát kiemelten fontos gyógynövényünknek. A juglon és a csersav az a két hatóanyag, ami igazolja a sokévszázados népi megfigyeléseket a dió gyógyhatásáról. Itthon és világszerte.

Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a növények között a létfeltételekért vívott élethalál-harcban a diófa által bevetett első számú vegyi fegyver, a juglon után második helyen a tannin áll.

Sajnos, az emberi gyógyászat szakértői a csersav gyógyhatására kevés figyelmet fordítottak, ezért a diófa által termelt gyógyszer-alapanyagok nem minősülnek hivatalos gyógyszernek, megrekedtek a népi gyógyászatban. De attól még jók, hasznosak, alkalmazhatók, és főleg olcsók.

Ellagénsav a diólevélben:

Kép helye

Az ellagénsavra csak jó egy évtizede figyelt fel a tudomány. A dióféléken kívül a bogyós gyümölcsökben - málna, szamóca, szeder, áfonya - van nagyobb mennyiségű ellagénsav.

Az ellagénsavnak a diófában többirányú élettani szerepe van. Szabályozza a csírázást, a növekedést, védi a növényt a mikrobális fertőzésektől. Az ellagénsav a diófa mikroorganizmus-ölő és rovarölő hatóanyaga.

Az ellagénsav gátolja a diófában a növényi rák kialakulását, kémiailag kapcsolatba lép, leköti a rákkeltő vegyszereket. Ugyanígy a mérgező nehézfémeket is.

A növényi rákot gátló hatása miatt vizsgálják már közel 15 éve az emberi rák esetleges ellenszereként is. Laboratóriumi körülmények között a rákkeltő anyagok hatásának kitett emberi sejtekben az ellagénsav védőhatása már igazolódott. És azt is megfigyelték, hogy az ellagénsav a vízben oldható csersavval kombináltan éppen vízoldékonysága miatt is kisebb mennyiségben is hatásosabb volt, mint a nagyobb mennyiségben adott tiszta ellagénsav. A diófa zöld részeiben éppen a csersavval együtt található.

Ez is ellagénsav:

Kép helye

Kivonatok, készítmények

A diófa gyógyhatású részeit ha nem étkezési, hanem gyógyászati céllal vesszük magunkhoz, általában dióesszencia formájában fogyasztjuk. Ennek az a lényege, hogy alkoholos oldással kinyerjük a gyógyító hatóanyagokat.

Például a levélből, a dióhéjból, a belső válaszfalból.

Kép helye

Juglon hatóanyagú gyógyszerek készen is kaphatók, ha itthon nem, akkor importálhatók. Például itt egy zölddió alapanyagú, tömény alkoholos oldatként árult orosz készítmény, ami belsőleg használandó, kiskanalanként. Nem feladatom a reklámozása, ezért nem sorolom fel, mi mindenre jó.

Kép helye

Recept és ajánlás is bőven van, lehet köztük válogatni, házi gyógyszert készíteni.

Egy francia ajánlás szerint gyógyhatású dióbort úgy készítsünk, hogy bor-literenként 40 g diólevelet vagy diókopáncsot áztassunk. Gyógyhatású diópálinkát pedig úgy, hogy 50 dkg diókopáncsot adjunk 1 l pálinkához. Mindkét esetben lezárt állapotban hagyjuk állni 3 hónapig, utána szűrjük le. A diópálinkát ez után felengedhetjük 3 l cukrozott borral.

Dióesszencia készítése zöld dióból: A még puha héjú zöld diókból 20 db-ot négyfelé vágunk, és egy széles szájú üvegbe rakunk. Annyi viszkit öntünk rá, hogy bőven ellepje. Az üveget jól lezárjuk, és 2-4 hétig meleg, pl. napos helyen tartjuk. Utána leszűrjük, palackokba töltjük, lezárjuk.

Egészen hasonló a diópálinka készítése, ld. a diós italok tárgyalásánál.

Egy spanyol diószirup-recept pedig a következő: Az összeroppantott, megtört zöld diót egy óráig a levegőn hagyjuk állni, majd egy liter 90-95 fokos alkoholba helyezzük, adunk hozzá szegfűszeget, fahéjat és egy darabka szerecsendiót (nem többet, mint 1/8 darabot). Jól lezárt üvegben 40 napig tartjuk. Aztán leszűrjük. Szirupot készítünk 2 kg cukorból és 1 liter vízből, amit a cukor teljes feloldódásáig melegítünk. Lehűlés után öntjük hozzá a leszűrt alkoholt, és a keveréket egy napig állni hagyjuk. Csak azután kóstoljuk meg! Ha túl erős vagy túl gyenge, szirupot vagy alkoholt adunk még hozzá. Gyomrunkat úgy tudjuk tonizálni (erősíteni), hogy ebéd és vacsora előtt egy kupicával felhajtunk a gyógyszirupból.

És hogyan készítsünk horvát Orehovača pálinkát? 5-6 felvágott, szárított zöld diót áztassuk törkölypálinkában! Adjunk hozzá gyömbért (0,5 g), szegfűszeget (0,5 g), citromhéjat (1 g). Egészítsük ki 3 kanál sűrű sziruppal, amit 2 kanál cukor és 2 kanál víz főzéséből kaptunk, és az egészet töltsük fel 1 literre, törköllyel. Bedugaszolva 30 napig tartsuk a napon. Aztán szűrhető és iható.

Kép helye Egy másik horvát recept a gyomor rendbentartására: 15 felvágott, szárított zöld diót egy 1,5 l-es üvegben felöntünk pálinkával vagy konyakkal. Teszünk bele 3 dkg narancshéjat, ugyanannyi citromhéjat, 8 szegfűszeget, és lezárva 6-8 hétig tartsuk a napon. Reggel és este igyunk belőle egy kupicával.

A dió kérgét nyersen is használhatjuk, de a gyakorlatban általában szárítják, aprítják. Szokásosan 7-15 cm hosszú, 2 cm széles csíkokban szárítják. A száraz kéreg csavarodott. Színe matt feketés-barna, fehéres háncsréteggel, ami szívós, rostos. A belső rétegek kemények, lapítottak, a külsők fehérek, selymesek. ((Ezt fodítva gondolnám.)) A száraz kéreg íze kesernyés, összehúzó hatású. Illata nincs.

A diókopáncsot két érési fokozatban szokták használni. A dió érése előtti időben, illetve a kopáncs felnyílása (népiesen: kovadása) idején a zöld kopáncs gyűjthető, amit frissen is felhasználhatunk, de általánosabb, hogy a kopáncsot megszárítják, törik, és száraz állapotban tárolják, későbbi felhasználásig. A szárítás történhet vékony rétegben a napon, vagy padláson, vagy szárító berendezésben. Szárítás előtt a penészes vagy megfeketedett kopáncsot dobjuk ki.

Nem tévesztendő össze az éréskori kopánccsal az érett, fekete-sötétbarna színű kopáncs, amihez úgy juthatunk, hogy a diószüretkor a dión maradt kopáncs eltávolításakor azt nem dobjuk ki, hanem ugyancsak szárítjuk, megtörjük. A két érési fokozatban nem azonosak a kopáncs hatóanyagai, mert az érett kopáncs már nem tartalmaz tannint.

A zöld diókopáncsot forró víz fölött olajban párolhatjuk, kevés ammóniák hozzáadásával. Így az olajban oldódnak hasznos anyagai, és az olajat napégési sebekre kenve azokat hatékonyan gyógyítja.

A dióhéjból teát főzünk.

Gyógyhatású diórügy-készítmény pedig úgy készül, hogy a rügyeket áztatjuk alkoholban, de ennek a titkát nem osztották meg velünk a franciák. Inkább elkészítik maguk, és "Juglans bourgeon, Macérat glycériné" néven maguk forgalmazzák, és azt javasolják, reggelenként és esténként 50-100 cseppet vegyünk magunkhoz.

Juglans insularis nevű párlat Kubában használatos, fürdővízben, gyerekek bőrbetegségei ellen.

Kép helye Egy német szakirodalmi anyag dió-preparátumot ajánl - de nem mondja meg, hogyan kell készíteni - szíverősítőként, nyugtatóként, vértisztítóként, "kisalakozáshoz".

Végül megemlítem, hogy egy német gyógyszergyár, hadd ne reklámozzam név szerint is, nem fizet érte, eredeti formában is belekeveri a diólevelet gyógyszereibe, más esetekben pedig vegyileg vonja ki a hatóanyagait.

És itt a legújabb, igaz, még családi üzemi méretben gyártott diós gyógyszer, a Todikamp, M.P. Todika saját találmánya. Módszere a világon egyedülálló. Zölddióból repülőgéphajtó kerozinnal extrahálja a hatóanyagokat, és balzsamként árulja. Általános immunerősítő hatása van, és sok más betegség mellett a rák ellen is küzd vele.

Már csak egy kérdés maradt. Hova tegyük nagy gonddal készített dió-kivonatainkat, gyógyszereinket?

Könnyű a válasz. Diófából készült orvosi úti patikaládába, amit mindenhova magunkkal vihetünk. Bármikor szükségünk lehet a dióból készült házi készítményeinkre.

Kép helye

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább