Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

A diófa és az egynyáriak

A juglonhatást jól elviselő egynyáriak és kétévesek:

Szóval, egyáltalán nem igaz, amit a szomszédasszonyom kiabált át a kerítésen, hogy a diófa úgy megmérgezi a talajt, hogy ott már a fű se nő.

Kép helye A juglontól elpusztuló egynyáriak:

Most, hogy a tapasztalatokon alapuló hosszú listákat átnéztük, még jobban el vagyunk bizonytalanítva atekintetben, hogy végül is mely növényekre káros a diófa, és melyekre nem.

Mert átfedéseket találtunk a listák között, ellenirányú megfigyeléseket, és talán fölösleges általánosításokat.

Azt hiszem, a juglon hatásmechanizmusára kell visszatérnünk.

A juglon méreg. Olyan méreg, ami kémiailag a növények fehérjéihez kötődik, és ezzel a fehérje kémiai tulajdonságai megváltoznak, a növényi fehérjevegyületek nem képesek továbbra is elvégezni azt a biológiai funkciót, ami a rendeltetésük, tehát a megtámadott növény életfolyamataiban zavar támad, a növény megbetegszik, elpusztul.

A diófagyökér által kibocsátott juglon nemcsak az érintkező (vagy közeli) gyökerek külső felületén hat, hanem a gyökér felveszi, a megtámadott növény sejtfalain kémiai változás nélkül halad át, egyes helyeken töménysége megnő, de mindenképpen belülről gátolja a biokémiai folyamatokat. A csírázást, a növekedést, a fotoszintézist, a légzést. A növény legkülönbözőbb szervei fejlődhetnek rosszul vagy elégtelenül.

Minden a körülményektől függ. Például a töménységtől. Kevés juglon nem sok kárt tesz, észre se vesszük. A növény gyorsan termel újabb mennyiséget a juglonkötött fehérjéből, és él tovább vidáman. Sok juglon pedig az ellenálló növényeket is megöli.

A vízviszonyoktól. A juglon egyébként is rosszul oldódik vízben. Ha kevés a víz a talajban, a vízoldott juglon nem vándorol távolabb.

A talajélet aktivitásától, a mikroszervezetek mennyiségétől, tevékenységétől. Ha a talaj baktériumai, gombái, stb. felveszik a növények elől a juglont, a növények kevésbé károsodnak. Jó talajon, szellőzött talajon.

És még sorolhatnánk.

A juglon iránti teljes érzéketlenség pedig talán egyes növénycsoportok sajátos biokémiájában kereshető. Ugyanúgy, mint a rovaroknál. Mert például az almamoly lárvája azért nem károsodik a rovarok túlnyomó részéhez hasonlóan a juglontól, mert a szervezetébe került juglon-molekulához két hidrogén-iont köt hozzá, így a juglon elveszíti fehérjemegkötő képességét. Az almamoly-lárvák kiváló kémikusok.

Például csírázáskor valamennyi növény érzékenyebb a juglonra, mint egyébként, a sárgadinnye esetében viszont egy vizsgálatban akárhogy öntözték juglontartalmú vízzel, a csírázás 100 %-os volt. Terzi török kutató feltételezi, hogy a sárgadinnye magjában található olyan anyag, ami hatástalanítja a juglont.

Doktor Schmidt (nem Schmitt, az más) a diófák alatti talajban keresett baktériumokat. Talált is egyet, - a nevét nem tudom, mert azért már fizetni kellene, - amelyik egyszerűen megeszi a talajba került juglont. A juglonvegyület szénatomjai jelentik számára szén-forrást, abból építi fel a testét. Mást nem is eszik. Persze, doktor Schmidtnek könnyű dolga volt. Rettenmaier már korábban, 1983-ban is talált ilyen baktériumot, Németországban. Doktor Schmidtnek csak a saját diófája alatt kellett körülnézni.

Valószínű, a sárgadinnye-csírához hasonló biokémiai alapja lehet a diófát megbetegítő, károsító, speciálisan a diófán élő baktériumok, gombák, egyéb rovarok ellenállóképességének is. Mert a fehérjeméreg, az fehérjeméreg. Az a kérdés, melyik élőlény képes ellenmérget termelni. Vagy meggátolni a juglon felvételét. Ezt kellene a jövőben kutatni. Melyik élőlény hogyan hatástalanítja a juglont.

Nagyon bonyolult dolog a biológia. De amíg megértjük, addig csak tapasztalati listák készítésére hagyatkozhatunk.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább