Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Az ökológiai szemléletű dióültetvény

A dió hagyományosan is a biotermék képzetét kelti, mert a dió betegségei és kártevői lényegesen eltérnek egyéb gyümölcsökéitől, továbbá a dió jellemzően házikerti termék, ahol a vegyszeres növényvédelem nem oldható meg a diófák nagysága és a technika hiánya miatt.

Üzemi méretekben a növényvédelemnek mégis komoly jelentősége van, mert a kártevők könnyebben átterjednek egyik fáról a másikra. Ezért a növényvédelemmel kiemelten kell foglalkozni, mert a magyarországi diótermelő üzemek (jellemzően a volt állami gazdaságokból kiprivatizált kisebb-nagyobb termő diósok) nem az ökológiai szemlélet alapján működnek, hanem termelési gyakorlatukban az állami gazdasági szemlélet él tovább.

Ami jellemzően alkalmassá teszi a diót az ökológiai, környezetkímélő gazdálkodás számára, az a körülmény, hogy a diófa igen magas, terebélyes, hatalmas lombkoronájú fa. Ezért nem, vagy szinte nem permetezhető, így gazdája inkább lemond a diófa vegyszeres növényvédelméről, és átáll biológiai módszerekre. Legalábbis így gondolja, ezt mondja.

Kép helye

De az is igaz, hogy betegségek és károsítók nem is szoktak olyan totális kárt okozni, mint amit más növények esetében tapasztalhatni.

Szerencse is, hogy nem hatalmasodnak el, mert akár földi gépekkel, akár helikopterrel permetezünk, a lombtömeg megakadályozza a permetlé tökéletes eloszlását és hatásának érvényesülését.

Lehetetlennek tartom az ökológiai szemléletű diótermelés megvalósítását a már magántulajdonban létesített ültetvények többségében azért is, mert a magántulajdonosok nagyobb része nem képes kivárni a termőre fordulás 10 évét, és a területet addig is köztes növényekkel hasznosítja, amelyek növényvédelmi beavatkozása a diófákat is éri.

És bizony, a diófajta megválasztása is kérdéses, mélyen egyetértek Holb Imrével, amikor azt mondja, hogy "betegségekre és kártevőkre érzékeny fajta lehetetlenné teheti az ökológiai termesztést". Mert diófajtáinkról nem mondható el, hogy teljesen ellenállók lennének.

Ami a diófa esetében valóban segít a jó egészségi állapot elérésében és ezen keresztül a fa ellenállóképességének növelésében, az a jó tápanyagellátás és vízellátás. Vagyis, meg kell adni a diófának, amit igényel. Saját erejéből jobban kiheveri a károsításokat is. A - tápanyaghiány vagy aszály miatt - legyengült diófa erősebben károsodik, bármilyen betegség érje. Súlyosabb esetben fiatal korban is elpusztul.

Tartsuk tehát diófáinkat jó erőállapotban.

Csak az a bökkenő, hogy az ökológiai termesztés mellett köteleztük el magunkat, így el vagyunk zárva a leghatékonyabb - és nem káros - tápanyagpótlási módszertől, a műtrágyázástól, és ezen keresztül versenyhátrányban vagyunk a hagyományos diótermelőkhöz képest, akik nitrogén- és kálium-műtrágyával diófáikat jó erőállapotban, jó egészségben tudják tartani, és több diót termelnek. Nekünk pedig a kevesebbet, férgesebbet kell magasabb áron eladnunk, ha ugyanannyi bevételt szeretnénk.

Kép helye Szóval, nem könnyű az ökológiai diótermesztők élete. Van olyan veszély, ami ellen nem is tudnak mit tenni. Ilyen például a dió vírusbetegsége.

A gyűrűs levélfoltosság vírusát vagy a faiskolából hozza magával a csemete, vagy levéltetvek viszik át a diófára. Szerintem ez utóbbi eset elhanyagolható, mert a dió levéltetvei jellemzően csak a dión élnek, más fafajról nem tudják a vírust áthozni, a vírusfertőzött diófa viszont nem gyakori, mert vagy gyorsan kipusztul, vagy a gazdája vágja ki gyorsan.

A faiskolai fertőzés ellen pedig nem véd meg minket a faiskolai címke, mert az csak azt jelzi, hogy amikor a hatóság a szaporítóanyagot megvizsgálta, nem mutatott vírusfertőzéses tüneteket. Lehet, hogy éppen lappangott. Ha a jellemző tüneteket észleljük, gyorsan vágjuk ki a fát.

Ellenőrizetlen szaporítóanyagot pedig ne vásároljunk. És kerüljük a feketedió-alanyt, ami fogékonyabb a vírusra.

A betakarítás során fontos szempont, hogy az ágsérülések és ezen keresztül a gombafertőzés elkerülésére nem szabad a diót veréssel betakarítani. Az érési időben (szeptember első napjaitól október végéig) a területet rendszeresen át kell járni, és a hullott diót 3 napon belül fel kell szedni. A rázógépes gyakorlattal szemben így elkerülhető, hogy kopáncsos diót kelljen betakarítani, aminek kopáncstalanítása vagy füllesztést igényel, vagy pedig a burokleválsztó gép jelentős energiaigénnyel jár, és amit utána nagy mennyiségű (kg-ként 3-4 l) vízzel kell mosni és vegyszerrel fehéríteni, és mindezek után a termék nem minősíthető bioterméknek.

A rázás nélkül, - igaz, időben elnyújtottan - hullott dió már kopáncstalan. Természetes érett, világos színét még a fán kapja meg, ami ugyan nem olyan fehér, mint a nátronlúggal kezelté (Amerikában, Franciaországban és a hazai nagyobb üzemekben), és így exportra nem olyan keresett, de vegyszermentes.

Az ökológiai szemléletű dióültetvényhez a diótermés érett állapotban történő betakarítása tartozik. A dió a fán és lehullás után a földön is szárad, elkerülhető így a mesterséges szárítás, a gáz- (vagy egyéb) energia felesleges használata, a szárításra a környezeti hőmérsékletű levegő szolgál.

A betakarítás kézi megoldásából, az ültetvény két hónapig tartó, állandó átjárásából adódó kézimunka-többlet bár drágább, mint a gépesítés, mégis biztosítja az ökológiai szemlélet érvényesülését, a betakarításkori és manipulálás alatti energia- és vegyszerfelhasználás elkerülését.

A zöld burokkal bekerült dió burkának leválasztására egy német bio-tanácsadó azt a módszert javasolja, hogy a diót néhány órára áztassuk enyhén sós vízbe. Nem tudom, nem próbáltam.

Véleményem szerint ha valamilyen oknál fogva meg kell mosni az öko-diót, akkor a mosást csak tiszta vízben szabad végezni, bármiféle mosó vagy fehérítő vegyszer nélkül.

A dió szárítására, tárolására azt a módszert javaslom, hogy betakarítás után a diót kézzel könnyen kezelhető 10 cm-es gyümölcsös rekeszekben tároljuk, 1-2 rétegben, száraz, szellős helyen, és naponta forgassuk át, amíg a héj reggelenkénti „izzadása” meg nem szűnik. Ezzel a módszerrel - más módszerekkel ellentétben - a nagyobb élőmunka-igény és élőmunka-költség biztosítja a termék bio-jellegét. Szemben a gázenergia (vagy egyéb energia) felhasználásával működő berendezésekkel, amelyek nemcsak beruházásigényesek és költségigényesek, hanem a meg nem újuló szénhidrogénkészletet fogyasztják, így semmiképpen se tekinthetők bio-módszernek.

Szárítás után a termés 30 cm-es almás rekeszekbe összeönthető, és a rekeszek 3,6 m magasságig felrakhatók, száraz, szellős helyen tárolhatók.

A raktári gabonamoly felszaporodását pedig úgy tudjuk meggátolni a diótároló helyiségben, hogy a tárolt dió felszínére hullámpapírt fektetünk, amibe szívesen vonul bábozódni a raktári gabonamoly lárvája. A hullámpapírt időnként elégetjük.

Az ökológiai szemlélethez tartozik, hogy abból, amit a diófa ad, semmit ne hagyjunk kárba veszni. Ha számunkra értéktelen, mint a megfeketedett, baktériumos dió, (és vagyunk olyan lelkiismeretesek, hogy darált diókénti értékesítésével se próbálkozunk), az még a madarak számára kiváló téli élelmet jelent. Széncinkék és kékcinkék csapatai telelhetnek ki rajta.

Kép helye

Gyepesített talajfelszín a diósban

Ez a hagyományos, tiszaháti diótermő táj művelésének technológiája, tökéletesen biológiai művelés. A fűtermést lekaszálva tehenekkel hasznosították.

A természetben a vadon nőtt diófák alatt különböző növények nőnek, legtöbbször fűfélék. Kertekben, szőlők, szántók végében is fű van alatta. És milyen szép nagy diófák nőnek füves területen!

A dióültetvény területén létesített - magától létesülő - gyep között nagyon hasznosak a gyepkultúrába illeszkedő pillangósvirágú növények - vörös- és fehérhere, gomborka, szarvaskerep, kisebb növésű bükkönyfélék, stb. Ezek a fűvel együtt jól tűrik a kaszálást, és nitrogénben gazdagítják a talajt.

Kép helye

A fűfélékkel együtt a termőhelyre természetesen is jellemző ökoszisztémát hozzák létre, mindazokkal az élőlényekkel, - baktériumoktól kezdve a rovarokig, - amelyek így megtalálják életfeltételeiket. Biológiai sokféleség alakul ki a területen, cáfolva azt a véleményt, hogy a diófa nem tűr meg más élőlényeket a közelében.

Gyepesített talajfelszín télen:

Kép helye

És a füves-herés keveréknövényzetnek a diófa számára jóhatású prevenciós hatása is van, a füves-herés keverék - kanadai idézet szerint - "elveszi a kedvét" a diófa gyökerét károsító nematódának, a Pratylenchus vulnus-nak attól, hogy a területen megtelepedjen.

Természetes úton kialakult vörösherés-füves keverék egy erdélyi diósban:

Kép helye

Mint azt valamennyien saját tapasztalatunkból tudjuk, nincsenek csodaszerek. A dióskert talajának füvesítése sem az. Hátránya is van, egyes kártevők - cserebogár, pocok, stb. - megtelepedését segíti a gyep. De jelentősebb ennél, hogy a füvek - főleg az első gyepes években eluralkodó tarackok - vizet vonnak el a diófák gyökere elől. Nálunk, ahol amúgy sincs meg a diófák által minimálisan igényelt 800-1000 mm tenyészidőszaki csapadék, a gyep vízfelhasználása visszaveti a diófák fejlődését. Úgy is fogalmazhatunk, hogy gyepesíteni csak öntözött dióskertben szabad.

Csiperkegomba gyepesített dióskertben: Kép helye

A pillangósok elterjedését magvetéssel magunk is elősegíthetjük, ha valahonnan véletlen hozzájutunk az apróbb pillangósok magvaihoz. De egyre ügyeljünk: Lucernát nem szabad a diósba telepíteni! A lucernának mély gyökérzete van, szárazságra hajló éghajlatunk alatt gyökérrendszere konkurrál a diófa gyökerével, és elszívja a dió elől a diónak is nagyon szükséges vizet. A lucerna másik káros hatására az újtelepítésű diósban kanadaiak hívták fel a figyelmet: A lucerna levélbolhái a dió levelét is károsítják.

Igaz, a diófa se marad adós, a leveléből kimosódó, valamint a gyökeréből kibocsátott juglonra a lucerna különösen érzékeny, tehát kölcsönösen ártanak egymásnak. És kölcsönösen fertőzhetik is egymást, hiszen a lucerna gyökerét ugyanúgy fertőzi a rozellíniás gyökérpenész, mint a diófáét. Egymás közelében a gyökérpenészt is elkaphatják egymástól, ami a talajban terjed.

A talajművelő eszközökkel gyommentesen tartott dióültetvénnyel szemben a gyepesített felületű dióskert felel meg a környezetkímélő talajművelés követelményeinek.

Gyepesítés = környezetkímélés.

Gyepes területen a talajművelés nem okoz talajszerkezet-rombolást, hanem a fűfélék gyökérzete kellően levegőző, szellős, morzsás talajszerkezetet alakít ki.

Dombos területen nincs talajpusztulás, erózió.

Gépi diószüret esetén a rázás, felszedés erő- és munkagépei nem nyomják keményre, barázdásra a gyepes talajt, illetve jóval kevésbé, mint a műveltet. Gépi keréknyomok esetén évi egyszeri fogasolással eredeti állapotába hozható a gyepes talaj.

Kép helye

Kép helye Végül ne feledkezzünk el a gyepesített dióskert azon előnyéről se, hogy a bioművelést folytató diósgazda a diótermesztést nagyon jól kiegészítheti állattenyésztéssel is. Szemben a poros-sáros talajú dióskerttel, és szemben a vegyszeres növényvédelmet igénylő dióskerttel. Néhány évvel ez előtt például az ökológiai támogatás elnyerésének az is feltétele volt, hogy a növénytermelési - konkrétan diótermelési - tevékenységet a biogazda biológiai állattartással is kapcsolja össze. Persze, ez még a kisgazda-szellemiségű minisztérium idején történt. Azóta a helyzet javult, mert a diótermesztőknek ma már nem írják elő a kapcsolódó állattartást.

Azt már korábban említettem, hogy a legelőn a diófák alatt jól érzik magukat a tehenek. És, mint már mutattam, libák is tarthatók a diófák alatt, nagyon jól érzik magukat, jól fejlődnek.

Többen ajánlották, manapság is ajánlják a juhászat és a diótermesztés ökológiai alapú összekapcsolását, vagyis azt, hogy füvesített dióültetvényünk kaszálását ne gépi úton végezzük, hanem abszolút biológiai módon, a juhokkal való legeltetéssel. Magam nem zárom ki azt, hogy ez lehetséges, de arra a veszélyre szerényen felhívom a figyelmet, hogy a diófák lelógó ágait - és melyik diófa melyik ága nem lóg le - a juhok tarrá fogják rágni. Mert bizony, a diófa levele nemcsak az ember számára igen kellemes aromájú.

Kép helye

De, úgy látszik, túlzásba estem, véleményemet korrigálnom kell. Mert a juhok csak addig rágják le a diólevelet, ameddig elérik. Feljebb nem. Tehát mégis tarthatók a diósban, amint arról Jean-Maurice Lyonne, St. Romans-i gazdálkodó beszámolt.

Kép helye

Negyven hektár diósa van. Amikor fia, Régis is abban a korban volt, amikor önálló jövedelemre van szüksége az embernek, elhatározta, hogy juhászattal fog foglalkozni, mert a juhtermékekben lát fantáziát. De az volt a gondja, hogy nem tudott földet venni. Ezért ajánlotta fel apja a dióültetvény területét.

Már tíz éve legeltetik a juhokat a diófák között, A juhok számára megfelelő a fűösszetétel, jól érzik magukat a diófák alatt. És nem kell kaszálniuk, ezzel nagyon nagy üzemanyagköltség-megtakarítást értek el. Fűkaszát se kellett venniük. A juhtrágya pedig fölöslegessé tette a műtrágyák használatát. Szóval, csupa előny, csupa bio.

Csak az idősebb diófák alatt nem lehet legeltetni, mert ott a fű kiritkult. Másik gondjuk, hogy mivel talajuk köves, a juhok sok követ kirugdosnak, ami a diószüretet nehezíti, de a kövekkel nem tudnak mit kezdeni.

Tisztelt ökológus Kollégám, gondolkozzunk tovább is közösen, milyen háziállatot tarthatunk ezeken kívül is, vegyszermentes diósunkban! Én gondoltam például méhészetre, de Schneider Balázs gyorsabb volt, már meg is valósította ezt a kézenfekvő, célszerű társítást.

Kép helye

Ökológiai védekezés a dióskertben

Ha már ismerjük, dióskertünkben milyen betegségek és károsítók fordulhatnak elő, elgondolkozhatunk, hogy a hagyományos növényvédelmi eljárásokat meghaladva milyen módon képzeljük el a biológiai védekezést ellenük.

Ökológiai szemléletű növényvédelemnek nevezhetjük, ha a kártevők ellen nem vegyszereket, hanem más élőlényeket vetünk be. Ezt a harcot bízhatjuk a természetre, a kártevők és az őket pusztító más élőlények természetes egyensúlyának kialakulásában bízva, vagyis hogy nem csinálunk semmit. Ez is lehet eredményes, nem tudom.

De az már keményebb beavatkozás a természet egyensúlyába, ha egyenesen a diófák károsítóit pusztítjuk, igaz, nem vegyszerrel, hanem ellenségeik koncentrált kijuttatásával.

Például ha a fiatal diósunkban pocokkár lép fel, megtehetjük, hogy nem irtjuk a pockot, hanem ülőfákat állítunk ki a ragadozó madaraknak, és bennük bízunk. De amíg megjönnek az ölyvek, stb., a pockok addig is rágnak. A ragadozó madarak akkor jönnek, ha nálunk több a pocok, mint máshol. És ha megjöttek, és megritkították a pocokállományt, továbbállnak, mihelyt a pocokállomány az átlagosnál ritkábbá vált. Tehát: A kártevőket pusztító élőlények bizonyos mennyiségű kártevő-állományt igényelnek állandóan ahhoz, hogy meg tudjanak élni. Tehát: A diófáknak egy bizonyos mennyiségű kártevővel kell állandóan együtt élniük.

Térjünk át azokra a konkrét módszerekre, amelyekkel a a dióskertben az ökológiai növényvédelmet megvalósíthatjuk, és ezzel mutassunk példát a biotermesztés körében! Ne tegyünk úgy, mint sok "biotermesztő", akik féltve őrzik titkaikat, a biológiainak mondott eljárásokat megőrzik maguknak, nehogy megtudjuk, hogy csak szavakban tartják be az ökológiai előírásokat, a valóságban pedig a tiltott vegyszereket használják.

Már ötödik éve forgok biotermesztők között, de eddig még egyiktől se hallottam konkrét bioeljárást, amivel felváltaná a hagyományos növényvédelmet. Nem a diótermesztésben! A szántóföldi, a zöldségtermesztési, a szőlő-, gyümölcs- és gyepkultúrák bármelyikében! Amit tényleg alkalmazna!

XANTHOMONASZOS BAKTERIÓZIS

Kép helye A baktériumos levél- és termésfoltosság (Xanthomonas juglandis) a diótermést komolyan veszélyezteti, hűvös, csapadékos tavaszú években. Szükség esetén az ökológiai gazdálkodásban felhasználható réztartalmú készítményekkel kell permetezni, rügyfakadástól júniusig terjedő időben 10-14 naponként, súlyos fertőzésnél 7-10 naponként. Ez a hagyományos eljárás is, bár hagyományosan a baktérium réz-rezisztenciája miatt egyre inkább szerves gombaölőszerekre is rákapnak.

Javasolják, hogy a télen is a fán maradt diókopáncsot le kell verni a fáról. Amellett, hogy ez a javaslat üzemi méretekben nem valósítható meg, az eredményessége is kérdéses, mert - mint tudjuk - a baktérium a fa minden részén áttelel, sőt, a lehullott leveleken is. Mindenesetre csökkenthetjük a fertőzési forrást, ha nemcsak a lehullott leveleket távolítjuk el a diófák alól tavaszra, hanem a fertőzött vesszőket is lemetsszük, elégetjük.

Sok munka, amit nem fizet meg senki, és akkor még ott van az egész diófa, amelynek minden része fertőzési forrást jelent tavasszal. A rügyektől a kéregig.

De létezik bio-védekezés is a baktérium ellen.

Mint korábban mondottam, az az ökológiai szemléletű növényvédelem, ha a károsítók ellen más élőlényeket vetünk be. A legkézenfekvőbb, ha a diófa károsítói ellen magát a diófát vetjük be. Ez úgy lehetséges, hogy olyan diófajtát, típust választunk telepítésre, amelyik a betegségeknek, kártevőknek ellenáll. Ismeretes, hogy az elismert, termesztésbe vont diófajták között igen nagy különbségek vannak például a xanthomonaszos bakteriózissal szembeni ellenállóságban. Tanulmányozzuk tehát a diófajták leírását, és a betegségnek ellenálló fajtát telepítsünk, ha ökológiai szemléletűek vagyunk.

Ez így nagyon szép. A bökkenő csak ott van, hogy - egyéb okok miatt - szerintem is csak a magyar éghajlat alatt szelektált, nemesített diófajták jöhetnek Magyarországon számításba, amelyekből a három régebbit és az öt újabbat összeszámolva is csak nyolc van. És egyikre sem jellemző a baktérium-rezisztencia.

Tehát szép dolog, ha egy biokulturális szakcikkben azt olvassuk, hogy "az egyik döntő, növényvédelmet segítő szempont a fajtaválasztás", ha nincs olyan fajta, amit választhatnánk. És nincs is olyan hazai szakember, aki baktériumellenálló diófajtát tudna nekünk ajánlani.

Az elmondottakhoz egy kis illusztráció.

Olasz kutatók (Tamponi és Donati) vizsgálták egy sor diófajta baktérium-fogékonyságát, olasz, campaniai viszonyok között. Campania - mint tudjuk - nem az a kimondott nedves, párás éghajlatú vidék, ami alatt a xanthomonasz el szokott hatalmasodni. A vizsgálat módszerébe ne menjünk mélyen bele, elég annyi, hogy a vizsgált diófajtákról szedtek 200-200 szem diót, és ennek arányában állapították meg a termés-fertőzöttség százalékát, amit a következőknek találtak:

Diófajta Fertőzött diók aránya, %
Nugget 97
Vina 92
Lompoc 89
Serr 75
Payne 74
Gustine 72
Alsószentiváni 117 65
Midland 63
Tehama 54
Hartley 53
Chico 42
Eureka 39
Mayette 39
Franquette 36
Waterloo 22
Grandjean 21
Parisienne 8
Sorrento 8
Marbot 7
Corne 2

Hogy mi ebből a tanulság?

A vezető olasz fajta, a Sorrento és az olasz földön is jól díszlő francia diók átütő sikere. (Istenem, hazai pálya, hazai bíró!) És az idegen diók csapnivalóan rossz szereplése.

Nem baj, remélem, egyszer lesz még visszavágó is, amikor hazai földön tesztelhetjük a legjobb olasz és francia diófajtákat! Mert ne feledjük, a dió röghöz kötött növény, egy adott fajta életképessége - és ellenállóképessége - hazai viszonyok között a legjobb.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy saját tapasztalatom szerint a három magyar alapfajta közül az M-10 a legfogékonyabb a bakteriózisra, de rögtön utána következik a T-83, és bizony, egy jellemzően baktériumos évben az A-117 se mentes.

Úgyhogy, azt javaslom, tisztelt Kollégám, hogy a fajtaválasztás során részesítsük továbbra is előnyben a hazai diónemesítés során már kipróbált hazai diófajtákat, és ha lehet, védekezzünk a baktérium ellen ökológiai módon. Ha pedig nem lehet, vessük be az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett vegyszereket.

A dió xanthomonaszos baktériumfertőzése ellen biológiai módon például a baktériumot fogyasztó vírusokkal, bakteriofágokkal lehet védekezni. Persze ez csak egy elméleti lehetőség, mert tudomásom szerint Magyarországon még nem kapható bakteriofág-készítmény. Sőt, még egyetlen szakembertől se hallottam, vagy olvastam erről, de külföldön - igaz, nagyon távol, Új-Zélandon - már kidolgozták ezt a módszert.

Az előzményekhez tartozik, hogy a bakteriofágokat már száz éve ismerik. Kísérletezni először a Szovjetunióban, Tbilisziben kezdtek velük, a növények baktériumos betegségeinek leküzdésére. A témával Amerikában is, legújabban pedig Új-Zélandon foglalkoztak, az összes növényi baktérium közül a dió xanthomonaszos betegsége elleni védekezés került legközelebb a gyakorlati alkalmazáshoz. Bakteriofág vírusokat a környezetből könnyen tudnak izolálni.

A bakteriofágok eredményesen pusztítják a baktériumokat, feltéve, ha életképes állapotban a baktériumhoz férnek. A kutatók eredményei szerint a bakteriofágos permetezés a kibomló diórügyet érő tízezernyi baktérium 99 %-át elpusztítja. De sajnos élő szervezeten kívül a vírusok nagyon halandók. Ártalmas számukra a hőingadozás, a vegyszerek, de leginkább a napfény. Tehát nappal nem lehet kipermetezni, csak éjjel.

És sajnos, a bakteriofágos védekezésnél is probléma a diórügyek elnyújtott fakadása, vagyis ez is csak akkor hatásos, ha rövid idő alatt 3-4 permetezést végzünk.

Ez pedig nagyon drága. A baktériumos levél- és terméskár nem szokott olyan nagy lenni, ami indokolná négy bakteriofágos éjszakai permetezés költségét. A készítmény is drágább, mint a réz.

Ha diósunkban ökológiai gazdálkodást folytatunk, és nem szabad sztreptomicint permeteznünk, sőt a réztartalmú szerektől is el vagyunk tiltva (mint pl. 2002-ben), akkor is meg kellene gondolnunk a bakteriofág alkalmazását, ha kapható lenne. Előbb olyan dióvevőt kell keresnünk, aki vállalja, hogy a többletköltséggel megnövelt áron is megveszi biotermékünket. Ilyen vevőről jelenleg nem tudok.

Tisztelt Kollégám, ha Ön fogékony az ökológiára, van egy jó hírem az Ön számára. A dió baktériumos, xanthomonaszos betegsége ellen másik, ökológiai védekezés is létezik, amikor a baktérium ellen másik baktériumot vetnek be, nevesítve a Bacillus subtilist. Serenade nevű készítményben forgalmazzák, és Amerikában már engedélyezték is a biotermesztés számára.

Az a leghatásosabb, ha a még meg nem támadott, egészséges diólevélre permetezzük, és amikor a xanthomonasz a levélre kerül, az alábbi ábra szerinti módon megeszi. De akkor is hat, ha a xanthomonasz már a levélen van, és tömlőt fejleszt, akkor a tömlőjét is képes megenni. Ezt a másik felvétel mutatja.

Kép helye Kép helye

Tisztelt, az ökológiára fogékony Kollégám, az előbbinél is jobb hírem van az Ön számára. A Xanthomonasz ellen a diófa vegyi fegyvere, a juglon is alkalmazható.

Hogy ne legyek szerény, mondhatnám, hogy a gondolat nekem is eszembe jutott, de már későn. Hét évvel korábban már ezirányú kísérletet végzett Anita Solar szlovén kutatónő. Diólevélből kivont juglonból készült permetezőszert talált hatékonynak a Xanthomonasz ellen. A juglon baktériumölő hatása közismert, a diófát ismerő összes nép népi gyógyászatában alkalmazták a diófa kivonatait baktériumos betegségek ellen.

A diófa a saját védelméhez is megtermeli a hatóanyagot.

GNOMÓNIÁS GOMBABETEGSÉG

A levélfoltosság gomba (Gnomonia leptostyla) olyan rendszeres és súlyos kórokozó, ami ellen az ökológiai termelésben alkalmazható bordói lével, később kénnel is kell permetezni, rügyfakadástól a hajtásnövekedés befejeztéig. Az ökológiai szemlélet szerint a betegségnek ellenálló fajták telepítésével kell a vegyszerezési szükségletet csökkenteni. Szerencsére a hazai diófajták közül az Alsószentiváni 117-es fajta a betegséggel szemben kiemelkedően ellenáll, és a másik két fajta, a Milotai 10-es és a Tiszacsécsi 83-as is mérsékelten ellenáll.

Az évenkénti fertőzés csökkentésére törekedve évente a tenyészidőszakon kívüli időben a lehullott lombot vagy égetéssel szükséges megsemmisíteni, vagy pedig a későbbiekben kell a lomb megsemmisítésére technológiát kidolgozni. Például egy francia diótermesztő (Signaux úr) a lehullott, száraz diólombot a téli időszakban szárzúzóval töreti meg, hogy hamarabb elbomoljon.

Egy ökológiai szakembertől azt hallottam, a lomb égetése nem tekinthető igazán biológiai módszernek. Véleményem szerint az égés (oxidáció) az élő természetben mindennapos folyamat. A diólevél szerves anyagai természetes - gombás, baktériumos - elbomlás során is oxidáció útján semmisülnek meg. A gyors égés - lehet - pusztít élő szervezeteket. De az égetési folyamat térben és időben nagyon szűkreszabott, más élő szervezetekben nem okoz nagy kárt.

Ha a gnomónia ellen a biotermesztésben engedélyezett réztartalmú szeres permetezéssel védekezünk, akkor a fa ágait és törzsét károsító ágrákbetegség (Nectria galligena) ellen nem kell külön védekezni.

Úgy a xanthomonasz, mint a gnomónia ellen bizonyos fokú bio-védelmet jelent, ha ültetvényünket nem engedjük elsűrűsödni, levegősre, szellősre hagyjuk. Így megmarad az esély, hogy a fertőzéseket elősegítő esők után az ültetvény átszellőzik, a levegő páratartalma hamarabb csökken le, a baktérium és a gomba fertőzőképessége megszűnik.

ALMAMOLY

Az almamoly-rezisztencia területén valamivel jobb a helyzet, mind a nyolc magyar fajtára jellemző, hogy alapi nyílása jól zárt. Tehát ha magyar diófajtákat választunk telepítésre, az önmagában megvalósít egy bizonyos biológiai védelmet. Ez sem jelent természetesen abszolút védelmet, - mindenki látott már férges diót, - de nem annyira rossz a helyzet, mint a - Magyarországon el nem ismert - papírhéjú fajtáknál.

Almamoly-kártétel tehát a gondos fajtaválasztás mellett is van, ez jelenti a diófa és környezete természetes egyensúlyát.

Kép helye Az almamoly egyedszámának csökkentésére is alkalmasak a ma már széles körben alkalmazott feromoncsapdák a dióskertekben, nemcsak a kártevő várható erősebb fellépésének előrejelzésére. Ha nemcsak megfigyelési céllal akasztjuk ki a diófára, akkor többet kell vennünk, sűrűbben kell elhelyeznünk, a hímlepkék nagy részét összefogja. És csak akkor kell egyéb védekezési módszert is választanunk, ha sokalljuk a kártételt.

Ennek a védekezésnek az a hibája, hogy a fák kifejlett korában már nem hatásos. Olyan nagy a diófák körüli légtér, hogy a feromon-illat nem ér föl a fák tetejéig.

Az almamoly elleni biológiai védelem számára elvileg 250-féle élőlény vethető be - mondják kutatók. De ez csak az elmélet. Engedély, készítmény, ismeret hiányában viszont a gyakorló bio-dió termesztő ezzel a 250 élőlénnyel nem tud mit kezdeni.

A legegyszerűbb, ha a mindig emlegetett Bacillus thuringiensis-t permetezzük ki. De már megjelent ennek a módszernek a továbbfejlesztett változata, amikor nem magát a baktériumot szórják ki, hanem az általa termelt méreganyagot (úgynevezett BT toxint).

És tessék elképzelni, ez a módszer engedélyezve van a biotermesztésben!

Jaj, de idegen ez a biotermesztéstől! Mérget kiszórni a biogyümölcsösben? Pedig egy, biokultúrával foglalkozó szakfolyóirat is propagálja.

De túl azon, hogy a diósban az almamoly ellen a kiszórt BT toxin nem ér semmit, mert a petéből kikelő lárva azonnal, a helyszínen befúrja magát a dióburokba, így nincs módja mérget összeszedni, még az is problémát okoz, hogy ezzel a méreganyaggal szemben a jelenlegi almamoly-populációk már bizonyos rezisztenciával rendelkeznek.

Másik, hasonló biológiai védekezés például az almamoly betegségét okozó karpovírus kijuttatása. Karpovírus-készítményről Magyarországon nem tudok, de fejlettebb vidékeken alkalmazzák már. Kaliforniában például egy granulovírust mondanak a legjobbnak az almamoly ellen, amely vírus az almamoly lárvájával érintkezve azt elfogyasztja. Kaliforniai tapasztalat szerint ezzel a készítménnyel több mint tízszeres permetezéssel lehet az almamoly-populációt egy adott területen lenullázni.

Többévi várakozás után végre Magyarországon is kaphatóvá tették a granulovírus-készítményt, Madex néven. A szuperszelektív vírus csak az almamolyt betegíti meg, más élőlényre nincs semmilyen hatással. A frissen permetezett felületen járó almamoly-lárvák, tehát azok, amelyek még igen fiatalok, nem rágták be magukat, fiatalon elpusztulnak. Amelyik lárva csak kisebb mennyiségű vírushoz jut, szintén elpusztul, de később, bent, a termésben. A termés károsodik, de az almamoly nem szaporodik tovább.

Az almamolynak megvan az a tulajdonsága, hogy első nemzedéke - almán is, dión is - nem a termésre petéz, hanem levelekre, a lárvának hosszú utat is meg kell tennie a termésig. Ezért a védekezés az első nemzedék lárvái ellen hatásosabb. Persze, tudjuk, a diónál jellemzően a második - vagy ha van, a harmadik - nemzedék fertőz. Pedig fontos lenne az első nemzedéket irtani, mert azok egy része közvetlenül telelőre vonul, elteszi magát jövőre, arra az esetre, ha a gyümölcsösben a második nemzedék a permetezés miatt kihalna.

Jövőre előlről kezdhetjük az almamoly elleni küzdelmet.

Mikor permetezzünk az első nemzedék ellen? Diósban soha, de szólhatunk a szomszéd almáskert gazdájának, hogy mikor permetezzen. De csak akkor szóljunk, ha nem veszi sértésnek. És akkor, ha a tavaszi hőösszeg-számítást elvégeztük. Ennek menete: Minden este 9-kor megmérjük a hőmérsékletet, és ha az meghaladja a 16 C°-ot, attól kezdve a napi átlaghőmérsékletből (ami jó közelítéssel megegyezik az esti hőmérséklettel - kivonunk 10-et, a maradékot összeadjuk. Amikor a végösszeg eléri a 85-öt, lehet a granulovírust kipermetezni. Ekkor kezd az almamoly rajzani.

A termést veszélyeztető almamoly - második nemzedéke - ellen permetezés nélkül is kielégítő biológiai védelmet jelent, ha a szomszédban almáskert van, ami magához vonzza az almamolyokat. Ez egy szerencsés eset. Aki nem ilyen szerencsés, annak a feromoncsapdás védekezést ajánlom, amit kiegészítésként magam is alkalmazok, a maradék hímlepkék összefogására. Így a dióférgesség ökológiai módon megelőzhető. De telepíthetünk is egy sor almafát a dióskert mellé, az majd magához vonzza a dióskertbe tévedt molylepkéket.

Kép helye

Nálunk még nem, de Kaliforniában már próbálkoznak a Trichogramma platneri nevű parazita darázzsal is az almamoly ellen, amely az almamoly petéjét fogyasztja. Állítólag a molyfertőzést 70 %-kal is képes csökkenteni.

LEVÉLTETVEK

Kép helye Mint említettem, a sikeres védekezéshez ki kell billentenünk a dióültetvényt a természetes egyensúlyából. Elősegíthetjük az egyensúlynak a saját javunkra változását egyes művelési beavatkozásokkal is, amelyek nem a kártevőket irtják közvetlenül, hanem áttételesen hatnak. A levéltetvek esetében is.

Például a zengőlegyek (Syrphidae) lárvái a dió levéltetveit pusztítják. Tetszik tudni, az az apró légy, amelyik egy helyben megáll a levegőben, utána pedig egy pillanat alatt áll tovább.

A kifejlett zengőlegyek fő tápláléka a legkülönbözőbb gyomvirágok nektárja. Ha a kertünket nem kaszáljuk olyan sűrűn, - pl. évente hatszor, - és hagyunk két kaszálás között időt a gyomoknak kivirágozni, ezzel a módszerrel elősegíthetjük a zengőlegyek állományának növekedését. Persze kérdéses, egy fiatal dióültetvényben mi a nagyobb kár, a levéltetvek károsítása, vagy a gyomok által a diófa elől elszívott víz és tápanyag. Mérlegelni kell.

Mindenesetre a zengőlegyek érdekében tartsunk fenn a dióskert mellett egy kis füves területet, ahol vadvirágok virágozhatnak. Egy zengőlégy, a tarka darázslégy (Sphaerophoria scripta) aprószulák virágán, a diófák között:

Kép helye

(Van a darázslégyről jobb képem is, de annak két hibája van. Nem dióskertben készült, és nem én készítettem.)

Kép helye

Magyarországon a mutatott tarka darázslégy mellett az Episyrphus balteatus (ékfoltos zengőlégy) és a Melanostoma mellinum gyakori még, de itt él még kb. 600 másik zengőlégy faj is.

Kép helye Kép helye

Persze, a biológia, a dióültetvény biológiai növényvédelme nagyon bonyolult dolog. Elszaporítjuk a zengőlegyeket egy külön a számukra fenntartott virágoskertben, és ők képesek nem a diófa, hanem más növények levéltetveit fogyasztatni lárváikkal. De a következő képen táplálkozó zengőlégy-lárva valószínűleg diólevéltetűt eszik.

Kép helye

Viszont az Eristalis interruptus zengőlegyet már nem a diólombban sikerült lekapni:

Kép helye

A levéltetvek monitorozására a legjobb és máig is legkorszerűbb módszer a diólevél szemrevételezése. A diósgazda részéről akkor kell beavatkozni, ha egy levélkén 15-nél több levéltetvet lát.

A levéltetveknek - szerencsére - elég nagy számú ragadozó rovar ellenségük van. Közismertek közülük a katicabogarak (Coccinellidae), amelyeknek nemcsak kifejlett egyede, hanem lárvája is megeszi a levéltetveket.

A következő képen katicabogár látható április 20-án, a dió csücsrügyének kibomlásakor. Ugyanazért tartózkodik ott, mint a hangyák, mindnyájan a saját hasznukra kívánják fordítani a levéltetvek megjelenését. A hangyák az édes levéltetű-ürülékért, a katicabogár pedig a levéltetvek elfogyasztásáért keresi fel a diófát.

Kép helye

A sárga dió-levéltetű és a tarka dió-levéltetű bár rendszeres lakói a dióskertnek, kártételük nem szokott olyan mértékű lenni, ami a vegyszeres beavatkozást szükségessé tenné.

A levéltetvek állományának kordában tartásába tehát besegítenek a katicabogarak is, már a rügypattanástól kezdve járják és vizsgálják a diófákat, keresik a levéltetveket.

Katicabogár koratavasszal, rügypattanás előtt a diófa ágán:

Kép helye

Katicabogár tavasszal, virágzáskor:

Kép helye

Katicabogár májusban, a szerelem hónapjában:

Kép helye

Katicabogár júniusban:

Kép helye

A katicabogár petéi diólevélen:

Kép helye

A katica-lárva nem tévesztendő össze a zengőlegyek és a fátyolkák lárvájával, bár alkatra, nagyságra hasonlók. A katicalárva a legszínesebb, szürke-sárga, a fátyolka-lárva barnás, hosszanti mintázattal, a zengőlégy lárvája pedig jellegtelen.

Kép helye

Ha a levéltetvek szempontjából nézzük a katica-lárvákat, tiszta horrort látunk. Az első képen a katicalárva, a másodikon a bogár eszi a levéltetvet.

Kép helye Kép helye

A katicák koratavasztól őszig, amíg egyáltalán levéltetű van a diófán, szüntelenül pusztítják azokat. Azt hihetnénk, még a diólevél sárgulása-barnulása idején is.

Pedig nem. Amikor a diólevélből a tápanyagok - amiket a levéltetvek annyira szeretnek - elkezedenek a fás részekbe visszaáramlani, a levéltetvek beszüntetik életciklusukat. A katicák is.

Szenzációs felvételnek szántam, amint a barna, lehullás előtti diólevélen még katicát láttam. Csak amikor kinagyítottam, vettem észre, hogy a katica már nem él, élettevékenységét tetveknek adta át. Hát, igen, az ökológiai szemléletű dióültetvényből a bomló szerves anyagokkal táplálkozó tetveket se tilthatjuk ki, azoknak is meg kell élniük.

Kép helye Kép helye

A hétpettyes katicabogár mellett másik katicabogár-faj is megjelent Magyarországon, állítólag erős, veszélyes konkurense lesz a mi katinkánknak. Olyan, ami ki is szoríthatja, a létfeltételekért vívott harcban.

Életrevalóságát mutatja a következő kép is, már akkor petézik a diólevélen, amikor a levéltetvek még csak a szomszédos levelet károsítják.

Kép helye

És már itt jön elő a harmadik is. Ez állítólag ázsiai.

Kép helye

A katicabogarak nagyon sokfélék. Ez a tizenhétpettyes is megél a diófa levéltetvein.

Kép helye

A fátyolkák (Neuroptera) közül az aranyszemű fátyolka (Chrysopa perla) lárvája pusztítja a levéltetveket, a barna fátyolkának (Micromus angulatus) a lárvája is, imágója is.

Kép helye

Fátyolkapeték diólevélen:

Kép helye Kép helye

A fátyolka-lárvák táplálkozását vételezhetjük szemre a következő képeken. A felvételek április 26-án, május 4-én és szeptember 8-án készültek.


Kép helye
Kép helye
Kép helye

Kép helye A levéltetvek ellen Kaliforniában biológiai védelmet találtak egy parazita darázs, a Trioxys pallidus személyében. Ott régóta alkalmazzák. Tapasztalat szerint képes igen alacsony szintre csökkenteni a levéltetvek létszámát.

A fürkészdarazsak levéltetűölő szerepéről francia szerzők is szólnak. Egy elhalt levéltetvet látunk a diófa levelén. Ha megfigyeljük, a fekete pötty a fürkészdarázs lárvájának kimeneti nyílása, miután kifejlődött a levéltetűben.

Kép helye

És van itt egy hosszúcsápú lepke, a nevét nem tudom. Bár a kép életlen, higgye el tisztelt növényvédő Kollégám, hogy ez a lepke is a levéltetvek céljából kereste fel a diófa levelét. Ez biztos, a mozgásából állapítható meg, ahogy egyik levélkéről a másikra vándorolva a levélke főere mentén keresgél hosszú csápjaival. Vagy levéltetűt akar enni, de szerintem valószínűbb, hogy édes levéltetű-ürüléket, mézharmatot akar inni. Ha nem is irtja a levéltetveket, mindenesetre biodiverzitás a javából.

Kép helye

Még gombák is fogyasztják a diófa levéltetveit, bár jelenlegi ismereteim szerint arra nincs módszer, hogy ebbe a folyamatba beavatkozzunk. Gomba által elpusztult kifejlett levéltetű és lárvái láthatók - diólevélen.

Kép helye Kép helye

Ha pedig a levéltetvek ellen mégis vegyszerrel akarunk védekezni, az aktuálisan engedélyezettek közül válasszunk. Egy sor természetes alapú, az ökológiai termesztésben engedélyezett szerrel rendelkezünk.

Természetes alapú piretrinek, etil-alkoholos növényi kivonatok, alifás zsírsavak, növényi olajok és egyéb olajok használhatók, pl. újabban a Vektafid A és a Biola is, amelyek a következőkben említett pajzstetvek és atkák ellen is engedélyezettek. Fontos, hogy pontosan derítsük fel, mely ültetvényrészek, esetleg fák fertőzöttek és csak itt végezzünk helyi kezeléseket.

PAJZSTETVEK

Az akác pajzstetű (Eulecanium corni) és a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) ellen Magyarországon az ökológiai gazdálkodásban felhasználható növényi kivonatok és ásványi olajok közül kell védekezőszert választani, mert nincsenek engedélyezve a Kaliforniában már használatos rovarkészítmények.

Ott természetes körülmények között két bogárfaj, a Chilocorus orbus és a Cybocephalus californicus gyakran nagy számban keresi fel a diófák pajzstetveit, és azok számát erősen vissza tudják szorítani. És létezik két parazita darázs faj, az Aphytus és a Prospaltella is. Nálunk ilyen kutatásról még nem hallottam.

A közönséges teknős pajzstetű (Parthenolecanium corni) ellen fürkészdarazsakat, a Coccophagus, Encyrtus és Metaphycus fajokat vetik be a világ fejlettebb vidékein.

Idehaza a pajzstetvek elleni védekezés a diófák mérete miatt szinte csak a rügypattanás előtti lemosó permetezésre korlátozódik. Védekezésre ajánlott a poliszulfidkén+vazelinolaj és a vazelinolaj. A nyári időszakban, új nemzedékű pajzstetűlárvák elleni védekezéskor az atkák és a levéltetvek ellen használatos szerek pusztító hatására hagyatkozhatunk.

ATKÁK

Kép helye A szemölcsös gubacsatka (Aceria tristriata) a magyar fajtákat kevésbé veszélyezteti, a nemezes gubacsatka (Aceria erinea) kártétele nem jelentős. Ha mégis erősebb fertőzést tapasztalnánk, atkák ellen ragadozó atkákat vethetünk be. Ilyen például a külföldön ajánlott Metaseiulus occidentalis, vagy a hazai gyümölcs- és szőlőkultúrákra ajánlott Amblyseius andersoni, A. finlandicus, A. aberrans, Typhlodromus tiliarium. Egy ragadozó atka képe jobbra látható: Euseius finlandicus.

Ezeknek a ragadozó atkáknak sajnos, közös jellemzője, hogy más rovarokhoz viszonyítva rendkívül lassú a felszaporodásuk, és nem terjednek gyorsan nagy távolságra. Több év eltelik, mire az erős atkafertőzést elkezdik mérsékelni. És az élettevékenységükhöz jelentős létszámú táplálék-atka kell. Vagyis addig, amíg fel nem szaporodtak, nem érvényesül a hatásuk, és utána is csak mérsékelten.

A ragadozó atkák megélhetéséhez levélatkák kellenek. Ezt hívják biológiai egyensúlynak.

Ha a ragadozó atkákra nem számítunk, használhatunk a levélatkák ellen a biogazdálkodásban engedélyezett kénes és olajos készítményeket. De tudjunk róla, hogy az atkák elleni vegyszerek a ragadozó atkákat is irtják, főleg a piretroidokra és a karbamátokra érzékenyek. Ha a vegetációs időben erős az atkakártétel, akkor alkalmazzunk nyári hígítású mészkénlevet, növényi olajat és kén tartalmú készítményeket.

Nálunk engedélyezett ragadozóatka-készítményről egyébként nem tudok, azokat természetes úton kell elszaporítanunk. Hát, ha tudjuk. Léteznek egyébként atkákkal táplálkozó egyéb ragadozó rovarok is, többféle. Atkászböde, fátyolka, virágpoloskák, sőt, állítólag a katicák is.

EGYÉB ROVAROK

Rovarok lárvái ellen azok mesterséges baktériumfertőzésével, Bacillus thuringiensis kipermetezésével védekezhetünk. Természetesen ehhez a módszerhez az kell, hogy a lárvák a permetlé számára elérhetők legyenek, mint a szövőlepke lárvái, de diósban az olyan rejtett életmódú lárvák ellen, mint az almamoly vagy a farontó lepkék lárvája, nem jó. De jó, eredményes a szövőlepke lárvái ellen.

Kép helye

De a Bacillus thuringiensis-szel erős fenntartásaim vannak. Rovarmérget termel! Ha a biogazda ilyen bacillust permetez ki, azzal súlyosan beleavatkozik a természet biológiai egyensúlyába, és méreganyagától pusztulnak a pusztítani nem kívánt rovarok is, például vándorlepkék, amint azt Allacherné Szépkuthy Katalin cikkéből tudjuk. Nem tekintem bio-módszernek, akkor se, ha a biotermesztésben engedélyezett, és használata általános.

Kép helye Rovarlárvák, bábok parazita-rovarok kijuttatásával irthatók, de ez esetben is feltétel a hozzáférhetőség. A fürkészdarazsak lárvái jellemző rovarparaziták (Trichogamma fajok). Kijuttatásukkal a rovarlárvák száma mérsékelhető. Amerikai dióskertekben alkalmazzák a Goniozus legneri és a Pentalitomastix plethoricus fürkészdarazsakat is, de arról számolnak be, hogy a kártevők számának csökkentéséhez ezek a darazsak érdemben nem járulnak hozzá.

Az alábbiakban mutatok néhány képet az Amerikában előforduló diókárosító, az Amyelois transitella parazitás, fürkészdarazsas módszerű irtásáról. Kérem, a gyengébb idegzetűek forduljanak el, a képeket ne nézzék meg. Szegény Tranzit Ella!

Kép helye Kép helye Kép helye Kép helye

Amerikában a sárga gyapjas hernyónak nevezett diólevélrágó (Spilosoma virginica) ellen is a hernyó természetes parazitáival, fürkészdarazsakkal végzett mesterséges fertőzést alkalmazzák.

Kép helye

Kép helye A hazai károsítók elleni biológiai védekezési módszerekre visszatérve: A nagy farontó lepke (Cossus cossus), a kis farontólepke (Zeuzera pyrina), a fadarázs (Xyphydria logicollis) és a mogyorócincér (Oberea linearis) akkor okoz nagyobb kárt, amíg fiatal a fa, mert a leendő vázágat (esetleg a törzset) teszi tönkre. Ellenük alapjában csak kézi, fizikai védekezés képzelhető el. Ezért fertőzés esetén a dióskertet rendszeresen végig kell járni, figyelni kell a friss lyukakat, szöget, drótot beleszúrni, és járatukba az ökológiai gazdálkodásban felhasználható ásványi olajok valamelyikét kell kevés vattán betömni.

A farontók lárváit a harkályok is keresik, és fogyasztják. A károsítók bemutatásakor mutattam két képet a zöld küllő által e célból vágott nyílásról és ugyanannak a nyílásnak a háromnegyed évvel későbbi begyógyulásáról. Szóval, valóban bízhatunk a természetben is.

A lombrágó kártevők ellen vegyszermentes védekezést kell alkalmazni. Az erdei cserebogár (Melolontha hippocastani) élőhelyét adó nyárfákat, fűzfákat a diós mellől ki kell vágni. Az áprilisi cserebogár esetében bízhatunk a természetben. Egyrészt amikor megjelenik, a diórügyek még nem bomlottak ki, másrészt a ragadozók, pl. a pókok már meglehetős éhesek.

Kép helye

A nagy pávaszem (Saturnia pyri) meglehetősen ritka, nagy károkat nem okoz, ugyanígy a levélbarkó (Phyllobius fajok) sem. A levélbarkók fertőzése két hét alatt lemúlik, és amúgy az ültetvénynek csak kis részére terjed ki.

A fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) ellen fizikai módszert kell alkalmaznunk, a fertőzött lombrészek lemetszésével, amíg az elérhető. (Már kaphatók 5 m hosszúságra kihúzható metszőollók is.) A már szétmászott, idősebb hernyók ellen pedig megfelelő fizikai védelem lehet a fiatal - legfeljebb 5-6 éves - diófák erős megrázása is, mert a hernyók nagyrészt lepotyognak. Viszont igen hamar, perceken belül a törzsön visszamásznak, igaz, ekkor jól pusztíthatók. Fizikailag. Szerencsére a szövőlepkés fertőzés a dióültetvényben néhány fára szokott csak korlátozódni. Ha a fák növekedése a későbbiekben a mechanikai módszert már nem teszi lehetővé, a védekezésre Bactucid P, az ökológiai gazdálkodásban felhasználható mikrobiológiai készítményt kell alkalmazni, vagy Bacillus thuringiensist. A védekezést május vége és augusztus közepe között folyamatosan végezni kell.

EGYÉB BAKTÉRIUM- ÉS GOMBAKÁRTÉTELEK

Az agrobaktériumos gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens) nem gyógyítható. Ha vásárolt diócsemeténk gyökerén apró tumorokat látunk, a gyökeret az egészséges részig metsszük vissza, és mártsuk réztartalmú növényvédőszert tartalmazó híg agyagpépbe.

Hasonló a biológiai védekezés módszere is, csak az agyagpépbe nem növényvédőszert kell keverni, hanem az Agrobacterium radiobacter baktériumfajt tartalmazó készítményt. Ez a baktérium antibiotikumot termel, az agrocint. Galltrol-A és Norbac 84C nevű készítményekben kapható, a készítményekből gyökérbemártásos anyag készíthető, és a baktérium kolóniákat képez a sebzett gyökérfelületeken, és meggátolja az Agrobacterium tumefaciens behatolását. E készítmények továbbfejlesztett változata Nogall néven kapható.

Ezek mind preventív szerek, a fertőződést viszont nem gyógyítják. Lehet, hogy majd nálunk is kaphatók lesznek. A védekezés nem annyira a gyakorló diótermesztők feladata, mint a faiskolásoké.

A pisztricgomba (Polyporus squamosus), a késői laskagomba (Pleurotus ostreatus) és több más farontó gomba a fák pusztulását okozza, szinte felismerhetetlen a jelenlétük. Csak egyféle védekezést tartok elképzelhetőnek: A metszéskori nagyobb sebeket, amelyek egy éven belül várhatóan nem tudnak beforrni, sebkezelő anyaggal kell lezárni. És az ágletörések, egyéb mechanikai károk helyét is. A kisebb metszésfelületek azért nem érdekesek, mert ha ott be is jut a gomba, életbenmaradásához levegő kell, és ha a fa maga zárja le a sebet, az ottlévő gomba elpusztul.

A gyökérpenész (Rosellinia necatrix), az armilláriás gyökérpusztulás (Armillaria mellea) és a Phytophthora fajok elleni ökológiai védekezést jelenti, ha az ültetvény szántóföldön létesül, nem gyümölcsös vagy szőlő területén, így a kórokozó várhatóan nem fog jelentkezni (vagy csak később, amikor fáink már megerősödtek).

Fitoftóra-fertőzés ellen kétféle biológiai védelem létezik. Vagy tudunk ellenálló alanyú diócsemetéket beszerezni, vagy kerülnünk kell a fertőzött talajra való (újra-) telepítést.

EMLŐSÖK, EGYEBEK

A pocokkár és a kószapocok kártétele ellen a diótelepítés fiatal korában a területre kihelyezett ülőfákkal segíthetjük elő a biológiai védekezést. A ragadozó madarak a pockokat szívesen fogyasztják. A baglyok is, egérszőrös köpetüket gyakran találhatjuk a dióskert területén.

A kószapocok ellen viszont nem jó a bagoly, nemigen fogyasztja. Próbálkozhatunk a kószapocok ellen a vakondnál már bevált módszerrel: Ricinusmagot helyezünk a járatába. Ahol a vakondtúráshoz hasonló pocoktúrás a ricinus számára jó talajt biztosít, a ricinus megnő, és reményeink szerint a kószapocok elkerüli azt a környéket, mert nem szereti. Egy ilyen próbálkozást mutat a következő két kép.


Kép helye
Kép helye

A kedves, de nagyon bosszantó mókusok ellen nincs biológiai védelem? Dehogynem. A házikerti diófa termésének egy része megvédhető, ha macskát tartunk. Feketedió-fát csak fekete macskával!

Kép helye

A diófán megtelepedett fagyöngy biológiai módszerekkel történő pusztítására is folynak biztató kísérletek, amelyeknek a lényege az, hogy a Botryosphaerostroma visci nevű gombával fertőzik meg a fagyöngyöt. Ez a gomba a fagyöngy leveleit, hajtásait, bogyóit károsítja, és gyakran teljesen el is pusztítja a fagyöngyöt.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább