Örményország öntözött gyümölcsöskertjeiről ezt írja Romuald Karas: "Szembetűnő a gyümölcsösök intenzív zöldje. A fák buják, hatalmasak. A diófák vagy harminc méter magasra nőnek."

Itthon, Magyarországon pedig - öntözés híján - az esőre vár a diófa.

A diófa természeténél fogva a folyópartok kísérőnövénye. Vízigényes. Valószínűleg igaz az a szakvélemény, ami szerint a dió termeszthetőségének fő feltétele hazánkban a víz. Vízigényét évi 800-1000 mm-ben szokták megjelölni. A vízigényt olasz, francia, spanyol kutatók máshogy fogalmazzák meg, a tenyészidőszakra vetítve napi 2-3 mm-ben jelölik meg, ami az egész tenyészidőszakra vetítve 300-400 mm-t jelent. Magyarországon a feltüntetett csapadékmennyiségek egyike sincs meg, ezért nálunk a diófa öntözése igencsak ajánlott.

Ajánlott nemcsak a fiatal fák növekedésének időszakában, hanem termőkorban is. Hazai viszonyok között 2 t/ha-ban szokták megjelölni a diótermesztés jövedelmezőségének határát. 2 tonnát meghaladó termés viszont csak öntözés mellett képzelhető el.

Magyarországon dióöntözési kísérletet senki se folytatott.

Francia tapasztalat szerint a diófa leginkább júniusban és júliusban szomjazza a vizet. Ilyenkor még a diótermés mérete is kisebb marad, ha nincs a fának elég vize. Ez a méretcsökkenés a teljes azévi diótermést egy méretosztállyal - 2 mm-rel - lejjebb sorolhatja. És ez a vízhiány kihat a következő évi virágképzésre, termésre is.

Így ábrázolható a vízhiány hatása:

• A május-július közötti vízhiány a vegetatív növekedést gátolja.
• A júniusi, július közepéig a diók méretét csökkenti, mert a csonthéj nem tud kifejlődni. Későbbi bő csapadék eredménye az lehet, hogy a dagadó dióbél szétfeszíti a héjat.
• A júliusi - a háttérben, de nagyon fontosan - a jövő évi nővirág-képződést csökkenti.
• A nyár második felének vízhiánya a diótermés minőségét károsítja (héj, bél, stb.), és terméshullást is okozhat.

Francia kutatói tapasztalat szerint tehát ez az öntözés hiányának hatása. De a creyssei kutatók az öntözés hatását is megvizsgálták, és a következő pozitív hatásokat tapasztalták:

• A fiatalabb fáknál, amely korban a diófa leginkább megszenvedi a vízhiányt, az öntözés a fokozott növekedésben mutatkozik meg.
• Fiatal és idős diófánál egyaránt az öntözés növeli a műtrágyák hatékonyságát, megkönnyíti feolodódásukat, felszívódásukat.
• Javítja a termőképességet.
• Csökkenti az alternálási hajlandóságot, az arra hajlamos diófák nem merülnek annyira ki egy-egy bőven termő évben, a következő évre is jut energiájuk.
• A nagy termést adó sövényművelésű diók elképzelhetetlenek öntözés nélkül.
• Az öntözés növeli a diók méretét, javítja a dióbél minőségét.

Chilei tapasztalat szerint is a diók méretére leginkább a virágzást követő 6 hét vízellátása hat. Ha ez időben megvan a szükséges vízmennyiség, a diótermés méretével nem lesz gond. Ha nincs meg, a dió apróbb lesz.

Mikor igényli még a diófa a vizet? A fenti, jellemzően vízigényes időszakokon kívül is mindig, ha száraz a talaj. Korábban, valamelyik fejezetben én is írtam, - már nem tudom visszakeresni, hol, - hogy a vegetációs időn kívül is öntözni kell, például száraz tél végén, téli aszály után. Ilyen, korai, kihajtás előtti öntözés is előfordul. Biztosan nem az én írásomra, mert aki a képeket készítette, nem tud magyarul. De ő nemcsak gondolta, meg is csinálta.

Fejlettebb agrotechnikájú vidékeken - Franciaország biztosan ilyen - a talajba süllyesztett szondákkal az év során folyamatosan figyelemmel kísérik a talaj víztartalmát, és ahhoz igazítják az öntözést.

Kaliforniában is végeznek öntözési kísérleteket, figyelemmel kísérik a talaj vízgazdálkodását. Egy ilyen megfigyelést mutat a következő kép. A dióültetvényben sűrűn, négyzetes kötésben elhelyezett csepegtetőtestek vannak telepítve, gyűrűvel körbevéve, hogy kiszűrjék a felszíni vízmozgásokat. A betonelemekre fektetett pallók nem részei a kísérletnek, csak arra szolgálnak, hogy a talaj taposása nélkül a csepegtetőelemek környéke gyakran megközelíthető legyen, a talaj víztartalma értékelhető legyen.

Hát, igen, mint mondtam, Magyarországon dióöntözési kísérletet még senki se végzett. Egy amerikai diótermesztő kolléga azt mondja, a felnőttkorú diófa hetente 50 mm vizet von ki a talajból. Nem a forró Kaliforniában, hanem a rideg éghajlatáról ismert Chicago közelében. Ennyit biztosan igényelne nálunk is, de ez az igény Magyarországon kielégíthetetlen.

Öntözhetünk természetes vízfolyásból, víztárolóból, tóból, kútból, bármiből, amink van. A baj az, hogy semmink sincs. Vagy amiből engednek. Például ha a kút vízhozama kisebb, mint az öntözőszivattyú teljesítménye, még víztároló medencét is építeni kell. Csak nagyüzem gondolhat rá.

Hogyan öntözzük a dióültetvényt? Nincs rá ajánlás, az egyéni ötleteknek tág tere van. Egy biztos, a szántóföldi és kertészeti kultúrákban jól bevált öntözési módszereket nem lehet egy az egyben átültetni.

FELÜLETI ÖNTÖZÉS

A diófa számára nagyon hasznos, a természetes áradásokat, elöntéseket idéző módszer. De megvalósíthatatlan, mert annyi vizünk nincs, és vízjogi engedélyt se kapnánk rá. A víz a Magyar Államé, nem a diósgazdáé.

Szívfájdítónak először ezt az argentin ültetvényt nézzük meg. Szerencsések az argentin kollégák, ők azt is megtehetik, hogy a közelben folyó kis patak vizét a dióskertjükön vezetik keresztül, a fák körül kis sáncokat húznak, és árasztással öntöznek. Nem bünteti őket a vízügyi igazgatóság.

Hát, igen, ez is Amerika. Több diót tudnak termelni, mint mi, ezért alacsonyabb az önköltsége, olcsóbban tudják adni, mint mi. Hamarosan itthon is megver minket az amerikai dió. Nemcsak a délamerikai, a kaliforniai még inkább, mert ott nagyban folyik az árasztás.

Kaliforniában természetesen minden sokkal jobb, a diófák öntözése is. Az tiszta Amerika. A dióskert széléig az állam vezeti el az öntözővizet. A diósgazda csak megnyit egy tolózárat, és a teljesen vízszintesre planírozott területét akkor árasztja el öntözővízzel, amikor akarja. Utána már csak a vízdíjat kell kifizetnie.

Nálunk ilyen nincs. Nem is lehetne, mert nálunk megoldhatatlan a vízszintesre planírozott talajfelszín, és a vízdíj költségét se tudnánk megfizetni. Igaz, amióta ezt írtam, már nincs vízdíj, és kiépült a KITE Zrt műholdas rendszere, ami olyan, talajfelszín-egyengető gépeket képes vezérelni, amelyek centiméteres pontossággal planíroznak vízszintesre.

Az árasztásnak csak egy hátránya van, ez pedig az, hogy diószüretkor nem szabad, hogy eső legyen, mert sárban nem tudunk szüretelni.

Kaliforniában mégis árasztanak, mert van vizük, és van öntözési technikájuk.

Reálisabb számunkra, ha a felületi öntözést mobilcsöves vízkijuttatással kombináljuk. Néhány példa:

Az nyilván nem megoldás, hogy a vizet járművel viszik a diócsemetékhez, és leeresztő csővel vagy vödrökkel mérik ki a vizet. Pedig látni ilyen módszert, dehát ez nagyon lassú és drága munka, mondhatni kényszermegoldás.

De ha kényszerből is, a diócsemetéket öntözni kell. Ha a tél száraz, az első öntözés már februárban megtörténhet, mert ilyenkor már - fagymentes talajban - aktív a diófa, diócsemete gyökere. Különösen fontos a télvégi, koratavaszi vízpótlás az ősszel eltelepített csemetéknek, mert szükségük van a gyorsabb gyökérfejlődésre, hogy helyreálljon a csemeték kitermelésekor, a gyökerek elvágásakor megbomlott egyensúly a gyökérzet és a lombozat tömege között. Nem szabad megvárnunk, amíg későtavasszal kihajt a dió, hanem ki kell használnunk a gyökérzet koratavaszi aktivitását, és már koratavasszal öntöznünk kell.

A járműves, például lajtkocsis öntözéshez hasonlóan igen lassú és sok kézi munkát igénylő öntözést tesz csak lehetővé, ha az öntözővizet az öntözőszivattyútól mobil csővel, kézzel vezetjük egyenként a diófákhoz. A jobboldali képen ilyen öntözési mód látható. Jobbról a szívóvezetéken érkezik a víz a 36 LE-s kerti traktor kardánjára szerelt szivattyúhoz, ami balra tűzoltótömlőn át nyomja ki a vizet. A 20 m hosszú, gyorskapcsolású tűzoltócsövekkel a legtávolabbi fákat kezdjük öntözni, a vízmennyiséget a fa koronájának megfelelően terítve. A kút vízhozamától függően rakjuk a következő fa alá a csövet, és fokozatos szétkapcsolással haladunk a szivattyú felé. 200 l/perc vízhozam és 400 l/fa vízmennyiség mellett egy óra alatt 24 fa öntözhető meg.

Ugyanez a mobilcsöves módszer Hajdú-Bihar megyében. A különbség annyi, hogy a szivattyút nem traktor hajtja, hanem Honda motor.

Létezik a mobilcsöves öntözési módnak igénytelenebb, kerti locsolótömlővel végzett változata is, ami csak kiskertbe ajánlható. A gyengén folyó vizet a kert gazdája nyugodtan otthagyhatja, és a lejtés irányában kis árkocskával irányíthatja a víz útját. Ez is egy megoldás. Ezt Törökországban, Kaman város határában láttam.

A felszíni öntözésnek van még egy módja, amit mi képtelenek lennénk megcsinálni. Csatornás öntözés, minden két sor diófa között, dombvidéken. Hát, igen, Kína, ott minden lehetséges.

CSEPEGTETÉS

Például ez az újtelepítésű argentin dióültetvény a hatalmas gazban csak úgy maradhatott életben, hogy állandó csepegtetést kapott, egész nyáron. A fiatal fák semmilyen más művelést nem élveznek, egyedül csak öntözik őket. Csepegtetéssel.

Vagy itt van ez a kietlen, sivár táj az Egyesült Államokból. A kerítésen kívül félsivatag, a kerítésen belül csepegtető öntözéssel ellátott diófák. Figyeljük meg, ha öntözzük, milyen jól megél, milyen szépen fejlődik a diófa mostoha természeti körülmények között is.

Házikertben megoldható a diófa öntözése, akár csepegtetéses módszerrel is, amint a mellékelt kép is mutatja. Egy bizonyos határig. Mert a nagyobb diófák nagy területen igénylik a vizet, amit egy ideig kielégíthetünk csepegtetéssel úgy, hogy a csepegtetőcsövet körbefektetjük nagyobb körben a lombkorona szélénél. De akkor hogyan irtsuk a gyomokat? Árutermelő ültetvényben pedig szüretkor nem szüretelhetünk géppel, mert ahhoz a csöveket fel kellene szednünk. Szóval, ez nem megy.

Van, ahol mégis csepegtetőcsöves öntözést alkalmaznak nagyobb ültetvényben is. Franciaországban, a Délnyugat-francia diótermő tájon, Périgord megyében láttam ilyent. Gyenge megoldás. A csepegtetés egy vékony csíkban, legfeljebb 20-30 cm szélességben érezteti hatását, pedig legalább 6 m szélesen kellett volna abban az ültetvényben is, amit láttam.

És nem lehet nagy vízmennyiséget kiadni csepegtetéssel.

Esetleg kiültetett csemeték öntözéséhez lehet valóban jó a csepegtetőcső, néhány évig. Körbevezetjük a kis fán, majd megyünk a következőhöz. Csak az a baj, hogy van közben 8-10 méter, ahol fölöslegesen folyik a víz. És a csepegtetőcsöveknek az is hátrányuk, hogy a kihúzott öntözőcsövek a keresztirányú művelést lehetetlenné teszik, így a csövek sávját csak vegyszerrel lehet gyommentesen tartani.

Vagy az lehet megoldás, hogy csepegtetőtestet csak egyet helyezünk a csőre, fánként. De ez csak az 1-2 éves csemete igényét elégíti ki.

A csepegtetőcsöveket a diófasor két oldalán is vezethetjük.

Sűrű tőtávú, sövénynek telepített diós elképzelhetetlen öntözés nélkül. Itt a csepegtetésnek is megvan a létjogosultsága, mert kicsi a két fa közti holt tér, és felemelhető a csepegtetőcső a talajról. Így a terület tisztántartásához nem kell a fasort vegyszerezni, tőkikerülő fűkasza vághatja a gyomot.

A csövet fektethetjük a kis fák ágainak indulásánál a fára, vagy a fa törzse mellé szúrt karóra, a képek szerint.

A csepegtetőcsövek magasan is vezethetők. Ennek nem tudom, mi az értelme, mert a traktor így se járhat keresztirányban, de látni ilyen megoldást.

Az a körülmény, hogy csepegtetéssel csak kevés víz adható ki, nemcsak hátrány, esetenként előny is lehet, ha kevés a víz. Például ennek a kb. kéthektáros, újtelepítésű diósnak az öntözésére mindössze egy nagyobb betonkádban tárolható víz is elég. A vidék egyébként hihetetlenül száraz, augusztusi meleg van.

Persze, az öntözés se minden. Csepegtető öntözés egy hazai mezőgazdasági szakiskola tanüzemének dióskertjében. Láthatjuk, az öntözés ellenére sínylődik a diófa.

A csepegtetőcsöves öntözésnek olyan változata is létezik, hogy a csöveket a földbe helyezik, a felszínen a diófasor végén csak a hidrofor áll ki a földből, a nyomásmérővel. Úgy látszik, 4 atmoszféra nyomás kell a berendezés üzemeltetéséhez. Nem azért említem meg, mintha ajánlanám. Hátránya a nagyobb beruházási költség, előnye viszont, hogy vízben oldott műtrágya juttatható a diófák gyökeréhez, és ami lényeges, a cső nem akadályozza a talajfelszín-közeli sekély művelést. Ezt a megoldást egy törökországi kísérletben látni.

MIKROSZÓRÓFEJES ÖNTÖZÉS

Valamivel jobb, ha vastagabb csöveket fektetnek le, és a vizet mikroszórófejekkel szórják ki, mint a következő képen. (Ez is franciaországi gyakorlat.) A szórófejek 3-4 m szélességben szórnak, de ez is csak a harmada a diófa gyökérfelületének, a gyökérzóna túlnyomó része szárazon marad.

De úgy látszik, nem kell feltétlenül vastagabb cső a mikroszórófejekhez. Ha felköthető a vékony cső vége - például a fa törzséhez, - vagy egy leszúrt pálcával függőlegesre állítható, a legvékonyabb csepegtetőcsőhöz is illeszthető mikroszórófej.

Ha lemondunk az öntözőcsövek állandó helyre fektetéséről, és vállaljuk a gyorskapcsolású alumíniumcsövek rendszeres áthelyezésével járó rengeteg kézi munkát, akkor a diófasorköz közepére fektetett vezetékkel, alacsony szórófejekkel is öntözhetünk.

Két megoldás létezik ilyenkor. A mikroszórófej-jellegű és a normál szórófejes. Az előbbire a Bükkalján látni példát, egy néhány hektáros, fiatal diósban. Ez esetben a mobil cső tűzoltótömlő, afasor közepén vezetve. Két cső közé rövid közdarab illik, amiről kétoldalra kerti locsolócső vezeti a vizet a fasorig, a fasorban pedig - szellemes megoldás - a házikerti öntözésekből jól ismert kúpos kiképzésű, körben szóró, mozgó alkatrész nélküli szórófej, ami 5-6 m átmérőjű körben szór jól eloszlatott permetet. Egyszerre két sor diófát öntöz. (Ha hozzájutok, lefényképezem.)

SZÓRÓFEJES ÖNTÖZÉS

A bükkaljai példához hasonló megoldás, ha a mobil csövekre, vagy a gyorskapcsolású mobil csövek közé beiktatott közdarabokra szórófejeket szerelnek. Áttelepítéskor a csöveket és a közdarabokat megbontják, és másik sorba rakják le. Egy sorköz öntözhető egyszerre.

Az általam eddig látott megoldások közül szerintem a legjobb az önjáró, alacsonyan szóró csévélő berendezés, aminek kihúzott, szórófejes része a következő képen látható. A szivattyútól mobil, gyorskapcsolású csöveken vezetik a vizet a megfelelő fasor végére, és az öntöződobtól traktorral húzzák ki a szórófejes egységet a sor végéig. Visszafelé a vízáram hajtja fel lassan a csövet a dobra, és húzza vissza a szórófejes kocsit. A vízsugár alacsonyan, a lombkorona alatt száll.

A berendezés előnye, hogy a két szórófej négy sort öntöz be egyszerre, nagy vízmennyiséggel. Hátránya, hogy csak megfelelően nagy fákból álló diósban érdemes használni, ahol a fák között már kicsi az üres terület.

Feltételezem, a berendezés beruházási költsége nagyobb annál, mint amit a diótermesztés jövedelme - a hosszú, nem termő évekre tekintettel - képes lenne elviselni. Persze, létezik a csévélődobos öntözőgépeknek kisebb változata is. Az olasz Irriland gyártmányú, Sport típusú gép kocsija 150 m-re húzható ki, és alacsonyan, a lombszint alatt szóró szórófejei a szivattyú nyomásától függően két-három, 8 m távolságban levő diófasort képesek öntözni. A berendezés teljesítménye természetesen nem nagy, de egy nap nyújtott műszakkal talán még 80 fa is megöntözhető. Ennek az olasz öntözőgépnek létezik már hazai, utángyártott változata is, harmadáron. Állítólag a gép minősége is csökkentett értékű.

Ennek az alacsonyan szóró, kis teljesítményű berendezésnek a kényelem az előnye, mert munka csak a gép átállításával és a kocsi kihúzásával van.

Kínálnak az Irrilandnál kisebb teljesítményű, vékonyabb csövű, egyszerűbb kivitelű csévélődobos gépet is. Ezt is drágán adják, amellett kisebb a vízhozama, és sajnos, kézzel kell a csövet minden alkalommal a diófasoron végighúzni. És minden alkalommal szerelni kell a csatlakozást, szét és össze.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább