Mit tegyünk, tisztelt gyakorló Kollégám, ha már mindent megtettünk?

És dióültetvényünk mégsem akar úgy teremni, ahogy szeretnénk?

Nézzünk magunkba, és keressük magunkban a hibát? Vagy nézzünk bele a dióskert talajába, és keressük abban? Mi természetesen hibátlanok vagyunk, tehát csak az anyaföld lehet a hibás.

Szóval, ássunk egy kutatóárkot. Öt méter hosszút, 80 cm széleset, 1,5 m mélyet. Hogy ezzel egy nap alatt se lennénk meg, mert a kubikosok napi normája csak 4 m³? Manapság már minden módosabb gazdának van markolója. Ha nekünk nincs, a szomszédnak van.

A következő kérdés az, hogy hova ássuk. Egy biztos, a művelési irányra keresztben, a diófa tövétől a sorirányban 2 m-re kezdjük, és az árok nyúljon túl a sorköz felén. A mutatott francia ábra szerint.

És elemezzük ki, amit látunk. A feltalaj és az altalaj textúráját, a diógyökerek sűrűségét és elhelyezkedését, a talajélet szabad szemmel látható jeleit, a talaj víztartalmát, a művelési hibákat.

A következő képen például egy tömött altalajt láthatunk, amiben a diógyökerek nem fejlődtek. Lazíthatjuk, meszezhetjük, szervestrágyázhatjuk. És korlátozzuk a gépek mozgását, amelyek összetömörítik a talajt.

Külön figyeljük meg a földigilisztákat, aktivitásukat. Azt írja egy francia szakember, hogy ha négyzetméterenként 300-nál kevesebb a giliszta, a talajélet aktivitása nem kielégítő. Ennek oka vagy a túl laza lalaj lehet, vagy a kevés szervesanyag. Ha pedig a jobboldali kép szerint összegubancolódott gilisztákat látunk, vagy a talaj átmeneti szárazságára kell gondolnunk, vagy túlságos tömöttségére.

Persze, a hazai földet mi ismerjük jobban, abba ne szóljanak franciák. Okosabbak is vagyunk, sokkal több meglátásunk lesz, ha megszemléljük kutatóárkunkat, a felszíntől a sárga anyaföldig.

Ja, és talajmintát is küldhetünk egy laborba.

Ha az jön vissza, hogy túl tömör a talajunk, gondolkozhatunk, hogyan lazítsuk, a diófa gyökerének minél kisebb megsértésével. Ami elkerülhetetlen, és a sebfelületen keresztül gombafertőzés érheti diófáinkat.

Ötven-hatvan centiméteres mélységben végzett egykéses lazítás:

És a munka eredménye:

Elmunkálás után:

Az később fog kiderülni, hogy a diófák mennyire sínylették meg.

A diófa tápanyagellátásának elmélete azonos más növényekével, ezért a szerves- és műtrágyázás elméletére nem kívánok kitérni. A diótermesztés gyakorlatában nem is annyira az elmélettel, mint a tápanyagszükséglet gyakorlati megállapításával, valamint a tápanyagkijuttatás módszerével merülnek fel kérdések.

Először azt kell tisztáznunk, konkrétan a diófánál melyik tápanyag milyen életfunkcióhoz fontos.

• Nitrogén: vegetatív növekedés, nővirágkezdeményt tartalmazó rügyek kialakítása, termésképzés, a gyümölcs méretének növelése
• Foszfor: vegetatív szaporodás, a szövetek növekedése (gyökerek, hajtások, fatest)
• Kálium: vízháztartás, fotoszintézis, gyümölcs kifejlődése
• Kalcium: szövetek kifejlődése, anyagcsere
• Magnézium: fotoszintézis, légzés
• Vas: hiánya megnöveli a kalciumtöbblet okozta klorózis veszélyét; élettani folyamatokban vesz részt, csakúgy, mint a bór és cink. Egyébként az összes mikroelemre szüksége van a diófának, de olyan minimális mennyiségben, hogy gyakorlatilag soha nem fordul elő hiányuk, mert a talajban a diófa szükségletét sokszorosan meghaladó mértékben állandóan rendelkezésre állnak.

A következő általános, tápanyagellátottsági megállapítások elsősorban a dióra vonatkoznak, de áttételesen érvényesek más gyümölcsfákra is. Ezek több ország gyümölcstermesztési kutatóinak többé-kevésbé egybehangzó megállapításai. Ha valamelyik, diótermesztéssel foglalkozó kutatóintézet a leírtaktól eltérő véleményen van, azt külön jelzem.

• Ha vízhiány van, a diófa nemcsak szomjazik, hanem éhezik is, mert az egyébként rendelkezésre álló tápanyagot se tudja felvenni.
• A diófa nem kedveli a meszes talajt, az optimális mésztartalmat <6 %-ban, az elviselhető mésztartalmat 20 %-ban adják meg. Ugyanakkor igényli is a meszet, az ideális szint 1 %. Ha viszont talajunk meszes, 8 pH fölötti, jelentős kálium-, bór- és cinkhiánnyal kell számolnunk. És a bélminőség romlásával.
• A kálium szerepe igen fontos a diófa esetében, négy okból is. Az enzimek aktivitásában, az anyagcserefolyamatok zavartalanságában, ezen belül a szénhidrátok növényen belüli szállításában, vagyis a sejtek ozmózisos nyomásának létrehozásában, másrészt az ellenállóképesség növelésében, nem utolsó sorban a fagytűrésben, végül a stresszhatások kivédésében.
• Átlagos, semleges kémhatású középkötött talajon talaj-kg-onként 230 mg K2O az ideális káliumellátottság a diófa számára. Bár meg kell jegyeznem, a török diótermesztési kutatóintézet ezzel szemben 1,2 %-ot ad meg ideálisnak, de ez kicsit soknak tűnik.
• Ha a talajban túl sok a felvehető kálium, magnézium- és mészhiány mutatkozik. Ezért alapszabály, hogy ha a talaj hidrolitos aciditása (savassága) 4-nél kisebb, mésztrágyázni kell.
• Ha a talajban túl sok a foszfor, cinkhiány lép fel. A diófa számára az optimális foszforellátottság talaj-kg-onként 100-300 mg P2O5.
• A nitrogéntrágyázás szinte mindig fontos, de különösen az homoktalajon, vagy öntözés mellett. Nem segít viszont a nitrogénműtrágya az elsűrűsödött állományon. A török kutatóintézet 2,2-3,2 %-ban jelöli meg a talaj ideális nitrogén-ellátottságát a diófa számára.
• Magnéziumot is igényel a diófa, a jó magnéziumellátottságot talaj-kg-onként 180-300 mg MgO-ban lehet megjelölni. A magnéziumhiány úgy látható, hogy a levelek szélétől befelé halad a sárgulás, barna elhalás.
  

A hazai tápanyagellátási viszonyokról Szentiványi Péter már 1976-ban beszámolt. A diófa tápanyagigénye ismert. Ezért a legbiztosabb, ha telepítés előtt szaklaboratóriummal bevizsgáltatjuk földünket, így képet kaphatunk a telepítés előtt szükséges alapműtrágyáról, valamint a későbbiekben szükséges tápanyagpótlásról.

Az ültetés ideje előtt egy hónappal fejezzük be az alapműtrágyázást, és ültetés idején ne műtrágyázzunk, hogy elkerüljük a diócsemete gyökerének károsodását.

A lengyeltóti ültetvényben például az alapműtrágyákból 3000 kg-nyit adtak hektáranként, ezen túl évente csak nitrogént pótolnak.

A termőkori fenntartó műtrágya szükségletét szaklaboratóriumi vizsgálattal, levélanalízissel szokták megállapítani. Papp J. 1993-as adatai szerint kedvező a diófa tápanyagellátottsága, ha a levél szárazanyagában 2,4-3,2 % nitrogén, 0,18-0,24 % foszfor, 1,8-2,4 % kálium, 1,5-3,0 % kalcium és 0,3-0,8 % magnézium található.

Ugyanezek az adatok a török kutatóintézet szerint: 1,25-3,25 % nitrogén, 0,15-0,43 % foszfor, 1,25-3,25 % kálium, 0,75-1,19 % kalcium.

Spanyol szaktanács: Évente, fánként a következő hatóanyag-mennyiségeket juttassuk ki: N 1,8 kg, P 0,5 kg, K 0,45 kg.

Egy egyszerű amerikai ajánlás (nemcsak közönséges dióra, hanem más diófajokra is), hogy a termőre fordulás idejéig évente 10-10-10 %-os N-P-K vegyes műtrágyát adjunk, három részletben. A fánként szükséges műtrágya-mennyiség a törzs-vastagság minden cm-ére 20 dkg. Ez azért soknak tűnik, ha nagyobb területre szórjuk is.

Az intenzív kaliforniai termesztési körülmények között - öntözés mellett - évente 450-600 kg/ha ammóniumnitrátot javasolnak fenntartó trágyaként. Kevésbé intenzív, tehát átlagosnak mondható körülmények között pedig a termés 10 %-ának megfelelő mennyiséget. Mindkét javaslat 34 %-os ammóniumnitrátra vonatkozik, nem hatóanyagra.

Mónus Bertalan könyvéből az a tapasztalat szűrhető le, hogy a nitrogén és a kálium rendszeres, jelentős adagú pótlása igen hasznos a diófának. Arra ügyeljünk azonban, hogy az igen nagy mennyiségben kiadott tavaszi kálium a diófán klorózisos tüneteket, pusztulást is okozhat. Hogy ez mekkora adagnál következik be, arról dióültetvényben nincsenek tapasztalataim. De az biztos, hogy a klorózisos elhalás veszélye miatt nem ajánlják a káliumkloridos lombtrágyázást, hanem helyette inkább a káliumszulfátosat vagy a káliumnitrátosat.

A káliumhiány tünetét mutatja az a diófa, amelyiknek a levél szélén halvány szürke elhalt foltok jelennek meg, a levél csúcsa görbül, és a dió mérete kicsi marad. Súlyos káliumhiány a levelek szélének felkunkorodásában is jelentkezik.

A diófa ugyan jelentős mennyiségű foszfort is felvesz a talajból, de az eddigi kísérletek azt mutatják, hogy a szükséges mennyiségű foszfort műtrágyázás nélkül is fel tudja venni, a legkülönbözőbb típusú talajok esetén is. Ha mégis foszforhiánya van a diófának, az a levelek matt színében jelentkezik. Gyakran rövid idő, néhány hét elteltével a foszforhiány magától, műtrágyázás nélkül is megszűnik, ha a diófa fel tudja venni a talajból.

Minden tonna diótermés - lombbal és a faanyag-növekedéssel együtt számolva - 6 kg nitrogént, 2,4 kg foszfort, 12 kg káliumot, 22 kg meszet von ki a talajból. Ezeket a mennyiségeket fenntartó tápanyagigénynek tekinthetjük.

De még a szakértők sem értenek mindig egyet. Például egy hazai szaktanácsban az olvasható, hogy egy tonna diótermés - ha nem foglalkozunk a levéllel és a faanyaggal, - 11 kg nitrogént, 2,7 kg P2O5-öt és 17 kg K2O-t von ki a talajból. Az ellentmondás főleg a nitrogén esetében szembetűnő. A hazai 2 t/ha átlagtermés elérése esetén a jelzett mennyiségek kétszeresét kell a talajba juttatnunk.

Végül is, mennyi tápanyagot von ki a diófa a talajból? Ahány kutató, annyi adat. Egy francia intézet szerint minden tonna héjas dió 0,45 kg nitrogént, 4 kg káliumot, 0,2 kg foszfort, 0,03 kg magnéziumot von ki. Ehhez hozzá kell adni a levelek által felvett, a talajból kivont tápanyagokat, ami hektáranként 9 kg nitrogént, 78 kg káliumot, 15 kg foszfort, 0,15 kg magnéziumot jelent.

Igen, de mi van a levelek lebomlásából visszajutó tápanyaggal, és mennyi tápanyag épül be a diófa faanyagába? Nem tudunk elég okosak lenni.

A tápanyagellátottságot illetően a legbiztosabb mégis az, ha szaklaboratóriumhoz fordulunk. A fenti számok arra jók, hogy a vizsgálat eredményeit értékelni tudjuk. Vizsgáltatnunk termő diós esetében inkább csak a levelet kell. Ebből a célból - követve a laboratórium útmutatását - augusztus második felében gyűjtsük be és adjuk át a leveleket.

Egy levélminta 100 db összetett levélből áll. A leveleket a - lehetőleg hosszabb - hajtások középső levelei közül válasszuk ki. A laboratórium a mintát leszárítja, töri, keveri, és azután elemzi.

Szaklaboratóriumi vélemény szerint a diólevélben 2,8 % nitrogénnek, 0,21 % foszfornak, 2,1 % káliumnak, 2,0 % mésznek és 0,3 % magnéziumnak kell lennie.

A laboratórium adatait a következő évben hasznosíthatjuk.

Hát, én is a laboratóriumhoz fordultam. De nem volt szerencsém. Heves megyei vagyok, Eger és Gyöngyös borvidékein minden a szőlőről és a borról szól.

A szaklaboratórium a szakvéleményében a szőlő tápanyagigényéhez hasonlította a diólevél és a dióskert talajának tápanyag-ellátottságát.

Hát, semmi se tökéletes, az agrokémia se. Pedig azért fordultam hozzájuk, mert ők értenek hozzá.

Ha a fenti elméleti meggondolásokon túltettük magunkat, áttérhetünk a műtrágyázás gyakorlatára.

A nevelés időszakában az évenkénti nitrogénellátást fontosnak tartják gyakorló szakemberek. A lengyeltóti diósban a diófa tenyészterületére - ami évről évre nő - évi 2 dkg 34 %-os ammóniumnitrátot javasolnak négyzetméterenként.

A gyakorlatban az első években kevés nitrogénműtrágyával kielégítően fognak fejlődni diócsemetéink, más műtrágya nem szükséges. Mintegy öt év elteltével kezdhetünk időnként káliumműtrágyát adni, foszforműtrágyára gyakorlatilag nem reagál a diófa, akár sokat adunk, akár keveset, akár semmit. A nitrogénezést viszont később is meghálálja.

Szentiványi Péter viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az elsűrűsödött lombú diófának hiába adunk nitrogént, nem fog rá reagálni sem a hajtás nagyobb növekedésével, sem a termés mennyiségével. Ilyen esetben az eredmény javítását először alapos koronaritkítással kell kezdeni.

Káliumműtrágyázást gyepes talajon nehezebben tudunk végezni, mint művelt felszínű diósban. Gyepen nem forgathatjuk alá, csak a tavasszal esedékes gyeplevegőztető fogasolás alkalmával remélhetjük, hogy a felszínről a talajba is keverődik. Vagy műtrágyázó szerkezettel felszerelt mélylazítóval, de az is durván felvágja a talajt. Vagy az öntözővíz mos be belőle a talajba.

A kálium ugyanis gyengébben oldódik, a talajban is nehezen vándorol. (Igaz ugyan, hogy a levegőn nem illan el, és nem is mosódik ki.) De lassan-lassan azért beivódik a talajba. Talajtípustól függően évente több 10 cm-t vándorol lefelé. Kísérletek bizonyították, hogy homokos talajon a beszántott kálium három év alatt még 80 cm-re is lehúzódott, de átlagos, középkötött talajon a legfelső 40 cm-ben maradt. (A diónak mindkét eset tökéletesen jó.) Ha nem szántjuk be, de öntözzük a gyepes felszínt, nyugodtan számíthatunk arra, hogy a kálium a gyökérzónába jut.

Műtrágyázás:

Lengyeltótiban az az üzemi gyakorlat, hogy a laboratórium által előírt nitrogén-mennyiség kétharmadát március közepe és április közepe között, tehát még kihajtás előtt adják ki, a fennmaradó egyharmadot pedig május elején. Ha közben fagy van, a második adagot akkor is kiszórják, mert a jobb hajtásnövekedésben megtérül, nem vész kárba az sem.

A lengyeltóti gyakorlattal egybecseng amerikai oktatók műtrágyázási ajánlása is. Mivel a nitrogén a fehérjék felépítéséhez szükséges, két hullámban igényli jobban a diófa. Tavasszal, ami márciust-áprilist jelent, szélsőséges esetben pedig február vége is ideértendő, a lombosodáshoz, a levélzet kifejlesztéséhez szükséges a nitrogén. Ekkor kell kiadni az éves nitrogénműtrágya mennyiségének legalább a felét. A második intenzíven nitrogénigényes időszak a termés kifejlődésének ideje, vagyis leginkább június, esetleg július eleje. Tehát május végétől adható a második adag. Ha a virágzás, a terméskötés gyenge, a második adag nitrogénnel várhatunk egy-két hetet, de akkor is adjuk ki, mert ez esetben a nem termő évekre jellemző nagyobb hajtásnövekedéshez szükséges a nitrogén.

Időnként pedig a mikroelemek utánpótlására is gondolnunk kell.

Tisztelt diótermesztő Kollégám, most szakítsuk meg a termesztéstechnológia száraz leírását, és vessünk egy pillantást a mikroelemek világába!

Tekintsük meg együtt az alábbi képet. Kisebb és nagyobb diók láthatók rajta, egy - úgymond - kísérlet eredményei.

A nagyobbak több mint 6 cm-esek. A két fa ugyanabban a kertben nőtt, Barry Carter kertjében. Az a diófa, amin a nagyok teremtek, C-11 nevű ásványi anyag kiegészítő trágyázást kapott, a másik pedig nem.

Így a kísérlet hihetetlenül meggyőzőnek tűnik. Nosza, szerezzünk be C-11-et, akármi is az!

Ahhoz, hogy a C-11-ben hinni tudjunk, messzebbről kell a kérdést megközelítenünk.

Az 1970-es évek vége felé egy arizonai farmer, név szerint David Hudson különös, ismeretlen köveket talált a földjén. Mivel feltételezte, hogy a kövek aranyat tartalmazhatnak, nem sajnálta a fáradságot és a költséget a kövek mibenlétének kikutatására. Költségei ma már néhány millió dollárra rúgnak, de kutatásainak még nem ért a végére.

Nem is érhetett, mert váratlan irányokat vettek a kutatások, és az eddigi eredmények nemcsak a fizikai alapkutatások felé, hanem a középkori alkímia irányába, a Bölcsek Köve felé is mutatnak.

Az hamar világossá vált, hogy a kövekben többek között réz, ruténium, ródium, palládium, ezüst, ozmium, iridium, platina, arany és merkurium is található. Ezek kémiailag mind az átmeneti fémek közé tartoznak. Az átmeneti fémek, mint tudjuk, sok érdekes, speciális fizikai és kémiai tulajdonsággal bírnak, amelyek itt nem részletezhetők, de amelyek miatt a szupravezetés, a szuper-folyékonyság, a paramágnesesség kutatásában szerepük van. Sőt, felmerült az atomok módosult állapotának kérdése is.

Az alkímia, a bölcsek kövének keresése pedig ott kapcsolódik David Hudson köveihez, hogy az alkímiai értekezésekben sok hasonló anyag - kő - leírása szerepel.

David Hudson nyomon van a bölcsek köve felé. Eddigi eredményeit és az átmeneti fémek kikutatott lehetőségeit több szabadalma is rögzíti.

Innen csak egy lépés annak továbbgondolása, hogy az élő szervezetekre is komoly befolyásuk lehet azoknak az anyagoknak, amik a talált kövekben vannak. Tehát kísérletezni kell ezekkel az anyagokkal. Ezt tette Barry Carter is, ő diófákkal kísérletezett.

Kísérleteinkhez szerencsére nem kell David Hudson-tól követ vennünk, mert a tengervíz, például a Csendes-óceán vize is tartalmazza ezeket az elemeket. A C-11, amivel Barry Carter is kísérletezett, az óceánvíz lepárlásából visszamaradt sókból áll.

De.

Most jön a különvéleményem.

A kísérlet alanyai, a diófák ugyanazon faiskola neveltjei, egyszerre lettek vásárolva és ültetve. Viszont nem azonos fajtájúak, mert magonc-diók. Azt már a diófa általános leírásából tudjuk, hogy ugyanannak a fának a diói is genetikailag igen eltérő tulajdonságokat hordoznak, és az apró, valamint az óriás diók annak a bizonyítékai, hogy egy fa utódai között is milyen nagy különbség lehet. Ha az elvetett diók nem egy fán nőttek, akkor még érthetőbb a méretbeli különbség.

Mert azt is tudjuk a dió botanikai leírásából, hogy a termés mérete diófánként - fajtánként - más, az adott fára, fajtára jellemző tulajdonság. Csak igen kis mértékben változhat a tápanyagellátástól, vízellátástól vagy akármi más környezeti hatástól. Ha nincs meg a szükséges környezeti feltétel, a fa nem neveli ki a diókat, de a dió mérete állandó.

És azt is tudjuk már, hogy a diófa a talaj magas sótartalmát rosszul tűri. Szerencséje volt Barry Carternek, hogy az általa adagolt tengeri só mennyisége nem érte el azt a mértéket, hogy a szépen termő diófája károsodott volna tőle.

Azért ne tegyünk le arról, hogy diófáinkat mikroelem-trágyázásban is részesítjük, de valamivel komolyabban.

Ami pedig a kísérlet módszerét illeti, Barry Carter kísérletében 5 db diófa szerepel. Ez nem éri el azt a kísérleti minta-szintet, hogy bármit is meggyőződéssel állíthassunk.

Pedig újabb képek is napvilágot látnak, azok már meg kell győzzenek!

Rendben van, már meggyőződtem.

De nem a csodaszerek hatásáról, hanem arról, hogy nagyon tudnak manipulálni minket. Mert aki ért hozzá, - mint tisztelt szakértő Kollégám, - látja, hogy az együtt fényképezett diók egészen más típusúak, nincs közük egymáshoz, nem a jóltápláltság miatt nőttek meg.

Szóval, egyre csak hitetlenkedem, pedig az alábbi kép is rendelkezésemre áll. A jobboldali diófa ezzel a csodaszerrel volt kezelve, a baloldali pedig nem. Ugye, mennyivel nagyobb?

Igen. Még a háttérben látható hegy is mennyit nőtt, amióta mikroelemekkel locsolták. Na, ugye? Itt a hatás a szemünk előtt.

Mifelénk nem a Csendes-óceán vizéből, hanem a Holt-tengerből kinyert sóval próbálnak meg csodát tenni, szerencsére nem a diófán próbálkoznak, hanem embereken.

A tengersó ugyanis elsősorban nátrium-klorid. A diófa pedig legfeljebb 0,1 % nátriumot visel el a talajban, vagyis talaj kg-onként 1 g-ot.

És ha már a konyhasónál tartunk, klórból pedig legfeljebb 0,3 %-ot.

Említsünk meg röviden még néhány mikroelemet.

• Bórból 20 mg/talaj kg - a továbbiakban: ppm - alatt bórhiányról beszélhetünk, 36-200 ppm a megfelelő, és 300 ppm fölött már károsnak tarthatjuk a diófa számára. Olasz szakemberek a bórt kifejezetten szükségesnek tartják a diófa számára. Virágzás előtt is és virágzás után is ajánlanak egy bórtartalmú permettrágyázást.
• Réz is legyen a talajban, de 4 ppm már sok. Réz hiányában a hajtások vége elhal, a levelek pöndörödnek, lehullanak. A hajtásokon, vesszőkön barna sebek, elhalások jelentkeznek.
  
• Mangánból 20 ppm-ben jelölhetjük meg a diófa szükségletének felső határát. A mangánhiány a leveleken a levélerek között kívülről befelé haladó sárgulásban jelentkezik.
  
• Cinkből pedig 20 ppm legyen legalább, mert ha nincs, a levelek kisebbek maradnak, és a levél széle hullámos kinézetű lesz. A zöld dió bele pedig nem, vagy késve keményedik, az érés elhúzódik. A cinkhiány könnyen pótolható lombtrágyázás formájában. 1-2 kg cinkszulfátot kell 100 l vízben feloldani, és virágzás után kipermetezni. Egy hónap elteltével ismételjük meg.
  
• A vashiányos diófalevél szembeötlő, jellegzetes klorózisos tünetet mutat.
  

Ha pedig nem a talaj, hanem a levél tápanyagellátottságát nézzük, a levélben - a levél szárazanyagára vetítve - 80-290 ppm vas, 20-77,5 ppm cink, 15-100 ppm mangán jelenléte szükséges.

Nem tartom feladatomnak a diótermesztésben használatos műtrágyák leírását. Azok gyakorlatilag azonosak más növényi kultúrákéval. A makroelemként kijuttatott szilárd műtrágyák és a permetezhető levéltrágyák egyaránt, amelyek igazi célja a mikroelem-táplálás. De a permettrágyákat kombinálják is, makroelemeket is tartalmaznak, amelyek közül a nitrogén levélen át történő felvételét elképzelhetőnek tartom a levélnyílásokon át, de például a foszfortartalmú permettrágya hatékonyságáról nem vagyok meggyőződve.

Pedig állítólag kifejezetten a diófára ajánlanak ilyeneket, egy fényképet én is mutatok, olyan szerről, amiben a nitrogén és a foszfor mellett kalcium és bór is van.

A tápanyagok, vegyszerek száraz leírását, a szárazanyagokat egy kis vízzel oldjuk. Az öntözés következik.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább