Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

DIÓSZÜRET

Vázlat:
A dió primőrje
Kézi diószüret
Dióverés
A gépi betakarításról általában
Rázás, rázógépek
Rendresodrók
Felszedőgépek
Ponyvás gépek
Gyalogkíséretű gépek
Szívórendszerű gépek
Seprőrendszerű gépek
Beszállítás, stb.
Buroktalanítás
Szárítás
Tervezzük meg saját diószárítónkat!
A héj fehérítése
A dió osztályozása
A pekándió-szüret gépesítése

Mottó:
"Fölöttem a diófának sincs határideje,
mégis eljött az érés ideje, ..."
(Konrád György: Határok Európában)

"Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj de jó."
(Takáts Gyula: Szüreti vers)

A diószüretet nem lehet elég korán elkezdeni. Akár már óvodás korban. A képen francia óvodások láthatók.

Franciaországban, a Grenoble-i termőtájon rendeletileg van meghatározva a diószüret kezdete. Szeptember 20-a előtt nem kezdhető meg, és ugyancsak rendeletileg meghatározottan szeptember 25-én kezdődhet a diókereskedés.

A dió primőrje

Mottó:
"Á la Saint Laurent, on peut porter la noix aux dents."
(Szent Lőrinckor - augusztus 10. - megkóstolhatjuk a diót.)
(francia közmondás)

A diószüret legkorábban akkor kezdhető, ha a kopáncs alatt a dió héja - pl. a belső fele - barnulni kezd. Ez a diókopáncs repedésének kezdete előtt 1-4 héttel áll be, és legkésőbb szeptember közepéig nevezhetjük a diót friss diónak. A diókopáncs repedésének kezdetekor betakarított termés bele a legszebb világos cserszínű. A cserszínű - egyben cserízű - hártya egy csöppet keserű, de az erre érzékenyek igen könnyen lehúzhatják az édes, porcelánfehér bélhúsról.

Ilyenkor a dióbél víztartalma magas, a périgordi kereskedelmi szokvány szerint 30 % lehet, olajtartalma pedig ilyenkor még alacsonyabb, mint az érett dióé. Emiatt energiatartalma a száraz dióbél energiatartalmától lényegesen elmarad, 10 dkg-ra vetítve 500 kilokalóriánál nem sokkal magasabb.

A franciák ebben az állapotban nevezik a dióbelet "friss dió"-nak, ami náluk különleges csemegének számít.

Dehát ők ínyencek, ők tudják, mi a jó.

Párizsnak minden ősszel - tudjuk, amikor Szent Mihály útjára beszökik az ősz, - van két jó hete. Ekkor megérkezik vidékről, Correze, Lot, Dordogne megyékből, valamint Grenoble vidékéről a friss dió.

A friss dió annyira friss, hogy még nem teljesen érett, nem tartható el, gyorsan meg kell enni. Annyira friss, hogy a diósgazdáknak nincs módjuk megszárítani. Gyors diórázás, kopáncstalanítás, mosás után azonnal küldik Párizsba a diót. Héjasan, azonmód nedvesen, ahogy mosták. Hűtőkocsiban, 4 C°-ra lehűtve, mert a friss dió romlékony.

A kereskedők ilyenkor az utcán is árulják.

A vevők már várják, gyorsan törik, csemegéznek belőle. Szőlővel, sajttal, kevés borral.

Azt írja egy amerikai, aki véletlen épp a friss dió szezonjában járt Párizsban, hogy eddig nem is tudta, milyen az igazi jó dió. Aki egyszer megkóstolta a friss diót, az később se akar másfélét, és nehéz az év további 50 hetét kivárni, mire újra kapható lesz.

Szentiványi professzor előadásából tudjuk, hogy a dió fogyasztási szempontból már teljesen érettnek tekinthető, és olyankor a legjobb, ha a burok még nem kezd repedni, de késsel a dióhéjat a varratnál hosszában kettévágva a belső héjas bélrekeszek alul is csontszínűek már, nem fehérek.

Friss dió céljára ennél korábban, akkor lehet a diót betakarítani, amikor a belső héjas bélrekeszek már színesedni kezdenek. Ha teljesen fehérek, akkor még friss dióként is éretlen a dió, ha pedig teljesen színesek, akkor már túl vannak a friss dió érettségi állapotán.

Külsőleg a friss dió nem néz ki szépen. Még a héja is sötét, mert nedves, még nem száradt szép diószínűre. Az a vevő, aki csak a szeme után választ, sose fogja megtudni, milyen a friss dió. Mert kívülről ilyen, belülről olyan:

A gyakorlatban, termesztői szempontból érettnek egyébként akkor mondhatjuk a diót, ha a burok felreped, és a dió könnyen kihull. Nagyüzemben gyakran nem várják meg a kihullást, hanem előbb rázzák le a diót, amikor már a primőr-állapotnál érettebb, de még burkos. Akkor kezdhető a diófa rázása, ha a burkok részlegesen felrepedt állapotban vannak. Ilyenkor a dió már termesztői szempontból is érettnek tekinthető.

A rázásos betakarítás esetén külön munkaművelet a kopáncstalanítás, majd a mosás és a szárítás. Ha megvárjuk, hogy a kopáncs leváljon a dióról, és a dió lehulljon, csak a szárítás munkaműveletével kell már foglalkoznunk.

Kézi diószüret

Mottó:
"Gyerünk, rózsám, gyerünk, rózsám
a szőlőbe, a szőlőbe
Szedjünk szőlőt, szedjünk szőlőt
keszkenőbe, keszkenőbe

Piros almát, piros almát
a kezünkbe, a kezünkbe
Csörgő diót, csörgő diót
kebelünkbe, kebelünkbe"
(Magyar népdal)

Mottó:
"Verik a diófát, zörög a dió."
(Sík Sándor: Őszi kertben)

A diótermesztés éves munkáinak legnagyobbika a diószüret. Ez a néhány hetes munka adja az éves termelési költségek 40-45 %-át.

A lehullott diót legkésőbb három napon belül a földről fel kell szedni, mert ha a dió hosszabb ideig a földön marad, minőségromlás következik be. Ha napos idő van, a földön fekvő dió a napsütés hatására erősebben melegszik fel, mint a fán függő, levegőtől körüllengett dió. 40 C° fölött pedig a dió értékes olajsavai károsodnak, romlik a dióbél íze. Megfigyelték, ha a levegő 25 C°-os, a talajon fekvő dióban már 40 C° van, ha pedig 28 C°-os, akkor 42 C°.

Továbbá ha a földön fekvő dión még a földön is rajta van a burok, további +5 C°-ot hozzáadhatunk.

Ezek az adatok a talajon fekvő dióra vonatkoznak. A fűre hullott diónál kisebb a felmelegedés, a minőségromlás. A minőségromlás azt jelenti, hogy a dióbél olajsavai károsodnak, és sötétedik a dióbél színe, romlik az íze.

Ha pedig esős az idő, a földön a dió héja nedvességet szív magába, ami penészgomba-fertőzéshez vezet, a vége ez esetben is a minőségromlás. A fán ha kinyílt is a kopáncs, és a dióhéj szabadon ki van téve az esőnek, a dió még nem fertőződik penészgombával. A fertőzés csak a talajon következik be, és a penészgomba életfeltételei akkor adottak, ha a dió nedves is marad.

Szakemberek a világ különböző részein egyaránt úgy nyilatkoznak, hogy három napnyi kintalvást kibír a dió, minőségkárosodás nélkül. Célozzuk meg tehát a diószüret munkáinak megtervezésekor, hogy legkésőbb három napon belül felszedjük a lehullott diót.

A hétvégi telken gyakran csak hetente jutunk hozzá, hogy a diótermést összeszedjük. És a hétvégi telek azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy megmutatkozik lustaságunk, hanyagságunk, és bizony, a diófa alja nincs a diószüret idejére kitakarítva, legalábbis lekaszálva, és az érett dió a csalán alá hull. Nemcsak hogy nem szárad a földön a dió, hanem a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen a diószedés a csalán alól. Mint a következő kert gazdája panaszolta.

A frissen felszedett dió nemcsak a gondozatlan kertben, de máshol is, mindenhol, nedves, nélkülözhetetlen a szárítás. Ha kosárba szedjük egyszál diófánk termését, abban meg is száradhat.

Vagy öntsük át háncskosárba, szellőző rekeszbe.

Ha vödörbe szedjük, hamarosan ki kell önteni, szárítani. Frissen vödörbe szedett Milotai 10-es dió:

Szüret Weber német diósgazdánál Ettenheimben:

A kézi diószüretet úgy tervezhetjük, ha azzal kalkulálunk, hogy nagy diófák esetén a hektárankénti kézi munkaerő-szükséglet 600-800 óra. Egy dolgozó 70-80 kg diót tud naponta kézzel fölszedni. Ha ugyanakkor verni is kell a fát, akkor 40-50 kg-ot. Magának a verésnek a teljesítménye a zöld burok eltávolításával együtt 3-4 kg/óra. Ez rendkívül kevés. Hasonlítsuk össze 3-4 kg száraz héjas dió felvásárlási árát egy napi munkabérrel és járulékaival.

Mivel a diószüret az éves munkák legköltségesebb szakasza, a diósgazda akkor jár el a legbölcsebben, ha a diószüret szezonjában leül egy diófa alá, kezébe vesz egy könyvet, és olvasgat. De nem akármit, hanem Marxtól A Tőke I. kötetét. Rögtön megtudja, mit kell tenni. Teljesítménybért kell alkalmazni!

(A teljesítménybér) "egészen biztos mértéket ad a munka intenzitására vonatkozóan. Csak az a munkaidő, amely előzetesen meghatározott és tapasztalatilag megállapított árumennyiségben testesül meg, számít társadalmilag szükséges munkaerőnek, és csak azt fizetik meg mint ilyet."

Keljünk fel hát a diófa alól, és mondjuk meg a dolgozóinknak, hogy mennyi dióért mennyit fizetünk. Mert ha nem így jár el, könnyen ráfizethet a gazda.

Diószedés a franciáknál, a Grenoble-i körzetben régen és ma:

Diószüret egy japán kiskertben:

Kézi diószüret Fejér megyében:

Kézi diószüret Szolnok megyében, a Nagykunságban:

Talán észrevette az előbbi képeken tisztelt dióbirtokos Kollégám, aki - mint a földbirtokosok - maga nem dolgozik, hanem a diószüretet fizetett dolgozókkal végezteti el, hogy a kézi diószedést szinte lehetetlen lefényképezni. Ha hátulról fényképezünk, ami egyébként a fotoművészet alapszabályaiba ütközik, a képen nem látszik semmi. Ha pedig szemből, akkor leáll a diószedés, és mindenki mosolyog.

Visszatérve a diószüret költségeire, kalkulálhatunk máshogy is. Ha 1 kg héjas diót (kb. 64 szemet) a felvásárlónak 300 Ft-ért tudunk eladni, akkor egy szem lehullott dió a fa alatt kb. 5 Ft-ot ér számunkra. Ha a földön látunk ötforintost, lehajolunk-e érte? Nem biztos. Eleinte inkább, de másodszor, harmadszor, századszor már kevésbé. Márpedig minden diószemért le kell hajolni. A diósgazdának, családtagjainak, alkalmazottainak. Hány lehajlást visel el az ember dereka egy nap? Egy nap még elviseli, de heteken át?

Tehát elkerülhetetlen, hogy azon gondolkozzunk, milyen technikai megoldással lehetne a diószüretet megkönnyíteni. Erre léteznek különböző kézi eszközök, technikai megoldások is, mint pl. a mellékelt litdavey nevű szedőkosárka, vagy hasonló, akár házilag barkácsolt szerkezetek, amelyek 1-2 fa termését segítenek felszedni a büszke, meghajolni nem tudó gazdának. De ha ezekkel se győzzük, marad a gépesítés.

A mutatott Litdavey-hez hasonló másik szedőkosár is létezik, itt feketedió-szüreten látjuk.

Sikerült nekem is Litdaveyt fényképeznem. Olyan, mint egy nagy habverő.

A kosár ürítése a vödör szélére helyezett hajlított dróttal történik. Praktikus.

Gyerekjáték dolgozni vele.

Hazai "találmány" a kézi diószedés megkönnyítésére, a lehajlással járó derékfájás megelőzésére egy egyszerű 5 cm-es műanyag lefolyócső használata. Egy földvári diótermesztő kolléga találmánya, csak azt nem tudom, hogy balaton-, duna- vagy tiszaföldvári.

A találmány szerint a lefolyócső alsó végébe egy zsanért kell rögzíteni, aminek egyik szárnya fix, a másik pedig a dióra nyomva felhajlik, a diót beengedi a csőbe, majd egy gumi húzza vissza a zsanért. Egymás után akár 20 dió is felszedhető, csak aztán kell vödörbe üríteni, a cső megfordításával. Látni nem láttam, a működését nehezen képzelem el, de a kolléga nagyon dícsérte.

Az ötleten gondolkozva én csak a következő megoldásig jutottam el, dehát az én fantáziám nagyon is korlátolt. Két rugót kell a cső aljára erősíteni, amelyek nyomásra eltávolodnak egymástól, a dió átpréselődik közöttük, és utána újra egyenesbe húzódnak, a diót benntartják.

De nemcsak agyilag vagyok lassú, mire két megfelelő rugót kerestem volna, feleségem még jobb ötletet valósított meg. A lefolyó-csőbe megfelelő méretű gumidugót erősített a cső végére, a közepét kivágta, és sugárirányban bevagdosta. Tökéletesen működik, 20-30 dió felszedése után kell csak megfordítani, kiüríteni.


És félnapi diószedés után se fájdul meg az ember dereka. Nem is lassúbb vele a munka, mint kézzel.

Egy ügyes mesterember úgy fejlesztette tovább a diószedő lefolyócső technikáját, hogy a cső alsó részére mintegy 15-20 cm hosszan három, kemény acéldrótot erősített, amelyek alsó végét a csőbe behajlította, és a három rövid, ferde tüske nem engedi kiesni a közéjük szorult diót. Üzembiztos megoldás.

De ha a kézi eszközök használatán túl vagyunk, gépesítenünk kell. Kiskertben, kisebb üzemi ültetvényben kézi, háti eszközökkel "gépesíthetünk".

Egy amerikai, Baganut nevű szerkezet, aminek használata még nem jelent gépesítést, csupán a kézi diószedés megkönnyítését, gyakorlatilag nem más, mint egy széles műanyag kerekű taliga. Úgy működik, hogy tologatás közben a műanyagtüskék közé beszorul a dió, és egy műanyag ujj a tüskék közül a tartályba sodorja. Az alábbi, kéthengeres változat 90 cm szélességben dolgozik. Flipover néven nagyobb változat, három tagú, 120 cm munkaszélességű is készül:


A fenti, harmadik baganut-gép Európában szinte egyedüliként egy tiszaújvárosi dióskertben dolgozik. Tapasztalat szerint igen megkönnyíti a kézi diószedést, és növeli a teljesítményét. Egy személy kényelmesen, derékfájdító hajlongás nélkül képes három személy munkáját elvégezni. (Ez a megállapítás a közepes méretű, kéthengeres típusra vonatkozik.)

A diófelszedő taliga munkájához füves talaj szükséges, mert a rögöket is felszedi. Sima, egyenletes felszínen működik igazán jól, mert széles kereke nem tudja kopírozni a felszín egyenetlenségeit, és a gödrökből nem szedi fel a diót. A magas fűből is biztonsággal felszedi, olyan helyről is, ahol szabad szemmel szinte észrevehetetlen a lehullott dió.

Nagy előnye, hogy nem szedi fel a fűkaszálékot, viszont a lehullott diólombot felszedi, emiatt rendszeresen tisztítani kell.

A Baganut gyűjtőkosarának ürítése történhet közvetlenül a földre, kupacokba, vagy ponyvára, esetleg 10 cm-es műanyag rekeszbe, végül közvetlenül a tálcás szárítóra is. Tetszés szerint.


A dión kívül mogyoró, mandula, gesztenye és más héjas termések felszedésére is gyártják, más tüskeméretekkel.

(Nem szabad elhallgatnom a Baganut diófelszedő taliga legnagyobb hátrányát sem: Amerikából, vagyis az EU területén kívülről kell rendelni. A gyártó elküldi ugyan légi küldeményként Ferihegyre, de a csomag vámoltatása, kiváltása igen nehézkes.

Ha megkaptuk az értesítést a küldemény megérkezéséről, három napi hideg élelemmel jelenjünk meg Ferihegyen, mert a közelben nincs büfé.

Az első nap a vámhivatali ablaknál való sorbanállással telik el. Amikor sorrakerülünk, megállapítják, hogy nincs vámhivatali kódszámunk, aminek igényléséhez űrlapot adnak. Ennek során még azt is be kell jelölnünk, hogy férfiak vagyunk-e vagy nők, ha még tudjuk a sorbanállás után. Az igénylőlap beadásáért történő sorbanállás végén közlik, hogy a kódszámot kiadó ügyintéző eltávozott, és aznap már nem jön vissza. (A teremben még kb. 20 vámtiszt tartózkodik, de más nem adhat kódot.)

Másnap a kódszámot szerezzük be. Ha közelebb van, menjünk a megyeszékhelyen működő vámhivatalba. Megfelelően hosszú sorállás és várakozás után közlik, hogy menjünk haza, és számlavezető bankunktól kérjünk hivatalos igazolást arról, hogy bankunknak mi a kódszáma, bár ezt eredetileg nem kérték az igénylőlapon. A bankban is kivárjuk sorunkat, elmagyarázzuk, mi a helyzet, és végül kapunk aláírt igazolást. Ezzel visszamegyünk a megyeszékhelyre, most már rövidebb a sor, amit ki kell várnunk, és kezünkbe kapjuk a saját kódszámunk.

Harmadnap munkakezdéskor már legyünk Ferihegyen! Kellő sorállás után megtudjuk, hogy a vámkezeléshez formanyomtatványt kell beszereznünk, ami helyben nem kapható, csak bent Pesten. Mindegy, megszerezzük, de kitölteni nem tudjuk, ahhoz vámügyintézői tanfolyam kell. Mindegy, pénzért kitöltetjük, sorállás után beadjuk. Most már csak várni kell. Mintegy 3 óra elteltével érdeklődhetünk, határozatot kapunk, sorban állunk a pénztárban, fizetünk, sorban állunk a csomagkiadásnál, és már kész is vagyunk.

Hát, nagy élmény.)

Végül előnye a diószedő taligának, hogy egy- és kéthengeres változata kisautóban, akár egy Suzuki Wagon R-ben is szállítható.

A Baganut diófelszedőnek létezik kistraktorral vontatható változata is, tag-a-long néven. Hazai kipróbálásáról még nincsenek adatok.

Aki megismeri a baganut munkáját, mindenkinek az jut először eszébe róla, hogy le kéne koppintani, itthon elkészíteni, akkor nem lenne olyan drága. A műanyagkerekek hazai legyártatásán akad meg ez az elgondolás. Nem így a franciáknál, ahol egy mezőgépgyár teljes pontossággal másolta le és gyártja a baganutot, saját nevén.

A diót felszívó rendszerű gépekkel is felszedhetjük, ilyeneket leginkább Olaszországban gyártanak.

Cifarelliék háton hordható "porszívója" elég nehéz lehet, amellett, hogy rázza a hátat és kiabál a fülbe. Viszont nagy előnye, hogy most már Szolnokon is kapható, ha elég drága is:

Amilyen ügyesek a franciák, ezt is lemásolták, ezt is gyártják. A következő képen igaz, gesztenyét szednek vele, de dióra is hirdetik.

Szüretkor a kopánccsal lehullott dióról a kopáncsot lehetőleg azonnal el kell távolítani. Ezt a munkát végezhetjük (gumikesztyűs) kézzel vagy más módon. Vigyázzunk, a kopáncs festékanyaga nemcsak kezünket, hanem ruhánkat is megfesti! A festékanyag nem káros a kezünkre, de azzal a komoly veszéllyel jár, hogy nem mosható le, és mintegy 15 napig, a felső hámréteg fokozatos lekopásáig megmarad, és ez alatt aki lát bennünket, arra a következtetésre fog jutni, hogy olyan elmaradottak vagyunk, hogy még mindig füstszűrő nélküli cigarettát szívunk. Ezt pedig el kell kerülni!

Kopáncstalanítás után mossuk meg a diót, és száraz, szellős helyen terítsük ki egy rétegben száradni. A száradó dió reggelre rendszeresen „izzad”, az előző nap már száraznak látott héjon újból kicsapódik a víz. Naponta forgassuk meg, teljes száradásig!

Dióverés

Mottó:
"Jobb a diófának: termése miatt verik őt le"
(Janus Pannius: A roskadozó gyümölcsfa)


"Ágas-bogas vén diófa
Úgy hasonlítasz az emberre!
Minél jobban meg vagy áldva,
Annál jobban meg vagy verve."
(Nehrer Lajos közlése)


"s megverten susog a diófa"
(Simon István: Ősz felé)

A dióverés a német népszokásból is ismert: Szokás volt szilveszterkor megverni egy bottal a diófa ágát, mert ha elmulasztják, a termés üt vissza.

Ez nem dióverés, nem erről beszélünk.

A dióverés hagyományos népi szüreti eljárás.

Hallottam már néprajzi előadást is a dióverésről, mintha az népszokás lenne, de szerintem nem az, hanem termelési eljárás. Amikor kertészetet tanultam, tanárom így vezette be a dióverés tárgyalását:

"A diót akkor verik, ha terem, nem akkor, amikor nem terem. Minél jobban terem, annál jobban verik. Ez igazságtalan."

Pedig a dió verés nélkül, magától is lehull. Csak nagyon ritkán látni olyat, hogy egy-egy diószem lombhullás után is a fán marad, az olyan általában baktériumfertőzött, értéktelen szem.

Miért is verik tehát a diófát?

Azt hiszem, én tudom a három pontos helyes választ. Azért, hogy idejében össze tudják szedni a diót, és a lehullott diót ne más szedje össze, amikor gazdái nincsenek ott. Tehát vagyonvédelmi okból. Az az általános, hogy a diófák többsége nem bezárt kertekben, hanem szabadban terem, legtöbbször az üzemi ültetvényeket se kerítik körbe. Bárki, aki egyedül vagy pereputtyostul arra jár, fölszedheti. És bizony, járnak is, szedik is!

Ennek a kerékpárosnak pereputtya nincs, de (pere)puttonya van. Tele. Még jó, hogy belenéztünk. Tessék elképzelni, tisztelt szüretelő Kollégám, milyen az, ha az őszi Tour de Hongrie útvonala a dióültetvényünk mellett vezet el.

Próbálkozhatunk azzal a megoldással, amit a Tour de France útvonalán látni, az út felől jól láthatóan kitehetünk egy táblát.

De ez se jelent védelmet. A hazai alkalmi diószedők nem tudnak franciául. Ha pedig azt írjuk ki, hogy a magánterületre belépni életveszélyes, még minket fognak elítélni.

Ezért a diósgazda nem a diótolvaj, hanem a diófa verésére kényszerül. A felvásárló pedig attól is felvásárolja a zsák diót, akiről tudja, hogy nincs diófája.

De úgy látszik, felül kell vizsgálnom véleményemet. Újabban arról győződtem meg, hogy a hagyományos paraszti gondosság vereti a diófát. Minden szem dióra szükség van, mindet össze kell szedni. Amikor eljön a dióverés ideje - meglehetős későn, amikor a termés zöme már lehullott, - összeáll a diósgazda diószedő csapata, néhány verőlegénnyel, és fáról fára járva egy szem diót se hagynak a fán. Ha nem érik fel az akár 6 m-es bottal se, akkor felmásznak az idősebb diófák erős ágaira, és onnan már felérik. A fa alól a szedők pedig az utolsó szemet is gondosan felszedik.

Így mesélte nekem Gyula bácsi, aki akkor, amikor még nem volt Gyula bácsi, csak Gyula, a tsz kezdeti éveiben Karcsi bácsival - aki akkor még szintén nem volt Karcsi bácsi - párban összefogva dolgozott. És még arról is beszélt, elmarasztaló hangon, hogy bizony, voltak olyanok is a faluban, akik nem voltak ennyire gondosak.

Volt viszont olyan is a tsz-ben, aki dióverés közben esett le a diófáról 3 m magasról, és azóta is nyomorék. Mert felmászott a diófára, és a vastagabb ágakon állva verte, rázta le a magasabb ágakról a diót. Ez a fiú még nem nyomorék:

És mikor verik a diófát?

A népszokások tudós ismerői szerint egy jeles napon, szeptember 8-án, Kisasszony napján, Szűz Mária születésének napján kezdik. És folytatják, amíg csak dió van a fán. Hát, ilyen a néprajz. Maradjunk inkább abban, hogy akkor verik, amikor terem, és amikor a gazdája ott van a diófánál.

Azt mondják, a diófa akkor terem jól, ha verik. Ebben van némi igazság, mert a megsebzett vesszők, hajtások rügyeiből a sebzés alatt valóban több hajtás indul jövőre, tehát két év múlva megnő a nővirágot hozó csúcsrügyek száma. És így több a termés. De sok szakember szerint nagyobb a diófát ért kár azáltal, hogy a sebek nyílt utat adnak a farontó gombák betelepülésének, a fa idő előtti tönkremenetelének.

Ha mindenképpen botozni kell a fát, jobban ajánlható a dióverő pózna tetejét valami olyan kampóval ellátni, ami nem sérti a fát, és a kampóval a kisebb ágakat megrázni. Lehet, hogy nem jön le egyszerre minden szem, de a fát kíméljük.

Még jobb megoldás, amit Mednyánszki László Dióverés című festményén láthatunk, hogy hosszú karú fogót barkácsolunk, és azzal fogjuk, rázzuk meg a kiszemelt ágat.

Ez a módszer is gépesíthető, erre szolgál a legegyszerűbb, baloldalt látott Carratu típusú ágrázó, ugyancsak olasz gyártmány, mint a Cifarelli-féle felszívó, ez is apró benzinmotorral működik. Ennek a gépnek létezik pneumatikus változata is.

A hagyományos török diószüretet a következő két úriember mutatja be nekünk. Látjuk, lehullott burkos diót szednek, de nem verték, hanem kis, kapaszerű szerszámmal rázták az ágakat. Ott van balra, a földön.

Kampót egészen hosszú botra is szerelhetünk, de sokkal kényelmetlenebb az ágak között mozogni vele.

Dióverés Franciaországban régen:

Dióverés manapság Magyarországon:

A dióverés világszokás. Kínai felvétel:

Ha valamiről híres Korea, az biztosan nem a fejlett diótermesztés. Koreai dióverés és a munka eredménye:

És nagy múltja is van a dióverésnek. 1755-ben írta Duhamel Du Monceau francia író: "De La Bretonnerie úr nem ítélte el a dióverés szokását. Szeptember közepe felé maga vette kézbe a dióverő póznát, nem félt, hogy leveri az ágakat, ha letörik, majd nő másik, ami pótolja a koronában, és egy másik évben bőven fog teremni."

Mellékelek egy francia képeslapot és egy angol muzeális rézkarcot a dióverésről.

Képzelje el tisztelt diófatulajdonos Kollégám, nemcsak a diófát verik!

A pekándiót is, Amerikában.

Kínában is.

Végezetül is csak azt tudom mondani, ne bántsuk a diófát, hanem Weöres Sándor gondolatait magunkévá téve tisztelettel közeledjünk hozzá.

"Vagy figyelj meg egy diófát: ha tépázod, kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét; s ha szelíden, tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd és megpillantod a lefosztottnak látszó alsó ágakon a legelérhetőbb és addig észre nem vett diókat: ez a diófa tündére." (Weöres Sándor: Út a teljesség felé)

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább