Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Gyomirtás, a dióskert területének gondozása

Mottó:
„A gyomosság vízpazarlás.”
(Poór József)

Mielőtt a dióskert gondozásáról egy szó is esne, kérem tisztelt diótermesztő Kollégámat, sziveskedjen megtekinteni a következő felvételt. A képen két diósgazda ültetvényének határa látszik. A jobboldali gazda gondozza a dióskertjét, a baloldali nem. Bár a fák azonos korúak, fiatalabb korukban egységesen voltak - jól-rosszul - gondozva, azt hiszem, látszik a különbség.

A dióskertet rendben kell tartani. Ha az elmúlt aszályos években évente 350-400 mm-nyi csapadékunk volt összesen, és a diófa természeténél fogva egyedül a tenyészidőszakban 800-1000 mm-t igényel, akkor látjuk, hogy gond van.


Mert mik a vízhiány okozta problémák? A növekedés időszakában a kicsi hajtásnövekedés, gyakorlatilag "ülve marad" a dió, vagyis szinte nincs értékelhatő hosszúságú hajtása. Nincs lombfelület, gyenge marad a fa. A csapadékhiány egyúttal tápagyaghiányt is jelent, tápanyaggal jól ellátott területen is! Például egy balatonboglári összehasonlító vizsgálat szerint 380 mm éves csapadék mellett az öntözetlen diócsemeték átlagos hajtásnövekedése 30 cm volt, a három alkalommal 50-50 mm-rel megöntözötteké átlagosan 48 cm, a különbség 60 %.

A termőkorú fának pedig vízhiányban a termése aszalódik, feketedik.

A gondozott gyep is elvon a talajból évi 100 mm csapadékot. Hát még a szabadon növő gyomok!

Ezért az ajánlható, hogy ültetés után az első évben a csemeték környéke legalább 1,5 m-re gyommentes legyen. A második-harmadik évben ez a védőtáv még növelendő. A negyedik évtől pedig ha akarjuk, füvesíthetünk a diófa körül, vagy vegyszeresen is gyomtalaníthatunk.

Az első három évben elsősorban a konkurens növények vízigénye miatt nem ajánlható köztesnövények termesztése a fiatal diófák között, mert a diócsemetéknek még nem fejlődött ki a jellemzően nagy, vízfelvevő gyökérrendszere. A vízért folyó versenyben az első három évben a diófa a vesztes.

Tisztelt Kollégám, gondozatlan dióskertekről albumnyi képem van. Hadd mutassak néhányat!

Így néz ki egy elhanyagolt dióskert, nem nálunk, hanem Franciaországban:

Hazai példa, Csány községből:

Hazai példa, Surjányból:

Hazai példa, Jánkmajtisról:

Hazai példa, Sonkád községből:

Az elhanyagoltság következménye pedig, hogy a diócsemeték egy év alatt semmit se nőttek. Két kép ugyanarról a sonkádi kertről, egy évvel később:


Alapvetően kétféle módszer létezik a diófák alatti, közötti terület gondozására, gyommentesen tartására. A művelés és a gyepesítés. Mindkettőnek célja a gyomok visszaszorítása és a talaj megfelelő állapotban tartása, termékenységének biztosítása. Mindkettő rendszeres munkát igényel.

A két módszer kombinálható is. Az első években műveljük a talajt, a későbbiekben füvesítünk, amint a következő képen is látható. Elől új telepítésű, mögötte idősebb diós.

Ha a talajt rendszeresen műveljük, talajmunkában részesítjük, akkor azzal egyrészt gyomtalanítjuk, másrészt lazítjuk. Ültetés után a legelső talajmunka a mély traktornyomok elmunkálása, amit legcélszerűbben tárcsával lehet végezni. Tárcsával később is dolgozhatunk.




Hátránya a tárcsának, hogy a tárcsa szélén túl is kiveti a földet, ezért például a fasorokban bakhátat képez. Jól megfigyelhetjük ezt a jelenséget a volt tiszacsécsei termelőszövetkezeti dióskertben. Amíg a tsz működött, és művelték a dióskert talaját, mindig csak tárcsával jártak benne. Ezért - bár a képen kevésbé látszik - a tárcsa a földet fokozatosan a fasorokba dobta.

A kultivátornál nincs ilyen probléma, de a gyomokat kevésbé pusztítja. Igen jó munkát végez a rugós borona, de ahhoz erős traktor kell.

Művelt talajfelszín a diósban:

Én úgy láttam, nagyobb dióültetvényekben szántani is szoktak évente.

A fasor kézi kapálása igen fárasztó, munkaigényes, mert széles és hosszú. Ezért a telepítés után néhány évvel a diósgazdák a fasor vegyszeres gyomirtására térnek át. Így láttam Franciaországban, a Grenoble-i termőtájon is, de ennek a módszernek az a hátránya, hogy az ökológiai szemlélettel nem fér össze, a biológiai művelésre áttérő diósgazdánál az ellenőrző szervezet a vegyszerezést nem engedélyezi.

Ha dióültetvényünket talajműveléses módszerrel tartjuk gyommentesen, évente korán abba kell hagyni a művelést. A szüret előtt 2-4 héttel, hogy a szüret idejére legyen ideje a talajnak megülepedni.

A másik módszer a gyepes - nem azonos a gyomossal! - sorköz. Mónus Bertalan homoktalajon végzett megfigyelései szerint ezzel a módszerrel biztosítható a talajszerkezet védelme, az erózió és a defláció elleni védelem, a dióültetvény géppel való járhatósága esős időben is, valamint a biológiai környezet megteremtése. A füves felszínen a nehéz gépek nedves időben nem okoznak olyan talajtömörödést (szerkezetrombolást), mint a csupasz felszínűn.

Fiatal korától kezdve fűkaszálással művelt dióskert két képe illusztrálja az elmondottakat. A traktor az eső miatt hagyta félbe a kaszálást. Nincs traktornyom.


A gyep jelentős mennyiségű szervesanyaggal gazdagítja a talajt, mert folyamatos a kiöregedő gyepnövények pusztulása, ami hektáranként 10-15 tonna gyökér-szárazanyag lebomlását jelenti. Hátránya a gyepnek, hogy a kiszórt nitrogénműtrágyát hasznosítja, nagy részét felhasználja a diófa elől. Másik hátránya, hogy öntözetlen körülmények között a gyep is a talaj felső rétegének vízkészletét használja, esők után a talaj kiszáradása előtt kevesebb víz jut a vízigényes diófának. De mint azt Childers 1969-ben kimutatta, az öntözés mellett kijuttatott emelt nitrogénműtrágya-adag igen jó hajtásnövekedést eredményez gyepes felszínen is.

Képek a fűkaszálásról, Amerikából:

A fűtermés hasznosítása nem cél, a látott fűkaszák szétterítik a területen a kaszálékot, aminek tápanyagtartalma a dióültetvény területén marad, és az eső remélhetőleg a talajba mossa, ahonnan a diófa is hasznosítani tudja. Vagy ha csak részben, az is jó.

Egy hazai légi felvétel egy fűkaszáló diósgazdáról:

Fűkaszálás közben:



Fűkaszálás után:

A fűkaszálást kiegészíthetjük a diófa sorának vegyszeres gyomtalanításával:

Vagy nem vegyszerezzük a fasort, hanem keresztirányban is kaszálunk:

Nem kell keresztirányban, elég csak sorirányban kaszálnunk, ha oldalazó kaszával kiegészített fűkaszánk van. Az oldalazó kasza a sorban jár, és automatikusan vagy kézi működtetésre behúzódik, kikerüli a diófa törzsét. Még az első éves oltványban se tesz kárt. A következő két kép oldalazóval kiegészített mulcsozót mutat, fiatal és idősebb diófák között.



Az oldalazó előnye továbbá, hogy használatával nő a munkateljesítmény. Hátránya csak egy van, meglehetősen drága.

Az elmondottak ismeretében tisztelt kertművelő Kollégám már alig várja, hogy hozzákezdhessen a fűkaszáláshoz. De most, hogy újból elolvastam az imént leírtakat, rájöttem, hogy félrevezetem tisztelt Kollégámat, mert a fűkaszálásnak csak a gépi megoldásait mutattam. Pedig kézzel is lehet kaszálni a dióskert füveit, amint a következő képről látható.

De nem ajánlom, mert nagyon fárasztó. Ismerek egy diósgazda kollégát, aki 1 ha területű dióskertjében nemrég tért át a kaszálásra, és kézi kaszáját állandóan a személykocsi csomagtartójában tartja. És ha van egy kis ideje, kaszál egy keveset a diósban. De ő is elfárad, nagyobb területű dióültetvényben ez a megoldás nyilvánvalóan nem megy.

Két úton gyepesíthetünk. Az egyik a gyomok rendszeres kaszálása, amikor a területről idővel kikopnak a magasszárú kétszikű gyomok, és csak a fűfélék maradnak, és több év után a tájra jellemző aprófüvű vegetáció marad meg. Ez a módszer a természetes fűtakaró kialakulását segíti elő, tehát biológiai módszernek tekinthető. Hátránya, hogy az első években az agresszíven terjeszkedő, sűrű gyökerű tarackbúza terjed intenzíven, ami fokozott vízelvonást okozhat a dió elől, és csak több év után alakul át a gyepszerkezet. Megjegyzem, lejtős, eróziónak kitett felszínű diósban a taracknak fontos eróziógátló szerepe van.

A másik a fűmagvetés. Erre a célra a vörösnadrág csenkesz, a vörös csenkesz, a réti csenkesz ajánlható, továbbá más, a vidéken őshonos fűfélék. Jó megoldás lehet a csökkentett vetőmagmennyiség kiszórása is, és később engedjük felmagzani a füveket, így segítjük elő szaporodásukat.

Egyre azért ügyeljünk. Ha már hosszabb ideje, évek óta gyepes a dióskertünk felszíne, a gyep gyökérzónáját átszőtték a dió felszínközeli gyökerei. Mielőtt újra talajműveléses rendszerre térnénk át, gondoljuk meg, hogy nem okozunk-e fölösleges kárt a dió gyökerének. A diógyökér ugyanis érzékeny a mechanikai sérülésekre, és az elvágott gyökérsejtek fertőződhetnek is.

A más gyümölcsfáknál jól bevált gyökérmetszési eljárások a dió esetében valószínűleg inkább károsak. Ezért ha úgy ítéljük meg, hogy a dióskert talaja túl levegőtlen és altalajlazításra szánjuk el magunkat, azt jóval a diófák koronáján kívüli sávban végezzük el.

Füvesített talajú diósban az utolsó fűkaszálást közvetlenül a diószüret előtt, szeptember elején kell elvégezni.

Arra azért figyeljünk, hogy a gyepesítetten művelt talajfelszín nem azonos a korábban említett szénatermesztési célú gyepes talajjal. Ha ugyanis szénát akarunk nyerni a területről, a füveket hagynunk kell magszárba szökni, és ez idő alatt jóval több vizet használnak fel, vonnak el a talajból, mint ha korábban kaszáltuk volna. Az egyik szakértő szerint a művelt talajhoz képest a sűrűn kaszált gyep évi 100 mm-rel kevesebb vizet enged a diófának, a másik szerint pedig 200-250-nel kevesebbet. Szerintem ez utóbbi inkább a szénaként hasznosított fűre vonatkozik.

A kétféle művelési mód Magyarországon egyaránt alkalmazott. Franciaországban inkább a füves talaj a gyakoribb, de ott sem általános. A Poliénas községben tevékenykedő Polinoix cég a következő kép segítségével dicsekedett azzal, hogy ők háromhetente kaszálnak.

Kaliforniában is használatos mindkét módszer. Ott a diótermesztő farmerek véleményét is megkérdezték ebben a kérdésben, mit tartanak a gyepes művelés előnyének és hátrányának. A válaszok elgondolkoztatók.

A gyep és a művelt talaj kombinációjával, nevezetesen, hogy az egyik sor kaszáljuk, a másikat műveljük, csak egy helyen, Moldáviában találkoztam. Pedig talán ez a legjobb megoldás.

Ennek az az előnye, hogy a füves sorközökben esős ősszel is tudnak szüretelni. További előnye a félig művelt, félig füves területnek, hogy a művelt területen műtrágyázni lehet, nem kell a műtrágya bedolgozása céljából a füvet és a benne levő diógyökereket bolygatni. A sorokat pedig vegyszerezéssel tartják tisztán.

Meg kell mondjam, a műveléses és a gyepes eljárások számára nem jelent alternatívát a dióültetvény teljes területének vegyszerezése, arra csak esetileg kerülhet sor. Nem is nagyon látni ilyet. Bizony, sokáig kellett keresnem, mire vegyszerezett dióültetvényt találtam.

Külön elgondolás a dió termőre fordulásáig a köztestermesztés. Szóba jöhet sok növény, például sűrű sorúak, búza, szója, (ez nitrogént is termel a talajba) vagy kapások, dinnye, tök, stb. Búza és hasonló növények esetén erősen fennáll a veszély, hogy a diófa sora elhanyagolásra kerül, műveletlen marad, és a gyomok miatt a diófák fejlődésben visszamaradnak. Tisztelt Kollégám ha a 4-es úton szokott autózni, Fegyvernek után Surjánynál balra biztosan látott ilyen dióst.

A széles sorú növényeknél elvileg beállítható eggyel több kézi kapás, aki nem a köztes, hanem a dió sorát járja. A gyakorlatban ez mégsem szokott menni, mert ma már nem kapál senki.

Nem ajánlható köztes növénynek a paradicsom és a burgonya. Ezek érzékenyek a juglonra.

Gabona köztes a diósban:

Külön meg kell említeni a lucernát, amit nem szabad köztesként telepíteni. (Vörösherét és más apróbb hereféléket igen.) A lucerna mélyen gyökerezik, élelmes gyökérrendszere elszívja a vizet a diócsemeték elől, a kis diófák szemmel láthatóan visszamaradnak a fejlődésben. Közös kártevőik és gyökereket károsító gombabetegségük is van, amelyek a lucernáról a diófára terjedhetnek.

Hátrány, hogy a köztes növények miatt a diós területe keresztirányban nem művelhető, a sorok gyommentesen tartását - 1,5-2 m szélességben - vagy kézi erővel, kapával, kaszával kell megoldani, ami fizikailag lehetetlen, vagy vegyszerrel gyomtalanítani - pl. háti permetezőből, ami szintén költséges, az élőmunkaigény, valamint a vegyszerköltség miatt, és a kis fákra még veszélyes is lehet.

Az eredmény az lesz, hogy a diófák sora embermagasságig elgazosodik, mint az említett fegyverneki diósnál láthattuk az elmúlt években. Bizony, a diófák megsínylik a gyomosságot.

Nem beszélve arról, hogy a köztes növények kedvéért a fák korai terebélyesedésének határt kell szabni, az oldalra irányuló ágakat le kell metszeni. Kérdéses, ez jó-e a diónak.

Persze, olyan is van, hogy a gazda nem metszi le az alsó oldalágakat, hanem a diófára és a köztesnövényre, például a köztesként ültetett karácsonyfának való fenyőre bízza a talaj beárnyékolását. Horvátországban is láttam ilyent, de ott nem engedtek fényképeznem, de itthon, Kópházán sikerült.

A köztesművelés témájának lezárásaként mutatok két képet, két szomszédos diótelepítésről. Azonos korúak. A különbség csak annyi, hogy az első képen látszó dióskert területén az első néhány év után felhagytak a köztesműveléssel, a másikban - látszik - ma is folyik.



Újabb, tanulmányozásra érdemes módszer a terület tisztántartására a hőkezeléses gyomirtás, amikor a gyomokat gáztartályból vagy gázpalackból égőfejen keresztül perzselik. Nem kell leégetni, mert a gyomnövények fehérjéi már rövid idejű 60-80 C°-os hőre is végérvényesen károsodnak, a gyomok pusztulnak. A módszert nem ismerem, ezért nem tudok a használhatóságáról állást foglalni.

A diófák tányérját talajtakaró anyaggal is takarhatjuk, ez segít megőrizni a talaj víztartalmát. A képen mulcs látható a frissen ültetett diófa körül. A dióskert gazdája igen gondosan járt el, a földre fekete fóliát terített, és arra szórta a fakéreg-törmeléket.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább