A leendő diósgazdák állandó kérdése ez, nálunk is, külföldön is. A többség első válasza, döntése a magonc mellett szól. Magam is így voltam vele, ültetvényemet magoncokból kívántam létrehozni. Ősszel megvettem a szükséges diót, szakszerűen lerétegeztem homokba, gombaölő szerrel kezeltem, nyirkosan tartottam a télen, és tavasszal eldugdostam a leendő faiskolába. A kelési százalék gyakorlatilag nulla volt. Ezután döntöttem a vásárolt oltvány mellett, és az ültetvény fáiban gyönyörködve nem bántam meg, hogy a nagy mennyiségben kapható három legjobb magyar fajtát ültettem.

Talán több helyen is kitűnik a szövegemből, hogy az oltványdió híve lettem. De ez ne befolyásoljon senkit. A címben feltett, de mindenkiben felmerülő kérdésre mindenki maga keresse és adja meg a választ! Néhány szempont talán segíthet, amit egy kanadai szerző gondolatait segítségül véve így összegezhetek:

A leendő gazda elsősorban arra a kérdésre adjon magában választ, hogy mi a célja a dióültetéssel, mit szeretne elérni. Kicsiben, vagy nagyban gondolkozik. Ha nagyban, - a nagy az egy hektárt meghaladó - akkor versenyképes üzemet kell létrehoznia, mert a diótermelés is olyan, mint bármely termelési ág, megvannak a termelők, adott költség- és hozamszinttel, adott jövedelmezőséggel. Ha nem akarunk ráfizetni, legalább a meglévő nagyüzemek költségeivel és hozamával kell versenyeznünk, hiszen ugyanazon a piacon akarunk megélni. Ha kicsiben akarunk diót termelni, árutermelés esetén esetleges rossz döntésünk veszteség-kihatása kisebb lesz. Mindenképpen hosszú távra szól a telepítést megelőző döntés.

Saját viszonyaink között ki akarjuk-e próbálni a szóba jöhető fajtákat egy nagyobb telepítés előtt? Akarunk-e magunk egy jó, a mi viszonyainknak leginkább megfelelő fajtát előállítani?

Kisebb vagy nagyobb méretű fákat szeretnénk? Milyen lesz nálunk a beporzás, önbeporzás? Mindegy-e, hogy milyen lesz a termelt diók mérete, vagy egyöntetű termést szeretnénk? Meg tudjuk-e előre határozni a leendő termés törhetőségét, a héj-vastagságot? (Nálunk mindenki a papírhéjú diót termelné - ha van ilyen fajta, mert a hazai fajtaleírásokban egyikben sem szerepel papírhéjú, - de gondoljuk meg, hogy a vékony héj a kártevőknek, betegségeknek kevésbé áll ellen, és amint egy újzélandi nemesítő helyesen mutatott rá, az igen vékony héjú dió a földre lehullva inkább még vizet szív magába, minthogy száradna, amikor már a gyors száradás lenne fontos.)

Fontos lesz a leendő diótermésen belül a bél és a héj aránya, hiszen ha dióbél a tervezett végtermék, a leendő hozam a bélaránytól is függ.

Milyen lesz leendő dióállományunk tavaszi kihajtási, virágzási ideje, mennyire lesz kitéve a kései fagyoknak? (A dióskert fekvését is figyelembe véve.) Ha a dió gomba- és baktériumos betegségeire is gondolunk, tervezünk-e növényvédő permetezést a tavaszi fakadáskor? A különböző időben fakadó fák esetén melyikhez igazítjuk a permetezés idejét, vagy többször permetezünk-e? Tervezünk-e ökológiai diótermelést, és ez esetben hogyan védjük meg a károsítóktól, kártevőktől a fákat?

Mi az elképzelésünk a diófa környezetének gyommentesen tartásáról? A diófák termőre fordulásáig a fák közötti területen tervezünk-e köztes termesztést?

Nem könnyű kérdések ezek. Főleg nem annak, aki korábban nem foglalkozott dióval. Szakirodalom is kevés van. Utólag okos az ember - a diótermelő szakember is, - előre nem. De az előrelátás - telepítés előtt 50 évre kellene előre látni - szinte lehetetlen, mert mint Kovács Gábor helyesen szokta mondani, minden év más.

A magonc-diók tulajdonságai ismeretlenek, előre nem jósolhatók. Lesznek köztük jobbak is, mint az ismert fajták. Az ismert fajtáknak sok paramétere viszont a leírásukból megismerhető. De ezek a paraméterek adott földrajzi helyre, és bár hosszú, de időben zárt intervallumra vonatkoztatva helyesek. Dióskertünk körülményei mennyiben felelnek meg a fajták értékelési helye körülményeinek? A diófajtáknak megvan a termőhely iránti igényük, olyan termőhelyre valók. Éghajlatunk, talajadottságaink mennyire hasonlítanak arra? (Főleg a fagyok, a hőmérséklet, a talajtípus és a tápanyag-ellátottság érdekes.)

Vessük össze, az ismert - és kapható - fajták tulajdonságai mennyiben vágnak össze igényeinkkel, elképzelésünkkel! De ne a faiskolai lerakatoknál tájékozódjunk, mert ezt a választ kapjuk: „Milyent tetszik keresni? Ez pont olyan.” Hanem a nemesítőnél vagy másik termesztőnél érdeklődjünk! Az a tapasztalatom, hogy úgy a nemesítő, mint a diótermesztő kolléga készséges, őszinte tájékoztatást ad a diófajtákról.

Ha igényeinknek megfelelő diócsemetét egyáltalán nem, vagy több éves előjegyzésre se kapnánk, van még egy lehetőség. Ismert fáról származó, vagy kívánt fajtájú oltószemeket, oltóvesszőket felhasználva magunk is, vagy gyakorlott szakember segítségét igénybe véve szemezhetünk, olthatunk kívánt tulajdonságú csemetéket. (Csak saját felhasználásra!)

Nézzünk körül, magról kelt diófák vannak-e a környékünkön? Hogy néznek ki? És milyen fajtájú telepített oltványdiók mutatnak jól a környékünkön? (Ha fekete dió alanyra oltott fajtát vásárolunk, vegyük figyelembe, hogy növekedése kisebb lesz!)

Ha magvetés mellett döntünk, a dió ismert, jó fáról - akár meghatározott, államilag elismert fajtájú fáról - származzon! Olyan fáról, amely a mi kertünkhöz hasonló körülmények között nőtt. De lehetőleg 100 km-en belülről.

Az már csak a legutolsó kérdés, hogy a magonc vagy az oltvány telepítése mennyire gyors és mennyire drága. Az biztos, hogy a magoncdiók telepítési költsége össze sem hasonlítható az oltványbeszerzés költségével. De a helybe vetett magoncok fejlődése már elmarad a fajtadiók fejlődésétől, mert az előbbieknél elmarad a csemeték átültetésekor szokásos főgyökér-elvágás, minek következtében az oltványoknál meggyorsul az oldalgyökerek fejlődése, így fiatalkorukban több tápanyagot képesek felvenni, jobban tudnak fejlődni.

Ha bizonytalanok vagyunk, kicsiben kezdjük!

Magvetésünk eredménye a későbbiekben akár egy csoda jó diófajta létrejötte is lehet. Vagy olyan ültetvény, ami többségében értéktelen egyedekből áll.

A magoncdiósok termőképessége törvényszerűen alacsonyabb a fajtadiókból telepített ültetvényhez képest. A megporzás tervezhetetlen, a túlporzás és az ebből eredő terméskezdemény-elrúgás elkerülhetetlen.

Moldáviában úgy figyelték meg, a magonc-diófák termőkoruk első tíz évében, miután teremni kezdenek, évenként 4 kg termést adnak átlagban.

Létezik még egy elképzelés, a magonc és az oltvány-diók együttes telepítése, minden második helyre magoncot telepítve. Én még ilyent a gyakorlatban nem láttam, csak olvastam róla. Ekkor jóval sűrűbben, dupla sűrűn kell telepíteni. Az elgondolás lényege az, hogy a magoncdiók jobb növekedése miatt az oltványok is felfelé irányuló növekedésre kényszerülnek, a korai elterebélyesedés helyett, így nagy, egészséges, szép oltványdiók fejlődnek. És egy bizonyos idő után a magoncdiók kivághatók, gondolom, olyan 20 év múlva kb. De. Nem tudom, a vegyes ültetés hívei számoltak-e a sokféle dió túlporzásából adódó terméskieséssel, valamint a nem egyöntetű áruminőséggel. Mindenesetre ez a módszer még további meggondolásokat igényel.

A diófajták, mint említettem, adott természeti körülmények között a legjobban bevált egyedek elszaporításával keletkeztek. A diófa egy adott fajtája egy adott termőhelyen érzi jól magát, válik egészséges, jól termő egyeddé. Máshol jól bevált fajták honosítása nálunk is, a világ más részein is gyakorlatilag sikertelen.

Aki dióültetvényt kíván létesíteni, javaslom, csak hazai, már bizonyított fajtákkal foglalkozzon üzemszerűen. Természetesen, hobbiból lehet kísérletezni, de arra a leendő termesztő ne számítson, hogy kísérlete eredményét üzemszerűen is hasznosítani tudja, a szükséges sokévi megfigyelés miatt.

A leendő diósgazda inkább kísérje figyelemmel az újabb hazai fajtákat, és a beváltakból, elismertekből válasszon.

Hazai viszonyaink között a fajtaválasztással nincs különösebb gondunk. Igen ajánlható a három kiszelektált magyar alapfajta (A-117, M-10, T-83), mert azok a magyar tájhoz bizonyítottan jól alkalmazkodtak, az ország területén otthonosan érzik magukat. Extenzívebb viszonyok között is jók, különösen az A-117. Ugyanez a dícséret az újabb, keresztezett öt fajtát még nem illeti meg, nekik még bizonyítaniuk kell. (Alsószentiváni kései, Bonifác, Milotai bőtermő, Milotai kései, Milotai intenzív)

Jók az alapfajták, sokat, szépet teremnek, de nem tökéletesek. Például nem mondhatók teljesen vagy akár kielégítően baktérium- és gomba-rezisztenseknek.

• Az A-117 bár a legnagyobbra növő alkatú, az ország hidegebb vidékein télállósága kérdéses lehet. Koronája pedig idővel elsűrűsödésre hajlamos.
• Az M-10 bár a legszebb diót termi, és tényleg sokat is, hajlamos az alternáló terméshozásra, és a leginkább fogékony a betegségekre.
• A T-83 bár a legnagyobb termésre képes, dióbele legjobban válogatható, legjobb ízű, és bár világosnak mondható, egy árnyalattal sötétebb. Gyengébb termőhelyen a fa fejlődése gyenge. Diója héjasan kevésbé tetszetős, mint a másik kettőé.

Előre gondolnunk kell a valamikori diószüretre. Az érési idő jellemző a fajtára. Az érés átlagos idejét a nemesítő megadja, de az évjárattól függően korábban, későbben kezdődhet, és az eső hiánya vagy bősége szintén megzavarja az érés, a természetes dióhullás menetét. Ha nagy területen termesztünk egy fajtát, számolnunk kell a lökésszerűen nagy betakarítás-igénnyel, nagyobb gépesítéssel, nagyobb szárítókapacitással kell készülnünk a szüretre. Több fajta esetén a szüret ideje jobban elnyúlik. Ez lehet előnyös vagy hátrányos, attól függ, honnan nézzük.

Azt a diófajtát, amelyiknek az érési ideje jellemzően hosszú, kerülni ajánlott. A Pedróra gondolok, de az már - hála Istennek és a hatóságnak, a kettő sokszor azonos, - Magyarországon nincs telepítésre engedélyezve.

A jelen pillanatban engedélyezett hazai fajták tulajdonságait a kutatóintézet az alábbiakban foglalta össze, beleértve az érési időt is.

Feltűnő, hogy az intenzív fajták milyen késői érésűek. Üzemszerű termesztésben arra is gondolni kell, hogy ha bejön egy erősen esős ősz, minél későbben érik a dió, annál bizonytalanabb, hogy géppel dolgozni tudunk a nagy sárban.

Alapszabály egyébként, hogy igényes, intenzív fajtával csak akkor szabad foglalkoznunk, ha az igényeit ki tudjuk elégíteni. Ez az újabb fajtákra fokozottan érvényes. Adjuk meg a diófának, amit igényel, és akkor ő is viszonozni fogja gondosságunkat.

Az elvégzett szaklaboratóriumi vizsgálat javaslata alapján a talajt tápanyaggal kell feltölteni. Szerencsés eset, ha ilyent nem javasol a szaktanácsadó cég. Ha sűrű térállást tervezünk, a teljes területet lássuk el szervestrágyával. Ha ritkán ültetünk, elég csak a - mélyebb - ültetőgödör aljára trágyát tenni, és arra földet. Ha a teljes területre számolunk, hektáranként 50-100 tonnát számíthatunk (5-10 kg/m2). A telepítés éve előtt pillangósvirágú zöldtrágya-növényt is termeszthetünk, amit beforgatunk.

Ha a talajvizsgálati javaslat nehezebben oldódó tápanyagokkal (kálium, foszfor, magnézium, kalcium) való feltöltést is ajánl, telepítés előtt ezeket is ki kell szórni és a talajba forgatni.

Árokásás Kaliforniában sövénydió telepítéséhez:

A talajforgatás 2-6 hónappal előzze meg a tervezett telepítést. A forgatás kívánatos mélysége 60-70 cm. Ha a forgató eke előhántóval van ellátva, az altalaj-feltalaj csere is biztosítható. Középmély szántás utáni forgatás a műtrágyák és a talajjavító mész egyenletesebb elkeveredését segíti a talajban. Forgatás után pedig némileg egyengessük el a talajt, például tárcsával, kitűzés előtt.

Igen, kitűzés. A kitűzés határozza meg a dióskert kinézetét. Legegyszerűbben hosszú zsinórral végezhetjük, a zsinóron bejelölve a sorok vagy fák távolságát. Hosszában, keresztben.

Dehát a technika fejlődik. Az én kertembe a geodéta egy lézeres műszert hozott, amivel azt is meg tudta mondani 4-500 méterről, hogy két centivel előrébb vagy hátrább jelöljem ki a helyet. Nemcsak, hogy jobbra vagy balra. A fák leendő helyére kis cöveket szúrjunk.

Persze, gödörásáskor ki kell dobni a kis cövekeket. Jelet mégis hagyni kell, hosszirányban is, keresztirányban is. Ültetéskor ahhoz igazodhatunk.

Dehát, mint említettem, a technika azóta is fejlődött, mióta én a diósomat elültettem. Ma már a műholdról is szemmeltartanak minket, és centiméterre pontosan jelzi a navigátor a diófa helyét. Egy ilyen, műholdas helymeghatározóval felszerelt gép végzi például a következő képen a sövénydió számára az árokásást.

Ajánlanak simább elegyengetést is ültetés elé, a tárcsa után simítózást, kombinátorozást, vagy fogasolást, ezekről alkalomszerűen, a talajállapotnak megfelelően döntsünk.

Telepítés előtt talajfertőtlenítést az esetben kell végeznünk, ha a többszöri talajmintavétel és egyéb bolygatások során azt tapasztaljuk, hogy a területen m²-enként 1-2 cserebogárpajornál több van. Ez esetben a területet fertőzöttnek kell tekintenünk. Azt ne vizsgáljuk, hogy a pajor potroha végén megvan-e a két párhuzamos serte, vagyis hogy a pajorból májusi cserebogár lesz-e, mert valamennyi cserebogár pajorja jelentősen károsít. A talajfertőtlenítést a talajfertőtlenítőszer talajba forgatásával végezzük.

A diófa ültetésének többezer éves irodalma van. Az ősi perzsa agronómiai feljegyzésekben azt a tapasztalatot írták le, hogy ha a diófát teliholdkor ültetik, törzse alacsony marad, dús ágakkal, és bőven termő fa lesz. Ellenben ha újholdkor ültetik, magasra nő, fájából értékes faanyag lesz. Tessék kipróbálni!

Németországban - Közép-Európára kiterjedően - a koratavaszi ültetést ajánlják. Svájcban az őszit. Hollandiában ősszel az október-novemberi, tavasszal a március-áprilisi hónapokat. Angliai szakirodalom szerint egyaránt ajánlható a novemberi és a februári ültetés, ha a talaj nem fagyott.

Nálunk általában inkább ajánlható az őszi telepítés, mert a tavaszi optimális telepítési időszak rövid. A diófa tavasszal már jóval a kihajtás előtt megkezdi a nedvek termelését, felpumpálását. Jó, ha ezt már a végleges helyén végezheti. Amikor koratavasszal az időjárás, a hó, a víz és a talajállapot lehetővé teszi, hogy a diósban dolgozzunk, a diófacsemete már szeretné a maga életét élni, és kihajtását a nedvek felduzzasztásával előkészíteni. Ehhez pedig az kell, hogy gyökereinek legyen ideje a talajban megkapaszkodni, új hajszálgyökereket indítani. Véleményem szerint tehát ültetés után a téli időszak szükséges a diófának a tavaszra készüléshez.

Véleményemet angliai szakirodalommal is alátámaszthatom. Eszerint a diófa gyökere a télvégi, fagymentes napokon már aktív, vizet vesz fel, és növekszik. Népi megfigyelés szerint a diófa már Vince napjától kezdődően, vagyis január 22-től nedvedzik. És ha a talaj fagya nem gátolja, pumpálja felfelé a nedveket, jóllehet csak májusban hajt ki.

A problémát az jelenti, hogy a faiskolákban a szaporított csemeték közül a diócsemete vesszői érnek be utoljára. A faiskola nyilván a korábban beérettekkel foglalkozik előbb, a dió rendszerint novemberre marad, amikor már gyakran bizonytalan, erősen romlik az idő.

Az igen késői ültetés azért se lehetséges, mert a dió gyökere igen fagyérzékeny, és az ültetés során is megfagyhat. Úgy jellemzik, hogy annyira fagyérzékeny, mint a sárgarépa.

Természetesen tavasszal is ültethetünk, ha a helyzet úgy hozza. De ha a talaj túl gyorsan szárad ki, a vízpótlásról mindenképpen gondoskodjunk. A tavaszi ültetést akkor válasszuk, ha nem tudjuk ősszel még a viszonylag jobb, melegebb időben elültetni a diócsemetét. Közvetlenül a fagyok előtt már nincs ideje a csemetének új hajszálgyökereket bocsátani, megkapaszkodni a talajban. Ilyenkor bizonytalanabb a tavaszi indulása, később, gyengébben indul.

Ha az ültetés tavaszra marad, azt minél korábban és minél gyorsabban végezzük el.

Ha konténeres diócsemetét használunk, tavasszal az ültetés idejét tágabb határok közé helyezhetjük, az ültetés későbbre is maradhat.

Az ültetőgödör méretét - a magyarországi 1x1x1 m-es ajánlással szemben - a legtöbb országban jóval kisebbre ajánlják, pl. Argentinában 60x60 cm-en 40 cm mélységet. A centiméterben kifejezett gödörméret helyesebb úgy fogalmazni, hogy akkora ültetőgödör szükséges a diócsemetének, hogy gyökerei kényelmesen elférjenek benne úgy mélységében, mint oldalirányban. Ha gödrünk ennél nagyobb, az nem alapfeltétel, hanem a csemete korai fejlődését gyorsítja meg.

Tisztelt diófaültető Kollégám, én a magam részéről erősen leegyszerűsítem az ültetőgödör méretének problémakörét. Szerintem akkora gödör szükséges, hogy kényelmes legyen. A diócsemete gyökerének is és annak is, aki ássa.

Egy diótermesztő kollégám büszkén mutatta nekem diófáinak erős fejlődését, amit egyértelműen az igen nagy ültetőgödörre vezetett vissza. Valóban, a fák fejlődése utolérte az 1-2 évvel korábban ültetetteket.

Van, aki csak fúrja az ültetőgödröt:

Az ültetőgödörbe szervestrágya vagy komposzt ajánlott, de úgy, hogy a diófa gyökerével közvetlenül ne érintkezzen. Más szakíró szerint viszont ha az ültetőgödörbe komposztot helyezünk, az lassítja a gyökérzet fejlődését a tápanyaggal gyengébben ellátott talajban. Ebben a szakmai vitában szerintem magunknak kell döntenünk, ültetés előtt. Döntőbírónak szaklaboratóriumot is felkérhetünk.

A szép, egészséges ültetvény első feltétele a jó minőségű oltvány. Az egy éves oltvány ültetésre még nem alkalmas, mert vékony szárában, csekély gyökértömegében még kevés a tartalék-tápanyag. Két éveset ültessünk.

Az ültetésre váró csemete akkor ideális, ha nagy gyökértömege van, hossza 2 m, és végig egészséges rügyekkel van berakódva.

A gyakorlatban a csemete hosszától mint követelménytől el is tekinthetünk. A lényeg az egészséges, kellő nagyságú gyökérzet. Ültetéskor a diófa legfontosabb része a gyökere.

Ültetés előtt vizsgáljuk meg a csemete gyökérzetét. A szemmel láthatóan beteg, a törött gyökereket távolítsuk el, de kerüljük a gyökérzet fölösleges kurtítását, az egészséges gyökérnek a végét se csípjük vissza, még ha ajánlják se. A beteg, sérült gyökereket addig vágjuk vissza, amíg egészséges, fehér színű nem lesz a vágott felület.

Ültetés előtt ajánlható a diócsemete gyökerének vízbe merítése, 24 órára. Ez alatt a csemete megszívja magát vízzel, élettevékenységéhez megvan a szükséges víz, ültetéskor rögtön elkezdheti a hajszálgyökerek fejlesztését. Az eredési arány gyakran ezen a beáztatáson múlik. Hetekig viszont ne álljon vízben a csemete gyökere, mert elpusztulhat.

Ültetésig a csemete gyökere ki ne száradjon! Ha a csemete gyökerének akár csak egy órát is a levegőn kell töltenie, dobjunk rá nedves földet, borítsunk rá nedves zsákvásznat, permetezve locsoljuk.

Nagyon ajánlható az ültetésre kerülő csemete gyökérzetének híg agyagpépbe mártása, különösen, ha az agyagpép bőven tartalmaz réztartalmú gombaölőszert.

Ültetés:

Az ültetés mélységét úgy állítsuk be, hogy a csemete az eredeti mélységig kerüljön a földbe. A következő képen az eredeti mélységet nem a sötétbarna és az élénkbarna kéreg találkozása jelzi, mert az az oltás utáni első és második évi növekedés határa. Az eredeti mélység a gödör szélénél van, ahol megtörik a csemete törzsének egyenes vonala.

Az ültetés során a gyökérzetet szépen, természetesen helyezzük az ültetőgödörbe. A gyökérzet oldalirányban is kényelmesen férjen el, és lefelé is. Az oldalgyökerek kerüljenek eredeti, természetes állapotukba, a főgyökér pedig ne hajoljon meg.

Hogy milyen fontosak a diócsemete oldalgyökerei, a következő kép mutatja. Ezt a 12 éves diófát egy erős szél döntötte földre, ki kellett vágni. Ekkor derült ki, hogy több mint 180 fokban jobbfelé nem indult oldalgyökere, joboldalról nem tartotta semmi.

A gyökérzetre aprómorzsás, jó minőségű föld kerüljön közvetlenül. Kissé mozgassuk meg ültetés közben a csemetét, hogy a gyökérzet közé egyenletesen kerüljön föld, és óvatosan tapossuk meg, ha már kellő föld van rajta. Ültetés után a csemetéket lehetőleg azonnal öntözzük be 40-50 l vízzel.

A maradék földet pedig kupacoljuk a csemete töve köré. Ez azért fontos, hogy az első évben a szélmozgás ne szaggassa az első éves csemete hajszálgyökereit.

Svájcban az ősszel kiültetett csemeték fagy elleni védelmét ajánlják. Nálunk elég annyit tenni, hogy ültetés után a laza földet a csemete töve körül felkupacoljuk, amit a téli ülepedés után kitányérozunk. A kiültetett csemete környékét viszont nem szabad semmilyen talajtakaró anyaggal - fakéreg, szalma, stb. - takarni, mert az a mezei pocok elsőrendű téli búvóhelye, és télen képes a csemetét elpusztítani. Ha látunk az elültetett csemete környékén pocokjáratot, a mérget abba kell tenni.

Tavaszi ültetéskor viszont nyugodtan takarhatjuk a csemete környékét. Bármilyen szervesanyaggal, de fekete fóliával is lehet. Ezek az anyagok a gyomosodástól védik a fiatal csemetét, de az említett pocokkáron túl egyéb hátrány is jelentkezik, ha a következő télre is kint maradnak. Fekete fóliánál például megfigyelték, hogy több éves takarás estén a diócsemete nem eresztette mélyre a gyökerét, hanem azok a felszín közelében helyezkedtek el.

Dióültetvény az első évben:

Ha nyúlkár előfordulhat, ősszel törzsvédőzzünk is!

Így a nyúl télen ha meg is látogatja a fiatal csemetét, megnézi, és továbbmegy. Mint az alábbi nyúlnyom is mutatja.

A törzsvédőt tavasszal le kell szedni, hogy a kitörő hajtásokat ne gátolja a növekedésben. De ezt nem kell elsietni, mert amíg a mezei nyúl nem talál magának egyéb ennivalót, addig a diófa kérgét fogja rágni. Legkésőbb akkor kell a törzsvédőt leszedni, amikor a kitörő alsó oldalhajtások már belenőnének.

Egy-két évig ősszel a törzsvédőzést ismételjük meg, amíg a fiatal fa kérge kissé meg nem fásodik. Gyenge növekedési erély esetén - ami egyaránt adódhat gyenge talajból, gyenge csemetéből - a törzsvédő nyárra is a fiatal törzs körül maradhat. (A második kép nem hazai, hanem franciaországi felvétel.)

A tavaszi ültetés kiegészítő munkájának tekinthető a kiültetett csemeték karózása, kötözése, ha szükségesnek látjuk. Főleg erőteljes hajtásnövekedés esetén van rá szükség. A karózás akár júliusig is elhúzódhat, amikor már látjuk, hogy milyen erősek a hajtások, és legalább a nagyobb növekedésűeket kötözzük karóhoz.

Ha karóhoz kötjük az első éves csemetét, két helyen kössük meg, a felső kötés a legfelső oldalkihajtás alatt legyen, hogy azt ne sértse.

Néhány kép az első éves csemeték kötözéséről:

Sőt, ha túl erősek a második éves hajtások, akkor is kötözhetünk:

A diófák ültetése nem fejeződik be a dióültetvény eltelepítésével. A leggondosabb ápolás, a legjobb csemete esetén is előfordul, hogy évente 1-3-5 % csemetét pótolni kell. Ilyenkor természetesen nem kell az ültetés előtti munkákat újból elvégezni, legfeljebb cserebogár elleni vegyszert szórunk az ültetőgödör falára. Pótolni sokáig kell, még 10 éven túl is. Érdemes is pótolni, mert termőkorban meglesz a megfelelő létszámú termő fa.

Az első két évben az eltelepített diócsemeték nem szoktak nagyot nőni, de a harmadik évtől növekedésük meggyorsul. A második vagy a harmadik évben kezdik kialakítani elégazásaikat.

Dióültetvény a második és a harmadik évben:

Tisztelt diófaültető Kollégám, tessék elképzelni, hogy a diófát nagyobb korában is átültetik egyesek.

Jaj, nagyon nem ajánlom. A diófa elveszti gyökérzetének több mint 90 %-át. Hogy fog megeredni, életben maradni? A következő képen vajdió átültetése látszik, de ebből a szempontból az is olyan, mint a mi diónk. Kár érte.

Végül egy igazán elborzasztó kép következik.

Kérem gyenge idegzetű Kollégámat, forduljon félre, hogy ne lássa.

Mégis visszafordult? Én figyelmeztettem.

Az Egyesült Államokban van olyan diófát szerető ember, aki nem tud meglenni kedvenc fája nélkül. Amikor költözik, magával viszi. Szegény diófa!

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább