Vissza-------------------------------- Tartalomhoz

Egy vagy több fajtából álljon-e ültetvényünk?

Szentiványi Péter bácsi véleménye a Biokultúra 2002. Július-augusztusi, 4. Számából: „Szórványokban, a tiszai ligeterdőkben, szőlők között nagyon jó termő egyedek kiválasztása után a zártállományú üzemi (pl. egyetlen fajtából álló) ültetvényekben a legjobb fajták is gyengén teremnek. Ennek oka a szélporzású dió sajátosságaiban lelhető meg, a dió nővirágok tollas bibéjén csak meghatározott, optimális mennyiségű pollenszem „fejti ki” a funkcióját, azaz elvégzi a termékenyítést. Ha ennél több jut oda, a virágból nem lesz gyümölcs! Az eltérő virágzási időpontú klónfajták és 1-2 %-os arányban porzófajták társításával az ilyenféle terméketlenség megakadályozható."

2002 óta a hivatalos, nemesítői vélemény is változott, megengedőbb a porzófák nélküli telepítéssel. Egyrészt mert egyazon fa hím-és nővirágzása időben részben átfedi egymást, másrészt megemlíthető a megporzás nélküli termékenyülés, harmadrészt nehéz Magyarország diótermő tájain olyan vidéket találni, ahol 1-2 km-en belül nincs idegen diófa.

Negyedrészt ritka a tisztán egy fajtából álló ültetvény. A többfajtás ültetvénynek bevételstabilizáló hatása is van, a szüreti munkák is jobban ütemezhetők.

Szórványban ültetett diófáknál ha nem bízunk a fa saját pollenjével végbemenő termékenyülésben, legalább két, eltérő fajtájú, vagy egy magonc - egy fajtadió, vagy két magonc diót ültethetünk legalább néhányszor 10 m távolságban egymástól, a megporzás érdekében.

Milyen törzsmagasságot alakítsunk ki?

Mottó:
"Ha egy termő diósban sétálok, olyan hódolat érzése fog el, mint egy európai katedrálisban."
(Jerry Gospeed, a Utah Állami Egyetem tanára)

Törzsmagasságon az első - véglegesen is megmaradó - ágak indulásának magasságát értjük. Hazai ültetvényeinkben az 1,2-2 m közötti törzsmagasság a leggyakoribb, a szélső értékek 0,4-4,8 m. A diófa szeret alacsonyan elágazni, sokszor bokor formában - a talajtól elágazva - nő.

A törzsmagasságot a tervezett művelési mód és a reménybeli diófaanyag kinyerési lehetősége befolyásolja. Ami a művelési módot illeti, célszerű, ha kerti traktorral a fa közelében el lehet járni, illetve termőkorban a gépi betakarítás során rázógéppel vagy a törzset, vagy idősebb korban a főbb vázágakat meg lehet fogni. Magam a 2 m-es törzsmagasság híve vagyok, mert így a kerti traktor bő 10 évig eljárhat közvetlenül a törzs mellett, és úgy gondolom, a kitermeléskori rönk hosszát egyetlen fakereskedő vagy feldolgozó se kifogásolhatja. (A talaj feletti rönkhosszhoz a rönk legértékesebb részét, a 30-40 cm mély gyöktörzset - szaknyelven diógyökeret, franciául „ronce” - is hozzá kell adni.)

Természetes körülmények között a dió alacsony törzset nevel. Ellenkező végletként a több méter magas törzzsel akkor találkozunk, ha elsődleges cél a faanyag termelése. Sík területen a magasabb törzs általában a jobb fagyvédelmet is eredményezi, mert egy-egy fagyos tavaszi hajnalban a fagyos levegő sokszor a diófák alsó részéig terjed csak, és a különböző években a termő diófák különböző mértékben nyúlnak a fagyos levegő fölé.

Veszélyes viszont fiatal korban a diófák törzsét magasan felkopaszítani, mert a diófa erőteljes növekedéséhez megfelelő méretű, a diófa által kifejlesztett lombfelület kell, aminek erős lecsökkentése visszaveti növekedését, a diófa legyengülhet, és a környezeti hatásoknak és a betegségeknek is kevésbé tud ellenállni. Ezért a törzsnevelés során évente csak a lombfelület igen kis részét, mondjuk legfeljebb 20-25 %-át kitevő ág- és vesszőállományt metsszük csak le!

A diófa természeténél fogva szeret bokorformára nőni. Sokszor már a földnél elágazik, központi tengely kifejlesztése nélkül. Ilyenkor vagy kiválasztunk egyet az ágakból, ami leginkább függőlegesen nő, vagy pedig hagyjuk, hogy a saját hajlamait kövesse. Így három vázágunk már eleve megvan.

Háromtörzsű diófa egy francia diósban:

Kéttörzsű diófa:

Koronaalak, sűrűség

Mottó:
"Hëj az ózdi oltár előtt
Három ágú diófa nőtt.
Három ágú, hatlëvëlű
S az én babám Feri nevű."
(Erdélyi magyar népdal)

Bár a diófa szeret gömbkoronát nevelni, biológiája erre predesztinálja, a gyakorlatban különböző, jellemző koronaalakokat különböztetünk meg, amely koronaformák megközelíthetők tudományosan is:

Spanyolországban ismernek és kultiválnak még karcsú orsó és szuper orsó koronaformát is, amelyek 6-7 m magas termőfákat eredményeznek, és nagyon szellősek. Ezek a fák már korán sokat teremnek, 6-7 t/ha is elérhető, de a nagy termés miatt csökken a gyümölcs mérete. Ami nagy kár. (Kaliforniai diófajtákat használnak erre a célra, mert a spanyol diók nem elég jók.)

De ez az elméleti megközelítés kicsit idegen nekem. Saját tapasztalatom szerint a diófa úgyis olyan koronát nevel, amilyent akar. (Lehet, hogy tudat alatt, tudtomon kívül az ötödikként felsorolt, szabad sudarú forma híve vagyok, és aszerint nevelem fáimat, vagyis ha nem kell, nem metszem.)

Beavatkozva a korona ágrendszerébe a korona alakját magunk is befolyásolhatjuk. A cél a minél nagyobb termőfelület. Mivel a diófa a nővirágait a vesszők végének csúcsrügyein fejlődő hajtáson hozza, a diófa termőfelülete ott van, ahol ágai, vesszői véget érnek, a lombkorona külső felületén. A korona belsejében rekedt, árnyékban maradt vesszők, ágak sorsa az elhalás, így a termés szempontjából azokat tekinthetjük fontos ágaknak, vesszőknek, amelyek kifelé, a nyílt tér felé irányulnak. Ebből a szempontból kell vizsgálnunk diófánk koronáját. A legkedvezőbb a kevés vázágra felépült, tehát ritkább gömb és szétterülő koronaalak. Termékenység szempontjából legkevésbé kedvező a központi tengelyen sok, gyengébb vázágból felépült kúpos, ezért elsűrűsödő korona. A két alak között különböző egyéb formák írhatók le. Szentiványi Péter megfigyelései szerint a hazai - gondolom, a nemesített fajták nélküli - diófa-állomány koronaalak szerinti megoszlása a következő:

Más kifejezéssel, sudaras-ágcsoportos jelzővel illette egy előadásában Bujdosó Géza az általános diófa-koronaformát.

A koronasűrűség szempontjából előnyös, hogy a diófa szabad térben természete folytán minden céltudatos emberi beavatkozás nélkül is szép, szabályos koronát nevel. Ahol erre a terepviszonyok nem adnak lehetőséget, pl. épületek közelségében, a rendelkezésére álló teret igyekszik arányosan kitölteni. Épületek közelében koronafejlődése nem lehet szabályos.

A természetes körülmények között fejlődött diófa koronája erősen elsűrűsödik, - „kupolásodik”, - sűrű vázágai hosszan felkopaszodnak, s termést csak a korona viszonylag vékony külső felületén hoz. Ennek a viszonylag vékony külső felületnek a vastagságát kb. 1 méterben jelölik meg. A korona belső terében gyengén fejlett, ritka levélzet fordul elő, a kevés levél nem termel elég tápanyagot a vesszőkbe, a vékonyabb vesszők, idővel a vastagabbak is, elhalnak.

Termőkorban a korona ritkításával kell az elsűrűsödést, a felkopaszodást meggátolni.

Szentiványi Péter szerint a dió népies mellékneve, a "királyi" a diófa természetére utal. Szeret uralkodni a környezetén, az alatta, mellette növő növényeket árnyékba akarja borítani, és ezzel is pusztítani. Ezért a dió természetes koronaformájára a sűrűn növő ágak és a sötét lombozat a jellemző.

Dió viszont csak a megvilágított vesszők végein terem. A diófa-tulajdonosnak a nagy diótermés az érdeke, ami a korona ritkításával, minél jobb bevilágításával érhető el. Ezért a diótermelőnek a központi tengelyes koronaalak helyett a több vázágból álló, szellős korona kell, hogy a célja legyen. Akkor mondhatjuk az idősebb, termő dióültetvényben a koronák megvilágítását jónak, ha napos időben még a földfelszínre is eljut itt-ott kevés napfény.

A jelenleg köztermesztésre elismert hazai diófajták növekedési erélyét, koronaformáját a kutatóintézet így adja meg:

Fajta neveNövekedési erélyA korona alakjaOldalrügyön termett
gyümölcsök aránya (%)
Alsószentiváni 117erősfiatal korban felfelé törő, majd szétterülő5-10
Milotai 10közepesfélgömb20-25
Tiszacsécsi 83közepesnél erősebbritka, hengeres25-35
Alsószentiváni késeierősfelfelé törő, ritka25-35
Milotai bőtermőközéperős-erősfelfelé törő, ritka, hengeres50-60
Milotai késeiközéperősfiatal korban felfelé törő, majd szétterülő55-60
Bonifácközepesnél gyengébbsűrűn elágazó, hengeres45-50
Milotai intenzívközéperőssűrűn elágazó, gömb55-60

Itt ugyan több vázágas diófákat látunk, a koronájuk mégis sűrűnek minősíthető a sok, felfelé irányuló ág miatt. Hazai diófajtáink közül az Alsószentiváni 117-es nevel ilyen koronát. Egyes ágak kiszedésével ezt az ültetvényt mindenképpen ritkítani kell.

Sűrű ültetvényben a párás mikroklíma a gombabetegségek elhatalmasodásának is kedvez. Ha diófáinkon ilyen zuzmó telepszik meg, nyugodtan minősíthetjük állományunkat sűrűnek, párásnak:

Kaliforniában a hagyományos (nem sövény-) diókból 120-180 db-ot ültetnek egy ha-ra, többféle sor- és tőtávolságot alkalmazva. A fák növekedésével, a lomb- és gyökérzónák összeérésével a későbbiekben 70-125 db/ha sűrűségig ritkítják. Porzófákról gondoskodnak, a szélirányban 100 m-enként vagy sűrűbben.

Sövényművelés

A sövénydió gondolata nem mai keletű, már több mint 100 évvel ezelőtt így írt a Pallas lexikon a sövénydióról: „... most az 1837 óta ismeretes, Belgiumban nevelt bokordiót (J. regia var. fertilis) is felkapják és kerítésbe ültetik. Itt bokoralakú marad, a tövétől kezdve szétágazik, s éppen oly bőven terem, a magva éppen olyan nagy és jóízű, mint a rendes diófáé.”

Itthon - úgy látszik - a diótermesztők nem olvasták a Pallas lexikont, mert a sövénydió gyakorlatilag ismeretlen volt. Legalábbis a legújabb, oldalrügyes hazai fajták megjelenéséig. Az érdi telepen 2000-ben kezdték el a sövénydiós kísérleteket, amelyekbe kontroll fajták mellett a Milotai Intenzív (M 10-37) és a Milotai kései (M10-14) fajtákat vonták be. (Szerintem az M 10-9-esnek is a kísérletben lenne a helye.)

A sövénydiós művelés igen előtérbe került a világ legnagyobb termőhelyén, Kaliforniában. Erre irányul a nemesítési programjuk is. Már sok olyan fajtájuk van, mint a Payne és annak leszármazottai, amelyek a többitől eltérően nemcsak a csúcsrügyekből, hanem a vessző többi rügyeiből, az úgynevezett oldalrügyekből is képesek teremni. Így a diófa metszéssel is termeszthető, géppel metszhető. Kaliforniában a sövényültetvényeket 250 fa/ha sűrűségben tervezik.

Kaliforniában a sövénynevelést nem tegnap kezdték. Az úttörők közé tartozik David Ramos kutató, aki 17 éven át kísérletezett ezzel a művelésmóddal.

Egy termelőüzemben Visaliában 1982 óta látható sövénydiós. Az újabb kaliforniai diófajták közül a Tulare és a Chico adja sövény-formában a legnagyobb termést. Hazai viszonyok között pedig három M 10-es hibrid, mellesleg azok is a kaliforniai Payne késői, keresztezéssel létrejött utódai.

Az egyik érdi sövényművelési kísérletben a sortávolság 3 m, a tőtávolság 1,5 m. A kísérlet értékelése nem feladatom, de talán még korai is lenne értékelni, mert fiatalok még a fák.

A másik, ugyancsak érdi sövénydiós térállása 7x3,5 m (409 db/ha), ebben kaptak szerepet a legújabb, oldalrügyön bőven termő fajták. Ebben a kísérletben a növekedés már értékelhető, az M 10-37-esé 10 %-kal jobb. Elvileg az M 10-37-es (Milotai intenzív) mellett az M 10-9-es (Milotai bőtermő) is nagy arányban, 55-60 %-ban fejleszt oldalrügyön termést.



Az első sövénydió-kísérletet 2000 tavaszán állították be. Sajnos, mindkét kísérleti területen hiányzik az öntözés, ami azért probléma, mert a diótermesztés intenzitásának növelése a jobb vízellátástól várható előbb, mintsem a koronaforma megválasztásától.

A sövénydió gondolata a sövényalma-művelésből származik, ami világviszonylatban sikeres volt, és az almatermesztés intenzív formáját jelenti. A sövénydió ennek utánérzése. Az a cél, hogy a korona szellős legyen, amellett, hogy sudaras.

A sövényalma sikerében a törpe növekedést biztosító alanynak komoly szerepe volt. A diónak viszont nincs hasonló törpealanya. Egyrészt azért nincs, mert az alanynak nevelt csemeték mind eltérő génkészletű diókból származnak, tehát tulajdonságaik eltérők. Másrészt azért nincs, mert ha találnának is törpenövésű egyedet, annak vegetatív szaporítása még nem megoldott. Legalábbis tudomásom szerint még csak a kutatók foglalkoznak az alanynak való diók sejt- és szövetszaporításával. A gyakorlattal még nem, csak az elmélettel.

A feketedió, mint a közönséges dió alanya, nem engedi akkorára nőni a ráoltott nemes fát, mint amekkorára egyébként nőne. A két diófaj mégsem annyira egynemű, mintha az alany is, a nemes is ugyanaz a faj lenne. A feketedió mégsem jöhet szóba sövénydió-alanyként, mert a növekedés-csökkenés nem olymértékű, amit a sövénydió hívei elképzelnek.

Szóbajöhetnek más diófajok is sövénydió-alanyként. A texasi dió (Juglans microcarpa, korábbi nevén J. rupestris) Magyarországon komoly kipróbálásra került dr. Szentiványi Péter több helyütt végzett kísérleteiben, de a végeredmény, a közönséges dió törpésítése, nem volt kielégítő.

Hogy a dió törpésíthető legyen, vagy legalábbis ne nőjön olyan nagyra, ennek érdekében ma már vegyszeres kezeléssel is beavatkoznak. Egyesek. Állítólag létezik egy palkobutrazol nevű vegyszer, ami a diófán törpenövést eredményez, vagyis rövidebb hajtásokat, vesszőket, miközben a vesszők rügyszámát nem csökkenti. Hát, nem tudom.

Véleményem szerint a sövénydiónál nem kell feltétlenül a törpeséget megcélozni. Léteznek magas diósövények is, amelyek termőfelülete többszöröse például a sövényalmának, vagyis egyáltalán nem mondhatók emberléptékűnek. Például ez a kb. 12 m magas sövénydiós Olaszországban terem.

Egy megjegyzés erejéig térjünk vissza az előző fejezet, a törzsmagasság kérdésére. Hazai vélemény szerint - az érdi kísérlet is ezt követi - sövénydiónál 60 cm-es a kívánt törzsmagasság. Efölött a fa elágazik, a tovább növekvő sudár elsődleges szerepe a fa egészének megtartása.

Az oldalágaknak pedig meghatározott vastagságúaknak kell lenniük. Erősnek, hogy a nagy termést megtartsák, mégsem túl vastagoknak.

A törpe gyümölcsfa szigorúan elvi szempontból nézve három szempontból előnyösebb, mint a hagyományos.

Ebből a három szempontból az első és a harmadik a diófa esetében, hazai viszonyok között még kísérleti tisztázásra vár. (Sőt, igen valószínű, hogy a sövénydió növényvédelmi problémái nagyobbak, mint a szabadon álló fáké, mert a lombozat kevesebb napot kap.)

Ami pedig a fák méretét illeti, a gyümölcsszedő dolgozónak nem kell kézzel felérni a diót, tehát a második szempontból a sövénydiónak nincs semmi előnye.

A napfény valóban kell a virágrügy differenciálódásához, a diófa csak a korona külső felületén, palástján terem, ha a korona sűrű. De ha a korona vázágai nem zárnak össze, hanem - metszés, ritkítás által irányítottan is - szétágaznak, a korona termőfelülete megnő. Ehhez nem kell sövényforma.

És mégis. Mégis propagálják a sövénydiót. A koronaalak kialakítása során a sövénydió esetében mindent a sudárnak rendelnek alá. Az a cél, hogy a sudár fényt kapjon. Ezért a metszés során a túlságosan megvastagodott oldalágakat lemetszik.

Jaj, de idegen ez a diófa természetétől! A diófa szeret szélesen elterülni, nagy ágakat hozni.

Mindenesetre, kíváncsian várjuk a fejleményeket, mert ha minden ellenkezésem dacára a sövénydió lényegesen többet fog teremni, mint a hagyományos, akkor el fogja bírni az intenzív művelés többletköltségeit, a hatalmas metszési munkát, a többszöri permetezést.

És a sövénydió lesz a jövő. Talán.

Azért mielőtt belevágnánk, még nagyon sokat kell gondolkozni.

Az ültetvény életének első 5-7 évében egyértelmű a sövény terméstöbblete. Több fa, nagyobb termőfelület, nem beszélve a sövényfajták oldalrügyes terméshozásáról.

A sövényművelés ugyanakkor intenzív művelést jelent. Ha nagyobb termést várunk el az ültetvénytől, több tápanyagot és több vizet kell kijuttatnunk. Mert vízhiányban a kifejlődő diók mérete kisebb lesz. Ami nemcsak súlyveszteségben jelentkezik, vagyis hogy nem érjük el a kívánt célt, a sövénydiós termelési lehetőségének kihasználását, hanem héjas értékesítés esetén árcsökkenésben is, mert a kisebb méretre kalibrált dióért az exportőr kevesebbet fizet.

Erre hoznak egy diagramot kaliforniai kutatók, akik nagyon erős összefüggést találtak az egy fán termett diók száma és a diók mérete között. A vízszintes tengelyen a fánkénti diók száma szerepel. Ne tévesszenek meg az adatok, a 3,000 amerikaiul van, háromezret jelent. A függőleges tengelyen a diók egyedi méretét adták meg, grammban kifejezve.

De azt kérem tisztelt statisztikus Kollégámtól, az adatok ne győzzenek meg minket. Ha Ön is, mint én, már egészségtelenül sokat foglalkozott korrelációszámítással, regresszióanalízissel, rögtön szembetűnik Önnek is, hogy milyen kevés adatból vonnak le milyen szoros korrelációt. Több adat, több vizsgálat kellene akkor is, ha magát a tendenciát nem vitatjuk.

Mi tehát a tapasztalat? Mondjuk el annak a Kollégánknak is, aki nem statisztikus. Röviden: Ha egy diófa túl sok diót terem, annyit, amennyit már nem győz tápanyaggal és vízzel ellátni, a diók fejletlenebbek, kisebbek maradnak. Csak ennyit jelent a diagram, nem többet.

Kaliforniában hétéves tartamkísérlettel mérték, a sövénydiós 18,8 %-kal több vizet igényelt, mint a hagyományos.

Gondolkozzunk el az árnyékhatáson is. A diósövény alá nem süt be a nap. Igaz, nem is szárítja annyira a talajt, de tudjuk-e a sövény szinte földig érő ágai alatt művelni a földet? Mert ha nem, anaeorob körülmények könnyebben előállnak, a talajélet romlik. Az árnyékhatás kísérleti mérése egy 450 fa/hektár sűrűségű sövénydiósban:

És a tapasztalat?

A sövénydiós hamarabb beárnyékolja a talajfelszínt, mint a hagyományos. A diagramon alul az évek, balra a talaj-beárnyékoltság százalékai vannak feltüntetve. Minden évben a magasabb értékek a sövényhez tartoznak, szemben a fele olyan sűrű, négyzetes telepítéssel. Látjuk, öt éves korban már a felszín 80 %-át is árnyék borítja.

Itt az említett kétféle térállás szemlélhető meg. A jobboldali a magyar gyakorlathoz képest sűrű négyzetes, balra pedig annak a duplája, sövényformában. (Az elszínezés talán azért van, hogy a talajon a csepegtető öntözés vizes foltjai jobban látszódjanak.)

Lara fajtájú sövénydiós Franciaországban, 8x4 m-es térállásban:

Ez a fiatal olasz sövénydiós ekkora fejlettség mellett már 860 kg diót termett hektáranként.

A dió sövényművelése, a diótermesztés intenzitásának növelési lehetősége hazai diótermesztők érdeklődését is felkeltette. Csányban eltelepítésre került egy sor, de eredményei nem kerültek publikálásra. Miután a Boglár-Kert vezetésének sikerült kapcsolatot találnia az olasz Noceto diós szövetkezettel, néhány nagyobb dunántúli diótermesztő részvételével lehetővé vált a szövetkezet tagjai közül a Ca' Mavito S.p.A. venetói ültetvényét meglátogatnunk, amely tanulmányúthoz szegény rokonként magam is hozzácsapódtam. A kapott tájékoztatás alapos volt. A tanulságok mindenesetre elgondolkoztatók.

A fő tanulság, hogy a venetói diósövények tulajdonosai nem parasztok, nem mezőgazdasági vállalkozók, hanem olyan befektetők, akik a diótermesztésben kizárólag az üzleti lehetőséget látják, a tényleges munkát kvalifikált szakemberekkel végeztetik el.

Hasonlóan nagy eltérést mutatnak a hazai viszonyoktól a természeti körülmények is. Első ránézésre:

Semmi különös, sík föld. Ami a képen nem látszik, az az, hogy ez a földterület csak 60 éve szárazföld, addig tengerfenék volt, tengeri mocsár. Most is 1 m-rel fekszik a tengerszint alatt, gátakkal védve a tengertől.

Ennek két következménye van. Egyrészt a talaj kialakulása nem a szárazföldön megszokott fizikai, kémiai, biológiai úton történt, amit mindannyian únásig ismerünk, - ha volt módunk azt az iskolában megtanulni, mert lehet, hogy ma már nem tanítják, - tehát a talaj természetes tápanyagszolgáltató képességére a termesztő nem alapozhat. A diófa számára a nagy diótermés eléréséhez szükséges minden tápanyagot mesterségesen kell odajuttatni. Tápanyagigényt kell számolni, és annak megfelelően műtrágyázni, permettrágyázni.

Ezen a képen azt próbáltam érzékeltetni, - nem sikerült, - amire a helyi vezető külön felhívta figyelmünket, hogy például vastrágyázást is végeznek, ezért pirosas a talajfelszín a diófasor közelében.

A másik következmény a talajvízszint alakulása. Nagyobb tájegységre egységesen mintegy 2 m mélységben tartják a talajvíz szintjét, és a tengernél szivattyúk emelik át a gáton.

Tehát nagy esők után se pang a diófák tövén a víz, hanem levezetik. (A gyakorlatban mégis megáll a víz foltokban, ott a sövénydiós is kipusztult.) Az öntözővizet pedig a felszín közelében kapják a mezőgazdasági termelők.

A mediterrán nyárban öntözni kell, szórófejes berendezést fektettek a sorokba.

A kapott tájékoztatás szerint az első két-három évben nem öntöznek, nehogy a diófa gyökerei a felszín közelében maradjanak.

Tehát minden mesterséges. A talaj, a tápanyagpótlás, és nincs természetes vízpótlás. De a legmesterségesebb a koronaforma. Sövény-nyíró géppel metszik egyvonalban, és fölül a fasor irányába hajolva, végül a tetejét is meghatározott magasságban tartják. Ahol a gép eléri a fát, mindent elvág, a tízcentis ágakat is, ha úgy esik. Nem kezelik a sebeket.

Háromévente végzik el a gépi metszést, de a fáknak csak az egyik oldalát metszik egyszerre. Nem a fákat, a sorközöket metszik egyformára.

Télen, a nyugalmi időben metszenek. (A levágott gallyakat nem távolítják el a területről, hanem mulcsozással aprítják föl.) A metszés utáni első tavasszal így indul a metszett oldal:

Az első évben erős növekedésű vesszőket kapnak. A második évben a vesszőkön elágazások nőnek:

És a harmadik évben az elágazott vesszők - a diófajta oldalrügyes tulajdonságából adódóan - szépen berakódnak terméssel.

Mi a virágzás végén láttuk az állományt, szépen mutatkozott termés.

A növényvédelem külön érdekelt minket, mivel a híresen gomba- és baktériumkáros 2010-es év után voltunk, amikor a hazai diósok többségében nagy kárt okozott a BAN-tünetegyüttes. Előadásokból és irodalomból egyaránt úgy tudtuk, a mediterrán térségben ez a probléma még súlyosabb. De nem Venetóban. Náluk az almamoly elleni védekezés a legnehezebb, és speciális, tengerfenéki elhelyezkedésük okán a talajlakó Fitoftóra gombák kártétele. Ezek meg minket érdekeltek kevésbé. Mindenesetre növényvédelmük nagyon intenzív. Szinte állandóan permeteznek, tizenkétszer is egy évben. Nézzük meg ennek a fának a törzsét!

Bár a fényképezőgép automata színbeállítása nagyon eltorzít a valóságtól, talán mégis látszik, hogy a fák törzse nem a diófákra jellemző szürkés színű, hanem kékeszöld, a sok permetlétől.

Végül a legfontosabb: a fajta. A francia Lara, aminek kiváló oldalrügyes tulajdonsága nemcsak otthon, hanem egy sor déleurópai országban is bebizonyosodott. Bőven terem. A kapott tájékoztatás szerint az ültetvény megadja a 4,5 t/ha héjas diót, ami bőven fedezi a sok vegyszer és a sok munka költségét. A hagyományos, nem sövény ültetvények ezt a hozamot nem tudják megközelíteni.

Mégsem azzal az elhatározással jöttünk haza, hogy sürgősen sövénydiót akarunk telepíteni. Előbb jó lenne, ha valaki kipróbálná, a hazai fajták közül alkalmas-e valamelyik a sövényművelésre.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább