Vissza
Tartalomhoz

A diófa virágai

Vázlat:
Nővirágok
Fürtös dió
Tovább a diófa nővirágairól
Hímvirágok
Virágzási idők
Termékenyülés

A diófán külön hím- és nővirágzatok találhatók, vagyis a virágok egyivarúak. A nővirágok aprók, szinte észrevétlenek. (Közép-Ázsiában ismert egy közmondás: Aki a diófa virágát meglátja, meghal. A közmondás igazságát nem vitatva szerényen megjegyzem: Az is, aki nem látja meg.)

Vajon a halál az interneten is átjön? Talán nem. Halálmegvető bátorsággal nézzük meg a következő holland botanikai ábrát, ami fejezetünk témáját, a dióvirágokat ábrázolja.

A dióvirágok különlegességére a fotoművészek is felfigyeltek. Egon Kern képei: Hímvirág, Nővirág.

A fák egylakiak, vagyis minden fa ugyanúgy termel hím-, mint nővirágokat. (Legalábbis döntő többségük.)

A virágok a fagyra nagyon érzékenyek, a legkisebb, rövid ideig tartó fagyra elpusztulnak, sőt, még valamivel 0 C° fölött, +1 C° alatt is visszavonhatatlanul károsodnak.

Nővirágok

A nővirágok a csúcsrügyekből mint vegyes hajtás- és virágrügyekből fejlődnek úgy, hogy előbb a fiatal hajtás jelenik meg, és annak végén nyílik a nővirág. Gyakorlatilag a csúcsrügyön belül a hajtás-kezdemény vége, amin a nővirág fejlődik, jelenik meg tavasszal először, a csúcsrügy kibomlásának kezdetén. Mivel ekkor már védtelen, a termés szempontjából ez a körülmény okozza a dió fagyveszélyességét.

A dió nővirágzása hazánkban április 28-május 22. közé szokott esni. Akkor virágzik a diófa, amikor 3-4 levélke megjelent. Előfordul néha korábbi virágnyílás is, 2006-ban a Milotai 10-es és a Tiszacsécsi 83-as már április 26-án megkezdte a virágzást. 2008-ban az M-10-es már április 22-én, 2011-ben április 19-én kinyitotta első nővirágait.

A virágzás időszaka jellemző a termőhely éghajlatára, a fajtára, de évenként az időjárástól függően korábban-későbben következik be, és az adott év időjárása eltérő módon hathat a különböző fajták virágzási idejére. Ez érthető is, már csak azért is, mert a hazai virágzási időszak egy hónapján belül például a korábban virágzó fajták virágzása alatt az időjárás más lehet, mint a később virágzók idején.

Németország középső térségében a dióvirágzás április közepe és június első fele közé szokott esni. Angliában is elhúzódik, júniusig tart a virágzás. Egy június 10-i norvég felvétel:

Néhány francia és két amerikai fajta rügybomlási és teljes virágzási ideje a délnyugat-francia termőtájon:

Nálunk a virágzás idejébe bizony, beleesnek a fagyosszentek. Ez akkor is így van, ha tudjuk, hogy a naptárreform óta már nem Pongrác, Szervác, Bonifác hozza jellemzően a fagyot, pláne nem az utolsó fagyosszent, Orbán, hanem a fagyveszélyes időszak 2-3 héttel előbbre esik, vagyis május elseje körül a legveszélyesebb a lehűlés.

Egy adott diófa nővirágzása 6-15, de inkább 10-15 napig tart. De függ az időjárástól is. Meleg időben rövidebb, hűvösben hosszabb.

A nővirágok lágy, zsenge nyél végén ülnek. Aprók, zöldesek-sárgászöldek, nincs látható csészelevelük, szirom nélküliek. Elő- és fellevelük összenőtt a magházzal.

Fürtös dió

Barkatengelyük - mondható füzérnek is - legtöbbször nem több, mint 1-3, néha öt nővirágot tart. Így a diófajták és a spontán dióváltozatok túlnyomó többsége csúcsrügyenként általában egy, jobb években kettő, ritkán három diót képes teremni. A négyes, ötös fürt már ritka.

Hatos fürt virágzás után:

Persze, létezik fürtös dió is, vagyis jóval hosszabb virágfüzérek. Darwin egyenesen ilyen diófajtáról beszél: "Franciaországban van egy fajta, amit szőlő-diónak vagy fürtös diónak hívnak, amelynek diói tizes, tizenötös, sőt egyenesen huszas fürtökben teremnek." Ma már ezt a fajtát nem ismerik.

A fürtös dió ritka és érdekes.

Diófánk rokonainak megismeréséből tudjuk, hogy a fürtösség mint virágképzési tulajdonság benne van a diófélék génjeiben. Például a szárnyasdiók mind erősen fürtösek. A Juglans nemzetség tagjai közül a mandzsúriai dió jellemzően fürtös. És a közönséges dió, Juglans regia fajon belül is léteznek fürtös dióegyedek. Ha ezeket vegetatív úton szaporítják tovább, és elterjesztik, már fürtös diófajtákról beszélhetünk.

Bizonyos mértékig fürtös diófajta például a régóta ismert, több országban is termesztés alatt álló Hansen, amelynek egy továbbkeresztezett utóda annyira jellemzően 20-asnál nagyobb számú virágfürtöket hoz, hogy nemesítője Multiflora1 név alatt szerepelteti, még mint el nem ismert fajtajelöltet.

A holland Cyril diófajta bár rendszerint 2-6-os fürtökben terem, gyakoriak mégis az akár 18 diót is termő fürtjei.

A török diónemesítők nemrég találtak néhány, szintén fürtösen termő diófát, amelyeket önálló fajtákként akarnak szaporítani. Az egyiket Maraş-12 néven, arról a török tartományról elnevezve, ahol 1998-ban meglelték. Ennek a fának a fürtjei átlagosan 20 dióból állnak, diói kicsik, átlagosan 7,5-8 g-osak, előnye viszont a bő termés. A diónkénti dióbél súlya 3,5 g. Képe jobboldalt volt látható.

És találtak egy 12 és egy 26 diós fürtöket termő fát. Az előbbinek 11 g az átlagos diósúlya, az utóbbinak 8 g.

Fürtös diónak mondják még a szerb Tisza és a moldáv Cogalniceanu fajtákat, amelyeknek diói a fürtösség ellenére nagyok. De lehet, hogy esetükben helyesebb csoportosságról beszélni.

A fürtösség benne van diófajunk génjeiben, de csak ritkán jelenik meg. A fürtös diófajtákon kívül a természetes dióállományokban bukkan föl néha egy-egy példány. Vagy az egész fa hoz fürtöket, vagy csak egy-egy fürt látható a fán. Ez valószínűleg rügymutáció.

Jobbra egy szlovéniai fürtös dió terméskezdeményei láthatók.

Az egész fa fürtösségére egy svájci mezőgazdasági statisztikai felmérés mutat példát. Eszerint Svájcban négy ilyen fürtös termésű magonc diófát tartanak nyilván. Vaud kantonban Le Mont-sur-Lausanne községben kettőt, Arzier községben egyet, és Fribourg kantonban Brünisried községben egyet.

A fürtösségre a nem szakemberek is fölfigyelnek, hírek is jönnek ilyen, fürtöket termő diófákról. A közelmúltban is írtak már le 15-ös füzért is, egy svájci kutató pedig a baloldali, 19-es termésfüzér fényképével demonstrálta a dió nővirágzásának változatosságát.

A jobboldali kép pedig hazai felvétel, Gentischer Gábor mutatja be általa, hogy hazai diófáinkon is előfordulnak néha például 7-es termésfüzérek.

Fürtös dió Németországban, Japánban, Törökországban:

Szóval, a fürtösség a világon mindenhol megjelenik, ahol diófák előfordulnak. Egy moldáviai felvétel:

Végül, fürtös dió Iránban:

A fürtösségről saját tapasztalatom is van. A 2007. év tavaszán a fürtös terméssel egyáltalán nem jellemezhető hazai diófajtákon, főleg a T-83-as és az M-10-es fajta egyes fáin több fürt is virágzott. Termékenyülés után 6-os, 7-es fürtök fejlődtek. A fejlődő diótermések mérete azonban elmaradt a szokásos, legfeljebb 3-as fürtű diók méretétől.

Tapasztalatom szerint környezeti hatások is megnövelhetik az egyébként csúcsrügyekből jellemzően egyes vagy páros terméseket produkáló diófák fürtösségi hajlamát. Én ilyen környezeti hatásnak gondolom az előző év május-június-júliusi folyamatosan jó csapadékellátottságát, és ezzel párhuzamosan a talaj jó termőerejét. A hozzáértők ezt a jelenséget nem fürtösségnek, hanem csoportosságnak nevezik.

Hazai diófajták (T-83 és M-10) fürtössége 2007-ben:




Dehát a fürtös virágzás és termés ritkaság. A Juglans regia fajon belül a vad és a nemesített diók többsége megelégszik a legfeljebb (nagyon legfeljebb) 5 virágú füzérrel.

Tehát pontosítsuk, tisztelt Kollégám a diófák fürtösségének kérdését. Léteznek fürtös diófajták, nagyon ritkán, de ezeken a fajtákon a vegetatív szaporítás biztosítja a fürtösséget adó génkombináció változatlanságát. Létezik továbbá véletlen előfordulás egy egyébként nem fürtös diófán, és létezik környezeti hatásokra megnövekvő fürtösség, de ezekben a fürtökben jóval kisebb a virágok, a diók száma, mint az előző két esetben. Az viszont biztos, hogy a fürtösség minden formájában kicsi diók teremnek.

A fürtösség fogalmát orosz nyelvterületen a korai termőre fordulással és az alacsony famérettel összekapcsolva használják, szkoroplodnüj néven. Határainktól nem is olyan messze, Harkovban kaphatók a következő képekkel illusztrált diók csemetéi, fajtamegjelölés nélkül.





Igen erősen csoportos, de nem fürtös dió Körösszakálból (Monok Sándor felvétele):

(Az oldalrügyeken is csoportos virágzás és jó termékenyülés volt.)

Hazai kutatási téma volt a vesszőnkénti nővirágok, illetve a belőlük fejlődő diótermés számossága, amely vizsgálat a hazai dióállományra nézve a következő eredményt adta:
Magánosan termő (átlag 1-1,5 db/vessző)--63 %
Párosan termő (1,5-2 db/vessző)----------32 %
Csoportosan termő (2-2,5 db/vessző)-------3 %
Fürtösen termő (>2,5 db/vessző)-----------2 %.

Vagyis a termesztő leginkább egy szem dióra, esetleg kettőre számíthat vesszőnként. A potenciális termés nagysága szempontjából az egy csúcsrügyből nyíló nővirágok száma, valamint a vessző csúcsrügyön kívüli, ú.n. oldalrügyeiből nyíló nővirágok száma nagyon fontos, a hagyományos diófajtákhoz viszonyítva.

Tovább a diófa nővirágairól

Ami pedig a virágzás idejét illeti, olyan információ is megjelent féltudományos formában, hogy Ázsiában, közelebbről Kirgizisztán és Tadzsikisztán vidékén időben elnyúló virágzású természetes dióváltozatok is léteznek, amelyek egész nyáron át hoznak virágot. Személy szerint én ezt nem hiszem el, de a szerző a diófa tudósaira hivatkozik: (Hemery, 1998; Germain et al., 1997 and 1999).

Az meg már végképp nem tekinthető megalapozott információnak, hogy a beneventói boszorkány-diófa is egész nyáron virágzott volna.

A megkésett dióvirágzás leggyakoribb oka az oldalrügyek egyikén-másikán is virágot hozó dióváltozatok léte, az, hogy az oldalrügyek később hajtanak, így azokon értelemszerűen később jelenik meg a nővirág, mint a csúcsrügy gyors kibomlásából. De ez a késés csak hetek kérdése lehet legfeljebb.

Más típusú megkésett nővirágzási forma is létezik, ezt Ion Turcanu kétszeres virágzásnak nevezi. Ilyen virágzás csak kedvező feltételek mellett látható, ritkán. Egyes években, egyes fáknál.

Így néz ki egy "kétszeres virágzású" virágfüzér:

Érdemes az ilyen, másodvirágzásból származó diókra nagyobb figyelmet fordítani, mert nem kellően kutatott téma, egyedül I. E. Kocserzsenko foglalkozott ilyen diókkal, a kievi botanikus kertben. Megállapította, hogy ezekből a diókból fát nevelve nagyarányú köztük a korán termőre fordulő, bőtermő, tehát termesztői szempontból értékes egyed.

A másodvirágzásból származő diószemek mérete jóval apróbb, mint ami a fajtára jellemző. Egy orosz felvétel ugyanannak a diófának a normális és a másodvirágzásból termett dióiról:

A nővirágok magháza eleve apró, dióforma kiszélesedésű. Ha megfigyeljük, ez az apró "diócska" egy négy éles lebenyre oszló csúcsban végződik, - a baloldali német és a jobboldali kínai botanikai képen látható, - ami a virágkelyhet alkotja. Mondhatjuk négy sziromnak is, de annyira apró, hogy gyakorlatilag észrevehetetlen.

A diófélék családján belül - láttuk - az Alfaroák nővirágán fejlettebb formában láthatók ezek a szirmok.

A nővirágokból a virág nagyságához képest viszonylag széles kétszárnyú bibe emelkedik ki, aminek legjellemzőbb elnevezését a spanyolok adják: két agancskának (dos cuernecitos) mondják.

A bibe megjelenéséből, fenológiájából következtethetünk fogamzóképességére.

Amikor még csak a bibék csúcsa válik szét, attól kezdve mondjuk a nővirágot fogamzásképesnek. Akkor éri el a fogamzásképesség a maximumát, amikor a bibék mintegy 45°-ban nyíltak szét. Amikor pedig már szétterültek, a fogamzásképesség végén járunk, főleg, amikor a bibe elveszti üde színét. Egy olasz nyelvű ábrával tudom illusztrálni.

A dió nővirága fényképen és a bibe felülete közelről:

A nővirágról elmondottakból megállapítható, hogy a dió biológiájában (és termesztésében) a nővirágoknak kiemelkedő jelentőségük van, mert ellentétben a legtöbb gyümölcsfajjal (és más fákkal) a diófa kevés nővirágot hoz. A diótermés akkor lesz kielégítő, ha a nővirágok 70-80 %-a megtermékenyül, szemben pl. a csonthéjasok 20-25 %-os termékenyülésével. Ebből a szempontból csak a csúcsrügy mellett az oldalrügyeken is virágot hozó fajták lehetnek kivételek. Egyébként a diófán legfeljebb csak annyi lehet a termés, ahány vessző, ahány csúcsrügy van.

Nem fejlődik azonban minden csúcsrügyön nővirág-kezdemény. A nővirágzási hajlam függ az évjárattól, a fák típusától, erőnlététől, az előző évi nyári kielégítő vízellátottságtól. Hogy miért attól függ? Mert akkor fejlődik ki az a hajtás, aminek a végének, a leendő csúcsrügynek is tökéletesen ki kell fejlődnie ahhoz, hogy a csúcsrügyén belül nővirág-kezdemény differenciálódhasson.

Többéves hazai vizsgálatok szerint a hazai dióállomány így oszlik meg a hajtásokon lévő nővirágok aránya szerint:
a fák 30 %-án a vesszők 15 %-a hoz nővirágot,
------21 %-án-----------30 %-a,
------34 %-án-----------45 %-a,
------14 %-án-----------60 %-a,
-------1 %-án-----------75 %-a.

Erre lehet számítani. Ezen javíthat a termés csoportossága, mint említettem.

A fiatal diófák korán - az oltványok a kiültetés évében, vagy a rákövetkező évben - elkezdhetik nővirágaikat mutogatni, néhány szem termést érlelni. Az első években jellemzően csak nővirágzás történik, a hímivarú barkák mintegy 5-6 évvel a kiültetés után jelennek csak meg.

Léteznek, ritkán, valóban az első és a második éves koruktól kezdve termő diófák, ezek közül a legismertebbek az Ideal és magoncai, amelyek sok más név alatt is futnak, a volt Szovjetunió területén. Egy ilyen, első életévében már termést hozó csemete egy 1984-es felvételen:

Az első-második évben teremni kezdő diócsemeték már az első év végi kiemeléskor, kézbevételkor megmutatják azokat a jegyeket, amelyek alapján biztosan kiválaszthatók a rendkívül korán termőre forduló, termő egyedek. Eduard Bartolomejevics Evanzseliszta orosz diónemesítő a következőkben foglalja össze ezeket az ismérveket:

És ami különösen különleges, ezek a rendkívül fiatalon már "ivarérett", termő csemeték határozottan elkülöníthető nemi vonásokat mutatnak. Első és második éves magoncok rajzai:

Nemcsak a látvány alapján mondhatjuk, hogy a baloldali csemete hímivarú, és fordítva, hanem például a csúcsrügyük jellege és egyéb jellegzetességek alapján. A rajz magyarázata:

A rajzokon még egy jellegzetességét láthatjuk az első évtől termő diótípusnak. A második évben az első éves növekedés fölötti, azonnali elágazást. Oka ugyanaz, mint amit a diófa alkatának megfigyelése során a villázódásról megtudtunk. Ahol a csúcsrügyből termést hozott a diófa, nincs tovább egyenes növekedés.

A rendkívül korán, első évtől termő diófák törzse tehát igen alacsonyan, arasznyira a föld fölött elágazik, két erős vázág fejlődik. A gömbkorona kialakulása a földnél kezdődik, bokorforma jön létre, gyakran szinte elfekvő vázágakkal. A vázágak egyike átveszi a vezér szerepét.

(Gyakoriak az 1-3-5 levélkés összetett levelek is.)

Hazai termesztői és nemesítői szempontból az Ideal típusú diófák nem kaptak eddig figyelmet. Oroszországban már komoly tapasztalatokkal rendelkeznek róluk. Az első és a második virágzási hullám kihasználásához más arányban szükségesek hímjellegű egyedek, a nőjellegű állományban. Ismerni kell az apró dióméret jelentkezésének feltételeit, és ma már az is tudható, mely diótermések alkalmasabbak a további nemesítések alapanyagának. Szóval, mások máshogy látják a diófát, mint mi, mert mások a körülményeik, és jó- vagy balszerencséjük más típusú diókkal hozták őket össze.

Mondhatjuk, az Ideal és utódai fent leírt tulajdonságai szélsőségesek. De ezek is benne vannak a diófa génjeiben.

Elvétve előfordulnak olyan - magról kelt - diófák a hazai állományokban is, amelyek kifejlett korukban is jellemzően csak nővirágot hoznak, hímvirágú barkát keveset, vagyis az egész fa inkább nőivarúnak tekinthető. És ennek a tünetnek az ellenkezője is megtalálható a hazai diófa-állományban is, azok a fák, amelyek csak hímvirágot hoznak. Az előbbiek idegenbeporzással teremhetnek, az utóbbiak viszont terméketlenek.

A virágzás és a terméshozás szempontjából a diófa felnőttkorát 25 és 70 éves kora közé tehetjük, idősebb korában a terméshozam csökken.

Más gyümölcsfajokhoz hasonlóan, de jóval kisebb mértékben a diónál is előfordul néha alternáló terméshozás, vagyis amikor bővebb és gyengébb termésű évek váltakoznak. Ha sok a dió, a nővirág-differenciálódás romolhat, a gyenge termésű évben viszont - ha egyébként a körülmények nem rosszak - a diófa erőt gyűjthet a következő évi terméshez. Bár az alternálás jelensége a mi diónknál meg se közelíti a pekándiónál tapasztalhatót, egyes diófajtáinknál mégis észrevehető. Ilyen a Milotai 10-es is.

Az alternáló terméshozás a nagy termés produkálására képes diófajták védekezése a legyengülés, pusztulás ellen. Ha túl sok termést kell kinevelni, megérlelni, a diófának egyszerűen nincs elég biológiai kapacitása olyan mennyiségű szénhidrát termelésére és a fán belüli szállítására, amekkora a termésen felül magának a fának is szükséges. A vesszők beérleléséhez, valamint tartalék tápanyagnak a következő tavaszi induláshoz. Ezért a terméssel túlterhelt diófa a következő évben lassabban indul, kevesebb virágot hoz. Ha ebben a kihagyó évben nem rakódik be nagy terméssel a fa, több energiája jut a hajtások nevelésére, a vesszők jó beérlelésére. És újult erővel láthat a következő nagy termésű évnek.

Fel
Tovább