Vissza
Tartalomhoz

Levelei

Mottó:
„Csak a dióskertre emlékszem, a diólomb fanyar illatára...”
(Tolsztoj)

A diófélék családjának tagjai leginkább fiatal, kelő csemete korukban hasonlítanak egymásra. Annyira, hogy a kelő csemetéről néhány leveles korában sokszor még az se dönthető el, hogy a Juglans vagy a Carya nemzetségbe tartozik-e.

Kelő diócsemeték:

Ilyenkor a mi közönséges diónk csemetéjének levélszéle is fűrészes. De ezt az atavizmusát a közönséges dió hamarosan elhagyja, és levelei a többi diófajtól eltérően, a következőkben leírtak szerint fejlődnek. Dehát a diófák sem mind szabálykövetők. Állítólag léteznek felnőtt diófák is, akár mélyen fogazott szélű levelekkel.

Én úgy gondolom, - ha tévedek, akkor elnézést, nem akarok senkit se félrevezetni, gondolni tán még szabad, - hogy a felnőtt korban is fogazott szélű levelekkel rendelkező diófák dupla, tetraploid kromoszómaszámúak. Az ötletet Frans Geraets holland diófaiskolás adta, aki - ha hinni lehet neki, - úgy ért el tetraploid kromoszómaszámot, hogy vegyszerrel kezelt diókat csíráztatott. Trifluralinnal. Kezelt diói kelés után, persze, csak azok, amelyek túlélték a kezelést:

Egy tetraploidnak mondott diócsemete:

A csipkézett levélzet később is megmaradt, mélyebb zöld színnel, vastagabb levéllemezzel. A leveleket mikroszkóp alatt is megvizsgálta, négyszázszoros nagyításban jól látszik a diploid és a tetraploid sejtek közti különbség. A sejtek körvonalában, a légzőnyílások alakjában. A tetraploid sejtek puzzle-jellegűek, a légzőnyílások felülete kisebb.

További kromoszómaszám-rendellenességet látunk, talán triploid vagy hexaploid diófa levelének nagyítását.

De ezek ritka eltérések, a közönséges diófa közönséges levelei fontosabbak. A diófa levelei kezdetben pirosasak, igen lágyak, puhák.

A kifejlett levelek szárnyasak, 20-50 cm hosszúak, a levélállás a hajtáson váltakozó. Hosszú levélnyelük a hajtáshoz duzzadt levélhüvellyel csatlakozik, vagy másként kifejezve a levélnyél alapja kiszélesedett, megvastagodott.

A levélnyélen - az alaptól számítva 1-6 cm után - 5-9 db hegyes csúcsú, kb. 5-15 cm hosszú levélke ül, amelyek a levél alapjától indulva a levélnyél mentén egyre nagyobbak, a csúcsi levélke a legnagyobb. Ebben a tulajdonságában a közönséges dió egyedülálló a Juglans nemzetségen belül.

A csúcsi levélkét nem mondják levélnyélen ülőnek, a többi levélnyélen ülő, vagy igen rövid levélkenyele van. A levélkék párban vagy majdnem párban állnak. A levélkék száma egyben fajmeghatározó jellemző is a közönséges dióra nézve, annyira jellemzően 5-9. Igen ritkán, jó erőben lévő diófán lehet 11 is.

Tizenegy levélkés diólevél:


A tizenhárom levélkés diólevelet Monok Sándor fényképezte Körösszakálban.

Igen ritkán előfordulnak egyes, hármas levélkék is. Egy svájci kutató 1, illetve 3 levélkét mutató felvételét oldalt láthatjuk. Bár a kutató nem adta meg, tudomásom szerint Svájcban egy diófa van csak, amelyik egyszerű leveleket hoz, Vaud kantonban, Oron községhez tartozó Ecoteaux tanyaközpontban. (A felvétel hitelességét a svájci bicska fémjelzi.)

Jó lenne lefényképezni. Ha arra járok, meg is teszem. De ha tisztelt Kollégám előbb jár arra, nem bánnám, ha küldene róla egy fényképet. A könyv következő kiadásába felvenném. Ezt a fát úgy lehet megtalálni, hogy ha a Genfi-tó északi partján autózunk, és már Lausanne-t is elhagytuk kelet felé haladva, még a tó vége előtt szőlőskertektől övezetten találjuk Vevey-t, ahol a tóparton megcsodálhatjuk a Nestlé cég csupa üveg irodaházát, egzotikus fák között. Diófánk nem itt van, hanem Vevey határában kell északnak kanyarodnunk, és egy alsóbbrendű úton 11 km-t autóznunk. Ott van.

Jelentem tisztelt Kollégámnak, az előző bekezdés írása óta jártam Ecoteaux tanyaközpontban, és nem találtam egylevélkés diófát. Beszéltem helyiekkel is, de ők is csak azt mondták, hogy náluk nagyon szép diófák nőnek, de egylevélkés nincs.

Találtam viszont a Genfi-tó átellenes partján, már francia földön Evian és Thonon között, Publier községben egy diófát, amelyen az alábbi egy- és háromlevélkés hajtás nőtt.

Azt javaslom tehát tisztelt Kollégámnak, ne tegyünk le arról, hogy találni fogunk különleges diófát. Folytassuk ezirányú kutatásainkat!

Turcanu professzor szerint az egylevélkés diófa abnormális, torz alak. Még a néhány, 2-4 levélkés is. Biztos igaza van. (Mielőtt ezt a megállapítását arra is kiterjesztené, aki az egylevélkés diófát keresi, nyilvánítsuk titkossá az egylevélkés diófára irányuló kutatásainkat.)

Páros számban pedig akkor találunk a diófán levélkéket, ha a csúcsi levélke alatti levélkepár nem fejlődött ki rendesen, csak az egyik.

A levélkék mérete a termőhelytől, ezen keresztül a fák erőállapotától is függ. Például a mostoha angol viszonyok között a csúcsi levélke csak 10 cm-ig nő.

A levélkék alakja széles, hosszúkás ovális-elliptikus, vagyis tojásforma. Ép szélűek, simák. A levélkék válla lekerekített vagy ék alakú.

A levélkék kissé aszimmetrikusak, kivéve a csúcsi levélkét, amely jellemzően szimmetrikus. Kövérebb is a többinél. Szélesen ovális.

Színük lombfakadáskor bronzszínű, pirosba játszó, majd világos-, éretten sötétzöld. Fényesek, szívósak. Megdörzsölve jellemző intenzív aromás, fűszeres illatot adnak. Illatuk fanyarnak, keserűnek is nevezhető.

A levelek tanninban gazdagak, hasonlóan a fa egyéb részeihez.

A levélerek halszálka-rajzolatúak, a levél fonákán kidudorodnak. A levélerek tövénél kevés, apró szőrzet van.

Fiatal levélke:

Kifejlett levele:

A levél fonáka:


A levél erezete:

Egyes dióváltozatoknak eltérő levélzetük van, de ezek főleg csak mint dísznövények jönnek számításba. Leírtak keskenylevelű (laciniata), csíkos levelű, piros levelű (purpurea), kőrislevelű változatokat is, az ágszerkezetet illetően pedig csüngő (pendula) változatot is. Ezek mind véletlenszerű, természetes változatai a közönséges diónak.

Egy keskenylevelű, mégis diótermő változat:

Ritkán a leírttól egészen eltérő levél-példányok is találhatók a fán, fejlődési rendellenességként, mint például egy egyujjas kesztyű:


Ezek a rendellenességek úgy állhatnak elő, hogy a levélkék elkülönülése szenved zavart, ezért az egyik oldalsó levélke a csúcsi levélkével marad összenőve. A levélerek ezt nagyjából jelzik is. De ez csak egyéves, kihajtáskori tünet.

Lombja:

A lehullott levelekből juglon nevű hatóanyag mosódik ki, ami más növények növekedését gátolja. Azt a megfigyelést, hogy a diófa árnyéka más növények számára elviselhetetlen, az idősebb Plinius fogalmazta meg először. Később Sevillai Izidor erősítette meg, a jelenség magyarázatát is megadva. Eszerint a latin nux szóból származik a nocere (károsítani) ige. Ma is él Szicíliában a közmondás: „Noce nuoce.” (A dió káros.) Németországban, Westerwaldban ezt így mondják: „Was unterm Nussbaum wächst, taugt nichts.” (Ami a diófa alatt nő, annak nincs haszna.)

Kazuo Yamasaki, a híres hirosimai botanikai fotográfus diólomb-képe:

És még egy diólomb-kép Japánból:

A levelek keserű ízűek, szájnyálkahártya-összehúzó hatásúak.

Mielőtt a diófa virágait vennénk szemügyre, nézzük meg közelebbről a levélnyelet. A levélnyél ahol a hajtáshoz csatlakozik, megvastagodik, ú.n. levélhüvelyt alkot. Lombhullás után a vesszőn ilyen nyoma marad:

A vesszőn is látszik, de a levélnyél negyvenszeresre nagyított metszetén is, hogy a levélnyél szerkezetében a szilárdító, a levelet tartó szövetnek és a folyadékszállító edény-nyaláboknak van fontos szerepe. A mikroszkópos felvétel előtti megfestés során a levélnyél fásodó sejtjei, amelyek a szilárdságot adják, barnás színt kaptak, a nem fásodott sejtek falai pirosas színűek. Az edény-nyalábok pedig a nagyobb, fehér sejtek.

Világosan látszanak emellett az eltérő szövetek eltérő sejttípusai is.

Százszoros nagyításban a szilárdító szövetek közelebbről:

Kétszázszoros nagyításban pedig már az is látszik, hogy a vizsgált levélnyél egy beteg diólevélhez tartozik, a sejtek egy része kezdődő elhalást, nekrózist mutat.


Diólomb

Mottó:
"Sárgul már a diófa levele, hideg akar lenni"
(Katonanóta)

A diófa lombhullató. Lombja a növényvilág törzsfejlődése során nem alkalmazkodott a fagyhoz, azért hull le.

Ősszel, amikor megváltozik, csökken a hőmérséklet, rövidülnek a napok, olyan változások indulnak el a diófa levelében, amelyek a lomb lehullását eredményezik.

A klorofill és számos más fehérje mennyisége lecsökken a levélben. Ezek hiányában a szénhidrátok és a fehérjék megszokott nyári termelődési folyamatai fokozatosan megszűnnek, a levélben lévő szénhidrátok és fehérjék tartalék-tápanyagokká alakulnak. A diófa kivonja a tartalék-tápanyagokat a levelekből, és téli raktározásra a fa egyéb részeibe kerülnek. Rügyekbe, vesszőkbe, törzsbe, gyökerekbe.

A klorofill elbomlása során narancssárga karotin, bíbor antocián, sárga xantofill színanyagok, pigmentek keletkeznek. Ezek változó mennyisége, kombinációja adja az őszi diófa gyönyörű színeit.

Ezt a csodás tüneményt a diófában számos enzim és hormon szabályozza. Fizikailag pedig a szél, illetve a lomb saját súlya okozza a lombhullást.

Ha a lombhullás idejét fagy előzi meg, a diólevél megfagy, nedvességét elveszti, egyszerre hull le.

Az őszi lombszíneződés módja nemcsak az évjárat hő- és csapadékviszonyaitól, hanem a fajtától is függ. A következő típusokat írják:


Diólomb ősszel:

A lombhullás nem jelent nagy veszteséget a diófa számára. Az értékes tápanyagok a fa egyéb részeibe vándoroltak, a cellulóz, a maradék poliszaharidok pedig a földre lehullva gombák és baktériumok kiváló, bőséges táplálékául szolgálnak. A diófa ősszel nagy mennyiségű tápanyaggal látja el környezetének élővilágát. Az elbomló lombból humusz lesz, bővül a talaj szervesanyag-készlete.

Végeredményben minden, a talajra került szervesanyagot a baktériumok és a gombák bontanak el. A diólombot is, a dióhéjat is. Enyészet, tápanyag, körforgás.

Nem igaz, hogy a diófa kizsarolja a talajt. Az a tapasztalat, hogy a diófa alatt kevésbé nő sok növény, még a fű is kipusztul, a diófa által termelt méreganyagnak, a juglonnak a hatása, ami a diófa kivágása után már nem érvényesül tovább. A talaj pedig megnövekedett táperővel várja az újratelepítést.

Diólevél jövő tavasszal:

Fel
Tovább