Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

JUGLANS REGIA - KÖZÖNSÉGES DIÓ

Mottó:
"A diófa szinte az egész növényvilágban egyedülálló növény."
(Szentiványi Péter)

Vázlat:
Újabb nyelvészkedés
A diófa leírása
Fás részei
A diófa alkata
Gyökere
A diófa vízigénye
A diófa talajigénye
A diófa rügyei, hajtásai
Levelei
Diólomb
A diófa virágai
A diótermés kifejlődése, dióérés
A dió morfológiája
Óriás diók
Dióhéj
Dióbél
Pirosbelű dió
Fenofázisok
A diófa hőigénye
A diófa télen
A diófa földrajza
A dió származása
A dió az emberi őstörténetben
A dió az európai történelemben
A dió kémiai anyagai
A juglon rokonvegyületei
És még néhány egyéb megjegyzés a dió leírásához


Újabb nyelvészkedés
(a dió melléknevei)

A dió mellékneve, a regia királyit jelent, amint az a dióra jellemző. Plinius - az idősebb - az i.sz. első században látta el elsőként a diót a regia (királyi) jelzővel, állítólag azért, mert az ő korában Perzsiában a királyok fája, étele volt a dió. Akár Jupiterből indulunk ki, akár a királyiból, a diófa mindenképpen megérdemli fennkölt nevét, sokrétű áldásai miatt.

A diófának sok mellékneve van, amik jellemzők is rá: pompás dió, királyi dió (franciául noyer royal, szlovákul orech král’ovský). Oroszul nem királyi, hanem cári dió (oreh carszkij) az egyik népi neve.

Amerikában gyakori a kárpáti dió (carpathian walnut) elnevezés.

A dió régebbi, népies orosz neve (volockij, illetve voloskij oreh) természetes élőhelyére utal, a vízfolyások mentére.

Svájcban fadiónak (Baumnuss), kődiónak (Steinnuss), krisztusi diónak (Christnuss), is mondják. Találkozni a kaukázusi dió elnevezéssel is.

A kínaiak fehér diónak hívják (Hu Tao Ren).

A magyar „közönséges dió” elnevezéssel azonosan a hollandok is (sok egyéb név mellett) mondják közönséges diónak (gewone noot), a franciák is (noyer commun), a németek is (gemeine Walnuß) és ehhez hasonló a szlovén navadni oreh (termesztett dió).

Talán a legpontosabban azok a svájciak nevezik a diót, akik Echte Walnuss-nak, igazi diónak hívják. Ugyanilyen a svéd neve is: äkta valnöt. Valóban, ez az igazi dió.

A diófa leírása

Amint Szentiványi Péter fenti mottója helyesen jegyzi meg, a diófához nincs hasonló növény.

Egyedülálló a koronaszerkezetének kialakítása, a más növényekre káros vegyszertermelése és kiválasztása, valamint szaporodásbiológiája, a virágzás jellegzetessége.

A diófa uralkodni kíván környezetén. Túlnőni, beárnyékolni, elpusztítani a vetélytársakat a tápanyagért és a vízért folyó küzdelemben. A diófa "királyi" jelzője nem véletlen. A diófát ismerő más népek körében is kialakult ez az elnevezés. Nagy teret foglal el. Lombja hatalmas, sűrű, a diófa a környezetének meghatározó egyénisége. Ugyanakkor, a lomb sűrűsége, sötétsége miatt csak a korona külső, megvilágított rész, kupolája terem.

Öntörvényű, csak a saját elgondolásait követő fa a diófa. Lehet koratavasszal bármilyen meleg, a többi fa, bokor mind kihajtott, de a diófa a saját megszokott kihajtási idejéhez ragaszkodik, attól kevéssé tér el. Ha belegondolunk, megérthetjük a diófa ragaszkodását saját kihajtási idejéhez. Termesztett növényeink közül a diófa a legérzékenyebb a tavaszi fagyra. Ezt a diófa is tudja, és védi magát.

Királyi tulajdonságokat mutat szaporodásbiológiája is. Királyi módon szabályozza utódainak számát. Ha egy területen túl sok diófa nőtt, a túlporzás miatt a nővirágok nem hoznak termést, utódot. A diófa sűrű lombjának árnyékhatása és a fa vegyszerkibocsátása saját, magról kelt csemetéit is pusztítja, ha azok túl közel nőnek a diófához.

Egyedülálló abban a szokásában is, ahogy termőhelyéhez ragaszkodik. "Termőhelyéhez nőtt" - mondja Szentiványi Péter. Egy diófajta - ritka kivételektől eltekintve - csak az eredeti termőhelyén életképes, termőképes. A diófa mint egyed - ebből a szempontból egy diófajta egy egyednek tekintendő - csak jól körülhatárolt termőhelyen érzi jól magát.

A dió-faj alkalmazkodóképessége nem egyedeinek alkalmazkodóképessége útján érvényesül, hanem utódainak sokféleségében. Egy diófa dióiból felnövekvő magoncok igen sokfélék. Igaz ez akkor is, ha a sokféleség küllemükben nem jelenik meg. De a környezeti feltételek iránti igényükben vagy a kedvezőtlen környezeti feltételek tűrésében, betegség-ellenállóságban, az évenként ismétlődő életfolyamatok, fenológiai, vegetációs folyamatok módjában (kihajtástól a lombhullásig) egy adott fa utódai között igen nagyok a különbségek, amely jellemvonások az adott magoncra élete végéig következetesen érvényesek.

Még azt is hozzátenném, egyedülálló abban a tekintetben is, hogy az egyetlen fásszárú kultúrnövény, amit eddig nem sikerült dugványról szaporítani. Ennek oka is a diófa sajátos biológiájában, különböző szöveteinek eltérő hőigényében keresendő.

Paracelsus, a középkor egyik legnagyobb tudósa így kezdi a diófa jellemzését: "A diófa olyan, mint egy ember." És utána hosszasan sorolja a hasonlóságokat, részletezve a diófa részeit. Mi is ezt fogjuk tenni, de Paracelsusétól eltérő szempontok szerint, mert ő mégis csak orvos volt elsősorban.

Fás részei

Mottó:
"A füzesi templom előtt
Három-ágú diófa nőtt
Három ágán hat levele
Szeretőmnek szép a neve"
(Erdélyi magyar népdal)

Mottó:
"Udvarunkon diófa nőtt, három óriás ága van"
(Gryllus Vilmos: A mi diófánk)

"A diófa a hosszútörzsű gyümölcsfák közé tartozik. 6-7 métertől 30 méterig magaslik. A fa magassága részben biológiai adottságoktól függ, részben a környezeti feltételektől." (Ion Turcanu)

A diófa jellemzően nagyra növő, szélesen szétágazó fa, erős ágakkal. Természeténél fogva mezei fa. Terebélyes alakú, 30 m magasságot elérő, lombhullató. Vezérágai erősek, messzire nyúlnak. A lombkorona belsejében levő vékonyabb ágak tekervényesek, a még vékonyabbak csavarodottak. Erdőben növő diófák habitusa eltér a szabadban növőkétől. Hosszú törzsükből vékony ágak ágaznak ki.

A diófa fényigényes. Fiatalon még némileg elviseli az árnyékot, de később sok fény szükséges számára ahhoz, hogy széles koronát fejlesszen. Ugyanakkor más fafajokkal rosszul konkurrál a fényért folyó versenyben. A más növények által beárnyékolt területet nem viseli el. Rosszul nő, elpusztul.

A diófa a saját árnyékát se viseli el, saját koronája belső beárnyékoltságát se bírja. Ha egy szabadon álló diófa metszési beavatkozás nélkül nő fel, 12-15 éves korára törzséről 20-30 hosszú, csupasz ágat hoz, és csak a korona külső része lesz lombbal dúsan ellátott, csak ott hoz termést. Idővel, a kor előrehaladtával a korona belső része fokozatosan pusztul. Először csak a gyenge, fagykáros, sérült, beteg gallyak száradnak le, később vastagabb ágak is, végül csak 4-5 vázág marad.

Erősen fototropikus, vagyis más fák, épületek mellett nem a függőleges növekedési irányt választja, hanem a nyílt, világos, szabad tér irányát.

Ami a lombkorona lehetséges méretét illeti, jellemző példaként a grúziai, azon belül dél-oszét Kekhva falu temploma mellett nőtt diófát hozzák fel, amelynek lombja alatt több mint 200 lovas tudott egyszerre hűsölni a napsütésben.

Jó körülmények között sokáig él. Franciaországban 300 éves diófákat lehet látni, Törökországban, Kirsehirben is van egy. Egy 300 éves diófa Angliában:

400 éves fákról is említést tesznek, kivételesen 600 évig is elél, mint ez az ukrajnai matuzsálem, Demerdzsi faluban.

Dehát ezek ritkaságok. Közép-európában a diófa jellemzően 150-160 évig él, illetve terem jól. A diófa idős korában egyre előrehaladottabb ágainak fokozatos leszáradása, a vékony, beteg vesszőktől a fagykáros, sérült ágakon át vázágaiig.

A legnagyobb öreg diófák mind egyedül, magukban állnak.

Képek a diófa kérgéről:

Harmincöt éves diófa kérge:

Hatvanhat éves diófa kérge:

Törzse halványszürke, hamuszürke, vagy ahogy a spanyolok mondják, cenicienta, de mondják szebben is, ezüstszürke (gris-plateada), (angolul silver-grey), vagy ahogy a franciák mondják, hamvas (cendré), - de lehet szürkésbarna, feketés szürke. Valóban, a diófélék családján belül - láttuk - a mi közönséges diónk kérge a legszebb.

Halványszürke törzsű diófák kaliforniai feketedió alanyon Kaliforniában:

Fiatalon sima kérgű, a kéreg az idősebb egyedeken hosszában repedezetté válik. A viszonylag fiatal törzsön, ágakon paraszemölcsök láthatók, - a légcserében van szerepük, - amelyek a vastagodással megnagyobbodnak, és sötétebb harántcsíkokat mutatnak.

Az idős fák kérgén sok repedés, barázda, ránc látható. Az öreg diófák kérge speciális rajzolatú.

A diófa hosszú élete során igen vastag törzset tud fejleszteni, ami átmérőben elérheti az 1,5-2 m-t. Szlovéniában mutogatnak egy 434 cm törzskörméretű diófát, Breuil professzor pedig Normandiában egy 610 cm törzskörméretűt mért.

A rendkívüli méretű diófák kifejlődéséhez rendkívüli körülmények kellenek. Ezek általában a dió őshazájának számító ázsiai hegyvidékeken állnak fenn. Egy pakisztáni felmérés szerint a Burinboret-völgyben 680 cm törzskörméretű diófát találtak. Magasságát 40-50 méteresre becsülték. Egy másiknak a Szvat-völgyben, Ushu település mellett 570 cm volt a törzskörmérete.

„Dereka aránylag kurta, a koronája szép, terjedelmes.” (Pallas lexikon)


A diófa törzsén keletkezett sebeket a fa fiatal korban jobban, közepes és idős korban kevésbé gyógyítja, forrja be. Egy beforrott seb:

A metszés nélkül, szabadon nőtt diófa oldalágait 1-1,5 m magasságban kezdi ereszteni. Vázágai nagyok, erősek, hosszúak. A vázágaknak a törzshöz viszonyított szöge változó, a diófa egyedére (fajtájára) jellemző.

A diófa vesszői, ágai a törzshöz hasonlóan fiatalon barnák, simák. Gyakran látni a vesszőkön fehéres dudorokat, amit szaknyelven lenticellának neveznek, és a gázcserében van szerepük. Az ágak kérge a kor előrehaladtával, a vastagodással a törzshöz hasonlóan barázdálódik, repedezik.

Első éves vessző, a levélnyél helyével és hajtásrüggyel. A hajtásrügy alatt figyeljük meg az apró másodlagos rügyet, ami akkor hajt ki, ha a hajtásrügy elfagyott.

A közönséges dió egészséges vesszői érett állapotban fényesen barnák. A vessző metszete a Juglans nemzetség diófáin - így a feketedión is - rekeszes, szemben a Carya-diók sima fabelével.

Az érett vessző külleme a várható fagytűrést is előre jelzi. A jól fejlett, a csúcsrügyig egyenletesen vastag vessző jobban viseli el a következő tél fagyát, mint a csúcsrügy alatt elvékonyodó. A nem kielégítően fejlett vessző végének sokszor a színe is más.

A jól fejlett, egyenletesen vastag vesszők azért fontosak diótermesztési szempontból, mert a fejletelen, végükön elvékonyodó vesszőket jobban károsítja a téli fagy. A csúcsrügy pusztul el. A legtöbb diótípus, diófajta csak a csúcsrügyből képes nővirágot fejleszteni. Ha a csúcsrügy fagy el, azon a vesszőn nem lesz termés. Kivéve az oldalrügyön is nővirágot hozó fajtákat.

A diófa fás részeinek küllemi vizsgálata az elmúlt évek diótermésének mennyiségéről is ad tájékoztatást. A vesszőkön, valamint a néhány éves ágakon meglátszik a termésnyél csatlakozási helye. A levélnyél csatlakozási helyének jellemző alakja van, ezzel szemben a termésnyél helye kerek. Az évek változását jelző ággyűrűk alatt kell keresni, közvetlenül. Állítólag akár 10 évet is vissza lehet keresni. Ha a termésnyél csatlakozásának nyoma megvan, abban az évben volt termés, több nyom csoportos termést mutat. A képen az előző évi termésnyél helye látszik.

A diófa faanyagának, gyökéranyagának állagáról, szerkezetéről elég sok szó fog esni később. De az a kivágott, feldolgozott diófára vonatkozik.

Az élő és a kivágott diófaanyag közti fő különbség, hogy az előbbi él. Nem passzív része a diónövénynek, amely csak tartja a koronát, a levélzetet, a termést, hanem élettevékenységet is végez. A gyökerek által felszívott vizet és tápanyagokat az osztódó szövettől (kambiumtól) beljebb eső farész sejtjei pumpálják felfelé, míg a levélzet által termelt szerves anyag, ami a gyökerek élettevékenységéhez is nélkülözhetetlen, az osztódó szöveten kívül eső háncsrészben áramlik lefelé. A háncsrész külső sejtjeinek elhalásával keletkezik a diófa kérge.

A kéreg tehát hármas szerkezetű. Legbelül a háncsrészben szállítószövet van, ettől kifelé kevéssé differenciálódott parenchimasejtek tömege, majd legkívül, egy vékony osztódósejt-rétegen kívül a azáraz parasejtek.

A diófa törzse, ágai folyamatosan vastagodnak, mint minden más fa is. És ugyanúgy, mint minden más fa esetében, a farész sejtjeinek vastagságából, az évgyűrűkből utólag is megállapítható a kérdéses év csapadékossága, mert csapadékos időben a sejtek több vizet vesznek fel, nagyobbra híznak. Ez könnyen belátható, régóta ismert, de Daudet és társai, francia kutatók a diófa törzsének vastagodását egészen pontosan, napra lebontva is vizsgálták, és ugyanerre az eredményre jutottak, vagyis hogy a diófa törzse, ágai akkor vastagszanak, amikor több a víz.

És mikor több a víz?

A vizsgálat ezt is pontosan kimutatta. Éjszaka.

Persze ez is könnyen belátható, de pontos mérések is megerősítették. Nappal a levelek felé szállított víz az asszimilációhoz szükséges, a felvett szén-dioxiddal együtt szénhidrát épül belőle, a felesleges oxigén pedig a levélnyílásokon eltávozik. A víz áramlása nappal tehát folyamatos.

Éjjel leáll a vízáramlás, mert a levélben nincs vízfelhasználás. Megnő a farészben a nyomás. Ez feszíti, tágítja a legfiatalabb sejtek falát. Minél nagyobb a nyomás, annál nagyobbra. És másnap már nem csökken vissza a farész sejtjének mérete, de a következő éjjel újból feszül, vastagszik.

Az a legszebb, hogy ma már ez pontosan mérhető.

A fás részek átmérőjének vastagodása kedvező körülmények között évente 6-8 mm lehet. Bár a törzsátmérő az évek előrehaladtával nagyjából egyenes arányban vastagszik, a diófatörzsek keresztmetszeti területének, és így fatömegének növekedés négyzetes arányú. A diófa faanyaga tömegének, értékének növekedése így az évek, évtizedek előrehaladtával egyre jelentősebb.

A diófa magassági növekedése faji specifikumot mutat. A csemete első életévében a növekedés csak 3-15 cm. "Ülve marad" a diófa, mondják a szakemberek. A második évben is alatta marad a 60 cm-nek. A növekedés a negyedik évben ugrik meg, néhány évig méteres, másfél méteres évenkénti növekedés is tapasztalható. Később az egyre több elágazással, a korona terebélyesedésével a növekedés lecsökken, termőkorú diófáknál 20-30 cm lehet, ami a korona széthajlása miatt később már nem is észrevehető.

Erdőben a diófa habitusa eltér a szabadban nőtt társától. Koronája szűk, kisebb hely áll rendelkezésére, és törzse akár 30 m magasságig is mentes lehet elágazásoktól. Mint más erdei fa - tölgy, bükk, - úgy néz ki.

A diófa osztódó szövetének mikroszkópi képe:

Belül a farész durván két részre oszlik. A külső, világosabb részben lévő sejtek élnek, ez a fa szíjácsa, a legbelső, sötétebb rész sejtjei már elhaltak, ez a fa gesztje.

Egy régi szakkönyv ilyennek ábrázolta a diófaág keresztmetszetét:

Újabban pedig a faipari szakemberek vizsgálják a faanyagot. Például japán faiparosok kellő alapossággal térképezték fel Ázsia faanyagtermelésre szóba jöhető fáit. Nepálban vágták ki és analizálták mikroszkóp alatt a következő diófa-anyagot.

Fel
Tovább