Vissza------------------------------------------------------------------- Tartalomhoz

Pekándió-termesztés Amerikában

A pekándió természetes élőhelyét az észak-amerikai kontinens déli felének jó vízgazdálkodású öntéstalajai képezik. De jól alkalmazkodik más élőhelyekhez is.

Az Egyesült Államokon belül a termesztés a déli államokra összpontosul, bár vannak északi fajtái is, azok kevesebbet teremnek. A legtöbb termést Georgia állam produkálja, egymagában az USA termelésének több mint egyharmadát. Jellemző, hogy Georgia állam kormányzója minden év november hónapját hivatalosan is a pekándió hónapjává nyilvánította.

Nagy termelők még Texas, Alabama, Oklahoma és Új-Mexikó.

Egy kutatás kimutatta, hogy összefüggés van a termőhely és a termés mennyisége, minősége között. De nemcsak a termőhelytől, hanem a termőév csapadékellátottságától, a fagyoktól, vihar- és egyéb károktól is függ. Ezekkel szemben viszont jó tulajdonsága a pekándiónak, hogy jól elviseli a talaj lúgosságát, magas sótartalmát, a felszín lejtősségét, a szmogot, a gombafertőzést, a gyomosságot. És nem igényes a talaj kötöttségére.

Termelési körzete:

Másik forrás szerint:

Egy másik kutatás eredménye szerint a fa évgyűrűi nemcsak az adott év időjárásától függően vékonyabbak vagy vastagabbak, hanem attól függően is, hogy az adott évben mennyi termést adott a fa. Megkülönböztethető tehát a pekándiónál termőév és növekedési év.

Fiatal pekándiós:

Pekándiós kertek:

A pekándió jellemzően nagyra növő, nagy térállást elfoglaló fa. Ha fiatalon sűrűbben telepítik is, végső térállása 15x15 m lehet.

A pekándió-ültetvény ritkítása:

A pekándiót úgy jellemzik, mint „notóriusan alternatívan termő” fát. Erről a tulajdonságáról - úgy látszik - nem lehet leszoktatni. Bár a köztermesztésben nagyarányú a nemesítés nélküli, „vad” fák aránya, szelektálására, keresztezésére a kertészek nagy figyelmet fordítottak.

Ha pekándiót akarunk telepíteni, mélyrétegű, jó vízgazdálkodású (jó víztartó képességű) talajt válasszunk. A tömör agyag nem olyan probléma, mint a közönséges diónál.

És napos fekvést is igényel.

A pekándió gyökere jobban bírja a talaj vízborítottságát, mint a közönséges dió gyökere, sőt, a feketedióhoz képest is hosszabb idejű vízborítást visel el.

Bár a pekándió-fajták klíma iránti igénye nagyonis eltér, általában elmondható, hogy a pekándiónak téli hidegigénye is van.

A pekándió meleg nyarat is igényel, 140-210 napos fagymentes tenyészidőszakot. Nagybritanniai telepítéseinél sokszor ez a feltétel hiányzik ahhoz, hogy hajtásai őszre beérjenek.

A pekán-fákat ritkán szaporítják magról. Vegetatív úton az oltás és a szemzés a szaporítás gyakorlata. Az oltóvesszőt (fiatal, egészséges vesszőt) az anyafákról nyugalmi állapotban szedik, és még kihajtás előtt oltják az alanyra, ami lehet az általánosan alanyként használt fajtákon kívül bármilyen fiatal pekándió-csemete is. Az alanynevelés céljára kiváló pekánfajták, mint a Colby és a Giles kiváló téli hidegtűrésükkel tűnnek ki.

A magvetés céljára betakarított pekándiót felszedés után 24 órán át vízben kell áztatni, és buroktalanítani kell. Ez után legalább 8 cm vastagságú nyirkos homokban kell elrétegezni, és kifejezetten hűvös helyen kell teleltetni, pl. hűtőházban. Sokszor téli rétegezés nélkül is kielégítően csírázik a pekándió, de néhány napos hidegvizes beáztatás szükséges.

A pekándió ősszel is, tavasszal is vethető. Őszi és tavaszi vetés esetén a rágcsálók elleni védelemről egyaránt gondoskodni kell, sűrűszövésű műanyaghálóval. Ha tavasszal vetünk, a vetést egyhetes hidegvizes áztatás előzze meg. A vizet naponta cseréljük.

Fekvő helyzetben helyezzük a magvakat a földbe. Húzzunk rájuk 4 cm földet, majd 2 cm fűrészport, végül újabb 2 cm földet, hogy a fűrészport a helyén tartsa. Ha tavasszal vetünk, nem kell fűrészporos takarás, de ha a föld felszíne megszárad, locsolni kell.

A csírázás megindulásához a diófélék magvai közül a pekándió igényli a legnagyobb meleget. Üvegházban, vagy kisebb tételben délre néző ablakban gyorsíthatjuk a csírázás megindulását.

Előbb a gyökere indul, majd május végén, június elején, amikor a föld már elég meleg, a hajtáscsúcsok is megjelennek a felszínen. Zöldes vagy vöröses fogpiszkálónak néznek ki kezdetben, kirojtosodott csúccsal. Gyomirtószert csak addig permetezhetünk, amíg az első hajtáscsúcsok meg nem jelentek. Ha már megjelentek, csak kézzel gyomlálhatunk.

A magvak konténeres nevelése nehéz, a gyorsan növő főgyökér mélyre akar hatolni. Már másfél hónap múlva mélyebb konténerbe kell átültetni.

Pekándió oltványok házilag is előállíthatók. A módszer teljesen azonos a feketedió-oltványok házilagos előállításával, vagy a közönséges dió oltási módszereivel. A szabadföldi oltás ideje május vége. Oltóvesszők:

Alanynak egyaránt használnak pekándiót, más hikorifajokat, sőt, hikánokat is. Ajánlják az ún. flap graft oltási módszert. Ez azért jó a pekándióra, mert igen egészséges kérge van, jobban bírja ezt az oltást, mint a közönséges dió.

Az alany egy méter magasságban ujjnyi vastag legyen. Az oltás helye 120 cm magasan lehet. Az alany ha vékonyabb, három lebenyt vágunk a kérgén, ha vastagabb, pl. 2,5 cm-es, négyet.

A nemes csap téli állapotban megszedett, beviaszozott, hűtőben tartott vessző lehet. 1-2 mm-rel vastagabb vagy vékonyabb is lehet, mint az alany.

Rendkívül éles késsel dolgozzunk, olyannal, amivel egy papírlapot el lehet vágni.

Az oltáshoz a májusi fagyok elmúltával kezdünk. Az alany kérgét lehántjuk három vagy négy lebenyben, 12 cm hosszon, a megmaradt farészt pedig 10 cm-en vágjuk ki. Ezután az alany méretéhez faragjuk az oltócsapot. A csap alján friss, élő farész legyen. Ha az oltócsapon még szaporító kambiumszövet is marad, előnyösebb. Úgy helyes, ha - a kép szerint - a szaporítószövetnek minél nagyobb felülete érintkezik az alannyal. Az alany minden lebenye teljesen fedje be a nemes csap vágott részeit. Ugyanakkor a farészből is minél kevesebbet vágjunk ki.

Munka közben ha süt a nap, úgy álljunk az alanyhoz, hogy testünkkel árnyékoljuk. Gyorsan dolgozzunk, a seb minél rövidebb ideig maradjon nyitva.

Összeillesztés után szorosan, légmentesen kötözzük körbe teflonos szalaggal az oltást, alulról felfelé haladva. Húzzuk, szorítsuk meg. Utána legalább két rétegben elekromos szigetelő szalaggal, vagy sebkötöző elsősegély-szalaggal is kössük be. Végül rögzítő kötés is kell. Jó, ha erősebb alufóliával is betekerjük.

Ha nem a nemes hajt ki előbb, a környező rügyek hajtásait vágjuk le.

A fiatal pekándiófa helyben is oltható. Kéreg alá oltással, illetve az úgynevezett nyílhegy-oltással:

Helyben oltotás eredménye:

Pekándió-csemeték:

Házilag szaporított konténeres pekáncsemeték:

A pekándió-csemeték ültetésekor ügyeljünk arra, hogy a fa nagy termetű, nemcsak felfelé, de oldalirányban is kellően nagy helye legyen, mondjuk 15 m. És ne feledkezzünk meg arról, hogy a nagy fa nagy gyökérzeten él, különösen a főgyökere miatt mély talajt igényel.

Első éves pekándió csemete:

Mély talajba, meleg, nedves helyre ültessük. Nem kell nagy ültetőgödör, az a lényeg, hogy a gyökere kényelmesen elférjen. Olyant is olvastam, hogy többszázas pekándió-telepítést is csak fúrógéppel készítettek elő, 20 cm széles lukat fúrtak, igaz, 1 m mélységben.

Fiatal pekándió telepítés:

Elfogadott gyakorlat, hogy az erdészeti faneveléshez hasonlóan a pekándió-fákat kezdetben sűrűbb térállásban tartják, mint amilyen a végső térállás lesz. Például 1,8 m x 2,4 m kezdeti sűrűségből is kiindulnak, és fokozatosan ritkítanak. De a ritkítást nem erdészeti módon végzik, hanem akár termőkorban is markológéppel, gyökérzettel együtt emelik ki a fákat, amiket így új termőhelyükön el is ültetnek. Takarékoskodás a termőterülettel. Persze ehhez amerikai szintű túlgépesítés kell.

Az első képen a gyárilag új pekándió-átültető gép éppen megérkezik a dióültetvénybe, a másodikon pedig már viszi is új helyére a termő pekánfát.

A pekándió - bár elvileg kevesebb neveléskori alakító metszést igényel, mint a közönséges dió, - metszésére is gondolni kell. A metszése viszont északi vagy déli termőhelytől, fajtától, speciális körülményektől annyira függ, hogy a metszési ismeretekbe nem kívánok mélyebben betekinteni. Egy érdekesség: a metszés ideje. Leginkább júliust és augusztust ajánlják, amikor a fa már kevésbé nedvezik, és a metszés után még van ideje a télre felkészülni.

Idősebb korban pedig egész ágak kiszedésével a korona fényviszonyait is javítani kell.

Arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy a pekándió igen vízigényes. A mi viszonyinkra is érvényes, hogy a tenyészidőszakban mindig igényli a vizet, egy szezonban 500 mm öntözés a csapadéktól függetlenül is szükséges. Úgy mondják, száraz nyáron minden héten igényel 30 mm öntözővizet.

A következő képen is árasztásos öntözés céljára előkészített pekándiós kert látható.

Vízhiánynak mondják a pekánlevél végének elszáradását.

Ugyancsak vízhiánynak, nyári vízhiánynak mondják, ha a pekándió már ősszel elkezd csírázni. Nem gyakori, és inkább csak a meleg, déli termőhelyeken fordul elő. (A képen a pekándió hibridje, hikán diótermése.)

A vízellátás mellett a tápanyagellátásra is figyelniük kell a pekándió-termesztőknek. Nagy általánosságban az mondható el, hogy nitrogénre, káliumra és magnéziumra van leginkább szüksége az ültetvényszerű termesztésbe vont pekán-fáknak. A mikroelemek közül pedig cinkre, bórra, vasra, és nagyon ritkán nikkelre.

A konkrét tápanyagszükséglet megállapítására laboratóriumi levélanalízis ajánlott, júliusi, augusztus eleji levelekből. Talajvizsgálat pedig inkább csak a telepítés előtt, a kémhatás megállapítására, az esetleges meszezés elvégzése előtt.

Valószínű, hogy a levélanalizáló szaklaboratórium, amelyhez fordulunk, nincs felkészülve pekándióból. Valószínű, még nem is hallottak róla. Ez esetben nyugodtan másoljuk ki és adjuk át részükre a következő, a szükséges tápanyagszintet tartalmazó táblázatot. (Ingyen adjuk, ha ők se kérnek a vizsgálatért pénzt.)
Elem Mennyiség
Nitrogén 2,5-3,3 %
Foszfor 0,12-0,3 %
Kálium 1,25-2,5 %
Magnézium 0,35-0,6 %
Kalcium 1,3-1,5 %
Kén 0,25-0,5 %
Cink 50-100 ppm
Vas 50-300 ppm
Mangán 100-800 ppm
Bór 50-100 ppm
Réz 6-30 ppm

Leginkább a nitrogénellátás határozza meg a pekándió-fák növekedését, a fák egészségi állapotát, biztosítja az évenkénti megfelelő termést, végső soron az ültetvény jövedelmezőségét. Ha a fák nitrogénszűkében vannak, a fák növekedése gyenge, és a fák kevésbé ellenállók a gombákkal szemben. A túlzott nitrogénellátottság a levelek túlzott növekedésében mutatkozik, színük sötétebb, és sokszor a termés is kisebb.

Két kritikus időszakban igényli a pekánfa leginkább a nitrogént. Koratavasztól a levelek növekedéséhez, nyár elején pedig a dióbél kifejlődéséhez. Az első időszak a kritikusabb, a másodikban - ha a nitrogén-ellátottság gyenge, - a pekánfa a levelekben lévő nitrogénből pótolja a termés kifejlődésének nitrogén-igényét. Tehát márciusban és május-június folyamán indokolt a nitrogén-műtrágyát kijuttatni.

A szükséges nitrogénműtrágya-mennyiség becslésére kialakult irányszám a pekántermesztők körében, hogy a termés mennyisége 10 %-ának megfelelő abszolút mennyiségű (nem hatóanyagban számolt) 34 %-os nitrogén-műtrágyát kell kiadni, öntözött körülmények között. Száraz művelésben pedig 120-200 kg-ot, hektárra átszámítva.

Van másik nitrogén-műtrágyázási módszer is. Ha nem termő évet követően műtrágyázunk, elég, ha áprilisban adjuk az első adagot, mert az előző évben a fák tartalékolható mennyiségben is vettek fel nitrogént, tehát nem kell annyira korán kezdeni a pótlást. Ez a termőév, amikor nagy a termés, és a nagy termés kinevelése később is igényli a nitrogént, tehát a második adag a nyár közepén, júliusban adandó.

A hosszú, forró nyarú Georgiában, amely az Egyesült Államok pekántermesztésének nagyobb részét adja, későbbi, augusztusi, szeptemberi nitrogén-adagolások is előfordulnak, különböző meggondolásokból. Ezeket szerintem nem kötelező követnünk.

És nagy termésű év után a következő tavasszal újból korán kell kezdeni a nitrogénezést. Ezzel a kisebb termésű év esélyeit javítjuk, és hozzájárulunk az alternálás csökkenéséhez.

A foszfor a pekándió energia-tárolásában és faanyagtermelésében játszik fontos szerepet. Az Egyesült Államok körülményei között ugyanaz a tapasztalat a foszfor-pótlásról, mint nálunk a közönséges dió esetében, vagyis a talajok általában a fa számára eleget tartalmaznak és biztosítanak. De biztosat a levélanalízis mond.

A foszforhiány tompa fényű, matt levelekben mutatkozik. A leveleken nem látszik világosabb, klorotikus elszíneződés. Ha olyan nagy a pekántermés, hogy a pekánfa a levelekből is pótolni kénytelen a terméshez szükséges foszfort, a levél szélén perzselésnyom jelenhet meg. A túlzott foszfor-koncentráció azért is káros, mert egyenesen zavarja a nitrogén, vas, cink, réz felvételét a pekánfa számára.

A foszfor a talajban nem vándorol el. Ha telepítéskor 50-100 kg/ha foszforpentoxid hatóanyagot juttatunk a talajba, az sok évig elég.

A káliumnak a szénhidrátok fán belüli áramlásában, a sejtek ozmózisos nyomásának szabályozásában van szerepe. Valamint az enzimek aktivizálásában. A pekánfák téli fagy elleni ellenállóképessége is nagyrészt a káliumszinttől függ.

Az egészséges fában a nitrogén és a kálium szintje között bizonyos egyensúly áll fenn. Ha a levelek káliumszintje alacsony, és a pekángazda bőséges nitrogén-löketet alkalmaz, felléphet a nitrogén-hervadásnak nevezett levéltünet, ami súlyos, akár júliusi levélvesztést okozhat. A hajtások és a fa alsó részén kezdődik, és gyorsan halad felfele. (A pekándió nemes fajtái közül a Desirable és a Schley különösen érzékeny erre.)

Szabálytalan levélér-közi klorózisos foltokban jelentkezik a káliumhiány tünete. A foltok el is halhatnak.

Előfordul, hogy a termés káliumigénye a levelekből vonja el a káliumot, nagy termés esetén. Ilyenkor nemcsak a korai lombhullás lehet a kár, hanem a vesszőbeérés elmaradása, valamint az apró, kifejletlen, rosszul telt termések is.

A magnéziumhiány ritka a pekánfákon. Száraz, homokos, savanyú talajokon fordul elő. A magas nitrogénszint is okozhat magnéziumhiányt. A levélerek közti klorotikus elszíneződés karácsonyfa-alakot adhat a zölden maradt levélrészeknek, a megnéziumhiány erről ismerhető fel.

A cinknek a virágzásban, a termés méretében és nagyságában van szerepe. Hiánya néha a lomb és a hajtás fejlődésének visszamaradásában is megmutatkozik. A fiatal levelek görbültségéről, a levélszél hullámosságáról vehető észre a cinkhiány. Bonyolult, itt nem részletezhető esetekben is relatív cinkhiány léphet fel.

Bár talajon keresztül is pótolható, mert nem vándorol a talajban, a cinket mégis leginkább levéltrágyaként juttatják a pekánfákhoz.

A vas a klorofill alkatrészeként nélkülözhetetlen a pekándiónak, hiányában nincs fotoszintézis. Vashiány abszolút értelemben nem szokott a talajban előfordulni, inkább túlzott kalcium-többlet, hideg idő, nedves tavaszi időjárás, magas cink-, foszfor- vagy mangánszint okozhat vashiányos tüneteket, amelyek ha tavasszal jelentkeznek is, később el szoktak múlni.

A vas hiánya a nitrogén hiányához hasonló. Világosak, klorotikusak a levelek, főleg a fiatal levelek.

Ahány oka van a vashiánynak, megszüntetésére is annyi a módszer.

Amikor nikkelhiány lép fel a pekándiósban, akkor a levelek jellegzetes egérfül-formára torzulnak. Ez karbamid mérgezési tünet, az ureáz enzim, amihez a nikkel szükséges, hiánya. A karbamid nem tud ammóniává alakulni. Levéltrágyában pótolható.

A bór a káliumhoz hasonlóan a szénhidrátok mozgatásában vesz részt. A bórhiány a termékenyülést is gátolja. Igen ritkán fordul elő, nagy mennyiségben viszont mérgező.

A pekándió gyorsan nő, nagyra nő, 25-30 méteresre is, mégse számítsunk gyors termőre fordulásra. 6-10 év alatt fordul termőre, vagyis ilyen idősen hozza első jelentősebb termését. 70 éves korában terem igazán jól. Termésére 200 évig biztosan számíthatunk.

Mekkora termésre? Azokon a vidékeken, ahol termesztik, 8-10 éves fák alól 9-27 kg-ot szednek össze fánként, a 16. évtől 45-68-kg-ot várnak el, az idős fák egyedenként megadják a 200 kg-os termést, de kivételesen jó körülmények között előfordult már 360 kg-os termés is. A rekord egy fáról 450 kg.

A pekánfa nagy fa. Árnyéka is nagy. A pekánterméshez viszont megfelelő fénymennyiség is kell. Akkor mondhatjuk a pekánkertet jó fényellátottságúnak, ha nyáron, déli napsütésben a talajfelszín legalább 50 %-át fény éri.

A fényhiány tüneteit és károsító hatását nem kívánom ragozni, gondolom, érthetőek anélkül is, hogy magyaráznám.

A megoldás a termő, nagy méretű pekánfák ágainak ritkítása. Hasonló a probléma is, megoldása is, mint a mi diónknál. Ágak is ritkíthatók, fák is kiszedhetők. Általában az ajánlható, hogy a ritkítás inkább a bőtermő év előtt legyen elvégezve.

A nagyobb pekándiófákat metszeni is szokták. Kézzel, vagy emelőkosaras géppel reménytelen, nagyüzemben csak a durva munkát végző tárcsás metszőgépek jöhetnek számításba.

A sűrűséggel ellenkező irányú probléma, környezeti kár a napégés.

Ezt a tünetet pedig egyszerűen csak környezeti kárnak jelölik:

Az erősen alternáló termésű pekándió fajták termesztésének fontos munkaművelete a bőven termő években a kifejlődő termés ritkítása. Erre azért van szükség, mert a fának egyszerűen nincs elég tápanyaga, főleg nem tud elég szénhidrátot termelni a túlzott termés kineveléséhez. Georgiában nagy elmélete és gyakorlata van a ritkításnak, ha tisztelt pekándió-termesztő Kollégám belevágott a pekándió termesztésébe, ajánlom, helyben tanulmányozza a kérdést. A júliusi hónapot ajánlom erre a célra, amikor gyakori farázásokat láthat az ültetvényekben.

A rázást a dióbél fejlődéséhez kell igazítani. Amikor a keresztülvágott zölddió keresztmetszete a csúcsi rész körül határozottan színesedik, a pekándió ritkítható. Ebben az állapotban van a jobboldali dió, a baloldali pedig azt a stádiumot mutatja, amikor még korai rázni.

A dióbél kifejlődésének ideje az egyes pekánfajták esetében nagyon eltér. William Reid kutató ugyanaznapos felvételei néhány fajtáról:


A ritkító rázás akár háromszor is elvégezhető, de legalább kétszer. Egyszer a fasor irányában kell megrázni a fát, egyszer pedig keresztben. Egy rázás 2-3 másodpercig tartson, ne tovább. Termőhelytől, fajtától, termésberakódottságtól és még egyéb tényezőktől függ a szükséges ritkítási mérték. Ezt minden pekándió-gazdának magának kell kikísérleteznie, saját viszonyai között.

A pekánfajták felsorolásakor már szó esett a megporzás kérdéséről, ami a pekándió esetében eltér a közönséges dióétól. Fordított a helyzet, mint nálunk, mert amíg a közönséges diót inkább a túlporzás fenyegeti, a pekándió-fajták esetében idegenmegporzás szükséges.

Nem mindegy a porzófajták közelsége-távolsága se. Megfigyelték, hogy ha a porzósor 50 m-nél távolabb van, a termés 30 %-kal alacsonyabb, mint ha közel lenne.

Ha a porzófákat a termő sorokba ültetjük, arra kell ügyelnünk, hogy a diótermés jellemzői hasonlóak legyenek mindkét fajta esetében. Az egyöntetű áruminőség céljából.

Azért, hogy a megporzás különböző időjárású évjáratokban is megfelelő legyen, fő árufajtánk mellé két porzófajta ajánlható, meglehetősen nagy számban. Például minden ötödik fa porzó lehet. Ez egyúttal azt a követelményt is támasztja, hogy a porzófajtának is jól termőnek kell lenni, árudiót kell produkálni. És a porzófajtát porozza be a termőfajta. Vagyis az egyiknek hímelőzőnek, a másiknak nőelőzőnek kell lennie.

Persze, ennél jóval bonyolultabb a pekándió szaporodásbiológiája. A virágzás ideje például a fák korától is függ.

A pekándió-termesztők is szeretnének úgynevezett papírhéjú diót termeszteni. Túl azon, hogy a nagyon vékony héj leginkább csak a déli fajták tulajdonsága, a papírhéjúságra törekvés a déli termőhelyeken se könnyű. A papírhéjú pekándiót inkább támadják a gombák, könnyebben hozzáférnek a dióbélhez rovarok, és terített asztal például a mókusok számára. A betegségek és a rovarkártevők több permetezést tesznek szükségessé. A diószürettel is sietni kell, mert a vékonyhéjú diók a talajon is könnyebben fertőződnek.

A pekándió érése, szürete, a termés szüret utáni manipulálása legalább annyi érdekességet (más megfogalmazásban: nehézséget) rejt, mint a mi diónké. A problémák hasonlók, de a megoldások eltérhetnek.

Érettnek akkor mondható a pekándió, amikor burka felnyílik. Ez időtől kezdve gyorsan lehull. Ilyenkor kell a termesztőnek a legnagyobb madár- és mókuskárra felkészülni. A burokrepedés kezdetén kell szüretelni.

Északi termőhelyen éréskori, korai fagykár is károsítani szokta a termést. Ha a fagy olyankor jön, amikor a pekándió burka még nem nyílott meg, és ezért a csonthéj se tudott száradni, nem beszélve a dióbél magas víztartalmáról, tönkremehet a termés. (A közönséges diót ha hasonló kár éri, a burok, de főleg a csonthéj megvédi a belet, aminek már amúgy is alacsonyabb a víztartalma.)

Szüret előtt:


Szüretkor így néz ki a pekándió:

A pekándió a diószüret idején száraznak tűnik. Mégis többnapos szárítást igényel, mielőtt raktározásra összeöntenénk. Tárolásra szellőző konténer, hűvös helyiség alkalmas.

Az érett, szárított pekándió hosszú ideig eláll. Hűtőben még inkább, lefagyasztva pedig korlátlanul.

A pekándió-termesztők fejében is felmerült a dióskert területe többszörös hasznosításának gondolata. Létezik pekándiós agroforestry is (l. később), de a legegyszerűbb, ha a fák alatti területet legeltetéssel hasznosítják.

A pekándió kártevői, betegségei azonosak is, hasonlóak is, mint a mi diónk vagy a feketedió hasonló bajai, de el is térnek. Később önálló fejezetben szerepelnek.

Vegyszermentesen, ökológiai jelleggel is termeszthető pekándió. Amint a nürnbergi biokiállításon is látható.

Ha tisztelt Kollégám gondosan nevelte fel saját ültetésű pekándió-fáit, már csak szüretelnie kell:



Szüretelt pekándió:

Ha tisztelt pekándió-termesztő Kollégám gondosan ápolta fáit, és a pekándió-szüretet is időben elvégezte, ilyen szép termésre számíthat:


A pekándiónak is kialakultak a kereskedelmi szokványai, mint a közönséges diónak. De olyan méretbeli egyenletességet ne várjunk, mint a mi diónktól, mert nem lehet egy fajtából egy kertet, egy kereskedelmi tételt kiállítani.

A pekándió törve kapható feles bélként, darabos bélként, a törmeléket pedig lisztnek nevezik. Kapható előre ízesített pekándió-bél is.

A pekándió ára a közönséges dióénak mintegy háromszorosa. A héjas pekándiót mintegy 2,5 $/kg áron vehetik meg a fogyasztók, a feles és a darabos pekándióbél fogyasztói ára pedig kb. 12 $/kg.

A pekándió-bél felhasználása a bél osztályozottságától függ. A feles bélből igényes cukrászsütemények készülnek:

A nagyobb darabok szintén elegáns süteményekhez valók.

Az apróbb darabok aprósüteményhez, fagylalthoz kellenek.

A pekándió-törmelék pedig torták behintésére és jégkrémekbe kiváló.

Választék pekándióból, legalábbis Amerikában. Íme:

A héjas pekándió egy évig is károsodás nélkül őrzi meg a dióbél értékes beltartalmát. Megtörve viszont a dióbél olajai avasodásnak indulnak.

Ha szüretelt pekándiónkat nem akarjuk eladni, hanem magunk fogyasztjuk el, tudjunk róla, hogy ajánlatos a pekándióbelet fogyasztás előtt megmosni. A dióhéj belső felületén lévő rugalmas, parafa-szerű anyag ugyanis tannintartalmú, és ha töréskor a pekánbél közé kerül, némileg keseríti az ízét. Aki műértője a pekándióbél ízlelésének, határozott különbséget tud tenni a mosatlan és a mosott pekánbél íze között.

A mosást legcélszerűbben úgy végezhetjük, hogy egy tál langyos vízbe borítjuk a pekándió-belet. Megfigyelhetjük a víz elszíneződését. Öntsük le a vizet, és engedjünk rá újabb adag vizet. Ha a víz többé nem színeződik el, a mosást befejezettnek nyilváníthatjuk.

Ezután a dióbelet nem kell megszárítani, ha azonnal felhasználjuk, például pirítjuk. A pirításhoz lapjukra fektetve terítsük a pekánbelet egy tepsibe, és 10 percig tartsuk a sütőben. Nem kell közben megmozgatni. De jó, ha a sütőből kivéve azonnal hozzákeverünk kevés vajat, - két evőkanállal fél kilóhoz, - és ízlés szerint megsózzuk.

De másra is jó a pekándió. Fája értékes keményfa, hasznosításáról később lesz szó. Furnérlemeznek dolgozzák fel, padlót, parkettát készítenek belőle, bútorok, szerszámok készítésére használják, legrosszabb esetben eltüzelik.

Faanyaga ugyanolyan értékes, mint a feketedióé vagy a közönséges dióé, de viszonylagos ritkasága miatt nincs kialakult piaca. Északi termőhelyen a faanyagcélú nevelés inkább számításba jön, mint délen. Az Egyesült Államok déli részén a pekándió-faanyag árát nagyban lerontja, hogy szinte csak a viharkáros diótermő fák törzséből van kínálat, amelyek valóban nem érnek annyit. Mindenesetre a pekándió-termesztés során a faanyagnevelés szempontjaira is gondolni kell.

Pekándió-fából készült dekoratív edény:

A pekándiót díszfaként is ültetik.

---------------------------------------------- Fel------------------------------------- Tovább