Vissza
Tartalomhoz

Engelhardia fajok

Az Engelhardia diónemzetség tagjai bár valóban nagyon távol állnak tőlünk, a művelt magyar olvasók előtt mégsem ismeretlenek. Aki tanulmányozta a Pallas nagylexikonát, Engelhardtia néven találkozhatott velük. A lexikon a következőket mondta róluk, ez előtt több mint 100 évvel:

"Engelhardtia ... a diófafélék fája, 10 faja K-Indiában, a maláj archipelaguson, Khina déli részen s Kostarikában él. Az E. spicata Blume a Molukki szigeteken honos fa. A fájából kiszivárgó s mint nálunk a terpentin ugy kezelt gyantája, az igazi dammaragyanta v. macskaszemgyanta (resina dammarae Indicae vagy dammar puti, maláj fény). A dammara-gyanta firnisznek nagyon jó, de nem olyan kemény és tartós mint a borotyánkő v. a kopál firnisze, de olcsó, szintelen, tisztán fénylő, azért olajfestmény v. rajz bevonására célszerü. A technikában sokféleképen értekesítik s gyakran a drágább kopál és borostyánkő-firniszt kell pótolnia."

A Pallas nagylexikonának ezeket az információit a műveltebb olvasóközönség is nyugodtan elfelejtheti, hiszen azóta bebizonyosodott, hogy az Engelhardia-dióknak nincs közük a dammara-gyantához, amint azt később a Révai Lexikon nagyon helyesen helyretette.

Most pedig nekünk kell helyretennünk valamit az Engelhardiákkal kapcsolatban.

Láttuk, a lexikonban, de nemcsak ott, hanem sok helyen máshol is -t-vel szerepel Engelhardt holland botanikus neve. Helyesen, mert ez volt a becsületes családi neve. Én pedig -t nélkül írom, de nemcsak én, hanem sok botanikus is. Állítólag azért helyesebb így írni, mert ő maga is így használta. Egyszer se fordult elő, hogy a saját nevét -t-vel írta volna. Ezért én ennél az írásmódnál maradok.

Az Engelhardia nemzetség régebbi neve Pterilema volt. Manapság főleg kínai növénytanosok foglalkoznak az Engelhardia-diók botanikájával, a nemzetség kínai neve huang qi shu. Wei-Ming Wang és társai pleisztocén-kori Engelhardia-pollent találtak Jünnanban (képe jobbra).

Az Engelhardia-diók Délkelet-Ázsia, (beleértve Indiát és Kína déli vidékeit is), az indonéz szigetvilág és a Fülöp-szigetek lakói. A kontinensen a trópusi erdők alkotó elemei.

Jelenleg. Mert mint Larsson 2006-ban megírta, pleisztocén-kori diópollent Dániában is találtak.

Volt egyszer egy globális felmelegedés. Akkor az Európai Unió területén is éltek Engelhardiák, erre a bolgár karsztvidék leletei a bizonyítékok. Jobbra egy szófiai Engelhardia-lenyomat a tanú rá. Egyébként az Engelhardia-diók történelméről ugyanúgy csak ilyen elszigetelt mozaikdarabok állnak rendelkezésre, mint a többi dióféle fa múltjáról. Aki ebben a témában történelemkönyvet akar írni, annak még sokat kell kutatnia.

Örömmel számolok be róla, hogy beindultak a kutatások. Közvetlenül azután, hogy az előző bekezdést írtam, kezembe került egy csehországi lelet is, azon is egy Engelhardia-levél lenyomatával. Eocén-kori. Csak így tovább!

Fejlődünk, fejlődgetünk! Mi, magyarok nem vagyunk alábbvalók, mint a bolgárok és a csehek. Felzárkóztunk hozzájuk, már nekünk is van megkövesedett Engelhardia levéllenyomatunk. Három is! Nyugodtan kijelenthetjük, vagyunk olyanok, mint a bolgárok vagy a csehek! Sőt, olyanabbak! A következő leletek Egerből származnak, az alsó és a felső oligocén korból, az Engelhardia orsbergensis-nek nevezett ősi diófélétől valók.

Még a Magyar Természettudományi Múzeumban is találunk egy megkövült levéllenyomatot, a Mecsekből származik, Magyaregregyről. Az ipolytarnóci vulkáni hamuban megmaradt maradványokkal kb. egyidős. Igen, amikor nálunk is olyan párás, meleg volt az éghajlat, mint jelenleg Hátsó-Indiában, a Kárpát-medencében is éltek Engelhardiák.

Végül Michael Lahanas is fényképezett egy lenyomatot, de nem tudjuk, hol.

Az Engelhardiák lombhullató, örökzöldnek mondott, valójában félig örökzöld trópusi fák. Egylakiak, állítólag ritkán kétlakiak is. Kisebb és nagyobb termetűek.

Kérgük szürke, barna.

Levélzetük rendszerint párosan, ritkábban páratlanul szeldelt, 2-14 levélkéből áll. A levélkék a levélnyélen többnyire egymással szemben állnak.

Csúcsrügyeik hosszúkásak, csupaszok.

Nővirágaik kb. 0,5 cm-esek.

Termésük a Pterocarya fajokhoz hasonlóan szárnyas dió, de a három szárny jóval fejlettebb, jellemző alakú. A középső szárny jellemzően jóval hosszabb a két szélsőnél. A diótermés általában 4, ritkábban 2 rekeszű, mintegy 0,5 cm nagyságú.

Értékük, hogy keményfát állítanak elő, jó, értékes faanyagot adnak, ami szivalifa (szövalifa) néven is ismert.

Az Engelhardia nemzetség fajainak összefoglaló botanikai rajza:

Hogy hol találhatók az Engelhardia diók? Délkelet-Ázsiában.

Ázsia vezető hatalma Kína, az Engelhardiák tanulmányozását is kínai forrásból érdemes kezdeni. Kínai internetes keresőszavuk: shuangqishu.

Ennyi nélkülözhetetlen általános tudnivaló után nézzük egyenként. Az Engelhardia fajok egyenkénti tanulmányozása nehézségekbe ütközik. Egyrészt, alig foglalkoznak velük, másrészt még abban sincs egyetértés, hogy hány fajra oszlanak. Például, van, aki 27 fajt ismer: E. aceriflora - E. apoensis - E. colebrookiana - E. danumensis - E. esquirolii - E. formosana - E. guatemalensis - E. hainanensis - E. kinabaluensis - E. lepidota - E. mendalomensis - E. mersingensis - E. mexicana - E. mollis - E. nicaraguensis - E. nudiflora - E. oreomunnea - E. parvifolia - E. polystachya - E. pterocarpa - E. rigida - E. roxburghiana - E. serrata - E. spicata - E. subsimplicifolia - E. unijuga - E. wallichiana. Van egy olyan gyanúm, hogy itt együtt szerepelnek az Alfaroa és Oreomunnea fajok is. Én csak az alábbi 9-11 fajról tudok.

Engelhardia apoensis

Buja, hegyvidéki őserdők fája. A Fülöp-szigetek közül Mindanaon honos. Innen a leírása, 1909-ből:

A leírt fa 18 m magas volt, több, mint 2 m törzsátmérővel. Kérge az alsó részen vöröses, sárgásbarna repedésekkel.

Ágai szürkék, simák. Főbb ágai magasról nyúlnak alá, szélesen kiterjedtek. Vékonyabb ágai vízszintesek, hajlékonyak, csúcsuk felfelé áll.

Levelei terjedelmesek, vízszintesek, visszahajlók. Színük élénkzöld.

Porzós barkái rozsdabarnák. Gyümölcse zöld, szőrözött. Papírvékony szárnyai sárgásfehérek.

Fája könnyű, fehér, illatos.

Engelhardia hainanensis

Kínában él, Hainan tartomány délnyugati részén, kis kiterjedésű területen. Kínai neve hai nan huang qi. Botanikai leírása egészen friss, 1981-ben írták le először.

30 m magasra növő fa, levelei párosan szárnyaltak, 15-23 cm-esek, 5-7 cm-es levélnyélen. A levelek fonákoldalon szőrözöttek. Levelei 6-10 levélkéből állnak.

A levélkék 5-10 x 2,5-4 cm-esek, A levélkék széle fűrészes.

Diótermése ovális, 8-10 x 5-7 mm-es. A középső röpítőszárny 5-6 cm-es, a szélsők 2,5-2,8 cm-esek.

Termése télen, december-januárban érik.

Erdővel benőtt völgyek lakója.

Engelhardia parvifolia

A Fülöp-szigeteken él. Csak a levelét és a magját láttam, azt tudom leírni.

Szárnyasan összetett levelének 5-7 levélkéje közül a csúcsi három levélke fejlődik ki 4-5 cm-esre, a többi apró.

Magja is apró, három részből álló röpítőszárnyai 3-4 cm kiterjedésűek.

Engelhardia philippinensis

Mint a neve is mondja, a változatosság kedvéért ez a faj is Fülöp-szigeteki.

Levelében 9 db, ritkán álló levélke van.

Barkái ötös csomókban nőnek, 6-7 cm-esek.

Engelhardia roxburghiana

Kínai neve huang qi, maláj neve aroi oi.

Régebbi nevei között az E. chrysolepis is szerepelt, és hívták E. formosensis-nek is. Ez engem is megtévesztett. Azt hittem, a Tajvan szigetén faanyagáért nevelt Engelhardia (kínai neve: cho-chi) külön faj. Tévedtem.

Délkelet-Ázsia kiterjedt területein, Dél-Kínától Indonéziáig, hegyekben, erdőkben él. Előfordul lombhullató és örökzöld erdőkben egyaránt. Egy fiatal példánya az esőerdőben:

Homokos talajon ugyanúgy megél, mint agyagon, illetve öntéstalajokon. Inkább a savanyú talajokat kedveli. A hegyoldalakon 1500 m magasságig található. Pakisztántól keletre egész Délkelet-Ázsiában otthon van, ahol a körülmények trópusiak. Határozottan fényigényes.

Nagy fa, mintegy 30 m-re is megnő. Kérge sötétbarna, mélyen barázdált. Faanyaga szép, értékes.

Az egész fának narancssárga színhatása van.

3-5 levélkéből álló levelei sűrűn elágazó hajtásokon nőnek, 14-21 cm-esek is lehetnek. Levélkéi 5-6 cm-esek, hosszúkásak, épszélűek. A levélkék alakja elliptikus-lándzsás.

Virágzása, terméshozása a trópusi körülményekhez alkalmazkodott, február-augusztus között virágzik, diótermése pedig gyakorlatilag egész évben folyamatosan érik, a virágzástól számított 8-9 hónap múlva. Amint a mellékelt ábra is mutatja.

Íme porzója és termése:

Porzója Termése


Diói 3-5 mm-esek, lapított gömbölydedek. A középső röpítőszárny 1,5-5 cm-es, a szélsők 0,7-2,7 cm-esek. Kromoszómaszáma 32.

Ez a dióféle igen változatos formákban fordul elő. Levelei, virágai és diótermése adják a fajmeghatározás jegyeit.

Gyógynövényként kérgét és levelét alkalmazzák. Kérgének jelentős csersavtartalma van.

Erdőirtás után elsődleges fásításra nagyon alkalmas. Kertekbe is ültetik, díszfának.

Fel
Tovább