Magas, terebélyes, lombhullató fák, hosszú oldalágakkal.

Diótermésük apró, a diókopáncsból módosult, fejlődött röpítőszárnyakkal ellátott.

A pterocarya szót 1830-ban Kunth német botanikus hozta létre, a szó mindkét eleme ógörög, szárnyasdiót jelent.

Hasznuk leginkább szépségükben, dekoratívitásukban merül ki, de fájukat is hasznosítják, mert értékes diófaanyag. Élőhelyükön elsősorban faanyagukat értékelik, eredeti élőhelyüktől akár nagy távolságban lévő városokban pedig szépségükért ültetik, terekre, parkokba.

Rokonsági fokuk közeli a Juglans diókhoz, a közönséges dióval keresztezett szárnyasdió-hibridek is léteznek. A kínai szárnyasdiót a közönséges dió alanyaként is kipróbálták, és találtak megfelelő affinitású klónt. A kaukázusi szárnyasdióval folytatott hasonló kísérletek eredménye nem volt kielégítő.

Fabelük rekeszes, a Juglans-diókhoz hasonlóan. Csúcsrügyük megnyúlt, csupasz vagy rügypikkelyes. Leveleik szeldeltek, előfordul párosan és páratlanul szeldelt levelű faj is. A levelek 5-25 levélkéből állnak, amelyek széle fogazott.

Egylaki fák. Hím- és nővirágaik egyaránt megnyúlt, lecsüngő barkában nőnek.

A szárnyasdiók termése jóval kisebb, mint a közönséges dióé, hiszen egy kopáncs nélkül is 1-2 dkg-os súlyú diónak hiába lennének szárnyai, nem tudna repülni. A diótermések hosszú, lecsüngő fürtökben párosával érnek, 2-2 szárnnyal szegélyezettek. A diótermés négyrekeszes.

Ázsiai, főleg kínai fák, hozzánk legközelebb a kaukázusi szárnyasdió él. Hat faj alkotja a Pterocarya nemzetséget, Ázsiában, főleg Kelet- és Délkelet-Ázsiában, leginkább Kínában, ahol a hatból öt fajuk fordul elő. A Pterocarya diók kínai neve feng yang, vagy feng yang shu, japán neve pedig sawa-gurumi, vagy egybe írva sawagurumi.

Kínai botanikusok foglalkoznak leginkább a szárnyasdiókkal. Wei-Ming Wang és társai alsó miocén kori szárnyasdió pollent is találtak, ásatásban (képe jobbra).

Gyönyörű, hangulatos fák. Dieter Craasmann felvételének címe: A fényes esőerdőben.

A nemzetségen belül a fajok nagyon hasonlítanak egymásra.

A szárnyasdiók történelméről gyakorlatilag semmit se tudunk. Külföldi adat nem található. Hazai is csak néhány.

A gyöngyösi Orczy-kastélyban berendezett múzeumban miocénkori szárnyasdió (Pterocarya paradisiaca) megkövült levélnyomata látható, egri leletként.

Észak-Magyarországon 12 millió évvel ezelőtt is élt szárnyasdió. Fosszilis levélmaradványáról a Magyar Természettudományi Múzeum is megemlékezik, megkövesedett törzse ma Szegeden, múzeumban látható. És feltételezik, hogy 230-250.000 évvel ezelőtti interglaciálisban is élt még szárnyasdió Magyarországon. Hasonlóan a korábbi interglaciálisokban is, mert pollenszemeik hét interglaciális időszak leleteiben is szerepelnek.

Most egyenként következnek a szárnyasdió-fajok.

Régi nevei: Pterocarya caucasica, Juglans fraxinifolia. Latin neve arra utal, hogy levele a kőrisére hasonlít.

Kaukázusi, kelet-török és észak-iráni eredetű diófaj. Erdőkben, folyópartokon, mocsaras területeken él. Betelepítés révén Európa több országában jól megél, természetes úton szaporodik.

Magyarországon is van néhány példánya, egy csoportja Budapesttől nem is olyan messze, a vácrátóti arborétumban, ahol a patak mellett bőven kap vizet, szaporodik, de a vizenyős talaj miatt a fák törzsei megdőltek, szinte fekszenek.

Terebélyes, 30 m-t elérő lombhullató fa. Kérge fehéresszürke, sima, idővel barázdált, mélyen repedezett.

Levelei szárnyasak, 11-23, vagy még több, fogazott levélkéből összetettek, amelyek nyél nélkül ülnek a levélgerincen. Kb. 20 cm hosszúak, de elérhetik a 45 cm-t is. A levélkék 4 cm szélesek, a középső levélkék a legnagyobbak. A levélkék alapjukon ferdén lekerekítettek. Felszínük sima, fényes sötétzöld, ősszel sárgára színeződnek.

Más dióféléktől eltérően levelei nem illatosak.

A téli rügypikkelyek barnák, szőrösek. Hajtásrügyeinek kibomlása:

(A második képen az is látszik, hogy a kaukázusi szárnyasdiót ugyanúgy megtámadja a diófélék baktériumos betegsége, a xanthomonasz, mint a mi közönséges diónkat.)

Csúcsrügye és barkarügyei tavasszal:

A kibomlott rügyek április 20-án:

Tavaszi hajtása:

Kaukázusi szárnyasdió virágzás előtt:

Virágai aprók, szirom nélküliek, és mint a hímvirágok, a nővirágok is jellemző, rózsaszín tengelyű hosszú barkát alkotnak. A porzósak vaskosak,hengeresek, 7-12 cm-esek, a virágok összenyomottak. A termők karcsúbbak, a virágok lazábbak bennük. 15 cm-esek. Tavasszal nyílnak.

A kaukázusi szárnyasdió széllel szállított virágpora a többi dióféle fára jellemző gömbölyded alakú.

A virágzati tengely a termés érése során megnyúlik, 20-50 cm-es hosszúságra.

Termései 2 cm-es, párosával álló, félkör alakú, szárnnyal szegélyezett diótermések, csüngő füzérekben.

Nyári lombja:

Érés előtt:

Dióját ehetőnek mondják.

Faanyaga könnyű puhafa. Bútorkészítésre furnérját használják, de például gyufát és lábbelit is készítenek belőle.

Csemetekori levele:-------------Termésfüzére:

Zölden leszedett diója:

Diója röpítőszárnnyal és kopáncstalanul:

Szárnyasdió-füzér maradványa a következő tavaszon:

Magjaival szaporodik. Díszfának ültetik parkokba, fasorokba, ahol elegendő hely és nedvesség van számára. Savanyú talajt igényel. Alkata:

Egy díszfa-példánya:

Díszfaként elterjedten ültetik Európában is. Európai karrierje 1782-ben, a Versailles-i parkban kezdődött. André Michaux hozta be Perzsiából. Párizsban nem látni, nem élte túl az autók és a beton terjeszkedését, de a grenoblei Paul Mistral parkban igen.

Hollandia, Den Haag, a Betlehem-templom előtt:

A kép ugyan kicsi, de egy 5 m törzskörméretű díszfát látunk, a strasbourgi egyetem botanikus kertjében. Kéretik a termésfüzéreket figyelni.

És ha kimegyünk az egyetem területéről, a téren is egy kaukázusi szárnyasdiót látunk. Nézzük körül!

A kaukázusi szárnyasdió utcafásításra kevésbé alkalmas, mint terekre, parkokba. Növekedése előbb-utóbb korlátokba ütközik. Mint ebben a francia városban látható:

Faanyagáért is ültetik, erdészetekben, nedves talajokra. Franciaországban a közönséges dió alanyaként is kipróbálták. Hollandiában is, azzal az elgondolással, hogy gyökere jobban bírja a pangó vizet, mint a közönséges dió. Alanynak nevelt kaukázusi szárnyasdió csemeték:

Vegyszeres kezeléssel kertészek dupla kromoszómaszámú, tetraploid szárnyasdiót is létrehoztak. Küllemre sötétebb zöld színű a levele, vastagabb a levéllemez és az erek. Mindezek nyomán nagyobb életerőt várnak el tőle.

Ez a diófaj ugyanolyan jellemzően juglontermelő, mint a közönséges dió. Júniusi leveléből megszárított állapotban 2,5 % juglon is kivonható, ezért gyógyhatása a közönséges dióéhoz hasonlítható. A kaukázusi szárnyasdió juglonhatását Irán északi részén a népi gyógyászatban gombaölőszerként hasznosították, továbbá a fa leveleiből kivont juglontartalmú nedvekkel festettek is.

Juglontartalma mérgező hatását kihasználva halfogásra is használták, a levelekből kioldódó juglon halaknál fulladást okozott, a halakat a víz felszínéről össze lehetett szedni. Iránban.

A kaukázusi szárnyasdiót ugyanúgy megtámadják farontó gombák, mint a közönséges diót. A jobboldali képen látható facsoportjuk úgy keletkezett, hogy két, 1850 körül ültetett fa állott a két csoport közepén, és kb. 10-15 éves koruk között a törzsüket károsító farontó gombák miatt kipusztultak. Ugyanúgy, ahogy a közönséges dió teszi hasonló esetben, bőségesen hajtó erős tősarjakról újult a két fa, immár két facsoportot alkotva. A sarjakból nőtt fák ma már 30 m-nél magasabbak. Cambridge, egyetemi botanikus kert.

A kép egyben a kaukázusi szárnyasdió kiváló sarjadzóképességének is bizonyítéka. Nem is olyan ritka, hogy a Cambridge-ihez hasonló facsoportokat nevel, sarjairól.

Természetes úton is szaporodik, mint az alábbi, horvátországi, vadon kelt állomány.

Törökországban a helyi flóra részét képezi.

Dél-Kína esővel jól ellátott déli hegyeinek völgyeiben él, a patakok mentén. A hegyeken legfeljebb 2000 m magasságig fordul elő.

Kínai neve hu bei feng yang.

Bár már 1899-ben leírták, mivel élőhelye a világtól elzárt távoli kínai vidékekre esik, erről a fáról nem sokat lehet tudni.

A fa 20-25 m magasra nő. Kérge szürkésfehér. Rügyei rozsdabarnák.

Levelei páratlanul szárnyaltak, 10-25 cm-esek, sötétzöldek. 5-15, ritkán több levélkéből állnak. A levélkék fonáka - főleg a levélerek között - szőrözött.

Április-májusban virágzik, termése augusztusban érik.

Diótermése hosszú, 30-45 cm-es füzérben lóg. A dió enyhén nyomott, gyengén bordázott, 7-8 mm nagy. A röpítőszárnyak 1-1,5 x 1,2-1,5 cm-esek.

Kínai neve gan szu feng yang.

Csak annyit tudok róla, hogy 20-25 m magas fa. Rajza így néz ki:

Talajt illetően igénytelen, patakok mentén kevés csapadékú hegyekben is megél. Igényes viszont arra, hogy árnyékmentes, napos helyen fejlődjön. A hegyek közti völgyekben patakok mentén 3000-3300 m magasságig is előfordul.

Páratlanul szárnyalt levelei 23-45 cm-esek, 7-13 levélkéből állnak, amelyek 9-19x3-6 cm-esek.

Zöld virága van, április-június között virágzik. Július és szeptember között pedig már érik.

Termésfüzére 45-60 cm-es, olykor hosszabb. Diói 7-9 mm-esek. A röpítőszárnyak jellemző, más szárnyasdiókkal összetéveszthetetlen alakúak, 1-3x1-2 cm-esek.

Három változata van, a var. macroptera, var. delavayi és a var. insignis. De a változatokkal már igazán kár lenne időnket töltenünk.

Fel

Tovább