Vissza
Tartalomhoz

Juglans major - Arizonai dió

J. elaeopyrea-nak is mondták, J. torreyinek is, valamint J. rupestris-nek is, mint a kicsi diót, de attól megkülönböztetendő még a major melléknévvel is ellátták. És hívták már J. microcarpa majornak is.

Angol nevébe néha betoldják a „fekete” jelzőt (Arizona black walnut), mert a Juglans-diókon belül a feketediók csoportjába tartozik.

Spanyolul csak diófa (nogal) a neve. Változatai a var. stewartii és a var. major.

Az egyetlen diófaj, amelyik sivatagi körülmények között él.

Az Egyesült Államokon belül Arizonában, Texasban, Új-Mexikóban él. Mexikó Sonora és Coahuila tartományaiban azonban élőhelye kiterjedtebb.

Száraz, sivatagos vidékeken él, folyók, patakok mentén, völgyekben, kanyonokban, folyómenti síkságokon, teraszokon. Időszakos vagy száraz vízfolyásokban is megtalálható, ahol a felszín alatt szivárgó vizet hasznosítja. Előfordul némely hegyvidéki területen is, 800, sőt 2000 m magasságban is. Hosszú életű fa, 400 évig is élhet.

Az arizonai dió lassan növekszik jó körülmények közé telepítve is. Nem várhatunk el tőle többet, minthogy évente 30 cm-nyit nő.

Íme egy fiatal arizonai dió eredeti élőhelyén, termőhelyére mostoha talajviszonyok jellemzőek.

Durva, köves, sóderes területeken nő. Viszont mély talajt igényel, (főgyökere 8-9 m mélyre hatol), akkor is, ha különböző minőségű rétegekből tevődik össze. Tápanyag-ellátottság szempontjából is megelégszik a változó minőségű talajokkal. Termőhelyén a talaj szervesanyag-tartalma általában alacsony. El kell viselnie a rendszeres áradásokat is. Az enyhén lúgos talajt jobban elviseli, mint a savasat.

Arizonai dió jellemző élőhelyén:

Viszonylag árnyéktűrő.

Közepes nagyságú diófa, mintegy 20 m-re nő meg, az ekkora fának 1,2 m a törzsátmérője. Alkata jellemzően vaskos, tömzsi. Erős ágai szélesen terpeszkednek, széles gömb-jellegű koronát formáznak.

Kérge szürkésbarna, idősebb korában barázdált. Törzséről két kép:

Törzse Törzse

Jellemző törzsére a villás elágazás, koronaformájára pedig a széles elterülés.

Hajtásai kezdetben zöldek, szőrösek, majd vaskosra, tömzsire, barnára érnek be. Vesszőinek belseje ugyanúgy kamrás, mint a többi Juglans-dióé. A vesszőkön a levélnyél csatlakozási helye jól látható, nagy méretű. Rügyei piszkos szürkés barnák.

Páratlanul összetett levelei 9-15 levélkéből állnak, 15-35 cm hosszúak. A levélkék lándzsás-oválisak, némileg görbültek, fűrészesen fogazottak. Egyenként 5-10 cm-esek. Színükön sárgászöldek, fonákjukon valamivel világosabbak. Levele néhány felvételen:


Levele Levele Levele Levele Levele

Barkavirágzata sárgászöld színű, 5-8 cm hosszú.

Nővirága igen apró, egyesével, vagy kettes-hármas csoportokban jelenik meg a tárgyévi hajtás végén. Virágzás előtt:

Virágai későn nyílnak, májusban, júniusban, a későtavaszi fagyokat így kerüli el, amire virágai is, levelei is rendkívül érzékenyek. A virágzás mértéke erősen lecsökken, ha a megelőző év aszályos volt. Virágzó hajtása:

Tavaszi lombja:


Három hónap alatt neveli ki termését. Termőképessége gyenge, 2-3 évenként várható rendes termés.

Termékenyülés után:

Kopáncsos diója 2,5-4 cm méretű, kerek. A zöld burok vékony, színe kezdetben élénkzöld, majd idővel megbarnul. Dióérési idejéről az információk ellentmondók, júliustól decemberig mindent hallani. De leginkább ősszel érik. A dió héja vastag, kemény. Felülete hornyolt.

Zöld és érett termése néhány képen:

Mintegy 100 db dió tesz ki 1 kg súlyt. A dióbél arányát 40-50 %-ra becsülik.

Diótermése bőséges, de csak minden második-harmadik évben. A termésmennyiség nagyban függ az időjárástól, főleg a tavaszi csapadék mennyiségétől.

Aszályos évben nem neveli ki dióját, hanem elhullatja. Ehető dióját nehéz kibontani vastag, kemény héjából. Vadon termő fái alól szokták étkezési célra összegyűjteni. A nagyobb, idősebb fák apróbb méretű termést hoznak. Az indiánok ették.

Diótermése a helyi madár- és szürkemókus-populáció szempontjából értékes, amelyek számára táplálékot ad. Gyenge természetes szaporodási képesége annak is betudható, hogy dióit túl sok állat fogyasztja.

Levelei összehúzó hatásúak, ezért gyógynövényként is számon tartják.

Faanyagként azért nem számottevő, mert törzse rövid, növekedése lassú. Szép és tartós fája van, furnérlemezt lehet belőle készíteni, ha a rönk elég hosszú. Sokféle célra használják, pl. bútorgyártásra, ezen kívül, hogy a szélső értékeket említsem, kerítésnek és puskatusnak. Kandallópolc az arizonai dió fájából:

Értéke a fának, hogy olyan területen ad árnyékot, ahol egyébként nem lenne. Például lakott területeken vagy legelőkön. Metszeni a vegetációs időn kívül, vagy augusztusban lehet, egyébként olyan nagy nedvvesztést szenved, ami a fa legyengülését okozhatja.

Egy 52 éves, 18 m magas, mezei példány:

Magányosan is nő, de megtalálható tiszta vagy vegyes erdőkben. Helyi nyár, kőris és platán fajokkal erdőcsoportok uralkodó fájaként nő.

Egy texasi példány:

Nagy valószínűséggel arizonai diófa látható a mexikói, chihuahuai Namurachi-kanyonban is - jó lenne közelebbről látni, hogy felismerjük. (Az idegenvezető csak annyit tud róla, hogy vad dió.)

Gyümölcstermő céllal nem szaporítják. Alanyként számításba jön a közönséges dió számára.

Generatív úton, magról szaporodik. Szaporításához a diókat egyedi edényekbe helyezik, mihelyt azok megértek. A csírázás előtt kifejezett hidegigénye van. A tél folyamán a rágcsálóktól védeni kell a magvakat. A talaj felszínén maradt diók rosszabbul csíráznak, mint a földdel takartak.

Csírázási aránya rossz, 50 % alatt van. Próbálták nedves körülmények között tartani a csíráztatandó diókat, de az eredmény úgy se volt jobb. Tél végén, tavasszal kezd csírázni. A csemete az első évben gyorsan, nagyot nő, erős főgyökeret fejleszt. Már nyár elején végleges helyére kell ültetni, hogy gyökere ne károsodjon. Az első és a második télen nem árt némi hideg elleni védelem a fiatal csemetéknek.

Növekedése a későbbiekben lelassul, nem lehet többre, mint 30 cm-re számítani évente. Később is sok a kiesés, nagy az elhalt egyedek száma. Olyan esetről is beszámoltak, hogy a második évet 374 csemetéből csak 1 élte túl.

Vegetatív szaporítása még szövetkultúrás tenyészetben se volt eddig sikeres.

Rovarkártevői közül a különböző dióburoklégy-fajokat emelik ki, amelyek természetes ellenségeként a Diachasmimorpha juglandis parazita darázs is megfigyelhető a zöldburkú diótermésen.

Igen fogékony a gnomonia gombabetegségre, ami miatt képes a lombját elveszíteni. Sőt, a gnomoniát képes a közönséges dióra is átfertőzni. Gyökere a gyökérrothadásra, koronája farontó gombák miatti ágletörésre érzékeny.

Egy károsodott, repedt törzsű arizonai diófa törzsének metszete:

A kicsi dióval és a közönséges dióval is létezik hibridje. Az előbbit J. x torreyinek nevezik, az utóbbit francia kutatók fatermelési célra tartják ígéretesnek, MJ 209-es kóddal jelölik. Ezt Garavel-hibridnek is mondják, az arizonai dió az anya, a közönséges dió az apa.

A végére is maradt egy képem. Az biztos, hogy Arizonában készült, és az is biztos, hogy a fotós diófát fényképezett. De a fotós fotós volt, nem szakember, így nem tudta megmondani, milyen diófajt fényképezett.

Tisztelt fotós Kollégám, mivelünk ez nem fordulhat elő, mi ismerjük a diófajokat.

Legvégül Juglans majorként közlik botanikusok az alábbi, piros színű levelet is. Lehet, hogy ásatásból származó lenyomat.

Fel
Tovább