Vissza
Tartalomhoz

Juglans neotropica - Sötét dió, Andok diója

Egyéb nevei is vannak, igen nagy változatosságban:
- J. colombensis (Kolumbiai dió), kolumbiai cédrus (cedro colombiano)
- J. honorei (amit tévesen J. honored-nek is írnak), Ecuadori dió (Ecuador walnut), trópusi dió (tropical walnut),
- J. boliviana (Bolíviai dió, bolíviai fekete dió), ennek a helyi nevei: hazai dió (nogal de la tierra), fekete dió (nogal negro), fehér dió (nogal blanco),
- J. soratensis (Sorata-i dió), ugyanott tocte-nak is hívják,
- J. venezuelensis (venezuelai dió), aminek a helyi nevei: Caracas-i dió (nogal de Caracas), fekete cédrus (cedro negro, máshol cedro nigro), nagy cédrus (cedro grande), erdei dió (nogal silvestre), nogal plance, babér (laurel),
- vagy mindenhol csak egyszerűen diófa (nogal).

Megjegyzem, van, aki a J. boliviana-t és a J. venezuelensis-t jelenleg is önálló fajoknak tekinti (l. ott).

A család sanyarú sorsú, de szépreményű tagja.

Az Andok hegyeinek oldalán és a hegyek közötti völgyekben él, az Egyenlítő környékén, Venezuelától Bolíviáig, Peruig, 1000-2700 m-es magasságban. (Kolumbiában 1700-2700 m között, Ecuadorban 1600-2700 m között, Peruban 1000-3000 m között él.) Ritkán, elszórt egyedekben található. Gyakori, hogy egyes egyedei mezőgazdaságilag művelt területeken láthatók. Az érintett 5 ország mind a sajátjának tekinti. Igazából a jogelőd inka birodalom diója, az inkák termesztették, az inka birodalom indián népeinek (a muiszkáknak és a csibcsáknak) szent fája volt.

A diófélék közül az egyetlen örökzöld, egyben fagytűrő dió. Bár helyesebb, ha félig örökzöldnek mondjuk, mert bár lombját egész évben neveli, időnként mégis lehullatja, de nem az évszakok szerint (ami termőhelyén nincs is), hanem szárazságra. Ugyancsak jellemző rá - más dióktól eltérően, - hogy az újbóli kihajtáshoz nincs szüksége nyugalmi időszakra, az évszakok váltakozására. Teljes mértékben alkalmazkodott az egyenlítői, örök nyári körülményekhez.

Élőhelye a magas tengerszint feletti magasság miatt nem mondható trópusinak, mert nem forró. Klímaigénye mérsékeltnek mondható. A hőmérséklet az 1000-3000 m-es magasságban -3 °C és + 25 °C között változik, általában ugyanazon a napon belül. És helyesebb, ha nem nevezzük fagytűrőnek, mert néhány fokos mínuszt elvisel ugyan, de a nagyobb hideget nem szereti, és hideg helyen nem él meg.

Mély, laza szerkezetű talajt igényel, homokosat vagy középkötöttet, semleges vagy kissé savas kémhatásút.

Széltől védett mélyedésben szeret nőni, ahol a csapadékvíz is összegyűlik. A völgyeket szereti, a hegyoldalakat nem.

Egyenes törzsű. 20-30 m-esre nő meg, de ilyen nagy fák nem találhatók, mert előbb kivágják. Ahol hagyják nőni, nem vágják ki idő előtt, pl. Costa Rica-ban egy 40 éves fa 66 cm törzsátmérőt nevelt. Általános, hogy a magasabb fák törzse akár a feléig is fel van kopaszodva. Kérge mélyen repedezett. Koronáját gömbkoronának mondják, valójában igen szabálytalan, egyedi koronát növeszt. Vaskos, nagy ágai vannak. Lehullott lombjából visszamaradó száraz avar a fa körül megakadályozza más növények növekedését, ezért környezete gyommentes.

Lombja világoszöld, sűrű, jellemzően a hajtásvégi csomókban összpontosul, levelei páratlanul szárnyaltak. A fa növekedése termőhelyén még jó körülmények mellett is lassú.

Levele 1886-ban így nézett ki:

Mai rajza:

A hím- és nővirága egyaránt krémszínű. Porzós barkái az előző évi hajtásokon (vesszőkön) jelennek meg, a levélnyél helyén lévő rügyekből. Számos barkát nevel. Nővirágai 2-4-es csoportokban, az azévi hajtás végén jelennek meg. Más dióktól eltérően hím- és nővirágai azonos időben nyílnak, nem igényel külön beporzó fát a termékenyüléshez.

Rövid kocsányon ülő, barnás-fekete csonthéjas termését a virágzástól 4 hónap múlva érleli, gömbölyded diója nagyobb méretű, mint a mi diónk. Ha kopáncsa leválik, előtűnik jellegzetes diója. Termése gömbölyű, szokatlanul vastag héjú, mintegy 6 cm-es, színe szürkétől sárgásbarnáig vagy feketésig változik.

Dióját rendkívül nehéz feltörni, már csak a héj vastagsága miatt is. Hagyományos módon, kővel, kalapáccsal nem is sikerül, csak erős diótörővel.

A bél ehető, jó, finom ízű, tápláló. Esszenciális olajsavakat tartalmaz (mint a közönséges dió). Olajtartalma 60-65 %. Almasavban, oxálsavban gazdag. Tannintartalma ízén is érződik. Mint dióbelet magában is fogyasztják, fontos élelmiszer.

Exportra nem kerül, termését termőhelyén forgalmazzák és fogyasztják.

Termőhelyén sütemények, édességek készítésére használják. Ilyen édesség Ecuadorban a „nogada de Ibarra” (ibarrai diócsemege), amit cukorból, tejből, dióbélből készítenek. Gyakorlatilag karamellizálják a dióbelet, és különféle élénk színekre festik. Az ibarrai asszonyok - idegenforgalmi látványosságként is - vékony faháncsból készült dobozkákban árulják a helyi piacon.

Általában nogada-nak (diókrémnek) hívják a dióbélből készült édességeket. Zselét is csinálnak az érésben lévő, még lágy dióbélből, cukorral főzve. Sőt, a friss diót főtt kukoricával is keverik, az így készülő édességek általános neve „mote”.

A diókopáncsnak gombaölő és halpusztító hatása is van, ez juglontartalmából adódik, ezen kívül juglandint és polifenolt is tartalmaz, amelyek értékes alkaloidák.

A dióbél kereskedelmi forgalomba csak helyileg kerül, érési szezonban a helyi piacokon kapható.

A parasztok elsősorban diójáért ültetik. 8 év múlva kezd teremni.

Fája finom, mutatós, gyönyörű. Keményfa, de nem túl kemény, értékes, trópusinak minősülő faanyag. Színe csokoládébarna, sötét-fekete, szíjácsa élesen elkülönül, színe fehéres. Színe általában az északamerikai feketedióra emlékeztet, de gesztje annál sötétebb. Néha bíboros árnyalata van, magas fényű. Erezete egyenes, rönkje az elágazások miatt csomós. Textúrája inkább durva. Illata kellemes, de határozott. Anyaga lassan szárad ki, és hajlamos a vetemedésre.

Megmunkálhatóságáról, faipari tulajdonságairól mindaz a jó elmondható, ami a közönséges diót és a feketediót jellemzi.

Faanyagában időnként kristályos szemcsék fedezhetők fel, ugyanúgy, mint a feketedió fájában. Valószínű, ezek a kristályok ugyanúgy kalcium-oxalátból állnak, mint a feketedió esetében, és élettani funkciójuk a felvett kalcium tárolása a növény számára.

Termőhelyén épületfának használják, továbbá dekoratív ácsolatok készítésére, ládákat és sok gitárt készítenek belőle. Ezen kívül néhányszáz tonnás évi mennyiségben exportálják is az USA-ba, ahol gyakorlatilag ugyanolyan célokra dolgozzák fel, mint a feketediót. Helyben előszeretettel használják faragványok, ajándéktárgyak készítésére, végső esetben pedig faszénégetésre és tüzifaként.

A diófa-deszkák szállításra várnak:

Bútor az andok diójából:

Parketta is készül belőle:

Tisztelt világjáró Kollégám, ha Ön Ecuadorban jár, előre kérem, csak forralt vizet igyon. Ha mégsem, számolnia kell azzal, hogy szájában hámparazita férgek telepednek meg. Hogy a helyi parasztoknak mégsincsenek hámparazitái, annak köszönhető, hogy a helyi diót fogyasztják, juglontartalma féregölő. Ha turistaként mégis a forralatlan vízre kényszerülnénk, kövessük a helyi lakosok példáját. Helyi dió a piacon is, élelmiszerboltban is kapható. Dióbelét rágcsálva biztos a gyógyulás.

Nemcsak termése, kérge és levele is gyógynövényként hasznosítható. Tannintartalma miatt összehúzó (asztringens) hatása van, sőt a gyökerének is. Levelének főzete belsőleg használva megszünteti a hasmenést, köhögés ellen is jó, és vértisztítónak is tartják. Külsőleg pedig sebek lemosására használják. Úgy is alkalmazzák, hogy a friss, érésben lévő dióbél levét mézzel keverik, ezzel kennek be sebeket, forradásokat, fekélyeket. Kolumbiában a levélfőzetet májgyógyszerként is számon tartják.

Ecuadori parasztok a levél főzetét tejjel keverik, ennek állítólag bor-íze van, és táplálja az agyat. Naponta egy litert kell belőle fogyasztani. Mások a „dióvizet” (agua de nogal) fogyasztják tea, matétea, vagy más, aromásított víz helyett, vagyis 1 l vízbe egy diólevelet főznek bele.

Termésének, levelének főzetéből tonizáló oldat készül, amelyet hajmosáshoz, a haj sötétítéséhez és a hajhullás megakadályozására használnak, pl. Kolumbiában.

Kérgének csersavtartalmát bőr-kikészítésre hasznosítják.

Kopáncsából, de még leveléből és gyökeréből is festéket készítenek, ami egyike a ma már ritka növényi festékeknek. Fonalak, pamut- és lenszövetek festésére használják. (A jobboldali képen gyapjút festenek, Ecuadorban.) Festéke diószínű, vagy sötét gesztenyeszínű. A zöld dióból sárga festék készül, az érett dió kopáncsából fekete.

Ecuadori népszokás, hogy lányok, fiatalasszonyok ruháját festik meg diófestékkel, és ennek szimbolikus jelentősége van.

Termése:

A csinosan polírozott dióhéj-darabokból ékszer-fantáziát alkotnak. Ugyancsak dióhéjból készítenek gyapjúkabátokhoz nagyméretű gombokat, és csiszolt dióból nagyméretű rózsafüzéreket.

Az Andok diója a délamerikai ökoszisztéma fontos eleme. Diótermését a helyi szürkemókus-állomány szívesen fogyasztja. A kép Ecuadorban, a guayaquili Bolivar parkban készült.

A fa szép városi díszfa is. Díszfakénti telepítését erősen szorgalmazzák. Impozáns látványa van. Parkokba, szabad területekre ajánlják.

Értékei ellenére a faj nehézségekkel küzd. Fája olyan magas értékű, hogy a nagyobb fákat gyakorlatilag mind kidöntötték, végig az Andokban. Az érintett 5 országban gyakorlatilag nem létesültek ültetvényei.

Az érintett 5 ország nemzeti parkjaiban őriznek állományokat az Andok diójából. Bolívia 3 nemzeti parkja is, az Amboro, a Carrasco és a Cotapata Nemzeti Park kiemelt értékei között tartja számon, mert élőhelye beszűkült. Kolumbiában és Ecuadorban a kivágást és az exportot hatóságilag korlátozzák. A nagy példányok ritkák. Egyedül Kolumbiában mondható viszonylag elterjedtnek. A faj sebezhetőnek tekinthető.

Előfordulási területén állománya erősen lecsökkent, helyenként kipusztult. Csak alkalomszerűen művelik, pl. a mezőgazdasági területek szegélyén, ahol szabadon szaporodhat.

Potenciálisan igen értékes diófaj, az Andok vidékén és máshol is. Pl. Közép-Amerikában, Brazíliában, India, Pakisztán és Nepál középmagas hegyeiben, továbbá más trópusi, szubtrópusi magasföldeken ajánlják telepítését. A trópusokon azért is értékes, mert ott gyakorlatilag hiányoznak a termelésből és a fogyasztásból a diófélék, és kereskedelmi forgalomban se szerezhetők be. Többcélú fa lehet tehát.

Venezuela fővárosában, Caracasban mozgalmat indítottak városi, díszfakénti telepítésére "egy tér, egy diófa" jelszóval. A diófaültetést a venezuelai állam támogatja.

Ipari régiókban, pl. Új-Zélandon (ahol az éghajlat már mérsékeltbe hajlik) a trópusi faanyagok iránti igen nagy igény indokolja termesztésbe vonását.

Nemesítésével intenzíven foglalkoznak. A nemesítés során a gyors növekedés, valamint a nagyobb dióméret és a vékony héj a cél, a szelekció ezekre irányul. A legígéretesebb trópusi diófa-alapanyag. Tervbe vették a faanyag-célú termelés növelését. Az Andokban is, másutt is megkezdődött telepítése.

Kísérletek folynak a világ más részein történő meghonosításával is, pl. Új-Zéland hegyvidékein, vagy Indiában a Himalája előhegyeiben. Új-Zélandon Ecuadorból származó magokból neveltek fákat, és új élőhelyén kiemelkedő növekedést produkált, tíz év alatt tíz méteres átlagmagasságot ért el, egyes években az átlagos növekedés 1,5 m volt, és a harmadik év után már diót termett. Bebizonyosodott, hogy a megfelelő mennyiségű diótermésnek nem feltétele pollenadó fajták jelenléte az állományban.

Ha telepítésén gondolkozunk, tudjunk róla, hogy mélyrétegű, tápanyaggal jól ellátott, jó vízgazdálkodású talajt igényel ahhoz, hogy jól növekedjen, és legyen ereje ellenállni a betegségeknek. Enyhe klímát szeret.

Ha magunk csíráztatjuk, ne legyünk türelmetlenek, szokásos csírázási ideje 1-3 hónap. Vesszők gyökereztetésével is szaporíthatjuk.

Ha csemetét telepítünk, 1 m3-es gödröt ássunk, hogy a fácska gyökerei kezdetben akadálytalanul növekedhessenek. Konténeres csemetét használjunk, hogy minél nagyobb és egészségesebb gyökérzettel telepíthessük. Olyan mélyre ültessük, hogy a gyökérnyak a talajfelszín közelében legyen. A csemete körül egyengessük el a talajfelszínt, majd ülepedés után pótoljuk az ülepedett földet.

Ápolást igényel. Néhány naponként öntözzük meg, és három havonként műtrágyázzunk. A csemete körül a talajt rendszeresen művelni kell, mert a gyökerek levegőigényesek.

Betegségeknek, kártevőknek ellenállónak tűnik. A következő képen egy negyven éves, egészséges példánya látható Costa Rica-ból, Turrialba-ból. A fa 27 m magas, és ahol mutatják, 66 cm vastag a törzse.

Jól hibridizálható, a közönséges dióval van is hibridje, ami a J. neotropica-tól eltérően már nem porozza be magát, pollenadó fát kell a közelébe ültetni. Hibridizálódási hajlama még kihasználatlan. Amit eddig létrehoztak, ígéretes. Lehet, hogy még nagyobb növekedési erélyű hibridjeié lesz a jövő, pl. a fekete dióval létrehozott hibridjéé. Egyébként ennek a hibridnek a diója jobb, mint a fekete dióé.

Végül még három, növénygyűjteményben készült felvétel ecuadori és perui gyűjtésekből.

Fel
Tovább