Vissza
Tartalomhoz

Juglans cinerea - Szürke dió, vajdió

Latin nevében a cinerea hamuszürkét jelent, utalva a kéreg színére. Ugyancsak szürke diónak (noyer cendré) nevezik Kanadában, Quebec-ben.

Vajdiónak is hívják, én is így hívom (angolul butternut). A vajdió elnevezés az őslakos indiánok gyakorlatából ered, amikor a a dió beléből őrléssel "vajat" készítettek.

Egyéb nevei: citrom dió (lemon nut), fehér dió (white walnut), olajdió (oilnut), hosszú dió (longue noix).

A vajdió származási helye Észak-Amerika középső és keleti része. Kanada keleti tartományaiban és az Egyesült Államok északkeleti szegletében honos.

Sűrű erdőségekben, nedves völgyekben, folyók mentén, hegyoldalakon található. Kanadában Ontarioban propagálják ültetését. Megél sziklás, egyenetlen terepen is. Quebec erdeiben is általános, a keleti határrészt leszámítva.

Vegyes állományú lombhullató erdőkben fordul elő természetesen, elszórtan vagy kisebb csoportokban.

A faj a korai oligocén időszakban önállósult Észak-Amerikában. Előfordul Ázsiában is, aminek oka az oligocén időszak közepén kialakult tartós meleg éghajlat, amikor szárazföldi úton terjedhetett át.

Megkövült diótermése a felső pliocén korból, amikor Franciaország területén is élt:

Vajdió-kövületek egy cseh múzeum anyagában:

Terebélyes alakú, 20-25 m-esre is megnövő fa, mégis kicsinek-közepes méretűnek mondják, átlagos magassága 18 m. Jellemző a villás elágazású vagy görbe törzs.

Hosszú életű, 200 évet is elérő fa. Fiatal vajdió-fák mint díszfák:

Vajdió fa télen:

Csemetéje fiatalon még a szakértők számára is megkülönböztethetetlen a feketediótól. Az évek múlásával a fa kérge jelenti az első jegyet, aminek alapján elkülöníthető. Sokkal több évig marad sima, mint a feketedióé. Tízéves koráig is.

Kérge szürke, fiatalon sima, pirosas repedésekkel, később sötétebb színű, barázdált, bordázott, lapos gerincekkel, amelyek négyszögletű, gyémánt alakú mintázatot mutatnak.

Törzse, kérge egyre idősödően:



(A harmadik kérges képen az is látszik, hogy a fa juglonja nem káros a borostyánra.)

Törzse 90 cm átmérőt érhet el. Vagy esetleg többet, mint Minnesota állam legvastagabb törzsű vajdió fája.

Gyökérzete a többi diófajhoz hasonlóan széles kiterjedésű. A következő képen látható vajdió-fa amiatt ment tönkre, hogy a gyorsforgalmi utat közvetlenül a fa mellett építik, és gyökérzetének háromnegyede megsemmisült. Mivel védett fajról van szó, a földet visszatöltötték a gyökerére, de így se lehetett a fát megmenteni. Jogi eljárás folyik jelenleg emiatt. Kanadában.

Koronája laposan szétterülő, sok vázága van. Jellemzően vízszintes ágakat hoz. Koronáját bojtosként jellemzik, ami sajátságos, jellemző megjelenésével jól felismerhető.

Hajtása:

Vesszeje erős, a tárgyévi hajtás zöldes, kissé bolyhos, az érett vessző színe a piros-barnától szürkéig változik, üres, a Juglans-diókra jellemző kamrás béllel. Ez a kamrás fabél fajmeghatározó, megkülönböztető jel is egyben, mivel élőhelyén csak a feketedió fabele hasonló, de annak színe belül barna, míg a vajdióé színes, pirosasbarna árnyalatú.

Lecsüngő vesszőin terem.

Rügyei vaskosak, kevés, világos színű, bolyhos rügypikkellyel borítottak. A levélnyél helye háromívű, majompofára emlékeztető rajzolatot ad.

Tavaszi rügybomlása, kihajtása néhány képen:

Különös téli ismertetőjele ennek a diófajnak, hogy a lehullott levélnyél csatlakozási helye felett lévő bolyhok szemöldök-szerűek.

Levelei 7-, de inkább 11-17 fűrészesen csipkézett, hosszúkás, hegyes, 5-8 cm hosszú levélkéből álló, szárnyasan összetett levelek, amelyekből a csúcsi levélke erősebben fejlett. Az egész levél mintegy 40-80 cm-es.

A levélkék felszíne sötétzöld, és mindkét oldalon, de különösen a fonákon szőrös. A levélkék levélkenyél nélkül ülnek a levéltengelyen (kivéve a csúcsi levélkét), alapjukon kerekdedek.

Levele és törzse:

Levele:

A levélnyelet, a levélgerincet ragadós szőrök borítják.

Lombja:

A nővirágok az előző évi vessző végéről induló hajtáson fejlődnek, füzéren, aprók, szirom nélküliek, zöldessárga színűek, ragacsosan szőrösek. A magház gömbölyded-ovális, a bibe villás-tollas.

Ennek a kanadai példánynak piros nővirágai vannak, de sok esetben jellemző, hogy a nővirágok bibéjének széle pirosas árnyalatban játszik:


A porzós virágzat 5-12 cm-es, sárgászöldes, tömör, lecsüngő barkavirágzat, a vesszők végéhez közel. A virágok tavasz végén-nyár elején nyílnak, áprilistól júniusig, termőhelytől függően. A tavaszi fagyra nagyon érzékenyek.

A nővirágok és a barkák ugyanazon a fán eltérő időben nyílnak. Egy kanadai leírás szerint a vajdió jellemzően nőelőző virágzású.

Termése megnyúlt-ovális alakú, érdes felszínű, hegyes végű diótermés, vékony, hajlékony száron függ. Burka 6 cm-es, sárgászöld, éretten barnás színű, vastag, ovális, csúcsos, ragadós. Egyesével vagy csoportosan, kettes-ötös csomókban fejlődik. Jól terem.

Szeptemberben-októberben érik. A termés gyakran lombhullás után is a fán marad egy ideig.

A dióburok a dión marad.

Meglepetésszerűen ritka az olyan vajdió, amelynek burka magától leválik, mint amilyen a Weschcke fajta.

Diója 3-6 cm-es. Dióhéja élesen, szabálytalanul barázdált, durva, kemény, vastag.

Balra vajdió, jobbra feketedió diója.

Általában még a híresen nehezen törhető fekete diónál is bonyolultabb törni. A vajdió-törőnek a következőkre van szüksége: egy jó diótörő szerkezetre, egy hegyes végű szerszámra, amivel a bél kipiszkálható, végül pedig nagy türelemre.

Dióhéja:

Jó hír viszont, hogy ha van vajdiónk, nem kell feltétlenül megtörnünk. Terméséből szeletek fűrészelhetők (mint a feketedióéból is), amelyek természetes ékszerek alapanyagai.

A dióbél aránya alacsony, általában 20 %.

Bele fakó színű, ehető, tápláló, olajos, édeskés és rendkívül ízletes. A „vajdió” elnevezés tökéletesen kifejezi ízletességét, határozott aromás zamatú. Ízét a pekándió ízéhez hasonlónak szokták jellemezni.

A vajdió olajsavai a levegőn viszonylag hamar megavasodnak. Dióbele hűtőszekrényben hosszú ideig megőrzi értékeit, héjasan is eláll egy évig.

Dióolaját szezonálisan fogyasztják.

A dióbél mérete egyáltalán nem egyenletes, fáról fára változik. A szelekció során a telt belű, vékonyabb héjú egyedek az értékesebbek. Dióit, ha enni akarjuk, hűvös, levegős helyen tárolhatjuk, de tilos teljesen kiszárítani. Amint megfelelően megszáradt, a dióbél olajának gyors avasodása miatt célszerű hamarosan megtörni.

Töréskor a dióbél egészben nyerhető ki, nem töredezik.

A régi indiánok változatos formákban fogyasztották. Ették nyersen is a belét, de gyakran keverték kukoricalisztbe vagy őrölt babba, ezekből a lisztekből kenyeret sütöttek.

Sőt, olajat is nyertek ki belőle, a pekándió olajához hasonlóan. Az eljárás a következő volt: Összetörték a dióbelet, forrásban lévő vízben főzték, a feljövő olajat pedig leszedték a tetejéről. Az olajjal kenyeret ízesítettek, továbbá krumplit, tökféléket és más zöldségeket.

A kifőtt dióbéllel burgonyapürét lehetett gazdagítani.

Az összetört dióbelet kukorica-ételek ízesítésére is használták. Ha a tört dióbél elég olajat engedett, ezt a tejszerű folyadékot magában is megitták.

És egy bébiétel-recept a Kolumbusz előtti Amerikából: Keverj vajdióbelet szárított, porrá tört szarvashúshoz. Így ha a törzs vándorútra indul, a bébinek mindig készíthetsz instant tápláló, erősítő vacsorát.

Jelenleg New-England lakóinak népszerű süteménye a juharszirupos, vajdiós sütemény.

A vajdió olaja manapság ételekben pl. levesek besűrítésére használatos. Az éretlen dió ecetes lében tartható el, ezt sokan szeretik.

Vajdióból édességeket is készítenek.

Kipróbálhatjuk, a vajdió bele sok olyan ételben, süteményben használható, amelyik közönséges dióból készül, azt helyettesítheti. Még a Waldorf-salátában, a diótortában, csokoládétortában is, sőt, zöld diója is helyettesítheti a mi zölddiónkat, például dióbor készítésekor is.

Terméséből fűszeres dió készíthető, úgy emlékszem, már korábban említettem.

Termése ősszel a Montreal-i piacon rendszeresen kapható volt, mára ez már megszűnt. Aki meg kívánja kóstolni ezt a csemegét, legjobb, ha maga gyűjti be dióját az erdőkből.

A vajdiót gyógynövényként is használják. Nemcsak a régi indiánok, hanem a mai gyógyászat is. Gyógyhatása sokrétű.

A vajdió termésének burka sárga-narancssárga festékanyagot tartalmaz. Kérge és a dió héja csokoládé-színű festékanyagot ad. Faanyagok festésére használják, de a feketedió festékanyaga keresettebb. Világosbarna szín nyerhető a fa egyéb részeiből, hajtásaiból, rügyeiből, stb. is. A fiatal gyökerekből pedig fekete.

Érdekes és jellemző adalék a vajdió festékanyagára, hogy az amerikai polgárháborúban az északi seregek egyenruháit vajdió-festékkel festették.

Dióhéja dísznövények körüli talajtakarásra kiváló, mert tartós. Tíz éven túl se bomlik el. A jobboldali képen több éve a földön heverő vajdiót látunk, gombák, baktériumok nem sok kárt tettek benne.

A vajdió ugyanúgy bocsát ki juglont, mint a közönséges dió vagy a feketedió. Hatásmechanizmusa is azonos, a juglonra érzékeny növények számára mérgező.

Faanyaga világos gesztenyebarna, pirosas színű, világos szíjáccsal, porózus, könnyű súlyú fa, súlyához viszonyítva erős, és polírozott felülete igen látványos. Nem olyan értékes fa, mint a dió, feketedió, de kiterjedten használják.

Csónaképítésre, lakások belső felületeinek dekorálására, bútorkészítésre, stb. Értéke, hogy a kész faárut a rovarok nem támadják meg.

A faanyagot világos, kellemes színe jellemző hangulatú szobrok, faragványok készítésére predesztinálja. Néhány, vajdióból készült alkotást itt mutatok be.

Mivel a fa törzse legtöbbször elágazó és csavarodott, vajdió-furnérral nem találkozni. Ipari célra deszkája jön számításba.

Egy kivételesen furnérnak is alkalmas törzs:

A vajdió deszkája:

Évgyűrűk a vajdió fájában. A kép kb. 3 cm széles faanyagot mutat, tehát ez a fa 9 év alatt mintegy 6 cm-t vastagodott:

Használati és dísztárgyak készülnek faanyagából.

Dísztál és váza a vajdió fájából:

Ökológiai szerepe is fontos. Mókusok és más rágcsálók is terjesztik. Termését a szarvasok és hozzájuk hasonlóan a tehenek is megeszik. Ezeknek a nagytestű kérődzőknek az esetében a tudomány még nem derítette ki, hogy az igen kemény dióhéjon keresztül hogyan jutnak a tápláló és ízletes dióbélhez. Nem valószínű, hogy megrágják a diót. Elképzelhetőbb, hogy a több gyomorban végbemenő többszörös emésztéssel válik valóban táplálékká.

Diójáért Amerikában először 1633-ban vonták termesztésbe. A világon elszórtan találhatók kisebb telepített állományai, a sárga pontok alatt.

A vajdió múltjához tartozik, hogy még mielőtt termeszteni kezdték volna, diótermése már komoly kereskedelmi cikk volt. Példa erre az i. u. 1000 körüli korai amerikai, vinlandi viking telepek régészeti feltárása során előkerült 3 db ép vajdió-termés, amelyek bizonyították, hogy a vajdió termőhelyétől 500 km-rel északabbra fekvő viking településekre is érdemes volt az indiánoknak vajdiót "exportálniuk". (Kanada, Új-Fundland északi része, Épaves öböl, L'Anse aux Meadows falu mellett).

Díszfának is ültetik. Egy csehországi parki példánya:

Egy svájci, magántulajdonban lévő példány virágzása:

Oroszországi virágzás:

Botanikus kerteken kívül Franciaországban telepítették is, a franciaországi rönkfatermelés feljavítása céljából. Európába először az ifjabb John Tradescant (1608-1662) hozta be, Franciaországban Fragonban 1672-ben indult meg nagyobb vajdió-telepítés, amihez a magvakat Robert Cavalier de la Salle küldte Kanadából.

A vajdió termesztésével la Salle után se hagytak fel, a termesztéstechnológiai ismeretek külön olvashatók.

A vajdiót a közönséges dióval keresztezve a Juglans x quadrangulata nevű hibridet hozták létre.

A szívdió és a vajdió hibridje a lancasteri dió.

És a vajdiónak létezik hibridje a japán dióval is. Ilyen hibridek Kanadából: (Kivéve a legalsót, ami a közönséges dió és a vajdió hibridje.)

Lancasteri dió

Rendkívül ritka. Ennek a fajközi hibridnek egy felnőttkorú példánya a moszkvai orvosi akadémia botanikai kertjében él, évente 4-5 vödör jóízű diót terem.

Mindkét szülője Északamerika hideg vidékeiről származik, hibridjük is nagyon jól elviseli a nagy téli hidegeket. A későtavaszi fagyokra viszont érzékenyek a virágai.

A diótermés héja sok, éles kitüremkedéssel borított, a dió karimája erős. A dióbelet a belső válaszfal erősen fogja, a bél kinyerése nehéz.

Diótermése mindkét szülőjénél értékesebb. Mérete nagyobb, mint apjáé, a szürke dióé, dióbele ízletesebb, mint anyjáé, a szívdióé. Karimája mentén nyílik fel diótöréskor.

Magvai a termés felszedése utáni azonnali rétegezést követően tavasszal 30-70 %-ban csíráznak ki.

A fiatal lancasteri hibridek az első három évben kifejezetten gyengén fejlődnek, az első években főleg a gyökerüket fejlesztik. Három éves korukban ültethetők végleges helyükre.

Hatéves kora körül kezd teremni, amikor a fák 5-6 méteresek. Ezután lelassul a növekedés. A metszést jól tűri.

Fája gombafertőzésre, különösen a taplókra nagyon fogékony, ezért a fák jellemzően rövid életűek, hosszúidejű termőképességre nem lehet számítani.

Leveleinek allelopatikus hatása van.

Az akadémia munkatársai szaporítják, és Moszkva környékén terjesztik is.

Fel
Tovább