Előző-------------------------------- Tartalomhoz----------------------------------- Következő

A JUGLANS NEMZETSÉG DIÓI

Vázlat:


Juglans ailantifolia - Japán dió
J. ailantifolia var. cordiformis - Szívdió
Japán dió mikroszkóp alatt
Juglans australis - Argentin dió
Juglans boliviana - Bolíviai dió
Juglans californica - Kaliforniai dió
Juglans cathayensis - Kínai dió
Juglans cinerea - Szürke dió, vajdió
Lancasteri dió
Juglans hindsii - Észak-Kaliforniai fekete dió
Juglans hirsuta
Juglans hopeiensis - Kínai gyógydió
Juglans jamaicensis - Nyugat-Indiai dió
Juglans major - Arizonai dió
Juglans mandshurica - Mandzsúriai dió
Juglans microcarpa - Kicsi dió, Texasi (fekete) dió
Juglans mollis - Mexikói dió
Juglans neotropica - Sötét dió, Andok diója
Juglans nigra - Feketedió 1. rész
Juglans nigra - Feketedió 2. rész
Juglans nigra - Feketedió 3. rész
Hibriddió
Juglans olanchana - Középamerikai dió
Juglans regia - Közönséges dió
Juglans sigillata - Jünnani dió
Juglans venezuelensis - Venezuelai dió

A Juglans-diók a mi diónk testvérei. Ázsiában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában élnek.

Nem könnyű köztük az eligazodás, mert sokféle (tudományos és köznapi) néven ismertek. Többségüket még néhány évtizede, sőt, néhány éve is egészen máshogy hívták, és sokan még most is régi neveiken nevezik. A növényrendszertanosok világszerte intenzíven dolgoznak.

A Juglans nemzetség diófái lombhullató fák, szárnyasan összetett levelekkel, a levélkék széle sima vagy fogazott. A Juglans-diókra jellemző, hogy fabelük rekeszes.

Külön hím- és nőivarú virágaik ugyanazon a fán nőnek (egylakiak), a hímvirágú barkák lecsüngők, a nővirágok a hajtás végén végállók. Barkarügyenként jellemzően 1-2 barka fejlődik. Csonthéjas termésüket kívülről kopáncs borítja, a csonthéjon belül az endocarpium ráncos, redőzött.

Három, hidegtűrő Juglans-diófaj termése a Moszkvai Központi Arborétumból burkos és héjas formában: szürke dió, mandzsúriai dió, feketedió.

A Juglans nemzetség a földtörténeti harmadidőszakban különült el a család többi nemzetségétől.

Keresztezik is őket, és maguktól is kereszteződnek. Magam jelenleg a következő Juglans fajokat ismerem:

Juglans ailantifolia - Japán dió

Régebben J. sieboldiana-nak nevezték. (Változata a var. cordiformis, szívdió). Ailanthifolia-nak is írják, de h nélkül gyakoribb. Még korábbi nevei: J. allardiana, J. lavallei, J. mirabunda, J. sachalinensis.

Latin neve a bálványfára (Ailanthus) utal, levelük egyforma kinézete miatt. Egyéb köznapi nevei: Ailanthus (bálványfa) levelű dió, szívdió. Japán neve onigurumi, de írják két szóban is: oni gurumi, és ugyanígy hívják a mandzsúriai diót is. Japánban is, Kínában is mondják vad diónak is (wild walnut), de ez a név félreértésre is okot adhat, a jünnani diót is így nevezik a kínaiak, angol fordításban.

A japán dió Japánon kívül az Oroszországhoz tartozó Szahalin szigetén is honos és a Kurili-szigetek déli részén, nevesen Kunasiron is. Kínában pedig Liaoning tartomány hegyeiben.

A japán diót 1860 körül Towerhouse honosította meg az Egyesült Államokban, termesztési céllal. Egy 1891-es rajza:

Botanikai rajzok Japánból:

A japán diófa a japán flóra jellemző tagja. Természetes élőhelyét a vizenyős patakvölgyek, mocsarak képezik, a hegyoldalaknak csak az alsó részein él meg. A tűlevelű fákkal vegyes lombos erdők lakója, ahol elszórtan vagy kisebb csoportokban található. Termését ma is sokszor az erdőkből szedik össze.

A Juglans-diók közül a japán dió tűri legjobban a téli hideget. Ugyanolyan jól, mint a mandzsúriai dió.

Terebélyes, 15-25 m-esre megnövő fa. Törzsátmérője 50 cm is lehet. Japándió-fák Japánban:

Kérge sötétszürke, zöldes-szürkés barna, idővel repedezik, kis lemezekre töredezik. Gallyai, vesszői világosszürkék. A fa lombtalan állapotban is tetszetős hatású.

A vesszők fabele ugyanúgy rekeszes, mint a többi Juglans-dióé.

Csúcsrügye és hajtásrügye télen:

Csúcsrügye rügybomláskor:

Fiatal hajtásainak színe rozsdás árnyalatú. A tavaszi hajtások vaskosak, ragadósak, pelyhesek. A hidegre nagyon érzékenyek, már 2 C°-on károsodnak.

Fiatal hajtása:

Levelei feltűnően nagyok, 40-100 cm-esek, szárnyasak, 9-17, esetleg 21, de leginkább 11-15 rövid hegyben végződő, széles-ovális - más megfogalmazás szerint hosszúkás-tojásdad - alakú, 15 cm hosszú, 6 cm széles, fogazott levélkéből összetettek. Keskenyebb és kerekdedebb levélkés változatok egyaránt vannak.

A levelek felszíne éretten sötétzöld, mindkét oldaluk, de különösen a fonákjuk szőrös. Egy pehelyszőr mikrószkópos felvétele:

A fonák színe sárgás, vöröses lehet. Lombozata jellemzően sűrű. Lombja ősszel díszesre színeződik.

Jellemzően későn, nyár elején, júniusban virágzik. Porzóvirágai a vesszők oldalán lévő rügyekből nyílnak, zöldesek, 25-30 cm hosszúak, lecsüngők.

Nővirágai a fiatal hajtásokon fejlődnek, a hajtás végén nyílnak, 10 cm-es barkát alkotnak, jellemzően élénkpiros bibéjűek:

A hím- és nővirágok jellemzően egy időben nyílnak, a japán dió öntermékeny.

Termése tizesével-huszasával fejlődik, lecsüngő fürtökben. Októberben érik.

Diója 4-5 cm-es, zöld, szőrös, ragadós burokba zárt, rücskös felszínű, ovális, tojásdad barna dió. A csonthéjon két hosszanti varrat van.

Októberi hangulat Japánban:

Ami a dió törhetőségét illeti, beszámoltak már igen rosszul és igen könnyen törhető dióiról is. Bele két lebenyre válik, ehető, igen jóízű. Nyersen, továbbá ételekben, süteményekben egyaránt kedvelik. Dióbeléből étkezési olaj nyerhető, ami gyorsan avasodik.

Egyébként így néznek ki a japán dió dióbelének lebenyei, amit a kereskedelmi forgalomban a kínaiak "vad dió"-ként árulnak:

Közelebbről:

Állítólag nemcsak a dióbele ehető, hanem fiatal hajtásaiból (virágaiból?) is készítenek ennivalót.

A japán diót gyógynövényként is számon tartják, hámszövet-összehúzó és emésztőrendszert karbantartó tulajdonságát emelik ki. Főleg a fa kérge használatos gyógyászatra.


A burok juglontartalma egyes rovarokra és halakra mérgező, a régi japánok halfogásra használták, a juglon hatására megfulladt halakat a víz színéről szedték össze.

A fa leveleinek is jelentős juglontartalma van. A levélből a juglon eső hatására is kimosódik, és a fa alatt élő növényeket károsítja. Abban a kérdésben, hogy milyen növényeket károsít a japán dió által kibocsátott juglon, leszögezhetjük, hogy a károsító hatás teljesen azonos a közönséges dióéval és a feketedióéval.

A japán dió zöld burkából és fakérgéből barna színű festékanyag készíthető. A kéreg csersavban is gazdag, bőrcserzésre is használatos.


Japánban diójáért termesztik, világszerte pedig díszfaként. A japán dió Oroszországban Szahalinon, a Krasznopolje-Uglegorszkij-i körzetben természetvédelem alatt áll.

Európai arborétumokban is megtalálható. Finnország, Helsinki:

Svédország, Lund:

Fája értékes keményfa, jól megmunkálhatő, könnyű, erős. Bútorokat készítenek belőle és puskatust.

Itt japán dióból készült japán bárszékek és asztal láthatók, továbbá japán dióból készült bútorokkal berendezett sintoista házi szentély, kimonóval.

Gyöngyházporos lakkal díszített japán dióhéj:

A japán diót alanyként is használják a közönséges dióhoz, a J. regiához. Hibridizálódik is a közönséges dióval. A hibridek létjogosultsága - a japán dió fürtös természetéből kiindulva - nagy termőképességű diófajták létrehozása lehet.

A szürke dióval (J. cinerea) létrehozott hibridje a Juglans x bixbyi, a közönséges dióval pedig a Juglans x notha. Különösen az előbbi nagyobb diókat terem, mint az alapfaj.

A japán dió botanikai változata:

Juglans ailantifolia var. cordiformis - Szívdió

Mondják hibridnek is, nem változatnak, bár az uralkodó álláspont szerint önállósult mutáció, de semmiképpen sem önálló faj.

A szívdiót japánul himeguruminak mondják, angol neve pedig heartnut.

Az egyik legészakibb japán szigetről, Tezo szigetéről származik, ezért téli hidegtűrése kiváló.

Jellemzői túlnyomórészt azonosak az alapfajéval, a japán diónál imént leírtak a szívdióra is érvényesek. Szép fa, a Juglans diók közül leginkább ez tekinthető díszfának.

Élőhely-igénye is azonos. Az USA-ban és Kanada Ontario tartományában propagálják termesztését. Elsősorban faanyagnak, de potenciális dióterméséért is.

Bár a szívdió eredetileg Japánban született változat, Kanadában és az Egyesült Államok északkeleti szegletében kedvelt diófélévé vált, mert jól bírja az északi klímát.

A monda szerint az amerikai-japán háború idején került a szívdió Japánból a Niagara vidékére. A Japánban őrzött amerikai hadifoglyok közül néhányan a mezei kényszermunka során egy szívdió-fa közelébe kerültek, és jó sokat ettek diójából. Egyiküknek annyira megízlett, hogy mindkét bakancsát szívdióval rakta tele, és mezítláb vonult vissza, a fogságba. Amikor végül hazatérhettek, ez a két bakancsnyi szívdió került a Niagara közelében elültetésre, és erre alapult a a Grimo faiskola szívdió-szaporítása.

A szívdió alkata jellemzően különbözik a többi Juglans-dióétól. A szívdió-fák rövid törzsűek, alacsony koronájúak, mintegy 15 m magasak, kevés ággal. Mint egy kisebb almafa, olyan az alkatuk, azzal a különbséggel, hogy megjelenésük egzotikus hatású.

Terebélyesek, a korona szélessége 20-30 m is lehet, telepítve 10 vagy 12 m-re ültetik egymástól. Igen festői látványt nyújtanak. (Japán festő ecsetjére méltó japán dió.)

A változat erősen téli fagytűrő. Egy moszkvai botanikai kert megfigyelése szerint -42 C°-on kipusztultak a szívdió fák, de egy másik alkalommal a -36 C°-ot jól elviselték, utána jó termést hoztak.

A változat kérge világosszürke, a vajdióéhoz hasonló. Friss hajtásai sárgás kérgűek, a vesszők színe pirosba hajlik.

Rügyei:

Egy japán művészi fotó:

Rügybomlás után:

11-17, finoman fogazott levélkéből álló összetett levele van, amely hosszabb, mint a vajdióé, olyan, mint az alapfajé. A levelek dekoratívak, egzotikus hatásúak. A levelek az ősz közepén hullanak, de nem színeződnek annyira, mint a feketedió levelei.

Sajátos a szívdió őszi lombhullása. Az elsárgult levélkék hullanak le a levéltengelyről, ami később is a fán marad.

Hím- és nővirágzata:

Tömött barkái 20-25 cm-esek, a pollentokok felnyílásakor sárga felhőként szórják virágporukat.

Nővirágú füzérei az azévi hajtásokon júniusban nyílnak. Az igen termékeny nővirágokból közös füzértengelyen 10 dió is teremhet. Zöld diója:

Szeptemberben érik. Kopáncsos és kopáncstalan diója éréskor:

Szívdió-alakváltozatok:

Jellegzetes, szív formájú, mintegy 4 cm-es, simahéjú diót terem, amit vékony kopáncs borít. Száraz kopáncsa a mi diónkéval ellentétben „tiszta”, nem színezi a kezet. Egyébként ugyanúgy tartalmaz festőanyagot, mint a többi diófajé, a nedves burok fog.

Ha megszáradt, a dióról kézzel könnyen le lehet hántani. Diója kézzel, kézi szerszámmal (késpengével, kalapáccsal, stb.) könnyen törhető, de ezt a megállapítást ne tessék szó szerint venni, mert a közönséges dió törhetőségét nem éri el. De a japán diónál törhetőbb.

Gyakorlati tanácsként: Ha kalapáccsal törjük, mindig a csúcsára, vagy ellenkező irányból a vállára üssünk. Utána úgy nyílik, mint egy medalion, és a bél kézzel egy vagy két darabban könnyen kiszedhető, nem igényel válogatást, tisztítást. Vagy amint a következő rajz mutatja, oldalról is üthető, a lényeg az, hogy mindig a varrat felől.

A dióbél állaga lágy. Íze kellemes, jobb, mint a japán dióé vagy a feketedióé, és kisebb a fanyar csersavtartalma, mint a közönséges dió egyes fajtáiban. Nem bántja a száj nyálkahártyáját. Inkább a vajdió ízére hasonlít, de annak csípőssége nélkül. A dióbél egy évig is eltartható, de akkor már megjelenik ízében a csípősség.

Dióbele többszörösen telített olajokban még a mi diónknál is gazdagabb.

Dióbeléből ugyanolyan étkezési olaj készíthető, mint a japán dióból. A dióbél olaja lassabban avasodik, mint más dióké.

Dióbele nyersen, magában fogyasztva desszertként is igen kellemes ízű, de kiváló süteményeket is készítenek belőle. Kandírozva vagy kevés vajon pirítva még sokkal jobb ízű.

Jellemző, szív alakú héját dísztárgyak, ékszerek készítésére használják, a héj őrleményéből finom csiszolóanyag készül.


Fája gyenge, porózus puhafa, világosbarna színű, szíjácsa világosabb. Faanyagát belső felületekre készítik ki, falburkolatnak, stb. Olcsóbb, mint a közönséges vagy a fekete dió fája.

Ritkán előfordul, hogy tavasszal a fa törzsét megcsapolják, édes nedvéből diószirupot készítenek.

A fa kérge gyógyhatású, ugyanúgy, mint a japán alapfajé.

A dióburokból és a fakéregből barna festék készíthető. A kéreg tanninban is gazdag.

A szívdiót szürke dióval (vajdió) keresztezve egy sor hibridfajtát hoztak létre, amelyeket később említek. Ezek sorába tartozik az orosz botanikusok által lancasteri diónak nevezett hibrid is.

Japán dió mikroszkóp alatt

Ha a japán diót közelebbről vizsgáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy felépítése, szövetei, sejtjei szinte azonosak a közönséges dióéval. Közeli rokonok.

Példaként a levélnyél szerkezete egyre nagyobb nagyításban, meglepően hasonlít a közönséges dió hasonló képeire.

Fel
Tovább